Bátkai Miklós r. százados kiemelt főelőadó Békés Megyei RFK

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
A veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezés szabályai (Seveso II.) - polgármesterek felkészítése Lakossági tájékoztatás A lakosság.
Advertisements

„Csellengő fiatalok” komplex bűnmegelőzési projekt
GRAFFITI Brassai Orsolya június 2. …így is lehet!?
Az EDR szerepe a Rendőrség műveletirányításában
2013. Szeptember 3. Szekeres Balázs Informatikai biztonsági igazgató
ÁLDOZATOK NAPJA „EGYÜTT AZ ÁLDOZATOKÉRT”
A képzést lehetővé tevő pályázat és céljainak ismertetése Dr. Veress Gáborné projektmenedzser TÁMOP C-11/ Az áldozattá válás megelőzését.
A polgári védelmi tervezés Jogszabályi háttér § §1949. évi XX. törvény a Magyar Köztársaság Alkotmánya § §1996. évi XXXVII. törvény a polgári védelemről.
A közrend és közbiztonság helyzete, a Komárom - Esztergom Megyei Rendőr - főkapitányság évi tevékenysége.
Veszprém megye bűnözése1. A polgárőrség feladat ellátásával kapcsolatos pályázati elszámolások, illetve a dokumentálást érintő gyakorlati.
M ű szaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége Szabolcs – Szatmár – Bereg Megyei Szervezete.
A munkavállalók munkavédelmi érdekképviseleti lehetőségei
A kompetencia-alapú oktatás bevezetése a kistokaji ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONTBAN Biztos alap, biztos jövő.
A civil lakosság kapcsolódási, önkéntes szerepvállalásának lehetőségei
Szeretettel köszöntjük a TÁMOP „Jó pályán”! projekt békéscsabai TÁMOP „Jó pályán”! projekt békéscsabai szakmai fórum résztvevőit! szakmai fórum résztvevőit!
Címalcím 1 A külterületek, tanyák lehetséges tervezése Dr. Czene Zsolt - Jávor Károly VÁTI Kht. Stratégiai Tervezési Igazgatóság augusztus 25. Kecskemét,
ENSZ - ECOSOC EU EU Bizottság - AGIS Európa Tanács Szervezett, határokon átlépő bűnözés elleni harc Társadalmi-közösségi bűnmegelőzés az újszerű és a tradicionális.
(Igazságügyi Hivatal, főigazgató)
A TÁRSADALMI KOHÉZIÓT ERŐSÍTŐ BŰNMEGELŐZÉSI ÉS REINTEGRÁCIÓS PROGRAMOK MÓDSZERTANI MEGALAPOZÁSA” TÁMOP / kiemelt projekt Elítéltek többszakaszos,
Várakozások az eredmények tükrében,
A társadalmi kohéziót erősítő bűnmegelőzési és reintegrációs programok módszertani megalapozása-kiemelt projekt (TÁMOP 5.6.2/10-1),
Büntetés-végrehajtási
Az áldozatsegítés szolgáltatásainak kiszélesítése – hétvégi ügyelet, speciális programok, különleges esetek kezelése.
Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata Családsegítő Szolgálat Gyermekjóléti Központja.
Dr. Bozsó Zoltán r.dandártábornok
A POLGÁRMESTEREK VÉDELMI IGAZGATÁSI FELADATAI A JOGSZABÁLYI VÁLTOZÁSOK TÜKRÉBEN MISKOLC, JÚNIUS 06. FAZEKAS GYÖRGY ALEZREDES.
A potenciális áldozatok körében a településen tevékenykedő polgárőrök szakmai képzése Bakonybél.
ORFK PORTÁL On-line bejelentések rendszere
Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság KÉSZEN AVÉSZBEN KÉSZEN AVÉSZBEN A viharokra történő felkészülés Győr-Moson-Sopron megyében Előadó:
1 BÉKÉS MEGYEI KATASZTRÓFAVÉDELMI IGAZGATÓSÁG március Dr. Takács Árpád pv. ezredes Kolontár település kitelepítése.
Belügyi Tudományos Tanács Velünk Élő Tudomány Dr. Dános Valér.
A rendőrségi szervezetváltozások szerepe, a nyomozás hatékonysága A rendőrségi szervezetváltozások szerepe, a nyomozás hatékonysága dr. Dinók Henriett.
Jogszabályi háttér A katasztrófavédelem a polgári védelem és a tűzoltóság országos és területi szerveinek összevonásával alakult meg január 1- jével,
Ajánlás a felkészítések (gyakorlás, munkaműhely) tartalmára és módszerére A gyakorlat bemutatása A gyakorlat célja az etilén termékvezetékek sérülése következtében.
„Egyenlő Eséllyel a Rák Ellen” szűrő és felvilágosító program hátrányos helyzetű nőknek
Kormányszóvivői tájékoztató 1 A társadalmi bűnmegelőzés nemzeti stratégiája 115/2003. (X. 28.) OGY határozat. Cselekvési program 1009/2004. (II. 26.) Korm.
A Magyar Köztársaság Rendőrsége
„Az Áldozatsegítő Szolgálat és a Jogi Segítségnyújtó Szolgálat közös hétvégi ügyeleti rendszerének kialakítása Komárom-Esztergom megyében” november.
Az oktatási segédanyagokhoz szükséges ismeretanyag összeállítását a megyei rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési osztálya gerontológiai szakemberek bevonásával.
BIZTONSÁGOS MÓRAHALOMÉRT Főpályázó: Mórahalom Város Önkormányzata.
A társadalmi kohézió erősítése bűnmegelőzési és reintegrációs programokkal TÁMOP kiemelt projekt.
„Bűnmegelőzési jó-gyakorlatok” „Biztonságos Élet-Tér” című bűnmegelőzési pályázat bemutatása Pópity Beatrix r.zls. bűnmegelőzési előadó.
Filipine Továbbképzés a Büntetésvégrehajtási Szervben, a szociálpszichiátriában, a pszichiátriai kezelésben és a szociális intézményekben.
A JÓ PAP IS… – Képzések és tanácsadások szakembereknek, munkáltatóknak Előadó: Garadnay Tea FEMI vezető Budapest Esély Nonprofit Kft.
Tájékoztatás a polgármesterek katasztrófavédelmi feladatairól
BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG HIVATALA
Térfigyelő rendszer Baján
Látássérült Nők Munkaerőpiaci Reintegrációja a Fehér Bot Alapítványnál A „Sorstárssegítők a Szociális Szférában” című programról.
Dr. Farkas Klára r. őrnagy
Személyes gondoskodást végző személyek körében végzett igényfelmérő kutatás bemutatása Nemzeti Csal á d- é s Szoci á lpolitikai Int é zet C í m: 1134 Budapest,
A program megvalósulását az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány támogatja. Az Európai Bizottság által támogatott „Sastipen – Egészség” program tapasztalatai,
Előadó: Bellovicz Gyula igazságügyi szakértő
Dunaújváros2014. szeptember 15. Projekt eredményeinek disszeminációja – 9. fejlesztési elem ÁROP- 1.A „Szervezetfejlesztés a konvergencia régióban.
Önálló és rendőrrel közös polgárőri tevékenység és ehhez kapcsolódó rendőri karjelzések ismertetése +
Foglalkoztatási Információs Pontok Békés megyében
Az önkormányzati feladatellátást támogató informatikai infrastruktúra felülvizsgálata (ÁROP-1.A „Szervezetfejlesztés megvalósítása a.
A Veszprém Megyei Önkormányzat aktuális területfejlesztési tervezési feladatai, a megyei integrált területi program bemutatása Somlóvásárhely, július.
A polgárőrség: alulról szerveződő, helyi lakosok által létrehozott, az adott település közigazgatási határain belül működő, a helyi közbiztonság javítása.
„Az Áldozatvédelmi Szakmai Együttműködési Rendszer egységes fővárosi szintű megvalósítására”
1990. február 22-én tette közzé az Európa Tanács a bűncselekmények áldozatainak chartáját, ez a nap azóta is számos országban – óta Magyarországon.
TATABÁNYAI RENDŐRKAPITÁNYSÁG SZÓBELI KIEGÉSZÍTÉS
VÁCI RENDŐRKAPITÁNYSÁG ÉVI BESZÁMOLÓJA
A BIZTONSÁG ÉS VÉDELEM KULTÚRÁJA
A BŰNÜGYI HELYZET ÉRTÉKELÉSE
A regisztrált bűncselekmények száma Komárom-Esztergom megyében, 2009
ÁLDOZATOK VILÁGNAPJA Február 22.
PEST MEGYE BŰNÜGYI HELYZETE 2012
ÁLDOZATOK VILÁGNAPJA Február 22.
DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS PAKTUM KONFERENCIA
ÁLDOZATOK VILÁGNAPJA Február 22.
Előadás másolata:

Bátkai Miklós r. százados kiemelt főelőadó Békés Megyei RFK Bátkai Miklós r.százados kiemelt főelőadó Békés Megyei RFK. Bűnmegelőzési Osztály

A program bevezetését indokolta… Békés megye földrajzi elhelyezkedéséből és településszerkezetéből adódóan jelentős kiterjedésű tanyavilággal rendelkezik. A megye lakosságának közel 5%-a él külterületen. A tanyákon élő emberek fokozott gondoskodásra szorulnak, hiszen – helyzetüknél fogva – sok esetben védtelenek, illetve – esetenként nem túlzás kijelenteni – a külvilágtól elzárva élnek.

A feladat végrehajtásának szabályozása A főkapitányság illetékességi területéhez tartozó tanyavilágban élő emberek biztonságának javítása, illetve a sérelmükre elkövetett bűncselekmények megelőzése érdekében került sor 1998-ban megyei főkapitányi intézkedés kiadására, melyet röviden „Tanya-programnak” hívunk. A megváltozott körülményekhez, illetve elvárásokhoz igazodva 2006. évben új intézkedésben szabályoztuk a programhoz kapcsolódó feladatok végrehajtását.

Néhány fontosabb statisztikai adat a programmal kapcsolatban (2009) Szeghalom Rk. Vesz. tanyák száma: 1 Rendőri állomány által telj. órák száma: 39 Szolg. gépjárművek által megtett km: 325 Békés Rk. Vesz. tanyák száma: 38 Rendőri állomány által telj. órák száma: 234 Szolg. gépjárművek által megtett km: 528 Szarvas Rk. Vesz. tanyák száma: 10 Rendőri állomány által telj. órák száma: 125 Szolg. gépjárművek által megtett km: 570 A rendőrkapitányságok első lépésként felmérték, majd azt követően folyamatosan felülvizsgálják azon tanyás ingatlanokat, amelyek a legközelebbi településtől távol esnek, lakói a „külvilágtól elzárva” élő idős házaspárok, illetve magányos emberek. Sarkad Rk. Vesz. tanyák száma: 9 Rendőri állomány által telj. órák száma: 244 Szolg. gépjárművek által megtett km: 590 Gyula Rk. Vesz. tanyák száma: 9 Rendőri állomány által telj. órák száma: 520 Szolg. gépjárművek által megtett km: 1820 Orosháza Rk. Vesz. tanyák száma: 21 Rendőri állomány által telj. órák száma: 1115 Szolg. gépjárművek által megtett km: 6685 Mezőkovácsháza Rk. Vesz. tanyák száma: 1 Rendőri állomány által telj. órák száma: 12 Szolg. gépjárművek által megtett km: 25 Békéscsaba Rk. Vesz. tanyák száma: 81 Rendőri állomány által telj. órák száma: 3950 Szolg. gépjárművek által megtett km: 378

Az elmúlt évek során segítői hálózatot építettünk ki Önkormányzatok Mezőőrség Polgárőrség Rendőrség Postai dolgozók Vadásztársaságok

A gyakorlati megvalósítás további eredménye A felmérések alapján kiválasztott tanyák járőröztetése 1998. novemberétől folyamatos. A rendőri állomány az együttműködő szervek képviselőivel visszatérően látogatja az idős, tanyán élő embereket.

A járőrözés pozitív lakossági érzékelését alátámasztják közvélemény-kutatási vizsgálataink is … K28. Az Ön településén milyen gyakran szokott rendőrt látni a közterületen? A vizsgálat mintája: N=3867 fő ( amely kiterjedt a tanyákon élő emberekre is)

A Tanya-programot továbbfejlesztettük a pályázati lehetőségek kiaknázása érdekében A program továbbfejlesztése érdekében 2004-ben pályázatot nyújtottunk be a BM Országos Bűnmegelőzési Központhoz. Az elnyert támogatás 2005 évben lehetőséget teremtett mobiltelefonok vásárlására és a külvilágtól elzárt, elérhetőséggel nem rendelkező tanyákra történő telepítésére.

A pályázat megvalósulásának eredménye A telefonhoz rövid, egyszerűsített, közérthető használati útmutatót mellékeltünk, gyorshívásra beprogramozva juttattuk el az érintetteknek. Polgármesteri Hivatal Polgárőrség Családsegítő Központ Orvosi Ügyelet Kórház Tanyagondnok Rendőrség vezetékes telefonszáma Rendőrség mobil telefonszáma Segélykérő

A program időszakában a főkapitányság illetékességi területén, a tanyákon élők sérelmére elkövetett bűncselekmények alakulása:

A veszélyeztetett tanyák számának és lakóik sérelmére elkövetett bűncselekmények alakulása (2004-2009)

További eredmények… A rendszeres rendőri jelenlétnek és bűnmegelőzési tanácsadásnak köszönhetjük, hogy a programunk bevezetése óta eltelt időszakban a tanyán élők nagyobb figyelmet fordítanak értékeik védelmére.

A program továbbfejlesztésének perspektívái… A program további fejlesztése érdekében 2009-ben pályázatot nyújtottunk be az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumhoz. Célunk olyan képzés, valamint tréning megtartása volt, melyek segítségével a programban résztvevő állomány, illetve az együttműködő szervek képviselői könnyebben tudnak kapcsolatot teremteni a tanyán élő lakossággal és választ tudnak adni a bűnmegelőzésre vonatkozó kérdéseik tekintetében. Sajnos pályázatunk nem részesült pozitív elbírálásban.

Összegzés A rendőri jelenlét a meghatározott szempontok szerint kiválasztott tanyákon rendszeressé vált, ami a tanyákon élők biztonságérzetét tovább erősítette, és ezzel egyidejűleg csökkentette ezen területek bűnügyi veszélyeztetettségét.

Köszönöm a figyelmet! 2010