Gyomnövény-ismeret 7.

A gyomnövények életforma-rendszere Életforma alatt a hasonló morfológiai megjelenésű és hasonló életritmusú növények csoportját értjük, melyek a makroklíma kedvezőtlen ritmikus jelenségeihez (pl. száraz vagy hideg időszak) harmonikusan, morfológiai bélyegekben (is) megnyilvánulóan alkalmazkodtak. Az életforma a kedvezőtlen időszak (nyugalmi szakasz) átvészelésére kialakult adaptáció során jön létre. A Raunkiaer-féle életforma koncepció az átvészelő szervek helyzetére alapozott. Lényege, hogy a víz- és hőellátási pesszimumban (téli hideg vagy nyári szárazság) adott általános növényi válaszok lemérhetők azon, hogy a kedvezőtlen időszakban milyen védelemben részesülnek a legérzékenyebb szövetrendszerekből felépülő megújuló szervek (rügy ill. a magban lévő embrió). Az életformák szerinti értékelést elsősorban a periodikusan változó klímájú (mérsékelt övi) területeken lehet jól alkalmazni.

Egyévesek (Therophyta) – Th Egyéves lágyszárúak, a kedvezőtlen időszakot (nyári meleg, téli hideg + szárazság) mag formájában vészelik át. T1 – ősszel csírázó, tavasszal magot érlelő Nyár végén, ősszel csíráznak, a téli hideget csíranövény vagy tőlevélrózsa alakjában vészelik át, életciklusuk a tavasz végéig véget ér, a nyári szárazság idején már mag alakban vannak (tyúkhúr, borostyánlevelű veronika, egyes árvacsalán fajok, pásztortáska).

T2 – ősszel csírázó, nyár elején magot érlelő A T1-hez hasonlóan kettős alkalmazkodású, de hosszabb életű fajok, ősszel csíráznak, aratásig magot érlelnek (meddő rozsnok, ragadós galaj, pipacs, kék búzavirág, bürök gémorr).

T3 – tavasszal csírázó, nyár elején magot érlelő Tavasszal csíráznak, nyár elején magot érlelnek, így mindkét kedvezőtlen időszakot mag alakjában vészelik át (vadrepce, repcsényretek, büdös zsázsa).

T4 – nyár elején csírázó, ősszel magot érlelő Tavasz végén (nyár elején) csíráznak, életciklusuk késő őszig tart. A kedvezőtlen időszakot (téli hideg) mag alakban vészelik át, melegigényesek, a nyári szárazságot jól bírják, erőteljes és mély gyökérzetűek (fehér libatop, fekete csucsor, parlagfű, szőrös disznóparéj).

Kétévesek (Hemitherophyta) – HT Kétéves lágyszárúak, az első vegetációs időszak végén fedetlen rügy, a második végén mag alakban vészelnek át. Átmenetet képeznek a hemikriptofiton és a terofiton életforma között. (közönséges bojtorján, terjőkekigyószisz, útszéli bogáncs, szöszös ökörfarkkóró, vadmurok)

Talajszintben telelő évelők (Hemikryptophyta) – H Évelő lágyszárúak, föld feletti hajtástengelyük a kedvezőtlen időszakban elpusztul, átvészelő szervük talajfelszín közelben található fedetlen rügy, melyet a talaj legfelső rétege, az avar és a növény elszáradt levelei védenek. Főleg a mérsékelt és hideg övi területekre, gyepekre, és kultúrterületekre jellemzők. H1 – bojtos gyökérzetűek Sem földfeletti, sem földalatti vegetatív szaporodásra nem képesek (pelyhes selyemperje, békaszittyó, fenyérfű, gyepes sédbúza).

H2 – indás évelők Földfeletti indáikkal vegetatív szaporodásra képesek, főleg rétek, legelők, ruderális területek növényei (szürke madársóska, kerek repkény)

3.2. Föld feletti módosult szárak ill. hajtások 3.2.1. inda

H3 – vegetatív szaporodásra képes karógyökerűek Karógyökereiken járulékos rügyek vannak, feldarabolódás vagy a földfeletti rész elpusztulása esetén regenerálódni tudnak. A rendszeres talajművelést nem bírják, főleg rétek, legelők növényei (pongyola pitypang, erdei turbolya, komló, réti lórom).

H4 – vegetatív szaporodásra nem képes karógyökerűek Karógyökereiken nincsenek járulékos rügyek, regenerálódásra nem képesek (nadragulya, alkörmös fajok, közönséges orbáncfű, mezei iringó)

H5 – ferde gyöktörzses évelők Sekélyen gyökerezők, vegetatív szaporodásra nem képesek. A ferdén növő gyöktörzs feldarabolódása esetén vegetatív szervé alakul. Elsősorban gyepes területek növényei (pl. fekete peszterce, sédkender, falgyom, vérehulló fecskefű).

Talajfelszín alatt évelők (Geophyta) – G Évelő lágyszárúak, föld felett hajtástengelyük a kedvezőtlen időszakban elpusztul, átvészelő szervük különböző földbeli szerveken található fedetlen rügy, melyet a talaj véd. G1 – tarackosok, rizómások Módosult, földalatti hajtásaik vannak, tarack: vékony, elágazó, hosszú szártagú (tarackbúza, siskanádtippan, mezei zsurló, nagy csalán), gyöktörzs (rizóma): vastag, rövid szártagú (keserűfű fajok, nád)

3.1. Földbeli módosult szárak ill. hajtások 3.1.1. gyöktörzs vagy rizóma

G2 – gumósok A földalatti szár helyenként megvastagszik, gumóvá alakul. A közbülső, meg nem vastagodott részek évente elpusztulnak, így a következő évben minden gumóból új növény fejlődik (mogyorós lednek, vízi menta, csicsóka)

3.1.3.1.szárgumó

3.1.3.2. ággumó

G3 – szaporítógyökeresek Az átvészelő szaporítógyökerek (gyökértarackok) többé-kevésbé vízszintesen futnak, rajtuk a járulékos rügyek szabálytalanul helyezkednek el, csomókkal nem tagoltak. A szaporítógyökérből eredő gyökerek függőlegesen, mélyen (1-2 m) hatolnak a talajba (apró szulák, mezei aszat, selyemkóró).

G4 – hagymások és hagymagumósok Átvészelő szervük hagyma vagy hagymagumó, sarjhagymáik lehetnek (ernyős madártej, kígyóhagyma, üstökös gyöngyike, kónya madártej)

3.1.4. hagyma

3.1.5. hagymagumó

N – félcserjék (Nanophanerophyta) Törpecserjék (Nanofanerofiton – N) Fás növények, melyek 0,5 m-nél alacsonyabbak, baziton elágazásúak, a szár teljes mértékben elfásodik, átvészelő szervük fedett rügy (csarab). N – félcserjék (Nanophanerophyta) Félfás növények, lehetnek a törpecserjéknél magasabbak is, baziton elágazásúak, csak a száruk alsó része fásodik el, a felső része a kedvezőtlen időszakban elfagy vagy elszárad, átvészelő szervük fedett rügy (földi szeder, málna).

M – cserjék (Mikrophanerophyta) Fás növények, melyek 0,5-5 m magasak, baziton elágazásúak, koronát fejlesztenek, törzset nem vagy csak rövidet, átvészelő szervük fedett rügy (gyalogakác, ördögcérna).

E– fánlakók (Epiphyta) (sárga fagyöngy, fehér fagyöngy) M M– fák (Mega- és Mezophanerophyta) Fás növények, melyek 5 m-nél magasabbak, akroton elágazásúak, törzset és koronát fejlesztenek, átvészelő szervük fedett rügy. (zöld juhar, bálványfa) E– fánlakók (Epiphyta) (sárga fagyöngy, fehér fagyöngy)

Az évelő gyomnövények szaporodása Szaporodási stratégiák Maggal való szaporodás jelentősebb: nagy maghozam, hatékony terjesztés, az ivartalan szaporodás alárendelt jelentőségű fodros lórom, kúszó boglárka, közönséges cickafark

Maggal és vegetatív úton való szaporodás egyforma jelentőségű: veszélyes, nehezen irtható szántóföldi gyomnövények is tartoznak ebbe a csoportba. selyemkóró, sövényszulák, fenyércirok

Vegetatív úton való szaporodás jelentősebb: a megtelepedés évében kizárólag a szaporodás vegetatív formája figyelhető meg. tarackbúza, csillagpázsit, mezei aszat

A vegetatív szaporodási módok jelentősége Előny: több tápanyag az utódok számára jobb kompetíciós képesség jobb herbicid tolerancia Hátrány: azonos génkészlet kisebb terjedési távolság alacsonyabb utódszám

Az évelők regenerálódását befolyásoló tényezők Vegetatív szervek aktivitásának periodicitása május - június: endogén rügynyugalom a tarackbúzánál, a selyemkórónál: szeptember tél: a tarackok nincsenek mélynyugalmi állapotban, a hőmérséklet határozza meg a fejlődést fajonként, elterjedési területenként változó

Korrelatív gátlás apikális dominancia intakt növényekben: az axilláris rügyek kihajtását a hajtáscsúcs gátolja. Ha a hajtáscsúcsot eltávolítjuk az axilláris rügyek fejlődésnek indulnak minden tarackos, rizómás növényre jellemző a rügyek kb. 95 %-a nyugalomban van, 5%-ból fejlődnek hajtások talajművelés után három héttel az eredeti állapot visszaáll A tarackbúza 15 cm-es tarackból egy év alatt 33 mellékhajtást és 9,9 m hosszúságú tarackot fejlesztett

Környezeti hatások a mélység szerepe a regenerálódásban - 15 cm alatt rohamosan csökkent - 30 cm alatt megszűnt - 2,5-5 cm az optimális mélység hőmérséklet - 5-40 °C az optimális tartomány - 20-25 °C a legkedvezőbb fény - fitokrómrendszer irányítja nitrogén - magas N-szint: 74 %-os, alacsony N-szint: 33 %-os a rizómák kihajtásának mértéke szaporító szerv mérete: a tarack hossza és a kihajtó rügyek száma között negatív összefüggés van