Új-Zéland történelme Új-Zéland történelme mintegy 1000 évet ölel fel, melynek első részében a sziget lakói (a maorik) teljes elszigeteltségben éltek, majd a 18. századtól fokozatosan európai befolyás alá kerültek. Az ország mindkét világháborúban jelentős szerepet vállalt.

Korai idők Új-Zéland első lakosai a polinéz népek közül kerültek ki, akik 800 és 1300 között érkeztek a szigetekre. A következő évszázadokban, az elszigeteltségnek köszönhetően ezek az emberek egy önálló kultúrát alakítottak ki, és létrejött a maori nép.

Európai felfedezések Az első európai, aki ellátogatott a szigetekre, a holland Abel Janszoon Tasman volt 1642-ben. Ezután hosszú ideig nem érkezett ide európai felfedező egészen 1769-ig, amikor a brit James Cook itt ért partot felfedezőútján. Az európai kereskedők cserekereskedelmet folytattak a maorikkal: fegyvert, fémeszközöket cseréltek fára, ételre. A maori hadviselést teljesen átalakította a lőfegyverek megjelenése.

Gyarmatosítás A korai 19. században keresztény misszionáriusok telepedtek le a szigeteken, és céljuk volt a helyi maori lakosság áttérítése, valamint a nyugati kultúra terjesztése. A britek William Hobson kapitányt kinevezték kormányzónak (1839-ben), akinek a feladata a brit szuverenitás megerősítése és a maorikkal való kiegyezés lett. 1840. február 6-án végül megkötötték a Waitangi Szerződést, melyben elismerték a maorik jogait.

A maorik először készségesen kereskedtek az európaiakkal, ám az egyre több telepes miatt viták robbantak ki a két csoport között, ami az 1860-as és 1870-es években több konfliktushoz vezetett. 1854-ben első ízben ült össze az új-zélandi parlament. 1856-tól a gyarmat belső önkormányzatot kapott, melynek értelmében a belügyekről önállóan dönthetett. Új-Zéland 1907-ben nyerte el a domínium státuszt (ezzel hasonló státuszba került, mint Ausztrália és Kanada).

II. világháború Új-Zéland a második világháborúba az 1939. szeptember 3-án Németországnak deklarált hadüzenettel lépett be. Új-zélandi csapatok részt vettek a görögországi, majd krétai csatákban, valamint az észak-afrikai fronton. A csendes-óceáni hadszíntéren Új-Zéland elsősorban az amerikai erők egyik kiindulási bázisa volt.

Reformok 1984-ben munkáspárti kormány került hatalomra, mely a válságot adócsökkentéssel, új forgalmi adó bevezetésével, valamint az ipar állami támogatásának megszüntetésével próbálta enyhíteni. Bár az intézkedések valamelyest enyhítette a válságot, jelentősen növelte a munkanélküliséget, valamint hozzájárult az értéktőzsde 1987-es válságához. A kormány liberalizálta a bevándorláspolitikát.

Napjainkban 1999-ben újra munkáspárti kormány alakult, ezúttal Helen Clark vezetésével. Az új kormány többnyire fenntartotta elődjeinek reformjait, azonban sokkal kisebb mértékben avatkozott be a gazdasági életbe, a nagyobb hangsúlyt a szociális rendszer fejlesztésére fordította. Az 1980-as évek közepéhez képest Új-Zéland sokkal önállóbb külpolitikát folytat.

Készítette: Tóth Nikolett 10.a