A gazdaságról, a mindennapi pénzügyekről egyszerűen a 9-12. évfolyamon tanító pedagógusoknak című akkreditálás alatt álló tanártovábbképzésről Szűcs Tamás.

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
TÁMOP-3.4.3/08-/ ZÁRÓKONFERENCIA
Advertisements

TÁMOP / TÁMOP / A kompetencia alapú oktatás megvalósítása Mosonmagyaróváron A pályázati kiírás forrását az Európai.
TTK 2008 akkreditációs tájékoztató Jedlik Oktatási Stúdió.
A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg. Az Európai Unió és a Magyar Állam által nyújtott.
KATONAI ALAPISMERETEK Előadó: Dr. Felházi Sándor mk. ezredes dékán.
Pénziránytű – Alapítvány a Tudatos Pénzügyekért
A külföldi továbbképzések módszertana, menedzsmentje, hasznosítása ( BI 2000 és BioGIS 2005 projektek) A Leonardo program mint a szakmai tanár(tovább)képzés.
Tájékoztató a Társadalmi Megújulás Operatív Program (TÁMOP) /1-2. „Iskolai tehetséggondozás” című pályázatról Kecskemét, augusztusPapp Attila.
Medgyaszay István Szakképző Iskola, Gimnázium és Kollégium
Megtakarításokról közérthetően mindenkinek
Pénziskola Az Unghváry László Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskolában.
„ A kompetencia-alapú pedagógusképzés programjainak disszeminációja a Nyugat-Dunántúlon ” HEFOP /0 8 / /1.0 A projekt eredményei.
Záró Konferencia Nógrád Megyei Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény és Gyermekotthon TÁMOP /
Alprojektek eTanulás rendszer fejlesztése
A Megyei Pedagógiai Intézet szolgáltatásai a 2011/2012-es tanévben Győr-Moson-Sopron Megyei Pedagógiai Intézet Győr, augusztus 24. Készítette: Széles.
2009 Merényi Zsuzsanna Közoktatási szakértő-középiskolai tanár
Alternatív Közgazdasági Gimnázium
Estefánné Varga Magdolna projektmenedzser „Kompetenciaalapú tanítási-tanulási programok elterjesztése a pedagógusképzésben” EKF HEFOP/2006/3.3.2 pályázat.
Estefánné Varga Magdolna projektmenedzser, dékán Kutatás-fejlesztés az EKF-en a kompetencia alapú tanárképzés támogatására A HEFOP projekt VII. Nevelésügyi.
 Városi Óvodai intézmény – eFt  Arany János Általános Iskola – eFt  Kossuth Lajos Általános Iskola – eFt  Móricz Zsigmond Gimnázium,
A HEFOP program bemutatása Nyíregyháza,
A kompetencia-alapú oktatás bevezetése a kistokaji ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONTBAN Biztos alap, biztos jövő.
DIGITÁLIS TANESZKÖZÖK ALKALMAZÁSA AZ OKTATÁSBAN
Szép őszi napot kívánok!. MÉRFÖLDKŐ NAP NOVEMBER 4. Helyszín: Villa Pelikán télikertje (9700 Szombathely, Deák F. u. 3.)
Az OTP Bank vállalkozói szektort támogató szerepe - a DDOP
Intézményvezetői Értekezlet október 6.
Magyarország - Szerbia IPA Határon Átnyúló Együttműködési Program Növényvédelmi ismeretek átadása szeptember – július Serbian-Hungarian Co-operation.
Esélyegyenlőségen alapuló tehetség- felismerés, tehetséggondozás egy innovatív Észak-Pest megyei gimnáziumban (TÁMOP 3.4.4/B-08/2/KMR) Az Európai Unió.
JUHÁSZ GYULA REFORMÁTUS GIMNÁZIUM ÉS SZAKKÉPZŐ ISKOLA TIOP / A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési.
Észak-Alföldi TIOK Kisújszállás
„Legyél te is természettudós!” TÁMOP
Mentorképzés a Debreceni Egyetemen
Pénziránytű pénzügyi ismeretterjesztő honlap fiataloknak Háttér információk Szalay György Pénzügyi Kultúra Központ november 27.
Pénziránytű – Alapítvány a Tudatos Pénzügyekért
Dr. Istvánovics Éva ügyvezető igazgató - Piacfelügyeleti igazgatóság A PSZÁF pénzügyi fogyasztóvédelmi tevékenysége és a témához.
Mit tesz az MNB a hazai lakosság pénzügyi kultúrájának fejlesztéséért? Dr. Simon András, kommunikációs igazgató Április 7.
Ajánlás-változások Pedagógus-továbbképzés „Kongresszus után - a változások folyamatában” Konferencia Csillag Márta Budapest, május 27.
Beszámoló a Szakképzés koordinációs munkacsoport munkájáról Petrovics Zsuzsanna.
„21. századi közoktatás – fejlesztés, koordináció” TÁMOP / számú kiemelt projekt „21. századi közoktatás – fejlesztés, koordináció”
TÁMOP 3.2.2/08/A/1 A közoktatás modernizációját támogató hálózatfejlesztés a Közép-Magyarországi régióban.
A képzett szakemberekért Idegen nyelvi fejlesztések a programban Juhászné Víg Éva alprogram-vezető május 20.
Rövidtávú feladatok A tankönyvírás – e-learning anyag összeállítása.
Mentorhálózat a A-11/1 pályázatban A-11/1 „Bentlakásos intézmények kiváltása” Információs nap Budapest, március 1.
Vállalati kapcsolatok fejlesztése Nógrád Megyei Szakképzés-szervezési Társulás.
Felkészítés az Integrált /inkluzív nevelésre a pedagógusképzésben
A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg. Az Európai Unió és a Magyar Állam által nyújtott.
A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg. Az Európai Unió és a Magyar Állam által nyújtott.
Vas Megyei Szakképzés-szervezési Társulás Kamarai előadás március 2.
Digitális középiskola Digitális középiskola Iskolahálózat kialakítása.
„Míg élsz, egyre tanulj, és soha abba ne hagyd.” Az Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmények által nyújtott szolgáltatások fejlesztése a sajátos.

DÉMÉTER PROGRAM AZ ABA-NOVÁK KULTURÁLIS KÖZPONTBAN TÁMOP 3.2.3/09/ „Építő közösségek”, közművelődési intézmények az élethosszig tartó tanulásért.
Digitális kompetencia-fejlesztés TÁMOP /3
GeoGebra A matematikai szabadszoftver tanuláshoz és tanításhoz
A NAKVI szaktanácsadási feladatai október 1-től Dr. Mezőszentgyörgyi Dávid főigazgató ”A szaktanácsadás szervezeti átalakulása” Budapest, október.
„Rövidebb képzési idejű szakképzés bevezetése az SZLTISZK Vályi Péter Szakképző Iskolai Tagintézményben” TÁMOP A -12/1– Szakmai munkánk.
Expanding horizons Jean Monnet „Learning EU at schools”
Balaton-felvidék – Somló Szakképzés-szervezési Társulás TÁMOP /
A Calderoni Program helye és szerepe a HEFOP-ban Záró-konferencia március 27. Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet 1051 Budapest, Dorottya u. 8. Telefon:
TÁMOP / Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés –a szobi innovatív intézményekben.
Beszámoló ELFT Békés Megyei Csoport 2007–2011. Beszámoló 2007–2011 Taglétszám Jelenleg 14 tag  Létszám lassan csökken  Nőni fog a nyugdíjasok száma.
Szakmai beszámoló TÁMOP B-13/ Partnerség és hálózatosodás „Az iskola közös ügyünk” „Ki tud többet Szorgalmatosról?”
1 A Világ – Nyelv Program és a nyelvi előkészítő évfolyam július 07.
Vállalkozásösztönzés Halat vagy hálót? Dr Lakatos Mária BIVÁK ügyvezető igazgató.
Pályázati eredmények Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program Pályázati eredmények Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program HEF OP –Térségi.
A Pénziránytű Alapítvány tevékenysége és a évi tervek
A Szolnoki Pedagógiai Oktatási Központ szervezésében megvalósuló szakmai programok a 2017/2018. tanév során Szabó Róza főosztályvezető Oktatási Hivatal.
Introduction to Közgazdasági Politechnikum Hogyan pályázunk mi?
2018/2019 tanév.
2018.Augusztus Mezőkövesdi képzés Company Name.
Előadás másolata:

A gazdaságról, a mindennapi pénzügyekről egyszerűen a évfolyamon tanító pedagógusoknak című akkreditálás alatt álló tanártovábbképzésről Szűcs Tamás Alternatív Közgazdasági Gimnázium Ügyvezető igazgató

Előzményekről röviden: Az Öngondoskodás Alapítvány támogatásával elkészült Pénzügyi Oktatási Program ( A 2008/2009-es tanévben 25 iskolában valósult meg a program oktatása Létrejött a Tudatos Pénzügyekért Alapítvány A 2009/2010-es tanévben már 40 iskolában folyik a program oktatása Pénziránytű iskolahálózat kialakítása

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete 2009 tavaszán nyílt pályázatot írt ki „Pénzügyi ismeretek oktatása a évfolyamon tanító tanárok továbbképzésében” címmel

A pályázat célja: olyan akkreditált tanár-továbbképzési program létrehozása, mely korszerű módszerekre épülve, a kötelező tanár-továbbképzés keretében teszi lehetővé az érdeklődő tanárok számára a gazdasági, pénzügyi ismeretek elsajátítását.

Alternatív Közgazdasági Gimnázium (AKG ) és a Független Pedagógiai Intézet (FÜPI) által alakított konzorcium pályázatát nyilvánította nyertesnek A PSZÁF az

Feladatok AKG akkreditációs anyag elkészítése tanfolyami tananyag elkészítése tanfolyami segédanyagok összeállítása záró teszt összeállítása digitális (e-learning) adaptáció (honlap) honlap működtetése 3 évig

Feladatok FÜPI akkreditáció lebonyolítása (alapítási, indítási engedély) adminisztratív feladatok szervezési feladatok (tanfolyamok, helyszínek, stb.) pénzügyi lebonyolítás tanúsítványok kiadása

A tanfolyamról 30 órás képzések meghirdetése 2010 januárjában kezdődik 250 fő ingyenes képzése biztosított tervezett csoportlétszám fő hétvégi képzéseket tervezünk tematikája kapcsolódik a POP programhoz Alapvetően nem közgazdaságtan/pénzügy szakos középiskolai tanároknak készül

Kapcsolatok Független Pedagógiai Intézet (FÜPI) cím: 1027 Bp., Frankel Leó u. 6. telefon: fax: