Vallási turizmus Kastélykápolna Erzsébet-park - Kálvária.

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
Összefogáson alapuló hagyományőrzés a Móri kistérségben
Advertisements

Ökoiskola cím elnyerése előtt és után
Az internetről letöltött képek és saját fotók felhasználásával összeállította: Simon Kálmán Miskolc és környéke.
Beregszász.
Idegenforgalmi fejlesztési lehetőségek Pozsony környékén
 A város turizmusában nagy szerepet játszik a termálfürdő, mely nyáron jó kikapcsolódást biztosít fiatalok és idősebbek számára is.
PÁLYÁZATI BESZÁMOLÓ Matolcsiné dr. Szimon Ildikó Mogyoród Nagyközség Önkormányzata Pályázati referens KÖZMEGHALLGATÁS június 1.
Erdélyben jártam 1994 A nagyváradi római katolikus bazilika között épült. A legnagyobb barokk stílusban épült templom Romániában. Nagyvárad.
Tájékoztató az Erzsébet Királyné Szálloda fejlesztési terveiről, az üdülő turizmussal kapcsolatos lehetőségekről Mezei Alíz, Erzsébet Királyné Szálloda.
GYULA, 2007 GYULAI TERMÁL PARK. 4.2.VIS VITALIS EGÉSZSÉGKÖZPONT ÉS VILÁGFÜRDŐ 4.3.MOZGÁSSZERVI REHABILITÁCIÓS EGÉSZSÉGKÖZPONT 4.4.SZÁLLODA ÉS KONFERENCIA.
Vargáné Gálicz Ivett PhD hallgató Szent István Egyetem
Koppenhága.
A Hódmezővásárhelyi kistérség turisztikai potenciáljainak feltérképezése Paksi Pauletta.
1. Keresletet befolyásoló egyéb tényezők
COMENIUS KINCSESSZIGET Erdélyi találkozó
A Moraváni Vénusz (szk. Moravany nad Váhom)Moraváni Vénusz.
Hogy tennéd még vonzóbbá a Dél-Dunántúlt?
Szállodagazdálkodás és vezetés I (2007 ősz)
Kastélyok, várak, vallási helyek kiemelkedő fesztiválok
Szövegminta Szövegminta szövegminta. Szent István Egyetem Lorem ipsum…. Szent István Egyetem Gazdasági, Agrár- és Egészségtudományi Kar, Tel.: Fax:
A törvényességi főosztály bemutatkozása
Készítette: Kleri Dzsenifer
Közép-Magyarország turisztikai régió vonzerői
Siklós-Máriagyűd vallási turisztikai vonzereje Készítette: Héhl Leila.
Budapest.
Budapest turisztikai marketingje
Az én városom. A város: Pécsvárad, város a Zengő lábánál, Baranyában, Pécstől 18km-re van a 6-os út mellett Budapest felé.
Gödöllő és környéke kulturális turisztikai programjainak bővítése Előadó Maka Marianna TTF Nonprofit Kft.
„Barangoljon a Grassalkovich család birodalmában!
„Közös megjelenés egyéni arculat!” A Gödöllői Turisztikai Régió Programfejlesztési Terve
Gödöllői Testvérvárosi Egyesület. Alapítása 1998 Vezetői Gödöllő város nemzetközi kapcsolatinak koordinálására Gloserné Szabó Györgyi Sándorné.
Hódmezővásárhely az alföldi művészváros
Strincz Beatrix: Ferenc József
Felekezeti statisztika Irányító tanár: Hasas Tünde Szerz ő k: Szabó Katalin Kertész Erika Veres Janka Eszter Szent László Római Katolikus Gimnázium Nagyvárad.
A Tápió-vidék 2009-es naptárának képei
DEBRECEN I. RÉSZ.
Vonzástényezők vizsgálata két fürdőváros példáján
Világörökségek Szlovákiában 2011.augusztus
ÖRÖKSÉGGAZDÁLKODÁS ÉS ÉRTÉKTEREMTÉS VESZPRÉMBEN. AZ 1000 ÉVES VESZPRÉM „A KIRÁLYNÉK VÁROSA” –A történelmi múlt fontossága Két pólusú városi struktúra.
Kultúra a török hódoltság korában
Keleti végeken… arandria.multiply.com 2009 szeptember.
Kastélyok és várak szerepe a turizmusban
Gyöngyös bemutatása 2014.
A Gödöllői Királyi Kastély kiemelt projekt keretében történő fejlesztése Budapest, Vajdahunyad vára, február 24.
Magyarországi művészet
KÜKÜLLŐVÁR (Cetatea de Balta, Kokelburg,) Foto: Csedő Attila
GRAO VASCO. Grao Vasco Múzeum G RAO V ASCO C.1542.
Gyulaj. Gyulaj község Tolna megyében található. Dombóvár és Tamási között félúton. Gyulaj község Tolna megyében található. Dombóvár és Tamási között félúton.
KAMOND.
A világ 7. legszebb villamosvonalán
Árpád-házi szentek.
Ferenc József (1830–1916) Készítette: Till Adél.
Leg …. leg… leg… click A világ legnagyobb autóbusza.
Benke Sándor Premontrei Szent Norbert Gimnázium, Egyházzenei Szakközépiskola és Diákotthon Gödöllő Budapest, Január 14.
Vigadó Kulturális és Civil Központ Nonprofit Kft. Monor.
Turisztikai klaszter Háromszéken (Székelyföldön) Szabó Tibor, elnök Háromszéki Panziók Egyesülete Sepsiszentgyörgy, december 10.
Turisztikai tanácsadó
Tanulmányi kirándulás 2016
Veresegyház.
Tourinform Gödöllői Kistérség Irodája
MISKOLCZ régi képeken kattints a folytatáshoz.
Budapest Programajánló
Gróf Klebelsberg Kuno (Magyarpécska, Arad vármegye, november 13. – Budapest, október 12.) magyar jogász, országgyűlési képviselő, művelődéspolitikus,
Készítette: Kis Cintia Csenge 7.a
Isaszegi programajánló
Kolozsvár.
Iszkaszentgyörgy körül Készítette: Szabó Lilla
Határtalanul program 2018 Felvidék.
Keleti végeken… 2009 szeptember arandria.multiply.com.
Kolozsvár június 7..
Előadás másolata:

Vallási turizmus Kastélykápolna Erzsébet-park - Kálvária

Vallási turizmus Máriabesnyői Kegytemplom

Vallási turizmus Fóti Római Katolikus Templom

Vadász turizmus Rózsakút Vadászház és Lovaspanzió, Galgamácsa Valkó erdői

Horgász turizmus Liget Klub Horgásztó, Isaszeg

Horgász turizmus Horgásztó, Fót Horgásztó, Csömör

Lovas turizmus Lázár Lovaspark, Domonyvölgy

Ökoturizmus Gaia Ökofalu, Galgahévíz

Konferencia turizmus Gödöllői Királyi Kastély Erzsébet Királyné Szálloda Szent István Egyetem Hungarokart Center, Mogyoród Szabadidős és Gazdasági Innovációs Centrum, Veresegyház

Kastélyok, kúriák Gödöllői Királyi Kastély Grassalkovich-kastély, Hatvan

Kastélyok, kúriák Schossberger-kastély, Tura Szent-Miklóssy Kubinyi Kastély, Erdőtarcsa

Kastélyok, kúriák Bercel-kastély, Bercel Andrássy-kastély, Tóalmás

Kastélyok, kúriák Teleki-kastély, GyömrőKárolyi-kastély, Fót

Szabadidő, kikapcsolódás Vigadó Kulturális és Civil Központ, Monor

Szabadidő, kikapcsolódás Medveotthon, Veresegyház

Szabadidő, kikapcsolódás Hungaroring, Mogyoród Hungarokart Center, Mogyoród

Szabadidő, kikapcsolódás Aquaréna, Mogyoród