„Biztonságunk érdekében” Oktatási- és Tanácsadó

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
A veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezés szabályai (Seveso II.) - polgármesterek felkészítése Lakossági tájékoztatás A lakosság.
Advertisements

Az esemény vagy eseménysorozat katasztrófává minősítése Jogszabályi háttér § §1999. évi LXXIV. törvény a katasztrófák elleni védekezés irányításáról, szervezetéről.
A nemzeti védekezés időszakai
Környezetvédelmi ipar és hulladékgazdálkodás Magyarországon
katasztrófa-veszélyeztetettsége Dr. Tóth Ferenc tű. dandártábornok
Erőállóképesség mérése Találjanak teszteket az irodalomban
A kritikus infrastruktúra védelem nemzetközi háttere és a magyar nemzeti program kialakítása, az ebből fakadó szakmai feladatok Balatonföldvár, március.
A polgári védelmi tervezés Jogszabályi háttér § §1949. évi XX. törvény a Magyar Köztársaság Alkotmánya § §1996. évi XXXVII. törvény a polgári védelemről.
Az Önkéntes Tűzoltó Egyesületek szerepe
Polgári védelmi feladatok a nem rendszeres hulladékszállítás során
Foktő – Kalocsai repülőtér önkormányzati fejlesztése
2008. I.-VIII. HÓNAP ESEMÉNYEI KBSZ SZAKMAI NAPOK - HAJÓZÁS Siófok, Orosz Dalma főosztályvezető.
A civil lakosság kapcsolódási, önkéntes szerepvállalásának lehetőségei
1872 : 1. nemzeti park megalakítása Yellowstone
A környezetirányítás jogszabályi háttere
Az új történelem érettségiről és eredményeiről augusztus Kaposi József.
Utófeszített vasbeton lemez statikai számítása Részletes számítás
A tételek eljuttatása az iskolákba
VÁLOGATÁS ISKOLÁNK ÉLETÉBŐL KÉPEKBEN.
Védőgázas hegesztések
1. IS2PRI2 02/96 B.Könyv SIKER A KÖNYVELÉSHEZ. 2. IS2PRI2 02/96 Mi a B.Könyv KönyvelésMérlegEredményAdóAnalitikaForintDevizaKönyvelésMérlegEredményAdóAnalitikaForintDeviza.
Sárgarépa piaca hasonlóságelemzéssel Gazdaság- és Társadalomtudományi kar Gazdasági és vidékfejlesztési agrármérnök I. évfolyam Fekete AlexanderKozma Richárd.
FÜGGETLEN KÖZLEKEDÉSBIZTONSÁGI
Tűz-, polgári védelmi és katasztrófavédelmi igazgatás
A POLGÁRMESTEREK VÉDELMI IGAZGATÁSI FELADATAI A JOGSZABÁLYI VÁLTOZÁSOK TÜKRÉBEN MISKOLC, JÚNIUS 06. FAZEKAS GYÖRGY ALEZREDES.
NOVÁK TAMÁS Nemzetközi Gazdaságtan
DRAGON BALL GT dbzgtlink féle változat! Illesztett, ráégetett, sárga felirattal! Japan és Angol Navigáláshoz használd a bal oldali léptető elemeket ! Verzio.
Viharkárokra történő felkészülés, reagálás Vas megyében. Köszöntöm az előadás résztvevőit ! Horváth Tibor pv.alez.
Új kihívások a katasztrófavédelemben
Az ellátási láncok biztonsága
Kibertér-biztonság és iparbiztonság Kossa György tű. dandártábornok
szakmérnök hallgatók számára
Veszélyes üzemek kritikus infrastruktúra védelmi aspektusai
Jogszabályi háttér A katasztrófavédelem a polgári védelem és a tűzoltóság országos és területi szerveinek összevonásával alakult meg január 1- jével,
Katasztrófavédelem válaszai a globális klímaváltozás
A települések polgári védelmi sorolásának szabályai Jogszabályi háttér § §114/1995. (IX. 27.) Korm. rendelet a települések polgári védelmi besorolásának.
A veszélyhelyzet kihirdetésének körülményei és tartalma Jogszabályi háttér: § §1949. évi XX. törvény a Magyar Köztársaság Alkotmánya § §1996. évi XXXVII.
A veszélyeztető hatások (saját település és környezete) és a veszély-elhárítási tervezés Készült: Közbiztonsági referensek felkészítésére.
A háború és a modern fegyveres erő
Logikai szita Izsó Tímea 9.B.
Vasúti Infrastruktúra Fejlesztési Főosztály február Előadó: Gaál Gyula, a MÁV ZRt. elnök-vezérigazgatója Közlekedés- és logisztikai fejlesztési konferencia.
2007. május 22. Debrecen Digitalizálás és elektronikus hozzáférés 1 DEA: a Debreceni Egyetem elektronikus Archívuma Karácsony Gyöngyi DE Egyetemi és Nemzeti.
Vasútszabályozási Osztály
Tájékoztatás a polgármesterek katasztrófavédelmi feladatairól
A kárhelyparancsnok feladatai
7. Házi feladat megoldása
Gyorsjelentés a Kulturális Központok Országos Szövetsége tagintézményeinek felméréséről Kecskemét,
Válságkezelő rendszere
Dr. Farkas Klára r. őrnagy
Csurik Magda Országos Tisztifőorvosi Hivatal
A klinikai transzfúziós tevékenység Ápolás szakmai ellenőrzése
Dr. Dobó Marianna október 4..  vízkár elhárítás: az árvizek belvizek, helyi vízkárok, vízminőségi haváriák károkozó hatásának megelőzésére, csökkentésére.
Adalékok a magyar tizenévesek vallásosságáról a rendszerváltás után Csákó Mihály CSc egyetemi docens WJLF Pedagógiai Tanszék.
QualcoDuna interkalibráció Talaj- és levegövizsgálati körmérések évi értékelése (2007.) Dr. Biliczkiné Gaál Piroska VITUKI Kht. Minőségbiztosítási és Ellenőrzési.
Infrastrukturális fejlesztési lehetőségek és között
1. Melyik jármű haladhat tovább elsőként az ábrán látható forgalmi helyzetben? a) A "V" jelű villamos. b) Az "M" jelű munkagép. c) Az "R" jelű rendőrségi.
Topográfiai gyakorlatok Magyarország
TÁRSADALMI VERSENYKÉPESSÉG ÉS SIKER A MAGYARORSZÁGI NAGYVÁROSI TÉRSÉGEKBEN BARÁTH GABRIELLA PHD TUDOMÁNYOS MUNKATÁRS KODOLÁNYI JÁNOS FŐISKOLA A MAGYAR.
Köszöntöm a települési önmentő képesség fejlesztő felkészítésen résztvevőket Előadó: Lóki Richárd okl. tű. őrgy.
Környezettan Előadás Ajánlott irodalom:
A VÁLTOZÓ ÉGHAJLATTAL ÖSSZEFÜGGŐ PROBLÉMÁK BEMUTATÁSA ( KATASZTRÓFAVÉDELEM K ÁRPÁT - MEDENCE )
A TÁRSADALMI JÓL- LÉT KÉRDÉSEINEK ÖSSZEHASONLÍTÁSA EGYES SZOLGÁLTATÓ SZEKTOROKBAN Készítette: Folmegné Czirák Julianna
1 Az igazság ideát van? Montskó Éva, mtv. 2 Célcsoport Az alábbi célcsoportokra vonatkozóan mutatjuk be az adatokat: 4-12 évesek,1.
Civil Biztonság- és Védelemtudományi Tanszék
A demográfiai robbanás, a migráció és a terrorizmus
Előadás másolata:

„Biztonságunk érdekében” Oktatási- és Tanácsadó Tudományos Egyesület A BIZTONSÁG ÉS A BIZTONSÁGRA HATÓ TÉNYEZŐK, VALAMINT HAZÁNK KATASZTRÓFA-VESZÉLYEZTETETTSÉGE HALLGATÓI TUDÁSTÁR 1. T2.

Dr. Hornyacsek Júlia Dr. Hornyacsek Júlia A biztonság és a biztonságra ható tényezők, valamint hazánk katasztrófa- veszélyeztetettsége „Biztonságunk Érdekében” Oktatási és Tanácsadó Tudományos Egyesület Budapest, 2012. Szerkesztő: Késmárkiné Mach Mária Dr. Hornyacsek Júlia Dr. Hornyacsek Júlia HALLGATÓI TUDÁSTÁR 1. T. 2.a ISSN: ISBN:

Törzsanyag 2. ELŐADÁS Dr. Hornyacsek Júlia

BEVEZETŐ A védelmi tanulmányokat folytatók - legyen az a védelmi szféra bármely területe – gyakran azzal szembesülnek, hogy a terület folyamatos változása, az új szakmai kihívások megjelenése miatt, nem könnyű aktuális és átfogó tananyagot találni a vizsgákra való felkészüléshez, szakmai elmélyüléshez. Ez a sorozat segítséget kíván nyújtani a tanuláshoz. A tárgyköröket törzsanyagra, kiegészítő anyagra, valamint háttéranyagokra csoportosítottuk. A bemutatók a lényeges kérdésekre koncentrálnak, de nem elegendőek a felkészüléshez. További olvasásra, forrásanyagok feldolgozására van szükség. BEVEZETŐ T2. Törzsanyag Olvass utána! H2. Háttéranyag K2. Foglald össze! Háttéranyag

Használati útmutató Az előadás anyagai a hazai és nemzetközi nyomtatott és elektronikus irodalom, valamint a hatályos jogszabályok alapján készültek oktatási célból. A források és a kiegészítő információk a diákon, a diák alatti jegyzet rovatban találhatóak, amely a nézet/jegyzetoldal menüpontra kattintva érhető el. (A nyomtatott változatban az irodalomjegyzékben helyeztük el.) Az ismétlő kérdések megválaszolásával tudja eldönteni, hogy mennyire értette meg az anyagot, továbbhaladhat-e, vagy ismételnie kell. Az előadások külön is értelmezhetőek, de szerencsésebb egymást követően feldolgozni őket. Használati útmutató Minden jog fenntartva.

T2. II. Téma Magyarország Katasztrófa-veszélyeztetettsége A, Civilizációs eredetű veszélyeztetettség Motivációs kérdés: Soroljon fel hazai és nemzetközi nagy katasztrófákat!

Fő kérdések 2.1 A katasztrófa fogalma, alapvető csoportosítása 2.2. Magyarországot fenyegető katasztrófaveszélyek 2.2.1 Civilizációs katasztrófák fajtái 2.2.2. Természeti katasztrófák fajtái

alapvető csoportosítása 2.1. altéma A katasztrófa fogalma, alapvető csoportosítása

A biztonságra fenyegetések, kockázatok, kihívások hatnak. Ismétlés A biztonságra fenyegetések, kockázatok, kihívások hatnak. EZEK lehetnek [1-2.] globális kontinentális Sorolja fel és pár szóval jellemezze a biztonságra (ellen) ható kihívásokat. Mondjon példát rájuk. Mondjon olyan példát, amely mindhárom szinten jelentkezhet. regionális belső 9 9

globális, regionális és helyi környezeti és civilizációs A Nemzeti Biztonsági Stratégia mely kihívások között említi a katasztrófákat? A globális, regionális és helyi környezeti és civilizációs kihívások között. Mutassa be a biztonság alapvető területeit. Mutasson rá az egyes elemek összefüggéseire. Gondolkodjon el, hogy mitől függ az, hogy az egyes emberek melyik összetevőt tartják a legfontosabbnak. Milyen emberi szükségleteket tartalmazhatnak az egyes területek?

Magyarország biztonságát veszélyeztető tényezők Ismétlés FENYEGETÉSEK KOCKÁZATOK, KIHÍVÁSOK VÁLSÁGOK VÁLSÁGOK Nem katonai jellegű Katonai jellegű Globális Kontinentális Környezeti és civilizációs kihívások KATASZTRÓFÁK Hogyan okozhat válságot a katasztrófa? A válságok során miért alakulnak ki könnyebben katasztrófák?, Regionális Belső Természeti eredetű Civilizációs eredetű Egyéb veszélyek 11

Katasztrófa fogalma A katasztrófa görög eredetű szó, fordulat, megsemmisülés, csapás, megrázó hirtelen esemény, az emberi élet, az anyagi javak, természeti értékek pusztulása. a veszélyhelyzet kihirdetésére alkalmas, illetve e helyzet kihirdetését el nem érő mértékű olyan állapot vagy helyzet, amely emberek életét, egészségét, anyagi értékeiket, a lakosság alapvető ellátását, a természeti környezetet, a természeti értékeket olyan módon vagy mértékben veszélyezteti, károsítja, hogy a kár megelőzése, elhárítása vagy a következmények felszámolása meghaladja az erre rendelt szervezetek előírt együttműködési rendben történő védekezési lehetőségeit, és különleges intézkedések bevezetését, valamint az önkormányzatok és az állami szervek folyamatos és szigorúan összehangolt együttműködését, illetve nemzetközi segítség igénybevételét igényli.[3] 2011. évi CXXVIII. törvény*A katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó törvények módosításáról (2011.IX.09 Mutassa be törvény lényegét, felépítését, tartalmát! Miben különbözik a katasztrófa törvényi meghatározása a hétköznapi meghatározástól? 12 12

A katasztrófák csoportosítása 1 I. Eredetük vagy jellegük szerint II. Helyük és kiterjedésük szerint III. Hatáserősség, intenzitás szerint 1. A csoportosítás forrása: Szász József, in Felkészítők könyve 2000. BM OKF A szakemberek nem egységesek abban a kérdésben, hogy mit sorolnak katasztrófák közé, és melyek azok a tényezők, amelyek nem katasztrófák, de katasztrófákat válthatnak ki. V. Időparaméter szerint IV. Tér- és időkoordináták szerint VI. Lakosságfelkészítési szempontból A csoportosítás forrása: Szász József: in: Szerk: Dr. Hornyacsek Júlia Felkészítők könyve, BM OKF 2000.[4] 13

I. Eredetük vagy jellegük szerint Természeti katasztrófák Az emberi tevékenységtől függetlenül, a természet erőinek hatására elemi csapásként fordulnak elő. Meteorológiai felhőszakadás szélvihar, forgószél, jégeső jegesedés, aszály, hőhullám tornádó, hurrikán hideghullám hófúvás, lavina, köd, villámcsapás erdőtűz: felszíni tűz aljzattűz, koronatűz belvíz, árvíz, tengerár, szökőár vízminőség romlása stb. Földtani földrengés vulkánkitörés földcsuszamlás talajroskadás hegy- és kőomlás talajsüllyedés iszapár gátszakadás stb. Biológiai járványok, emberi, állati, növényi kártevők elszaporodása, túlnépesedés stb. Táblázatok forrása: Kertész László tű. alezredes BM OKF 2005. Mutassa be, hogy eredet, jelleg szerint milyen katasztrófa-csoportok vannak. Mondjon rájuk példát. 14

2. Civilizációs katasztrófák Az emberi mulasztás, technikai hibák, szándékosság hatására következnek be. Társadalmi jellegű terror, szabotázs, felkelés bűnözésből adódó fegyveres összecsapás háború (???) sztrájk, blokád politikai, etnikai, vallási zavargás elszegényedés gyilkosságok, merényletek légi kalózkodás migráció, tömegmozgás stb. Technikai jellegű vegyi jellegű: gyártás, tárolás, szállítás során kémiai anyag kerül a környezetbe, nukleáris jellegű: veszélyes radioaktív anyagok kerülnek a környezetbe, nukleáris tömegpusztító fegyverek alkalmazása, közművek hibái: víz, gáz, villany, csatorna közlekedési jellegű: légi, vízi, vasúti stb.

II. Helyük és kiterjedésük szerint Helyi Egy településen, üzemben, vállalatnál következik be, a következmények felszámolásához elegendőek a helyi erők és eszközök. A károk felszámolását a polgármester, az adott üzem vezetője irányítja. Térségi Több településen következik be, vagy hatása több településre terjed ki. A következmények felszámolását a helyi erők összehangolt irányításával kezdik meg. Országos Több megyére kiterjedően következik be az esemény. A következmények felszámolásához a központi erőforrás is szükséges. Nemzetközi Egy országban, térségben bekövetkezett katasztrófa, amely nagyságrendjénél fogva több országra, vagy tengeri térségre terjed ki. Felszámolásához nemzetközi összefogásra van szükség. Mutassa be, hogy hely és kiterjedés szerint milyen katasztrófa-csoportok vannak. Mondjon rájuk példát. 16

III. Hatáserősség, intenzitás szerint Relatív Lehet természeti, akár társadalmi. Közös jellemzője, hogy viszonylag kis területet érintő, gyors lefolyású, nagy károkat okozó katasztrófa. A következmények felszámolása helyben (település, üzem) a rendelkezésre álló erőkből megoldható. Pl.: szélvihar, hóvihar, felhőszakadás, közlekedési baleset, stb. A károk felszámolását a polgármester, az adott üzem vezetője irányítja. Közepes Több településre, nagyobb térségre kiterjedő, nagy pusztítással, jelentős károkkal járó esemény – lehet természeti és társadalmi is – amikor a védekezés, a helyreállítási munkák, a következmények felszámolása a helyi erőkkel nem oldható meg. A károk felszámolásának irányítása megyei szintű is lehet. Küszöb Lehet akár természeti akár civilizációs katasztrófa, közös jellemzőik, hogy nagy kiterjedésű, alacsony intenzitással jelentkező események. Esetenként túlnőnek egy-egy megye, ország határain és ennek következményeként elhárításuk, elterjedésük megakadályozása, a bekövetkezett következmények felszámolása országos vagy nemzetközi feladattá, nemzetközi együttműködéssé válik. Pl.: környezetszennyezés, növényzetpusztulás, járványok, éhínség stb. Abszolút Lehet akár természeti, akár társadalmi katasztrófa. Közös jellemzőik, hogy a körültekintően megszervezett, megtervezett és létező védekezési, megelőzési munkák ellenére tehetetlenek vagyunk ellenük. Olyan óriási méretű károk keletkeznek, pusztulás következik be aminek felszámolása társadalmi, alkalmanként nemzetközi összefogást igényel. Pl.: földrengés, árvíz, nukleáris szennyezés. Mutassa be, hogy hatáserősség és intenzitás szerint milyen katasztrófa-csoportok vannak. Mondjon rájuk példát. 17 17 17

IV. Tér- és időkoordináták szerint Dinamikus katasztrófa Lehet természeti és civilizációs katasztrófa. Bekövetkezését baleset idézi elő, amely szakaszosan, ugrásszerűen vagy folyamatosan fejlődik és túlterjed a üzem, település, ország határain. A tovaterjedés megakadályozására, a következmények felszámolására nemzetközi összefogásra van szükség. Pl.: nukleáris baleset, árvíz, vízszennyezés, járványok, fegyveres összecsapások. Statikus katasztrófa Egy meghatározott, jól körülhatárolható, megjelölhető katasztrófa, a keletkezés helyén zajlik le, és a következmények felszámolása is az adott helyen történik. Az adott helyen rendelkezésre álló erők és eszközök elegendőek a károk felszámolásához. Pl.: üzemi baleset, épületomlás, robbanás, helyi tűz. Mutassa be, hogy tér-és időkoordináták szerint milyen katasztrófa-csoportok vannak. Mondjon rájuk példát. 18

V. Időparaméter szerint Gyors Lehet természeti és civilizációs katasztrófa, melynek alapvető jellemzője a nevében szereplő „gyors” lefolyás, amely másodpercek, percek történését jelenti. Egyik pillanatról a másikra következik be. Felkészülni rá, előre jelezni ritkán lehet. Pl.: robbanás, földrengés, közlekedési baleset. Közepes Lehet természeti és civilizációs katasztrófa, alkalmanként előre jelezhető, számítani lehet rá, fel lehet készülni. A bekövetkezésre meg lehet szervezni a védekezést, megelőzési rendszabályokat lehet bevezetni. A lakosságot tájékoztatni lehet a várható veszélyről, a bekövetkezés esetén a betartandó magatartási szabályokról, mivel az esemény bekövetkezése órák, napok múltán várható. Pl.: mérgezés, árvíz. Lassú Lehet természeti, akár civilizációs katasztrófa is. Bekövetkezésére számítani lehet, pl.: környezetszennyezés, atomerőművi baleset, másrészt az idő előre haladtával következik be, mint az aszály, árvíz, különféle zavargások stb. Részben fel lehet készülni az esemény bekövetkezésére, annak „kezelésére”, másrészt a bekövetkezését követően erők, eszközök megfelelő átcsoportosításával meg lehet akadályozni az elterjedést, fel lehet készülni a következmények felszámolására. Ez a munka hónapokat, éveket vehet igénybe. Mutassa be, hogy időparaméter szerint milyen katasztrófa-csoportok vannak. Mondjon rájuk példát. 19 19 19

VI. A lakosságfelkészítés szempontjából [5] Mutassa be, hogy a lakosságfelkészítés szempontjából milyen katasztrófa-csoportok vannak. Mondjon rájuk példát. Gondolkodjon el, hogyan készítené fel az egyes típusokra a lakosságot. 20 20 20

Magyarországot fenyegető katasztrófa-veszélyek 2.2. altéma Magyarországot fenyegető katasztrófa-veszélyek Milyen természeti eredetű katasztrófák vannak? Milyen civilizációs eredetű katasztrófák vannak? Milyen a kárterületük? Hogyan hatnak ezek ránk? 21

Vizsgáljuk meg, hogy milyen civilizációs és milyen természeti eredetű katasztrófák fordulhatnak elő! Elemezzük, hogy ezeknek - milyen következménye lehet, - milyen károk keletkezhetnek, - milyen kárterület alakulhat ki!

Melyek Magyarország alapvető jellemzői, amelyek befolyásolják a veszélyeztető tényezőket?

Magyarország nem tartozik a kiemelten katasztrófaveszélyes területek közé, de földrajzi elhelyezkedéséből, a lakosság és a települések sűrűségéből, ipari és közlekedési szerkezetéből, valamint a környező országokban bekövetkező események hatásai miatt, számolni kell a lakosság egy részét, vagy egészét fenyegető, jelentősebb anyagi kárral járó veszélyhelyzetekkel. Magyarország Kelet-Közép-Európa, a Kárpát-medence közepén helyezkedik el az Alpoktól, a Kárpátoktól és a Dinári hegységrendszertől körülvéve. Az ország felszínének 73%-a síksági terület, a dombságok 20%-ot foglalnak el és 7%-ot tesznek ki a hegyvidékek. [38] Forrás: Dr. Tóth Rudolf: Oktatási anyagok ppt. 02.02. tárgykör 2-3. dia

A lakosság ~10 millió fő, amely 93 ezer km2 területre vonatkoztatva 107 fő/km2 népsűrűségi mutatót jelent. A települések átlagsűrűsége 3,4/100 km2. A lakosság 2/3-a a fővárosban és a városokban él, a munkavállalók 20-25 %-a a lakóhelyéről rendszeresen más településre jár dolgozni (ingázó). Budapest és a vele összefonódott agglomerációs terület túlzsúfolt, aránytalanul nagy szerepet tölt be az ország társadalmi-gazdasági életében. Az öt fokozottan fejlesztett kiemelt központ: Miskolc, Debrecen, Szeged, Pécs és Győr lélekszáma és vonzáskörzete jelentősen elmarad a fővárosétól. A települések 1/6-a 500-nál kevesebb lakosú aprófalvak, Elsősorban az Alföldön jellemzőek a szórványtelepülések formájában előforduló tanyák, amelyeken közel félmillió lakos él. [38] Forrás: Dr. Tóth Rudolf: Oktatási anyagok ppt. 02.02. tárgykör 2-3. dia

2.2.1 Civilizációs katasztrófa-veszélyek A civilizációs eredetű katasztrófák csoportjába azok a katasztrófák sorolhatók, amelyek kialakulásának előfeltétele a civilizáció léte, a tudomány, a technika, az ipari és mezőgazdasági termelés, a közlekedés és a szállítás meghatározott szintje. Kovács Antal - Buzás Tibor: Polgári védelmi ismeretek alapismeretek, önkormányzatok és polgári védelmi szervezetek felkészítési segédlete, Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Polgári Védelmi Szövetség, - Szolnok, 2002. 17. o. [6] Fogalmazza meg, hogy mi a civilizációs katasztrófa veszély!

Melyek a főbb civilizációs katasztrófa- veszélyek? [8]

Nukleáris veszélyetetettség A környező országok nukleáris létesítményei Pihentető medencék Átmeneti tárolók Bátapáti - Üveghuta Hazai nukleáris létesítmények Nukleáris anyagok szállítása Mutassa be hazánk nukleáris veszélyeztetettségét. Olvasson utána, hogy milyen veszély-megelőző rendszere van Paksnak. Olvasson utána, milyen hatása van a radioaktív sugárzásnak az emberre. A világűrből érkező nukleáris hatások 28

Környező országok nukleáris létesítményei Olvasson utána milyen alternatív energiák és energia-előállítási módok vannak. Forrás: Dr. Muhoray Árpád: Az Országos Balesetelhárítási és Intézkedési terv helyzete, - előadás, Balatonföldvár: 2008. június 3. 17. dia [7]

Következmények A nukleáris balesetek kárterületeire jellemző, hogy a kiszabaduló radioaktív anyagok a környezetbe kerülve a lakosság és a környezet sugárterhelésének növekedését, szennyeződését, megbetegedését eredményezhetik. A radioaktív anyag környezetbe kerülésének legvalószínűbb módozata a légkörbe történő kibocsátás, de kerülhet a talajba, vízbe, és ezáltal az élelmiszerekbe is. Egy esetleges nukleáris baleset, robbanás során épületek, közművek rombolódásával, a közműszolgáltatások, energetikai rendszerek működési zavarával és a környezet nagyfokú sugárterhelésével kell számolni. [8] Ismertesse a nukleáris baleset kárterületének jellemzőit!

Vegyi, ipari veszélyeztetettség A veszélyes anyagok csoportjába olyan vegyi, tűz- és robbanásveszélyes anyagok tartoznak, melyek ellenőrzött körülmények között szilárd, folyékony, gőz, gáz vagy aeroszol halmazállapotban kerülnek ki a technológiai folyamatból vagy a tároló rendszerből. Soroljon fel veszélyes anyagot gyártó, tároló, szállító üzemeket. Nézzen utána, hogy milyen jogszabályi kötelezettségei vannak a SEVESO 2 hatálya alá eső üzemeknek, és az ilyen települések polgármestereinek. Tudja-e, hogy milyen szabályok vonatkoznak a SEVESO 2 hatálya alá nem eső üzemekre? Vegyi baleset, ipari szerencsétlenség: veszélyes anyagok előállítása, tárolása, szállítása közben bekövetkezett események, balesetek. [8] 31

A veszélyes tevékenységek megoszlása A grafikon segítségével mutassa be milyen veszélyes tevékenységek vannak, és azok hány százalékát teszik ki az összes veszélyes tevékenységnek. Mutasson be részletesebben egy veszélyes tevékenységet. 32

Forrás: BM OKF VK archívum [9]

[10.] Forrás: 2009. évi adatok Foglalja össze a térkép alapján hazánk veszélyes ipari üzemeinek megoszlását. 34 34 34

Alsó és felső küszöb értékű üzemek 2005. Forrás: A Seveso II. Irányelvvel, az Ipari Baleseti ENSZ EGB (Helsinki) Egyezménnyel, valamint a veszélyes áruk szállításával kapcsolatos feladatok 2005. évi végrehajtásának helyzete http://www.katasztrofavedelem.hu/index2.php?pageid=seveso_eredmenyek_reszletek&ev=2005 [11] Forrás: jegyzetben, letöltés: 2012. jan. 29.

Forrás: jegyzetben, letöltés: 2012. jan. 29. Veszélyes üzemek iparágankénti eloszlása www.katasztrofavedelem.hu/index2.php?pageid=seveso_eredmenyek_reszletek&ev=2003 Forrás: jegyzetben, letöltés: 2012. jan. 29. [12]

[13] [14] 13. Forrás: www.google.hu veszélyes anyag képkeresés www.bacon-di.hu/images/gallery/g_va12.jpg 2009. jan 20 Milyen balesetek történtek az ön lakóhelyén? 14. Egy éve pusztított a vörösiszap Megjelent: 2011.10.04. 08:09| http://www.hir24.hu/belfold/2011/10/04/egy-eve-pusztitott-a-vorosiszap/ 2012. jan 29. 15. ockázatos a visszaköltözés http://grintim.blog.hu/2010/10/15/vorosiszap_kockazatos_visszakoltozes 16. Egy parafint szállító tartálykocsi gyulladt ki az M3-ason, Letöltés: 2011. 02. 24. MTI http://www.fn.hu/belfold/20071029/kigyulladt_egy_tartalykocsi_tobb_halott/ Egy parafint szállító tartálykocsi gyulladt ki az M3-ason, Letöltés: 2011. 02. 24. [15] [16]

Forrás: OKF VK archívuma [17]

Szállítások követelményei, szabályai: ADR - közúti szállítás RID - vasúti szállítás ADN - belföldi vízi szállítás szabályozza ADNR - Rajnán való szállítás ICAO - légi szállítás Hazai helyzet 1.: szállítások száma drasztikusan megnőtt, a balesetek száma 6 év alatt a háromszorosára nőtt, a beavatkozás „esemény-követő” tevékenység, a balesetek, beavatkozások már nem csak az ipari- és a közlekedési gócpontokon, tranzit utakon fordulnak elő.

Hazai helyzet 2. Gyakran a szállítók, vagy a szállíttató gazdálkodó szervezetek nem teszik meg a szükséges maximális intézkedéseket az anyag biztonságos szállítása érdekében. Gyakran megsértik a szabályokat. A szállítási okmányok és jelzések nem teljes körűek, hiányosak. Sok problémát jelent az okmányolás tartalmi hiányossága (mágneskártya?)

Veszélyes hulladékok, szemét 4,2 millió tonna/év (14 ezer tonna eü.) Veszélyezteti a környezetet és az embert egyaránt. [19] Foglalja össze a hulladék-gazdálkodással kapcsolatos legfontosabb szabályokat. 19.Forrás: ww.google.hu szemétkép http://www.nimfea.hu/programjaink/hulladekos.htm 2009. I. 20 Ismertesse mit értünk szelektív hulladékgyűjtés alatt. Hogyan valósul ez meg Magyarországon? 41

Következmények A veszélyes anyagokkal kapcsolatos balesetek kárterületeire jellemző, hogy a folyékony vagy gáz halmazállapotú veszélyes anyag kiszabadulás miatt gáz (gőz) felhő képződésével kell számolni. Ha a szabadba jutó gáz (gőz), vagy folyadék, gyúlékony és a gyújtóforrás is jelen van, akkor tűz, esetleg robbanás keletkezik. Olvasson utána, hogy mi a teendő vegyi balesetnél! [8]

Tüzek Robbanások A tűz kémiai jelenség, az éghető anyag fény- és hőhatással járó oxidációja, a szerves anyagokat visszafordíthatatlan folyamattal elbomlasztja. Képforrás: Kecskék és juhok ezreivel végzett a tűz Görögországban Index/MTI 2007. augusztus 29., szerda 10:15 http://index.hu/bulvar/0829grgtz/letöltés: 2012. jan.29. A robbanás az anyag olyan állapotváltozása, illetve átalakulása, amit energiájának - az eredeti anyag vagy a belőle keletkezett termékek és a környező közeg kompressziós és mozgási energiává történő igen gyors átalakulása kísér. [8] 43

Következmények A tüzek kárterületein számolni kell nyílt lánggal, nagy hő-terheléssel és káros füstképződéssel. A tűzterületen füstzóna is kialakul, amely azon kívül, hogy mérgező hatású, akadályozza az oltási és a mentési feladatok végrehajtását. Mit tud az égési sérülésekről? képForrás: Kecskék és juhok ezreivel végzett a tűz Görögországban Index/MTI 2007. augusztus 29., szerda 10:15 http://index.hu/bulvar/0829grgtz/letöltés: 2012. jan.29. [8]

A tüzek hatása az emberre: égési sérülés Nézzen utána, hogy mi a teendő égési sérüléskor! Égéskép 1. forrása: Sejt- és szövetkészítmények a regeneratí medicinában http://www.stemcellclinic.com/hu/scince/practic/01.html Égéskép 2 forrása: http://halasze.com/blogs/viewstory/177 Letöltés: 2012. február 01. Oktató makett: Siklóson a várban a Katasztrófavédelmi kiállításon található. Képforrások jegyzetben [19]

Tüzek következménye [8] A robbanások kárterületein az épületszerkezetekben károk keletkeznek . A teherhordó szerkezetek elmozdulhatnak, lezuhanhatnak, az épület kártyavár-szerűen összedőlhet, romosodhat. Sérülhetnek a közművek. Nézzen utána, hogy milyen okból következnek be robbanások! Képforrás: Donka Ferenc, Csongrád TV, Kép címe: 48219__320x240_gazrobban2.jpg, Forrás: URL: http://szegedma.hu/images/gazrobbanas_devevanya_okt25/gazrobban2.jpg Letöltés ideje: 2011.02.24. [20] Forrás: jegyzetben, letöltés: 2011.02.24.

Közlekedési veszélyeztetettség 30000 km közúthálózat Kevés dunai átkelőhely Légi közlekedés Olvasson utána mi a közúti, vasúti, vízi és légi közlekedés eszközei, sérülésének okai! Mutassa be hazánk közlekedési veszélyeztetettségét. Vázolja részletesen valamely közlekedési típus veszélyeit, problémáit. Vízi közlekedés → szerepe csekély 8000 km vasúthálózat 47 47 47

Vasúthálózat [21. a-d] Képforrások: 1-2.Magyar vasúthálózat 3.Európai vasúthálózat http://blogocska.org/charlie/2007-07-15/nagysebessegu-europai-vasuthalozat/ 4. Képforrás: Visszavonta a MÁV-osztályzatot a hitelminősítő http://www.hirado.hu/Hirek/2010/12/22/13/Visszavonta_a_MAV_osztalyzatot_az_.aspx [21. a-d]

HAZÁNK VASÚTI FŐVONALAI 1. sz. Budapest - Komárom - Győr - Hegyeshalom 70. sz. Budapest - Vác - Szob 80. sz. Budapest - Hatvan - Miskolc - Sátoraljaújhely Fontosabb elágazásai: 81. sz. Hatvan - Salgótarján - Somoskőújfalu 87. sz. Füzesabony - Eger - Putnok 90. sz. Miskolc - Hidasnémeti 92. sz. Miskolc - Kazincbarcika - Ózd 100. sz. Budapest - Cegléd - Szolnok - Püspökladány - Debrecen - Nyíregyháza - Záhony Fontosabb leágazások: 101. sz. Püspökladány - Biharkeresztes 140. sz. Cegléd - Kecskemét - Szeged 120. sz. Budapest - Újszász - Szolnok - Békéscsaba - Lökösháza 160. sz. Budapest - Kelebia 40. sz. Budapest - Pusztaszabolcs - Dombóvár - Pécs Dombóvárnál ágazik ki a 41. sz. Dombóvár- Kaposvár- Gyékényes 30. sz. Budapest - Székesfehérvár - Szabadbattyán - Siófok - Nagykanizsa - Murakeresztúr 20. sz. Budapest - Székesfehérvár - Várpalota - Veszprém - Celldömölk - Szombathely – Szentgotthárd [22] Forrás: http://www.fsz.bme.hu/mtsz/szakmai/zk45.htm 2012. jan. 29.

A közúthálózat forgalmi terhelése [23] Ön melyik közlekedési vonalon lakik? Milyen problémák adódnak azon a területen?

Betartjuk a veszélyes anyagok légi szállításának szabályait? Légi közlekedés Túlterhelt a légtér? Milyen a gépek műszaki állapota? Milyen gondokkal küzdenek az üzemeltetők? Betartjuk a veszélyes anyagok légi szállításának szabályait? Milyen okból következhet be légibaleset? Olvasson utána! Dr. Hornyacsek Júlia: A repülőterek környezetében lévő települések katasztrófavédelmi feladatai, Repüléstudmányi Konferencia Szolnok, 2011. VII. Katonai műszaki szekció Repüléstudományi Közlemények On-line Tudományos Folyóirat, ZMNE, 2011/2 különszám, 2011. április, 1-25. oldal ISSN: 1789-770X URL: http://www.szrfk.hu/rtk/index.html Képforrás: Nőnek a terhek, bajban a légi közlekedés iho/repülés 2011.10.19 20:00 http://iho.hu/hir/nonek-a-terhek-bajban-a-legikozlekedes-111019 1,8 százalékkal csökkent Ferihegy forgalma 2008-ban 2009. január 21., szerda 12:39 – MTI, http://repulnijo.hu/2009/01/21/18-szazalekkal-csokkent-ferihegy-forgalma-2008-ban/ [24. a, b]

Nem jól kihasznált ez a lehetőség. Vízi közlekedés Vízi szállítás Olvasson utána nagyobb hajóbaleseteknek! Mi volt az oka? Mi volt a mentés sajátossága? Képforrás: A, Új tömegközlekedési forma lehet a dunai hajózás http://www.uniospenz.hu/20091013/europai_unios_forras_segitsegevel_ket_even_belul_indulhat_a_dunai_tomegkozlekedes B, A vízi áruszállítást futtatná fel az Orbán-kormány 2010. augusztus 16. hétfő 05:44:59 http://www.mfor.hu/cikkek/Gigafuvarok_vizen.html letöltés: 2012. jan 29. Nem jól kihasznált ez a lehetőség. Kevés a dunai átkelőhely, késnek a medermunkálatok. [25.a,b]

Közlekedési katasztrófák okai Elsősorban a forgalmi rend megsértése, a közlekedési hálózat műszaki állapotának előírt követelményektől való eltérése, valamint a járművek műszaki állapotának nem kielégítő volta miatt következhetnek be. Gyakran okoznak súlyos baleseteket az extrém időjárási és a rossz látási viszonyok is. [8]

Következmények A közlekedési katasztrófák kárterületeinek jellemzői a közlekedési fajtáknak megfelelően eltérőek. A kárterületek mérete és jellemzői a baleset (katasztrófa) jellegétől és nagyságától függően is változóak. Közúti és vasúti balesetek esetén műszakilag megsérülhetnek az úttestek, a vasútisín-pályák, azok műtárgyai. Légi katasztrófák esetén viszont robbanásokkal és tüzekkel kell számolni, továbbá nagyszámú áldozattal. [8]

Forrás: http://www.katasztrofak.abbcenter.com/?id=53209&cim=1, Letöltési idő: 2011. 04. 20. [26] Forrás: http://www.katasztrofak.abbcenter.com/?cim=1&id=99786, Letöltési idő: 2011. 04. 20. [27]

Képforrások jegyzetben [28-31.] Hejce repülőbaleset, a katasztrófavédelem munkatársainak felvétele 2 éve történt siófoki buszbaleset http://www.origo.hu/itthon/20050508keteve.html 2012. jan 29. Hajóbaleset a bősi erőműnél – részletek TASR-felvétel) http://ujszo.com/online/regio/2009/01/30/hajobaleset-a-bosi-eromunel-reszletek Megszűnt az útlezárás az M1-es autópályán MTI krizsán Csaba http://iho.hu/hir/megszunt-az-utlezaras-az-m1-es-autopalyan-120117 Képforrások jegyzetben [28-31.]

Forrás: jegyzetben, letöltés: 2012. jan. 29. [32] Képforrás: Vonatbaleset: Készítették Kis-Guczi Péter OKF, Monor Tűzoltóparancsnokság munkatársai, www.langlovagok.hu, www.Euro-news.net 2006. Forrás: jegyzetben, letöltés: 2012. jan. 29. [32]

„Sufni”- tűzszerészek Egyéb civilizációs Veszélyek 1. Tevékenységük veszélyt jelenthet önmagukra, és a környezetükre nézve egyaránt. Aki ilyen tevékenységről tudomást szerez, jelezze az illetékes hatóságok felé. A háborús lövedékekkel és robbanóanyagokkal kapcsolatos teendőket A Kormány 142/1999. (IX.8.) Korm. rendelete a tűzszerészeti mentesítési feladatok ellátásáról szabályozza „Sufni”- tűzszerészek [33]

zavargások Egyéb civilizációs veszélyek 2. zavargások, sztrájkok, [36] [34] zavargások, sztrájkok, tömegrendezvények veszélyei 1. Kép : Sztrájkoló spanyolok 2010. szeptember. 30. csütörtök | Szerző: MTI http://www.metropol.hu/gazdasag/cikk/629462 letöltés: 2012. február 03 2. Kép Nyolc éve az első általános sztrájk Spanyolországban http://www.metropol.hu/gazdasag/cikk/629462 3. Huszonegy halott után sincs felelős http://www.ger-mania.hu/nemeterdekes/duisburg-love-parade-ruhr-2010-59137.html [35]

Egyéb civilizációs Veszélyek 3. ivóvíz célú vízkivétellel érintett felszíni és felszín alatti vizek havária-szerű szennyezése, bármely okból létrejövő olyan mértékű légszennyezettség, amely a külön jogszabályban meghatározott riasztási küszöbértéket meghaladja, a kritikus infrastruktúrák olyan mértékű működési zavara, melynek következtében a lakosság alapvető ellátása több napon keresztül, vagy több megyét érintően akadályozott. Mit nevezünk kritikus infrastruktúrának? [37]

2.2.2 Természeti eredetű katasztrófa-veszélyek A természeti eredetű katasztrófák csoportjába azokat a katasztrófa-típusokat soroljuk, amelyek általában emberi beavatkozás nélkül, a természeti erők hatására alakulnak ki. Előfordulhatnak olyan esetek is, amikor a természet erői a környezetbe történő helytelen emberi beavatkozások miatt idéznek elő katasztrófákat. [8] Fogalom Forrás: Dr. Hornyacsek Júlia: A települési védelmi képességek a katasztrófa-kihívások tükrében, a települések katasztrófa-elhárítási feladatai, a végrehajtáshoz szükséges helyi védelmi képesség alapvető területei, azok kialakításának folyamata. "Biztonságunk érdekében" Oktatási- és Tanácsadó Tudományos Egyesület Budapest, 2011. pp.1-100 ISBN: 978-963-08-2606-8 Ezeket a T 2. Katasztrófa veszélyeztetettség B, prezentációban találod.

Összefoglalva: Magyarország nem tartozik a nagy katasztrófa-veszélyeztetettségű országok közé, néhány civilizációs és természeti katasztrófával azonban számolni kell. A katasztrófák következményei a településeken jelennek meg, amelyeknek fel kell mérniük a kockázataikat, ezeket elemezniük és értékelniük kell. A védelmi rendszereknek és a településeknek fel kell készülniük a kockázatokból adódó rendkívüli események kezelésére. Jogszabályi források: 234/2011. Korm. rendelet, 2011.CXXVIII. tv. Mely jogszabály fogalmazza meg azokat a veszélyeztető tényezőket, amelyek alapján a katasztrófaveszély vagy a veszélyhelyzet kihirdethető?

Veszélyeztetett települések Magyarországon Ön szerint mi következik abból, hogy Magyarország sok települése veszélyeztetett valamilyen szempontból? Ön szerint fel vannak-e az érintett állampolgárok, a települések készülve minden veszélyre, önmaguk mentésére? Ön szerint milyen honfitársaink veszélytudata? Ön mit tenne annak érdekében, hogy a lakosság veszélytudatosabban éljen? 63 63 63

Felmerül a kérdés: Mi a katasztrófák következménye? Milyen védelmi rendszert működtet Magyarország? Hol a helye a a katasztrófák elleni védekezésnek ebben a rendszerben? Fel vagyunk-e készülve? Ezekre a kérdésekre a 3-4.törzsanyagban talál választ.

ÖSSZEGZÉS 1. Összességében megállapítható, hogy a mai felfogás szerint a korszerű biztonság átfogó jellegű, oszthatatlan és messze túlmutat a katonai erőn. A biztonság korszerű értelmezéséből következik, hogy Magyarország biztonsága szoros összefüggésben van a kelet-közép-európai térség, valamint a kontinens biztonsági helyzetével. Ezen túlmenően hatással vannak rá a globalizációból adódó transznacionális jellegű kockázatok, valamint a különböző típusú katasztrófák is, amelyek a települések életében is megjelenhetnek.

ÖSSZEGZÉS 2. A stratégiai kutatásokkal foglalkozó szakemberek elemzése alapján, az ezredforduló után a globalizáció térhódításával, és a rendszerváltással összefüggően az új kihívások és veszélyforrások alapvetően három csoportba sorolhatók: globális, regionális és helyi kockázatok, veszélyek és kihívások. Ezek között szerepelnek a katasztrófák is.

ÖSSZEGZÉS 1. Magyarország komplex biztonságának vizsgálata során, a kihívásokon belül számolni kell az ország katasztrófa-veszélyeztetettségével is. Földrajzi helyzeténél fogva Európában egyedülálló helyzetben van, ami meghatározza a katasztrófa-veszélyeztetettségét is. Alapvetően civilizációs és természeti eredetű katasztrófákkal kell számolnunk, amelyek hatása a településeken jelenik meg. A védelmi rendszereknek és a településeknek fel kell készülniük a katasztrófa-veszélyekre is. xxx

Kérdések Ismertesse a katasztrófa fogalmát, fajtáit, következményeit! Milyen Magyarországra ható katasztrófa- csoportokat, katasztrófa-típusokat ismer? Foglalja össze a civilizációs katasztrófák típusait, azok következményeit, a különböző típusok kárterületének jellemzőit, valamint a várható teendőket!

Köszönöm a figyelmet! Jó tanulást!

Irodalomjegyzék [1]2073/2004. (III. 31.) Korm. Határozat (NBS) [2]A Kormány 1035/2012. (II. 21.) Korm. Határozata Magyarország Nemzeti Biztonsági Stratégiájáról 28-38. [3] 2011. évi CXXVIII. törvény A katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó törvények módosításáról (2011.IX.09.) 3§ 5. [4] Szász József: A katasztrófák típusai, in: Szerk: Dr. Hornyacsek Júlia: Felkészítők könyve, BM OKF, Budapest, 2000. [5] Veresné Hornyacsek Júlia: A lakosság katasztrófavédelmi felkészítésének elméleti és gyakorlati kérdései I. kötet, ZMNE, Budapest: 2005. 55. oldal, ISBN nélkül [6] Kovács Antal - Buzás Tibor: Polgári védelmi ismeretek alapismeretek, önkormányzatok és polgári védelmi szervezetek felkészítési segédlete, Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Polgári Védelmi Szövetség, - Szolnok, 2002. 17. o.

Irodalomjegyzék [7] Dr. Muhoray Árpád: Az Országos Balesetelhárítási és Intézkedési terv helyzete, - előadás, Balatonföldvár: 2008. június 3. 17. dia [8] Dr. Hornyacsek Júlia: A települési védelmi képességek a katasztrófa-kihívások tükrében, a települések katasztrófa-elhárítási feladatai, a végrehajtáshoz szükséges helyi védelmi képesség alapvető területei, azok kialakításának folyamata. "Biztonságunk érdekében" Oktatási- és Tanácsadó Tudományos Egyesület Budapest, 2011. pp.25-32. ISBN: 978-963-08-2606-8 [9] BM OKF VK archívum 2012. www.katasztrofavedelem.hu [10] BM OKF VK archívum 2009. www.katasztrofavedelem.hu [11] Seveso II. Irányelvvel, az Ipari Baleseti ENSZ EGB (Helsinki) Egyezménnyel, valamint a veszélyes áruk szállításával kapcsolatos feladatok 2005. évi végrehajtásának helyzete http://www.katasztrofavedelem.hu/index2.php?pageid=seveso_eredmenyek_reszletek&ev=2005 [12]www.katasztrofavedelem.hu/index2.php?pageid=seveso_eredmenyek_reszletek&ev=2003 [13] Forrás: www.google.hu veszélyes anyag képkeresés www.bacon-di.hu/images/gallery/g_va12.jpg 2009. jan 20.

Irodalomjegyzék [14] ] http://www.hir24.hu/belfold/2011/10/04/egy-eve-pusztitott-a-vorosiszap/ 2012. jan 29. [15] Kockázatos a visszaköltözés http://grintim.blog.hu/2010/10/15/vorosiszap_kockazatos_visszakoltozes [16] Egy parafint szállító tartálykocsi gyulladt ki az M3-ason, Letöltés: 2011. 02. 24. MTI http://www.fn.hu/belfold/20071029/kigyulladt_egy_tartalykocsi_tobb_halott/ [17] BM OKF VK archívum 2012. www.katasztrofavedelem.hu [18] ww.google.hu http://www.nimfea.hu/programjaink/hulladekos.htm 2009. I. 20. [19] a, Sejt- és szövetkészítmények a regeneratív medicinában, http://www.stemcellclinic.com/hu/scince/practic/01.html b, forrása: http://halasze.com/blogs/viewstory/177 Letöltés: 2012. február 01. [20] Donka Ferenc, Csongrád TV, Kép címe: 48219__320x240_gazrobban2.jpg, Forrás: URL: http://szegedma.hu/images/gazrobbanas_devevanya_okt25/gazrobban2.jpg Letöltés ideje: 2011.02.24. [21] a-b, Magyar vasúthálózat http://sdt.sulinet.hu/Player/Default.aspx?g=69bfca34-f0cc-4fb5-b733-5b894ae483e0&cid=31bcb04f-3103-4cc6-869f-a24f6b3e8b74 c, Európai vasúthálózat http://blogocska.org/charlie/2007-07-15/nagysebessegu-europai-vasuthalozat/ d, Visszavonta a MÁV-osztályzatot a hitelminősítő http://www.hirado.hu/Hirek/2010/12/22/13/Visszavonta_a_MAV_osztályzatot az aspx

Irodalomjegyzék [22]Hazánk vasúti fővonalai http://www.fsz.bme.hu/mtsz/szakmai/zk45.htm (2012. jan. 29.) [23] Közlekedéstudományi intézet http://www.kti.hu/index.php/szolgaltatasok/trendek-grafikus adatbazis/ocf/modellezesi-adatok-eredmenyek [24] a, Nőnek a terhek, bajban a légi közlekedés iho/repülés 2011.10.19 20:00 http://iho.hu/hir/nonek-a-terhek-bajban-a-legikozlekedes-111019 b,1,8 százalékkal csökkent Ferihegy forgalma 2008-ban 2009. január 21., szerda 12:39 – MTI, http://repulnijo.hu/2009/01/21/18-szazalekkal-csokkent-ferihegy-forgalma-2008-ban/ [25] a, Új tömegközlekedési forma lehet a dunai hajózás http://www.uniospenz.hu/20091013/europai_unios_forras_segitsegevel_ket_even_belul_indulhat_a_dunai_tomegkozlekedes b, A vízi áruszállítást futtatná fel az Orbán-kormány 2010. augusztus 16. http://www.mfor.hu/cikkek/Gigafuvarok_vizen.html letöltés: 2012. jan. 29. [26] http://www.katasztrofak.abbcenter.com/?id=53209&cim=1, Letöltési idő: 2011. 04. 20.

Irodalomjegyzék [27] http://www.katasztrofak.abbcenter.com/?cim=1&id=99786, Letöltés: 2011. 04. 20. [28] Hejce repülőbaleset, a katasztrófavédelem munkatársainak felvétele, BAZ Megyei KI. [29] 2 éve történt siófoki buszbaleset http://www.origo.hu/itthon/20050508keteve.html letöltés: 2012. jan. 29. [30] Hajóbaleset a bősi erőműnél – részletek TASR-felvétel) http://ujszo.com/online/regio/2009/01/30/hajobaleset-a-bosi-eromunel-reszletek [31] Megszűnt az útlezárás az M1-es autópályán MTI Krizsán Csaba http://iho.hu/hir/megszunt-az-utlezaras-az-m1-es-autopalyan-120117 [32] Vonatbaleset Monorierdő, 2006. (Kis-Guczi Péter, OKF Monor Tűzoltó-parancsnokság munkatársai, www.langlovagok.hu, www.Euro-news.net) [33] Sufni-tűzszerészek, készítők: Tűzszerész- és Hadihajós ezred munkatársai 2007. [34] Sztrájkoló spanyolok,2010. szeptember. 30. csütörtök | Szerző: MTI http://www.metropol.hu/gazdasag/cikk/629462 letöltés: 2012. február 03 [35] Nyolc éve az első általános sztrájk Spanyolországban http://www.metropol.hu/gazdasag/cikk/629462 [36]Huszonegy halott után sincs felelős http://www.ger-mania.hu/nemeterdekes/duisburg-love-parade-ruhr-2010-59137.html [37] 2011. évi CXXVIII. törvény A katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó törvények módosításáról (2011.IX.09.) 44. § [38]Forrás: Dr. Tóth Rudolf: Oktatási anyagok ppt. 02.02. tárgykör 2-3. dia Ábrák, figurák: ClipArt 2009-2012., valamint a szerző korábbi műveiből. xxx