Ellentétek. Ez a nap is úgy kezdődött Manófalván mint a többi, A fű még nedves volt, A ruhák már megszáradtak, a szélben, A kiszáradt fa oldala pedig.

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
Jártam a hegyeket, a hegyoldalakat borító erdőket, és csodáltam a természet szépségét, a fenséges tájakat…
Advertisements

Europe in Action 2007 Állampolgári jogokat mindenkinek Andrew Doyle, Az EPSA elnöke.
Egy tudományos felmérés részeként kutatók megkérdeztek néhány 4 és 8 év közti gyermeket arról, hogy szerintük mi a szeretet. A kérdésekre adott válaszok.
Mindig meg szoktam állni a hatalmas könyves kirakatok előtt,
PéPéeS A 710-ES ALKATRÉSZ PéPéeS
Csendes pohárköszöntő újév reggelén
A HÁROM FA.
S ZÜL Ő FÖLDEM M IKOLA - S ZLOVÁKIA S ZÜL Ő FÖLDEM M IKOLA - S ZLOVÁKIA.
Egy történet, amelyről érdemes elgondolkozni!
Világörökség •A világnak már számtalan vidéke, természet és ember alkotta értéke nyerte el a világörökség címet elősegítve ezzel védelmüket és fennmaradásukat.
Szeretteim! Nemsokára elérkezik a születésnapom. Nagyon sok ember vásárol ilyenkor és készülnek már külön erre az alkalomra szóló rádió- és TV-műsorok,
Hálás vagyok.
Újrakezdés a bukás után
Neked tőlem szeretettel
Angyal, vidd meg a hírt az égből, Mindig új élet lesz a vérből.
Gárdonyi Géza: Egri Csillagok Varga Endrina 7.osztály.
Az év denevére: ALPESI DENEVÉR (Hypsugo savii).
Kocsis Gáborné Lamberti Judit környezetismeret 4. osztály
Meg kellene érteni már végre, vagy újra? Sokan vágynak vissza a nem is oly régmúltba. Visszasírják sokan a régi biztonságot, Pedig nem rajongták, akkor.
A Tisza környékén élő madarak
Készítette: Dalkó Soma 7.a
Élt egyszer egy dombtetőn három fa
Áldott,Békés Ünnepeket Kívánok!
KUTYASORS.
A feledés definíciója: 1. az - idáig megvolt - emlékezetnek megszűnése 1. az - idáig megvolt - emlékezetnek megszűnése 2. az - idáig érzett - szeretetnek.
Éreztesd velem, hogy nő vagyok! Egy modern tündérmese.
A Titanic első útjára indult a látóhatár fel és senki sem tudta előte, hogy sosem látják viszont.
Lehet, hogy megöregedtünk? Egyik nap azt vettem észre, hogy a papát már csak én díjazom.
A tudás értéke Nyelvtudás, közgazdasági és természettudományos tájékozottság Európában Lannert Judit.
Nemzeti konfliktus és egyetemesség Öllös László Intézményi logó.
Pillangó.
Ritmus.
Sorozatok. A manók elindultak a nagyvilágban hogy találjanak egy helyet maguknak ami csakis az övék. Figyeldd meg a képen az emberi élet szakaszait.
Nem volt fény, amely tovább vezet,
Steventon falujában született december 26- án Nyolcan voltak testvérek, ő volt a hetedik Jane élénk és szeretetteljes családi háttere ösztönzően.
Társkereső Férfi keres hölgyet.
Egy modern népbetegség – Az őszi hátfájás
Minden, mi él, csak Téged hirdet, minden dicsér, mert mind a műved, azzal, hogy él, ezt zengi Néked: ”Dicsérlek én, dicsérlek Téged!”
Kemencei táborozás szeptember
Egyszer, ha gyermekem elég nagy lesz ahhoz, hogy megértse, mi motivált engem, mint szülőt, ezt fogom mondani: Annyira szerettelek, hogy mindig megkérdeztem.
Az emberi rombolás jelei 3. A fajok kihalása január 22, Szolnok Gadó György Pál.
Szilassi Lajos Szeged Torta - puzzle 6. Ördöglakat találkozó Bakonysárkány, 2012.
Készítette: Bacsó Beáta
A gyermeki tisztaság és szeretet, minden aljasságtól mentes
Noé Bárkája.
A 9.B projekt hete. Első nap: REMONDIS  Megtudtuk, mi történik a hulladékkal miután a kukába került.  Megnéztük a kézi hulladékválogatót.  Csoportvezetőnk.
Itt vagyunk mi.
Hogy jön létre egy Paradigma.
Jn 14,26 A Vigasztaló pedig, a Szentlélek, akit az Atya küld az én nevemben, megtanít majd titeket mindenre, és eszetekbe juttat mindent, amit mondtam.
Comenius project. 3-kor indultunk az iskola elől kisbusszal a reptérre, ahová 4-kor érkeztünk ki. A rep- téren jól teletömtük ma- gunkat KFC-s kajával.
Világörökség A világnak már számtalan vidéke, természet és ember alkotta értéke nyerte el a világörökség címet elősegítve ezzel védelmüket és fennmaradásukat.
1 „Még korunk szélhámosainak is tudósnak kell magukat színlelni, mert különben senki sem hinne nekik.” C.F. Weizsacker.
Erdőhátkarcsa.
Karácsony Dicsőség mennyben az Istennek és
Dicsér az ég, nap, hold és csillagok,
Vicceljünk … 15. Fáraszt ó ! Adó bevallás.
Ilyenek voltunk vadak és jók bűnösök közt is ártatlanok….
ÜDVÖZÖLLEK. HÁLÁS VAGYOK… A KEDVESEMÉRT, AKI PANASZKODIK A VACSORÁRA, MERT ÍGY AZ ESTÉT VELEM TÖLTI, ÉS NEM VALAKI MÁSSAL.
Alessandro Volta Oláh Szófia 10.b.
Jindo csodája.
JÓ REGGELT !.
Már keresztem vállra vettem, S érted mindent elhagyok.
VáltozatokVáltozatok. A Tudós, Művész, Orvos, Tanító, Ezermester, Edző, Építész vezeti a manók városának építési munkáit.
MÍTOSZ A vízözön (pusztulásmítosz) (Részlet a Teremtés könyvéből)
Advent III Vasárnapja A-év
Összeállította: Szabó Ervin Nagy Krisztina-Stefánia László Karola-Edit.
„ADJ TERET, NYISS UTAT!” – SZOCIÁLIS KOMPETENCIÁKKAL A HÁTRÁNYOK ELLEN avagy Ágota és Ambrus testvérek lettek.
A mohák sokfélesége készítette: Dr. Papp Beáta Magyar Természettudományi Múzeum Kropog Erzsébet ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskola és.
Társkereső Férfi keres hölgyet.
a hét verse Kovács Boglárka: Fába vésni pentz anna mária 
Előadás másolata:

Ellentétek

Ez a nap is úgy kezdődött Manófalván mint a többi, A fű még nedves volt, A ruhák már megszáradtak, a szélben, A kiszáradt fa oldala pedig felforrósodott a naptól.

A faluban a kultúrház előtt nagy zsivaj törte meg a csendet, míg a többi része teljesen kihalt.

A kultúrház előtt választás folyik a kultúrház vezetőjéről.

Rengeteg manó gyűlt össze a választásra. magasalacsony apró sovány kövér

fiatal középkorúidős

A tudós nagyon komoly és tudományos programokkal érvel

Például az állatok csoportosítására való törekvés Hatalmas

Kicsi

Mikroszkópikus

A Színész könnyedebb műfajokkal csalogatja az embereket

Majd beesteledett és a vitátol megfáradtan elmentek aludni

Derengő hajnalban már sokan fent voltak és azon gondolkodtak kire adják le a voksukat.

Majd világos lett és megszületett a nagy döntés.

Rájöttek a szemben álló felek hogy össze kell fogniuk, és együtt kell dolgozniuk.

Mindenki nagyon örült a kiegyezésnek A konzervatívak (egyszínűek) és a radikálisabbak (mintások)

Az erdő minden egyes szegletébe eljutott a jó hír. A gazdag felébe,

és az átlagos részébe.

Sőt még az erdő sivár felébe is eljutatták a manók a hírt.

A lusta alvás közben A szorgalmas munka közben A kis manók még napokig csak ezen tudtak gondolkodni.

Sőt még a munkamániás, ezermester manónak is csak ezen járt az esze és örült hogy megoldódott a kultúrház bonyolult kérdése.