Nemzetközi kapcsolatok története 1945-1990 Nemzetközi kapcsolatok története 1945-1990. Fischer Ferenc: A kétpólusú világ Az átmenet évei (1962-69): A kubai rakétaválság hatása a szovjet-amerikai nagyhatalmi kapcsolatrendszerre, a szovjet-kínai hatalmi rivalizálás, a vietnámi háború, Franciaország kül- és katonapoltikája az 1960-as években, a harmadik arab-izraeli háború

A kubai rakétaválság hatásai Hruscsov diplomáciailag elszigetelődött Nukleáris patthelyzet, „a halott is visszalő” szituáció A nyugat-keleti antagonizmus helyett van egy egymást összekötő érdek: a nukleáris háború elkerülése. Értelmüket vesztették a „háborús győztes-vesztes” kategóriák Négy veszélyes válsággóc 1962-ig (SZU-status quo USA-status quo ante): Nyugat-Berlin blokádja: 1948-49 Koreai háború: 1950-53 Berlini Fal: 1961 Karibi rakétaválság: 1962 = a nemzetközi kapcsolatok nem folytathatódnak úgy tovább, mint 1962 előtt. Új amerikai doktrína: „rugalmas reagálás” A Klasszikus hidegháború lezárása (1947-62)

Az atomcsend-szerződés aláírása, Moszkva, 1963. augusztus 5. 1963- június 10.: Kennedy „békebeszéde” – önvizsgálat 1963. augusztus 5: USA, Nagy- Britannia, SZU Moszkvában aláírták az atomcsend-egyezményt: lehetőleg ne növekedjék az „atomklub” tagjainak száma, csak a föld alatti nukleáris robbantásokat engedélyezték 1963. június 20. „forró drót” Kreml - Fehér Ház („qui habet tempus, habet vitam” –jegyében)

Atomcsendszerződés, Moszkva, 1963. augusztus 5. „ 1. Az e szerződésben részes mindegyik fél vállalja, hogy betilt, megakadályoz és nem hajt végre nukleáris fegyverekkel történő semmiféle kísérleti robbantást… a. Sem a légkörben, sem annak határain túl, beleértve a világűrt, sem víz alatt, beleértve a területi vizeket és a nyílt tengert…”

Elnökváltások 1963. november 22.: Kennedy elnök meggyilkolása Johnson elnök: Az USA Latin-Amerika politikájának átértékelése – Szövetség a Haladásért program = latin-amerikai Marshall-terv, 1965 Dominika 1964. október 14.: Hruscsov leváltása Külpolitikában: Berlin ultimátumának részleges sikere, a karibi válság végződése, ellenséges kapcsolatok Kínával Belpolitikában: mezőgazdaság eredménytelensége

A helyettesítő háborúk megnövekedése a volt gyarmati térségekben az 1960-as évektől A harmadik világ országaiban nem alakultak ki világos érdekszférák a II. vh után. Európa a „legbékésebb” kontinenssé vált. 1945-85 között 160 háborúból 151 a fejlődő országokban zajlott le. („paloták békéje – kunyhók háborúja”, „nagy béke – kis háborúk”, III. világ – III. világháború”) A volt gyarmati régiókban felerősödött a nagyhatalmi versengés – a III. világ részesedése a világ katonai kiadásaiból Közös tevékenykedés a béke érdekében: 1965-66 indiai-pakisztáni háború 1967-es „hat napos” arab-izraeli háború

Szovjet-kínai hatalmi rivalizálás az 1960-as években Ellentétek okai 1956 után: A karibi válság kompromisszumos lezárulása Az azt követő enyhülési folyamat Szovjet-amerikai közeledés – atomcsend-egyezmény Az atomkutatási eredmények Kínától történő megtagadása (Albánia 1962-ben kilép a KGST-ből, 1968-ban a VSZ-ből)

1964: Kína atomhatalommá válása – Nem csatlakozik az atomcsend-egyezményhez (Franciaország sem). Határincidensek – Kína 1,5 millió km2-et követelt vissza a SZU-tól Kulturális forradalom Propagandaháború Kína és a SZU között. – Bekerítettség? SZU Nyugati Keleti nyomás alatt (nyugaton a NATO tagállamaival enyhülés, keleten a kínai-indiai feszültséget kihasználva szorosabb kapcsolatok Delhivel. – 1971 augusztus szovjet-indiai együttműködési szerződés) A bipoláris világrend a többközpontúság felé mozdult el a 60-as évek elejétől.

Az Amerikai Egyesült Államok és a „tízezer napos” vietnámi háború

A 40-es évek második felében a vietnámi kommunista felszabadulási mozgalom szövetségre lépett a SZU-val és Kínával a francia gyarmattartók ellen. Az 50-es években a francia kolonialista politika pénzügyi támogatása. Az amerikai beavatkozás katonai tanácsadók küldésével vette kezdetét. Az USA az ázsiai „nyúlványokon”, Indokinában mindenáron meg akarta akadályozni a status quo módosulását. Moszkva egyre nagyobb támogatást nyújtott Észak-Vietnámnak.

1964. augusztus: Tonkini-incidens – casus belli A háború erősen megterhelte a szovjet-amerikai kapcsolatokat. (Brezsnyev – Johnson időszak 1965: Észak-Vietnám elleni „Hengerlő-mennykő hadművelet. 1968: TET-offenzíva 1964-66 között a SZU 1 md $-al támogatta Hanoit.

Kivonulás Vietnámból 1970: USA megszállta Laoszt és Kambodzsát – utánpótlási útvonalak elvágása 50000 amerikai áldozat, 150 md $ – belső válság Mi értelme van a háborúnak? – „Vietnám-szindróma” – éles belpolitikai megosztottság 1971-re megrendül a Bretton Woods-i pénzügyi világrendszer – a kormány túlköltekezése (az USA külkereskedelmi mérlege deficites lett, dollárinfláció)

1969-től csapat-kivonások 1972. május: új megtorló hadművelet 1973. január 23: fegyverszüneti megállapodás, Párizs (Kissinger – Béke Nobel-díj) 1975: Észak-Vietnám lerohanta Dél-Vietnámot 1976. július. Vietnámi Szocialista Köztársaság (1977: belépés az ENSZ-be) 1974. augusztus: R. Nixon elnök lemondásra kényszerült.

A SALT-tárgyalások megkezdése, Helsinki, 1969. november 17. (Strategic Arms Limitation Talks) Az egyenrangú világhatalmi státus amerikai elismerése az 1972-es SALT-I. szerződésekben kodifikálódott. – kiegyenlített katonai erőviszonyok (aszimmetrikus bipolaritás helyett szimmetrikus bipolaritás) – kiegyenlített katonai erőviszonyok

A szovjet hadiflotta-építési program A karibi válság haderő-fejlesztési tanulságai A brezsnyevi vezetés: „növelni kell a SZU katonai potenciálját az 1960-as években. Az interkontinentális rakéták mennyiségi-minőségi fejlesztése Hadiflotta korszerűsítése

A nagy nyílt óceáni hadiflotta utánpótlási bázisokat igényel – a 60-as évektől a szovjet III. világ-politika legfontosabb elemévé a kikötési lehetőségek biztosítása vált. Figyelem előterében: Fekete-tenger, Boszporusz, a Földközi-tenger keleti medencéje, a Szuezi-csatorna északi és déli kijárata, az Indiai-óceán, az Indokina előtti tengerpartok és Vlagyivosztok. Az 1967-es 3. arab-izraeli háborúban a szovjet fölközi-tengeri hadiflotta stratégiai hátvédként már Egyiptom mellett állt, míg a 6. amerikai flotta Izrael mögött.

Charles de Gaulle kül- és katonapoltikája az 1960-as években 1958-ban Ch. de Gaulle az V. Köztársaságot prezidenciális rendszerré formálta át. Külpolitika: 1962 eviani egyezmény lezárja az algériai háborút. 1963. január 22.: Elysée-szerződés – francia-német antant – intézményesítették a kooperációt és baráti viszonyt Franciaország és az NSZK között. „grandeur és gloire” hagyományainak felélesztése Feszültség az USÁ-val és Angliával

1965. november: Franciaország első mesterséges holdja 1967. március: a francia atom-tengeralattjáró felavatása 1966. februárjában Franciaország jelzi kilépési szándékát a NATO-ból (1966. március 7-én kilép a NATO katonai szerveiből, de tagja marad a NATO politikai szervezetének)

1966. júniusában de Gaulle látogatása a SZU-ban (körút a keleti blokkban: Lengyelország, Románia – Dacia) Elismeri a Kínai Népköztársaságot. Támogatja a vietnámi háború befejezését – 1973. január 27. párizsi megállapodások.

A „hatnapos háború”: a harmadik arab-izraeli háború, 1967. június 5-10. 1964: létrejön a Palesztinai Felszabadulási Szervezet (PFSZ) – egyre feszültebb politikai viszonyok a térségben. Izrael fontos stratégiai pontokat szállt meg: eljutott a Szuezi-csatornáig, megszállta a Golan-fennsíkot, elfoglalta egész Ciszjordániát, a Gáza-övezetet és Jeruzsálemet. – „Nagy Izrael” megvalósítása – zsidó telepek létesítése. A keleti blokk országai megszakították a diplomáciai kapcsolatot Izraellel. Módosult status quo a kozel-keleten – az arab haderők újbóli felfegyverzése (egyiptomi támadással 1973-ban zajlott a negyedik arab-izraeli háború)

A prágai tavasz leverése 1968. augusztus A VSZ katonai intervenciója „baráti segítségnyújtás” – 650 000 fő A Brezsnyev-doktrína alkalmazása Passzív ellenállás A SALT-tárgyalások nem szakadtak meg.

A Brezsnyev-doktrína, 1968. „Az SZKP állandóan síkra szállt azért, hogy minden szocialista ország fejlődésének konkrét formáit a szocializmus útján speciális nemzeti feltételeinek figyelembevételével határozza meg, de természetesen a szocializmus építésének vannak általános törvényszerűségei. Az ezektől való eltérés a szocializmusból való eltéréshez vezethet. Ha a szocializmussal szemben ellenséges belső vagy külső erők valamely szocialista ország fejlődését megpróbálnák a kapitalista rendszer restaurációjára fordítani, ha ebben az országban a szocializmust veszély fenyegetné, ez veszélyeztetné a szocialista államok közösségének biztonságát, így ez a probléma nemcsak az adott országé, hanem általános probléma, amellyel minden szocialista országnak törődnie kell.”