A magyar lírai költészet története a romantika korában és a századutón A romantika lebontása: Vajda János lírája

A magyar líra helyzete 1849 után Petőfi poétikájának folytathatatlansága – a tájlíra mint utánzás és szembeszegülés Lisznyay Kálmán: Palóc dalok (1851, 18522), Újabb palóc dalok (1858, 18592); Szelestey László: Kemenesi cimbalom (1853), Falu pacsirtája (1854); Spetykó Gáspár: Gyöngyvirágok (1854); Tóth Kálmán: Szerelmi vadrózsák (1853–54) közönségsiker – a „dalidó” mint multimediális lírai performansz Líraellenesség történelmi és eszmetörténeti hatások Európa: a pozitivizmus térnyerése; Magyarország: a szabadságharc leverése a regény előtérbe állítása a líraellenesség jegyében (Kemény Zsigmond: Eszmék a regény és dráma körül, 1853); a tárgyias líra előtérbe állítása a szubjektív lírával szemben (Gyulai Pál: Romvirágok, 1854; Arany János: Irányok, 1861)

Vajda János lírája mint a romantikus líra lebontása Határhelyzet: Vajda, „az utolsó romantikus és az első modern”: a romantikus stílus konvenciórendszerének lebontása A romantika paradoxona Vajdánál: indulása a Petőfi-hatás jegyében – Sirámok (1855) az önkifejezés népköltészeti alapú kifejlesztésének kísérlete; helyzetdal helyett: a népdal metaforikus beszédmódja

Másik irány: a romantikus önkifejezés megtalálása – és elvesztése a látomás deformálása (Gina emléke XXXII., 1860) (életrajzi háttér: Kratochwill Georgina iránti beteljesületlen szerelem); (vad)romantikus lírai szituáció: a férfi kísértetként jelenik meg a temetőben virrasztó nőnek – a vers végére a nő is kísértetté válik; tárgyiasítás saját érzelem helyett a nő majdani érzelmei (megbánja, hogy visszautasította a férfit); a női szereplő párhuzama az őrült zárdaszűzként megszemélyesített holddal összetett hatás: eldöntetlenség, nézőpontok összemosódása, „üres hely”, szintaxis

a romantikus tájköltészet lebontása a tájjal azonosuló romantikus költő szerepének elvesztése: A bikoli fák alatt (1880); a romantikus tájlíra egység-tapasztalatának felbomlása – a táj mint az emlékező én kivetítődése: Husz év mulva (1876); a természettel való azonosság élményének elvesztése – a lírai én kiíródása a természetből: A vaáli erdőben (1875)

A hagyományos narratívák általi önkifejezés leleplezése és lebontása a romantikus látomás beleírása a bűnbeesés narratívájába ~ az eljárás ironikus leleplezése: a lírai én megkettőzése önmegszólítás által, A kárhozat helyén (1872); a trópusok jelentésképző erejének megrendülése → a romantikus nyelv elvesztésének paradox hatása: Végtelenség (1875); a mitológiai toposzok lebontása; lépcsőzetes hasonlatok, szemantikai inkongruencia A romantika metaforikus nyelvének parodisztikus önfelszámolása: Alfréd regénye (verses regény, 1875)

A szimbolizmus felé – a természeti kép mint a lírai én állapotának kivetítődése: Az üstökös (1882) A romantikus líra devalválódása: publicisztikai jellegű politikai versek (Luzitán dal 1867/69, Credo, 1888, Lenni vagy nem lenni, 1893); vö. az Önbírálat és a Polgárosodás c. röpiratokkal (1862)