51. Országos Középiskolai Fizikatanári Ankét és Eszközbemutató Békéscsaba 2008. március 26-30. Kísérletek a fizikában, kísérletezés az iskolában
Szakköri kísérletek Jaloveczki József Béni Kornél Pusztai Máté Fizika-kémia tanár Béni Kornél 10.Osztáyos gimnáziumi tanuló Pusztai Máté 9.Osztályos gimnáziumi tanuló Szakköri kísérletek Avagy: a Károly Ireneusz verseny hatása a tanórán kívüli tehetséggondozó munkában
Fizika szakkör 1998-2008 SZENT LÁSZLÓ Általános Művelődési Központ GIMNÁZIUMA - BAJA
KÁROLY IRENEUSZ FIZIKA TANULMÁNYI VERSENY Károly Ireneusz József nagyváradi premontrei szerzetes, fizikatanár, Eötvös Loránd közvetlen munkatársa volt. Sokat tett századunk első évtizedeiben a fizikatanárok összefogásáért, a fizikai ismeretterjesztésért, a középiskolai versenyek megszervezéséért. Tanári és tudományos munkája országos elismerést és hírnevet szerzett számára.
KÁROLY IRENEUSZ FIZIKA TANULMÁNYI VERSENY Károly Ireneusz 1916-ban mint a Mathematikai és Physikai Társulat fizikus alelnöke 2000 korona értékben alapítványt tett egy középiskolát végzettek számára rendezendő fizikai tanulóverseny céljaira. Az alapítvány kamataiból évente megrendezett versenyt az alapító iránti tiszteletből hosszú évtizedekig Károly Ireneusz Versenynek nevezték.
A verseny célja: A verseny célja a tehetséges, szorgalmas és a fizika iránt érdeklődő diákok kiválasztása, motiválása, fejlesztése és előkészítése az országos, illetve nemzetközi versenyekre.
KÁROLY IRENEUSZ FIZIKA TANULMÁNYI VERSENY A verseny alapvetően jelenség- és kísérletcentrikus. Hangsúlyozott célja az ország legkülönbözőbb iskoláiban működő szaktanárok tehetséggondozó munkájának segítése, a fizikatanítást segítő szakmai fórum biztosítása.
KÁROLY IRENEUSZ FIZIKA TANULMÁNYI VERSENY A zsűri minden forduló eredményét korcsoportonként külön értékeli. A versenyfeladatokat, kérdéseket egyetemi oktatókból(ELTE) álló független versenybizottság tűzi ki és értékeli. Az írásbeli dolgozatok javításában a versenybizottság tagjai mellett részt vesznek a csapatokat kísérő szaktanárok is.
KÁROLY IRENEUSZ FIZIKA TANULMÁNYI VERSENY A verseny lebonyolítása: A diákok három korcsoportban versenyeznek (kis-gimnazisták /13-14 év /, alsósok /15-16év/, felsősök /17-18 év/). Minden iskola korcsoportonként 2-2 tanulóval és kísérő szaktanárokkal képviseltetheti magát. A verseny három, jellegében és tematikájában eltérő fordulóból áll: I. Otthoni kísérleti munka II. Egyéni, írásbeli feladatmegoldás III. Szóbeli forduló, csapatverseny
KÁROLY IRENEUSZ FIZIKA TANULMÁNYI VERSENY A feladatok kitűzői és a Versenybizottság tagjai (ELTE): Dr. Károlyházi Frigyes, egyetemi tanár, elnök Dr. Főzy István, egyetemi docens Dr. Juhász András, egyetemi docens Dr. Sasvári László, egyetemi docens Dr. Soós Károly, egyetemi adjunktus Dr. Tasnádi Péter, egyetemi docens Unyi Tamás, egyetemi tanársegéd (1999-ig) Csikor Ferenc, fizikus, doktori ösztöndíjas (2002-től ) A versenyzőket évről évre más katolikus gimnázium látja vendégül. A rendezvény technikai lebonyolítását az iskola szaktanárai szervezik.
KÁROLY IRENEUSZ FIZIKA TANULMÁNYI VERSENY 1998/99 Pécs (Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziuma): szappanbuborékok (KL-IP 7.o) 1999/2000 Szombathely(Premontrei Szent Norbert Gimnázium) : papírvizsgálatok(KL-IP 8.o) 2000/2001 Miskolc (Fényi Gyula Jezsuita Gimn.) : papírrepülők (BL-BÁ 8.o), Napóra (KL-IP 9.o) 2001/2002 Budapest (Piarista Gimnázium): gumigép vizsgálata (BÁ-BL9.) , Gumikocsi (KL-IP10.o) 2002/2003 Nyíregyháza (Szent Imre Katolikus Gimnázium): „Gipsz-akták”(BÁ-BL10.o) , Rezgő doboz (KL-IP11.o) 2003/2004 Gödöllő (Premontrei Gimnázium): Jég mozgása olajban (BÁ-BL11.o) 2004/2005 Miskolc (Fényi Gyula Jezsuita Gimn.): Szélkocsi (BL-BÁ12.), optika (BK-BV7.o) 2005/2006 Győr (Apor Vilmos Katolikus Iskolaközpont): Milyenek vagyunk? (BK- BV8.o) 2006/2007 Debrecen (Svetits): A Medve-tó titka (BK-BV9.o)
A verseny hatásai 1. A házi dolgozat készítése: - Elmélyülés egy adott témában, „projekt” - mérések, kísérletek kidolgozása, végrehajtása - Eredmények kiértékelése, magyarázatok - Számítógépes munka (word, excel stb.) - szakirodalom, internet használata Szakköri tagok és iskolatársak bevonása a munkába
A verseny hatásai 1.
A verseny hatásai 1.
verseny hatásai 1.
verseny hatásai 1.
verseny hatásai 1.
verseny hatásai 1.
A verseny hatásai 2. A kísérleti bemutató: - régi, ismert kísérletek végrehajtása, módosítása - új kísérletek keresése, kigondolása - A kísérletek bemutatása, magyarázatok - közös összehangolt munka - szakirodalom, internet használata ötletek a megvalósításhoz,olcsó megoldások
A verseny hatásai 2. 2004. Gödöllő
2005. Miskolc Az „öregek”csapata és az utánpótlás
2006. Győr Apor Vilmos Iskolaközpont
2007. Debrecen a Svetitsben
Szakkörön fontos a jó csapatmunka
A verseny hatásai Az előadások (III.korcsoport): - Elmélyülés egy adott témában,kutatómunka - mérések, kísérletek kidolgozása, végrehajtása - Tudományos igényű előadás készítése - szakirodalom, internet használata (angol is) más versenyeken, fórumokon való szereplés IFNV,pályázatok
A szakkörösök számos sikert értek el : Károly Ireneusz Fizikaverseny, SZTE kísérleti pályázat, Kutdiák esszépályázat, cikk a Fizikai Szemlében, Ifjú Fizikusok Nemzetközi Versenye…
Felvetődött egy nyilvános „fizikashow” gondolata 2007.március
Kísérletek
Elektromágneses rezgések
Elektromágneses rezgések Az egyenletek Excellel való megoldásánál Eichhardt Iván 12. osztályos diákkörös tanulónk közreműködését köszönjük
Rezgőkör Excellel Veszteséges rezgőkör töltés- és áramváltozása R = 100 ohm, L = 1H, C= 1mF Veszteséges rezgőkör töltés- és áramváltozása
Elektromágneses rezgések Csillapítatlan rezgések előállítása tranzisztor alkalmazásával, pozitív visszacsatolással
Elektromágneses rezgések
Elektromágneses rezgések Visszacsatolt rezgőkör: Q,I, dI/dt – idő és dI/dt-I grafikonok
Elektromágneses rezgések Visszacsatolt rezgőkör: UC, UL, UR – idő és d2I/dt2-dI/dt grafikonok
Elektromágneses rezgések
Elektronikus elektroszkóp Ez az egyszerű áramkör érzékelni tudja az elektromosan töltött tárgyak körüli elektromos mezőt. Amolyan elektronikus elektroszkópként működik. A hagyományos lemezes-fóliás elektroszkópok csupán a sok száz vagy ezer voltos elektrosztatikus potenciálnál működnek. Ez az eszköz már 1 voltot is képes érzékelni.
Elektronikus elektroszkóp Érzékenysége nevetségesen magas. Mivel a sztatikus elektromosság környezetünkben nagy feszültséget jelent, az eszköz nagy távolságokról képes érzékelni a magas feszültségekre elektrosztatikusan feltöltött tárgyakat. Alacsony páratartalomnál és 0,5m antenna vezetékkel, a kis LED már akkor is erősen jelez, ha valaki 5 vagy több méternél is távolabb fésüli a haját. Ha egy fémtárgyat felemelünk egy szigetelő segítségével és megérintjük a szenzor vezetéket, az érzékelő képes jelezni azt ha a tárgynak akár csak 1 voltnyi elektrosztatikus potenciálja volt!
Egy régi-új játék: a spirográf Kis tükrök egyenáramú Motorok tengelyére ragasztva néhány cm távolságban. A kirajzolt görbék neve: epicikloid, vagy spirográf
Egy régi-új játék: a spirográf
Egy régi-új játék: a spirográf Az epicikloid előállítása egymáson gördülő körökkel, P a világító pont p a világító pont távolsága a r sugarú Kör középpontjától x(t)=(R+r)cos(t) + p*cos((R+r)t/r) y(t)=(R+r)sin(t) + p*sin((R+r)t/r)
Excellel a spirográf
a spirográf Excellel
Ívkisülések
A Tesla-tekercs
A Tesla-tekercs
Köszönetet mondunk… Dr. Tél Tamásnak (D.Sc, egyetemi tanár,ELTE) aki szakmai tanácsokkal segíti szakkörünk és a Mandelbrot Tudományos Diákkör munkáját. Buzdítása nagyban hozzájárult előadásunk létrejöttéhez. Dr. Juhász Andrásnak (docens,ELTE,Anyagfizikai Tsz.) hogy ösztönzött, bátorított a bemutatóra, a Károly Ireneusz versenyek fő szervezőjeként tanácsaival, észrevételeivel, lelkesedésével segítette szakkörünk munkáját Az ELTE Elméleti Fizika Tanszéknek, hogy anyagilag támogatta az ankéton való részvételünket. A Szent László ÁMK vezetésének, hogy támogatják szakkörünk és a Diákkör munkáját, elősegítették a versenyeken és az ankéton való megjelenésünket
Köszönjük a megtisztelő figyelmet!