20. századi kínai történelem III. A Kínai Népköztársaság Salát Gergely

1949. október 1. A Kínai Népköztársaság kikiáltása

Az első évek 1949. szept. 21. Népi Politikai Tanácskozó Testület (Peking) 54 párt és szervezet államelnök-választás: Mao Zedong „közös program”: ideiglenes alkotmány (1954-ig)  a szocializmus még nem cél 1949. okt. 1. KNK kikiáltása 1950-52: földreform: 300 millió ember kap földet

A koreai háború (1950-53) A KNK önkénteseket küld Koreába Az USA és az ENSZ elítéli Kínát Kereskedelmi embargó Az ENSZ-ben Taiwan képviseli Kínát  Kína csak a szocialista országokra támaszkodhat (1950. febr.: KNK-SZU barátsági, szövetségi, kölcsönös segítségnyújtási egyezménye)

A józan országépítés évei (1953-57) 1952-re: a gazdaság helyreállítása (a nemzeti burzsoázia még megőrzi tulajdonát) Terv: 3 ötéves terv alatt (1953-67) hajtják végre a szocialista átalakítást 1953-57: első ötéves terv fő cél: nehézipar megteremtése ipari termelés: évi 18%-kal nő de: 1955-től ütemgyorsítás: 1955-56-ban a mezőgazdaság kollektivizálása (120 millió parasztgazdaságból 740 ezer szövetkezet) 1954: Országos Népi Gyűlés  alkotmány

„Száz virág” kampány (1956-57) meghirdetett cél: az értelmiségiek véleményének kikérése, kritika a KKP-t túl sok bírálat éri 1957 július: ellentámadás „kampány a jobboldali elhajlók ellen” 1957 végéig 300 ezer értelmiségit minősítenek „jobboldalinak”

A „nagy ugrás” (1958-1960) Ellentét a vezetésen belül: ütemgyorsítás/józan építkezés 1956: VIII. kongresszus: mérsékelt irányvonal 1958. május: második ülészszak: „az ipar és a mezőgazdaság nagy ugrása” acéltermelés gabonatermelés

Jelszó: „Hároméves megfeszített munka, tízezer év boldogság” Acéltermelés terv: egy év alatt kétszeresére nő „népi kohók” Mezőgazdaság népi kommunák a szövetkezetek helyett 26 ezer kommuna ingyenes ellátás Jelszó: „Hároméves megfeszített munka, tízezer év boldogság” Alapelv: minden az akaraton múlik

Eredmény: Külpolitika: Kiigazítás: 1960-66 meghamisított statisztikák használhatatlan acél a többi gazdasági ágat elhanyagolják éhínség Mao meggyengül Külpolitika: viszony megromlása a SZU-val szövetségkeresés a 3. világ országaival feszültség Indiával, USA-val (Taiwan) Kiigazítás: 1960-66

A kulturális forradalom (1966-1976) Kiigazítás sikere  Mao irányvonala (egyenlősítés) háttérbe szorul Alapellentét: „balos” –X– „kiigazító” (Mao Zedong, Lin Biao, „négyek bandája” –X– Liu Shaoqi, Deng Xiaoping) „balos” érv: hiányos az eszmei nevelés  „nagy proletár kulturális forradalom” 1966 június: a mozgalom kezdete  vörösgárdisták

Liu Shaoqit, Deng Xiaopinget meghurcolják 1967 januártól: helyi Forradalmi Bizottságok (lázadók, katonák) 1968-tól: a fiatalokat vidékre telepítik 1969 ápr.: IX. pártkongresszus a kulturális forradalom jóváhagyása Lin Biao Mao kijelölt utódja Később: ellentét Lin és Mao között (tét: az államelnökség) 1971. szept.: Lin puccskísérlete

Külpolitika a kulturális forradalom alatt 1969: összecsapások a kínai-szovjet határon 1971 nyár: kínai-amerikai titkos tárgyalások 1971 ősz: a KNK-t felveszik az ENSZ-be (szocialista országok követelésére) 1972. febr. 21. Nixon Kínában

A kulturális forradalom utolsó évei 1972-1976: harc a pragmatikusok és a szélsőbalosok között: régi elvtársak (Deng Xiaoping, Zhou Enlai) –X– ifjú radikálisok (Jiang Qing, „négyek bandája”) 1976 jan.: meghal Zhou En-lai 1976. ápr.: tömegmegmozdulás a Tiananmen téren  újra a radikálisoké a hatalom, de Mao utódjaként Hua Guofenget jelöli meg

A „négyek bandájának” bukása 1976. szept. 9.: Mao meghal, utódja Hua Guofeng 1976. okt. 6. Hua letartóztatja a „négyek bandáját” 1977: Denget rehabilitálják (miniszterelnök-helyettes) 1980-81: kirakatper – a kulturális forradalom főbb vezetőit elítélik

Deng Xiaoping reformjai 1978. dec.: a KKP XI. Központi Bizottságának 3. plénuma Deng irányvonalának győzelme a gazdaságpolitikában Hua elszigetelődik (ezután sorra lemond pozícióiról) „négy modernizálás” ipar mezőgazdaság tudomány honvédelem cél: „szocializmus kínai sajátosságokkal”

Az eszközök: mezőgazdasági termelés növelése az egyéni érdekeltség alapján (felelősségi rendszer) vállalkozási szabadság biztosítása a központi tervezés visszaszorítása külföldi befektetések ösztönzése „az igazságot a tényekben kell keresni” (kapitalista módszerek elfogadása)

Politikai változások 1980-tól Zhao Ziyang a miniszterelnök 1981-től Hu Yaobang a pártelnök (főtitkár) Hivatalos értékelés: Mao „70%-ban jó, 30%-ban rossz” Külpolitikai nyitás: 1979: kínai-amerikai diplomáciai kapcsolat 1984: kínai-brit megállapodás Hongkongról de: a SZU-val a viszony rossz marad, s 1979-ben háború Vietnammal

Tiananmen tér, 1989 Alapprobléma: a politikai reformok elmaradnak a gazdaságiaktól Viták a párton belül is (konzervatívok – reformerek) Elégedetlenkedők: diákok-értelmiségiek --- városi dolgozók, munkások 1986: diáktüntetések a reformok fokozásáért  Hu Yaobangot a konzervatívok lemondatják, helyére Zhao Ziyang kerül; a miniszterelnök Li Peng lesz 1988: árreform  infláció munkanélküliség, általános bizonytalanság

1989. ápr. 15. Hu Yaobang meghal  tömegtüntetések 1989. ápr. 18-tól: ülősztrájk a Tiananmen téren Célok: demokratizálás korrupció felszámolása reformok folytatása Május 20.: statárium (Pekinget körbeveszik) – de a népi ellenállás miatt nem hajtják végre

Megosztottság a pártvezetésen belül  egy keményvonalas klikk veszi át az irányítást Június 3. este: támadás Peking ellen – erős ellenállás Június 4.: Tiananmen tér kiürítése 200-3000 halott utána: letartóztatások, leszámolás Zhao Ziyangot kizárják a pártból, s haláláig házi őrizetben él; több mérsékelt vezetők menesztenek

Kína 1989 után 1989 után: a reformok megtorpannak, a hatalom a veterán keményvonalasoké 1992: Deng déli útja: új lendület a reformoknak 1992: pártkongresszus: a reformok megerősítése, fiatalítás Azóta: infláció megállt évi 8% GDP-növekedés

Jiang Zemin pártfőtitkár: 1989-2002 (3. generáció)

Hu Jintao pártfőtitkár (2002-) (4. generáció)