A Katolikus Egyház Magyarországon 1945 és 1990 között

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
Vándorpóló mozgalom Együttes!
Advertisements

Az iskola otthonai 100 év alatt 1912 Az iskola ideiglenes elhelyezésére a Ciszterci Rend Apáca utcai házának I. emeleti helységeit bérelték ki.
VALKÓI EGYHÁZKÖZSÉG.
A kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapja
A kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapja
Készítette: Reményi László1 Pátyi Szent Imre Templom, Plébánia és Közösségi Ház Építési engedélyezési terve.
A Fortepan fotómúzeum képeiből mazsoláztam.
TÁMOP-5.5.5/08/1 A diszkrimináció elleni küzdelem – a társadalmi szemléletformálás és hatósági munka erősítése Társadalmi szemléletformálás – a komplex.
DÉVAVÁNYA.
Tájékoztató TÁMOP-projektünk nyitórendezvényére Kalocsa, november 7. (Katona István ház) A Kalocsai Főegyházmegyei Levéltár gyűjteményére épülő,
SEGÉDANYAG Szilas László: Kis magyar egyháztörténet. TKK Róma, 1982
Az évi szabadságharc és annak törvényi vonatkozásai
Szilvási Lajos: Egymás szemében
A Budapesti Népoktatási Kör. A Budapesti Népoktatási Kör megalakulásának előzményei, szerveződésének körülményei és átalakulásai.
BÉKÉS ÉS KÖRNYÉKE BIOKULTÚRA EGYESÜLET TEVÉKENYSÉGE Csarnai Erzsébet Biotermelők együttműködési lehetőségeinek szélesítése a magyar román határ mentén.
Mi az Alpha?. A misszióról beszélünk, ami az európai egyház legaktuálisabb feladata. Az adatok szerint az elmúlt évtizedek leghatékonyabb módszere: 25.
Szépművészeti Múzeum 1928 Gellért szálloda.
Selyem Melinda Mercédesz
A hazai számítástechnika bölcsőjénél Dömölki Bálint Kovács Győző emlékkonferencia, 2013 május 29.
Dávid és Góliát a modernkori egyháztörténetben Az Evangélikus Egyház szerepe a Német Demokratikus Köztársaságban, különös tekintettel a rendszerváltás.
élete visszaemlékezésekben
Intézményvezetői Értekezlet október 6.
Forradalom előzményei
56-os események utó élete
Bodó Zalán – MFKI Félvezető Kutatás MTA MFA, 2005 december.
Bodó Zalán élete és optikai kutatásai Gergely György Bodó Zalán emlékülés ELFT-MTA MFA
EGYHÁZTÖRTÉNET.
A Fortepan fotómúzeum képeiből mazsoláztam.
Az ellenforradalom és Horthy hatalomra jutása
Készítette Rozgonyi-Borus Ferenc 2003.
Karácsonyi János Katolikus Gimnázium
„pap vagy te mindörökké”
VETÉLKEDŐ EMBERI JOGOK.
MTA Regionális Kutatások Központja Településracionalizálás, falupolitika és falurombolás Romániában és Magyarországon az államszocializmus időszakában.
Tildy Zoltán.
Földünk a második világháború után
2004. október 28. Változó közoktatás a változó világban Általános iskolák Józsefvárosban
1956. október 6. Műegyetem Október 23. Petőfi szobor Parlament Bem tér.
Szentszék a Szentföldön Vallás és politika a Vatikán és a modernkori Izrael kapcsolatában a cionizmustól napjainkig.
A hazai iskolai könyvtárak fejlődéstörténete
MAGYARORSZÁG AZ ELSŐ VILÁGHÁBORÚBAN
Fekete László Született: Csillagjegye: Vízöntő
1987 – Magyar Könyvvizsgálók Egyesülete
Csáki Zoltán Országos Széchényi Könyvtár Digitális folyóiratok tartalomjegyzékeinek feldolgozása az OSZK-ban (EPAX projekt) NETWORKSHOP 2008.
1956 az irodalomban 1/C.
Építészeti Emlékek Tanútja - Szocreál Tanösvény
Kádár-korszak ( ) „a legvidámabb barakk” „gulyáskommunizmus”
Ellenforradalom és konszolidáció
Nagy Imre.
Politikai tevékenységének bemutatása
Káli Csaba: Egy gróf az emigrációban. Teleki Béla naplója
A francia forradalom.
75 éves. Tanulmányai: Általános és középiskolai tanulmányait Gyöngyösön végezte, 1950 júniusában érettségizett. Az Egri Állami Pedagógiai Főiskolán szerzett.
Jókai Mór Városi Könyvtár, Pápa
A nukleáris fegyverek elleni harc világnapja Március 1.
Boldog Meszlényi Zoltán Lajos
Szombathely és a Szombathelyi Püspökség a 19. század első felében
Weöres Sándor Általános Iskola és Művészeti Iskola
Szent István Király.
szLOVÁKIAI REFORMÁTUS KERESZTYÉN EGYHÁZ
 július 1-én született Almásfüzitőn  Diákéveit a váci piarista gimnáziumban töltötte  1945 februárjában testvérével behívót kaptak  Az orosz.
Sonnevend Péter Új munka indult:
Kari Tanácsülés Egyetemi Tanácsülés
Szociális és Gyermekvédelmi feladatellátás a Görögkatolikus Metropóliában.
„Boldogok vagytok, amikor gyaláznak és üldöznek titeket, „Boldogok vagytok, amikor gyaláznak és üldöznek titeket, és hazudozva és hazudozva minden rosszat.
A magyar katolikus egyház számára ismert volt Sztálin egyházpolitikája. (az orosz egyházat: szétzilálták, térdre kényszerítették, ateizmust terjesztettek)
XII. Küldöttgyűlés Budapest május 13..
Adolf Kolping Született december 8. án
A magyar-német kapcsolatok fordulópontjai
Előadás másolata:

A Katolikus Egyház Magyarországon 1945 és 1990 között oktatási segédlet Várnai Péter 2010. október

1945 Március: Serédi Jusztinián bíboros hirtelen halála. Április: Boldog Apor Vilmos győri püspököt a reá bízott nők védelme miatt szovjet katonák lelövik. Augusztus: Mindszenty József esztergomi érsek kinevezése.

1946 Február: Magyarország köztársaság, ezzel megszűnik az Egyház közjogi szerepe. 52 gimnázium, 20 gazdasági középiskola, 35 tanítóképző és közel 3.000 iskola van a Katolikus Egyház fenntartásában. Július: Rajk László kommunista belügyminiszter hazug gyilkossági váddal feloszlatja valamennyi egyesületet: összesen 1513 katolikus szervezetet. (Rajkot 1949-ben elvtársai kivégzik.)

1946 február 21-én XII. Piusz pápa a római Szent Péter Bazilikában bíborossá kreálta Mindszenty Józsefet. „Az új kardinálisok közül Te leszel az első, akinek vállalnod kell a bíbor színnel jelzett vértanúságot.”

1947 Április: Ledöntik Prohászka Ottokár püspök budapesti szobrát. Esztergomban, 6.000 zarándokkal kezdik a "Boldogasszony Évet„ Október: Mindszenty bíboros pásztorlevelet bocsát ki a szlovákiai deportálások és a németek kitelepítése ellen.

1948 Egész évben hadjárat a prímás ellen. Június: Az egyházi iskolák államosítása. November: Letartóztatják Zakar Andrást, a prímás titkárát. December 26. Mindszenty József bíborost Esztergomból elhurcolják és az Andrássy út 60-ban megkezdik kínvallatását.

1949 Február 3: Mindszenty bíborost életfogytiglani börtönre ítélik. Vád: hazaárulás, kémkedés, valutaspekuláció. Szeptember: eltörlik az iskolai hitoktatást. Minden intézményben az ateista ideológiát kötelező oktatni. (Megverik a pásztort és szétszéled a nyáj.)

1950 Június - október: 413 házból 11.800 fő szerzetest deportálnak. Az intézményeket kifosztják. A szerzetesek működési engedélyét „megvonják”. Augusztus: Papi békemozgal- mat hoznak létre szovjet mintára. Szeptember: az Egyház visszakap 8 (nyolc) gimnáziumot (72 volt), engedélyeznek 4 rendet (59 volt). Grősz József érsek elfogadja, majd börtönbe vetik.

Békepapság Kérdés: „Békemű” avagy „Mű béke” ? A kommunista rendszer által szervezett mozgalom. Egyik eszköze az egyházak megtörésének. Az 1950. augusztus 1-én egy „békegyűlésen” Kádár János irányításával szovjet mintára hozták létre. Módszerei: a diktatúra a kulcspozíciókba saját embereit ültette. A papságot megosztotta. A rendszer ellenségeinek tekintett papokat pedig zaklatta és megfélemlítette. Kérdés: „Békemű” avagy „Mű béke” ?

Magyarországon évtizedekig működött Magyarországon évtizedekig működött. Voltak akik csak a látszat kedvéért működtek együtt és keveset ártottak. Mások aktív segítséget nyújtottak a vallásgyakorlás és az Egyház üldözésében. Sokan okoztak paptársaiknak súlyos károkat. Sokakat kínzással, lelki terrorizálással kényszerítettek. A mozgalom alapító vezetője Beresztóczy Miklós kanonok lett, akit előtte megkínoztak. Lelkileg megtört és zsarolt Horváth Richárd nagyon messze ment el az együttműködésben az Egyház üldözőivel.

1951 Felállítják az Állami Egyházügyi Hivatalt, az Egyház megsemmisítése és felszámolása céljából (1956-ig, majd 1989-ig működik) A püspököket parlamenti esküre kényszerítik a Magyar Népköztársaság alkotmányára. („A szerzetesek kérdése csak vagonkérdés”.) Kommunista kormánybiztosok (bajszos püspök), napi felügyeletet gyakorolnak és békepapokat helyeztetnek a püspöki irodákba. A püspökök (hamisított) körlevelekben békekölcsön jegyzésére buzdítják a híveket.

1951 A budapesti Regnum Marianum templomot városrendezési okokra hivatkozva felrobbantják. (a helyén máig sem épült semmi)

1952-53-54-55 Hamisított püspökkari körlevelek jelentek meg az aratásra, TSZ szervezésre és vasgyűjtésre bíztatva. A Katolikus Papok Országos Békebizottsága csatlakozik a Hazafias Népfronthoz. (működik a diktatúra és hazudik rendületlenül.) Engedélyezik Grósz József érsek börtönbüntetésének megszakítását. Politikai határozat: mindent lehet az Egyház fizikai megsemmisítésére.

1956 Október: XII. Piusz pápa körlevelet ad ki a magyarországi eseményekkel kapcsolatban. Kifejezi rokonszenvét a magyar nép iránt.  Mindszenty bíboros kiszabadul felsőpetényi fogságából. Felfüggeszti a békemozgalom 11 vezetőjét. Rádióbeszédet mond és az eseményeket szabadságharcnak minősíti.  A budapesti amerikai követségen kér és kap menedékjogot.

1957-61 Vezető egyházi szolgálatok betöltéséhez az ateista állam engedélye szükséges. A Szentszék megtiltja a papok politikai szerepvállalását. Három engedetlen papot a pápa kiközösít. (Az MSZMP KB fröcsög a méregtől.) Politikai okok miatt a KPI-ből kizárnak 73 kispapot. Folyamatos papi bebörtönzések. A Papi Békemozgalom békegyűléseken rongálja az Egyház tekintélyét. Politikai döntés: az Egyház működésének akadályozása.

ÁVH --- ÁEH Az Állami Egyházügyi Hivatal az állam diktatórikus intézménye az egyházak fölött. 1951-ben hozták létre. 1989-ben jogutód nélkül megszűnt. Célja az egyházak ellenőrzése, akadályozása, adminisztratív eszközökkel való üldözése. Áthelyezés, építési engedély, útlevél, könyv, A pártállami diktatúra egyik jellemző szerve. Együttműködők: BM, BM III. csf., KüM, IM, tanácsi apparátus (egyházügyi titkár).

Mindszenty bíboros 1956. november 4 -1971. szeptember 28. Belső száműzetés az USA nagykövetségén. 1958: MSZMP KB határozat: „Mindszenty semmiféle egyházi funkciót nem végezhet.” 1971: VI. Pál pápa kérésére elhagyja Magyarországot. 1974: A pápa megfosztja esztergomi érseki székétől. 1975: Mariazellben temetik el. 1991: Végső nyughelyére, az Esztergomi Bazilikába kerül.

Püspökök sorsa 1945 és 1964 között Boldog Apor Vilmos győri püspök. Nők védelmében lép fel és szovjet katona megölte 1945 áprilisában. Mindszenty József bíboros. Életfogytiglanra ítélve. Börtönben 1948-1955. Internálva 1956 októberig. Belső száműzetésben 1971- ig. Számkivetésben 1975-ig. Grősz József kalocsai érsek. 15 év börtönre ítélve. Börtönben 1951-1955. Internálva 1956. Amnesztiával szabadult. Zadravecz István tábori püspök. Börtönben 1945-1947. Internálva 1950. Kitelepítve 1951-1954. Házi őrizetben 1965-ig Boldog Meszlényi Zoltán esztergomi segédpüspök. Kistarcsára internálva 1950- 1952. Megfagyott a zárkában.

Pétery József váci püspök. Házi őrizetben 1952 Pétery József váci püspök. Házi őrizetben 1952. Hejcére internálva 1953-1956 és 1957-1964. Badalik Bertalan veszprémi püspök. Házi őrizetben 1952. Hejcére internálva 1957-1964. Hamvas Endre csanádi püspök. Internálva 1952 és 1955 (?) Shvoy Lajos székesfehérvári püspök. 1952 házi őrizetben. Bárd János kalocsai segédpüspök. 1950 püspökké szentelve majd „akadályoztatva”. 1951-1983 a kalocsai érseki palotában „lakik”.

Endrey Mihály egri segédpüspök. Internálva Vámosmikolára 1958-1964 Szabó Imre esztergomi segédpüspök. Kitelepítve 1958-1963. „Kiesett” az érsekség első emeleti ablakából 1963. Kisberk Imre székesfehérvári segédpüspök. Kitelepítve 1951-1956. Felfüggesztve a szolgálatból 1956-1958. Belon Gellért pécsi püspök. Püspökké kinevezve 1959. Püspökké szentelve 1982. Közben 23 éven át „akadályoztatva.”.

1948 és 1951 közötti erőszakos egyházüldözés Bebörtönöztek, vagy internáltak: 14 püspököt (a püspökök 2/3 -a), 1300 papot (a papság ¼-e) és 2400 szerzetest (a szerzetesek ¼-e) Államosítottak 636 szerzetesek tulajdonában lévő intézményt, iskolát, rendházat, valamint egyházmegyei tulajdonból 20 nyomdát, 46 kiadót Feloszlattak 59 szerzetesrendet és deportáltak, 11.800 szerzetest Betiltottak 60 újságot és folyóiratot Betiltott egyesületek: KALOT 100 ezer fő, KALÁSZ 33 ezer fő, KIOE 30 ezer fő, CREDO férfiegyesület 60 ezer fő, EMERICANA egyetemista egyesület 10 ezer fő

Nagy létszámú egyházi perek 1949. február Mindszenty József bíboros: életfogyt., 11 társa 3-15 év 1951 július Grősz József kalocsai érsek: 15 év és 30 pap: 3-15 év + egy kivégzés 1952 december Bulányi György piarista: életfogyt., 10 társa: 7-15 év 1953 április Major Kálmán veszprémi spirituális: 9 év, 5 kispap: 6-6 év 1953 május Zana Albert szalézi atya és 3 társa kötél, 13 fiatal 8-15 év 1956 február Vácz Jenő sj.: 10 év és 5 jezsuita: 7-10 év

1957 december a Központi Szeminárium 8 kispapja: 6-10 év 1961 május 70 pap és 50 világi keresztény: 2-12 év. 1965 május 30 pap: 3-8 év 1971 május 4 regnumi pap és 2 világi vezető: 1-1,5 év 1972-ben 4 domonkos pap: 3-3 év

Kivégzett papok Kiss Szaléz ofm, 1946. október Papp Ervin kispap, 1950. május Vezér Ferenc pálos, 1951. augusztus Zana Albert szalézi, 1953. május Sándor István szalézi, 1953. május

Meggyilkolt papok 1957-1964 között Turchányi Egon érseki titkár, 1957 börtönben Brenner János káplán, 1957 orgyilkosság áldozata Kenyeres Lajos plébános, 1957 orgyilkosság áldozata Kovács Ferenc káplán, 1958 börtönben agyonverték Somogyvári Hetény ofm, 1961 börtönben agyonverték Szabó László káplán, 1966 orgyilkosság áldozata

Börtönben „csúcstartók” Lénárd Ödön piarista 19 év 3 hónap Tabódy István szfv. em. 19 év Szigeti Imre domonkos 14 év

1977: VI. Pál pápa fogadja Kádár Jánost. 1964 - 1962 és 65 között a II. Vatikáni Zsinat résztvevőit a BM, az ÁEH és a KüM is megfigyeli-lehallgatja. A zsinati könyv 10 év késéssel jelenhet csak meg. 1964. szeptember: „Részleges megállapodás” aláírásával engedélyezik a püspöki székek betöltését. Az adminisztratív egyházüldözés „jogi keretek” között folyik tovább. 1977: VI. Pál pápa fogadja Kádár Jánost. Nagymarosi Ifjúsági Találkozó. (titkosrendőri felügyelet mellett)

-1988 1980. május: II. János Pál pápa ellen merényletet követ el a KGB bérgyilkosa. 1980. október: A római Magyarok Nagyasszonya kápolna felszentelése. 1982. II. János Pál pápa sürgeti a szerzetesrendek újraéledését. 1986. szeptember: Budapestre látogat Boldog Kalkuttai Teréz anya. 1988. március: Szendy József püspök nyíltan követeli az Egyház szabadságát.

1988-1989 1988: Katolikus Ifjúsági Vezetőképző indul. 1988: Megalakul a Cserkészszövetség és a Máltai Szeretetszolgálat. 1989: A lelkiségi mozgalmak és a MKPK találkozója. 1989 május: Taizé-i Találkozó Pécsett. 1989. augusztus: Működhetnek a szerzetesrendek.

1990 Törvény a vallásszabadságról. Apostoli nuncius érkezik Budapestre. Katolikus műsorokat sugároz a MTV. Megsemmisítik a Mindszenty bíboros elleni 1949-ben hozott ítéletet. 1991. augusztus: II. János Pál pápa látogatása Magyarországon.