Az El Niño-jelenség

Karácsony táján évről-évre meleg víz jelenik meg Ecuador és Észak-Peru partjai előtt. A meleg, délnek tartó áramlás blokkolja a tápanyagban gazdag hidegvíz-feltöréseket, a halászat rövid időre megszakad. A felmelegedés nem terjed délebbre Peru legészakibb részeinél, és rendszerint márciusra vagy áprilisra véget ér. A halászok által El Niño-nak (a gyermek) nevezett jelenség már egy évszázada ismert, azonban  csak akkor kezdtek vele komolyan foglalkozni, amikor felfedezték, hogy kapcsolatban áll más területek, többek közt az Egyesült Államok vagy Afrika időjárásával is. Az 1982-83-ban fellépő különösen intenzív El Niño ráirányította a figyelmet a jelenségre. A Meteorológiai Világszervezet (WMO) 1985-ben elindította tízéves trópusi óceán- és légkörprogramját. A hatalmas anyag feldolgozása még ma is tart, azonban már most is többet tudunk a jelenségről és a Niño eseményeinek előrejelzése is pontosabb lett.

A Niñónak nevezett jelenség összefügg a Csendes-óceán fölött fellépő légköri cirkulációval. Szabálytalan időközönként jelentkezik, az úgynevezett Déli Oszcillációban, vagyis a Csendes-óceán trópusi légkörzési cellájában, a passzát szélrendszerben bekövetkező zavarként értelmezhető. A Déli Oszcillációt a csendes-óceáni medence keleti és nyugati területei közötti nyomáskülönbség hozza létre: a délkeleti Csendes-óceán magas nyomású, valamint az Indonézia és Észak-Ausztrália fölötti alacsony nyomású központ között megy végbe. Amikor Peru partjainál megemelkedik a légnyomás, akkor az Indonézia és Észak-Ausztrália fölötti alacsony nyomású rendszerben csökken, és megfordítva. Rendes körülmények között a két központ közti nyomáskülönbség az Egyenlítő mentén keleti passzátszeleket kelt. A szelek felhalmozzák a meleg vizet a nyugati Csendes-óceánon, és így mintegy 40 centiméterrel megemelik a tengerszintet.

A szelek ugyanakkor mintegy 200 méter mélységbe nyomják le a termoklinálist, vagyis a meleg felszíni víz és az alatta levő hideg rétegek közötti határt. Dél-Amerika partjai előtt, ahol a passzátszelek a felszíni vizet a parttól elsodorják, a termoklinális sekélyen van, és hideg víz áramlik fel.

Indonézia környékén a passzát a nyugati szelekkel találkozik, emiatt a levegő fölemelkedik, és heves esőzések alakulnak ki. A levegő nagy magasságban kelet felé áramlik, majd a középső és keleti Csendes-óceán fölött alásüllyed, ezért itt az időjárás száraz. A cirkulációt először a brit Sir Gilbert Walker írta le, ezért viseli a Walker-cirkuláció nevet. A Niño idején a kelet-nyugati nyomáskülönbség olyan kicsivé válik, hogy a nyugati Csendes-óceán fölött a passzát elenyészik. Az ott felgyülemlett meleg víz visszaáramlik kelet felé, ugyanakkor felszín alatti, úgynevezett Kelvin-hullámok haladnak keresztül a Csendes-óceánon, és ezek Dél-Amerika partjai előtt mélyebbre nyomják a termoklinálist, így a feláramló víz felmelegedik.

Mindkét hatás melegíti a tengerfelszínt Mindkét hatás melegíti a tengerfelszínt. Volt már arra is példa, hogy a Niño idején a szélirányok és az időjárási folyamatok teljesen megfordultak.

EI Niño kifejezéssel (pontosabban El Niño Déli Oszcilláció - ENSO) csak azokat a rendkívüli eseményeket illetik, amikor a tengerfelszín felmelegedése erőteljes és kiterjedt. Ahelyett, hogy márciusban vagy áprilisban visszaállna a szokásos érték, a tengerfelszín hőmérséklete ilyenkor végig a perui partok mentén, valamint az egyenlítői Csendes-óceán keleti és középső vidékein megemelkedik és ez az állapot akár évekig is eltarthat. Ilyen, viszonylag erőteljes El Niño eseményeket már az 50-es évektől feljegyeztek, ám az elmúlt egy-másfél évtizedben a jelenség fokozottan jelentkezett. A Niño erőségének mérésére alkottak egy mérőszámot. Ez a SOI (Souther Oscillation Index - Déli Oszcillációs index) ami a cirkuláció erősségét a Tahiti és Darwin közötti bárikus gradiens nagysága alapján minősíti. Voltak olyan időszakok, amikor a perui partok előtt a tengerfelszín több mint hét Celsius fokkal melegedett föl.

Az 1972 óta lejátszódott események együttes hatása katasztrofálisan érintette Peru halászatát. Az éves fogás az 1970-es 12 millió tonnás csúcsértékről alig egy évtized alatt kevesebb mint félmillió tonnára esett vissza! A helyzetet tovább bonyolítja, hogy ma már egy La Niña-nak nevezett jelenséget is számon tartanak. A Niño időszak és a normális állapot mellet egy olyan időszakot is megfigyeltek amikor Peru partjainál az átlagosnál jóval hidegebb a tengervíz. Ilyenkor viszont Indonézia környezetében lesz átlag feletti hőmérsékletű a tengervíz amit erős csapadékhullás kísér. Ez gyakorlatilag egy fordított állapotot jelez (hideg eseménynek /cold event/ is nevezik), aminek a következménye is eltérő lesz. Ilyenkor erősebb a passzátszél és a trópusi monszun is több csapadékot szolgáltat.

Sok évtizedes meteorológiai megfigyelések tanúskodnak róla, hogy bizonyos Niño években a Csendes-óceántól távolabb fekvő területeken is nagy áradások, máshol pedig aszályok pusztítanak. A trópusi ciklonok pedig sokkal gyakoribbak lesznek. Vigyázni kell azonban, nehogy minden időjárási anomáliát a Niño-val magyarázzunk. Ez a jelenség a globális éghajlat természetes változékonyságának része, nem pedig emberi hatások következménye. Azt azonban nem tudhatjuk, hogy tevékenységünk a Föld-légkör rendszer kölcsönös kapcsolatain és visszacsatolásain keresztül milyen hatással van ezekre a jelenségekre. Mindenesetre tény, hogy az utóbbi években szokatlanul erős El Niño időszak volt 1990-1995 között.

Az Csendes-óceán felszíni hőmérséklete normális esetben, El Niño és La Niña események idején.

El Nino időszakok kezdő évei (forró viszonyok) a XX El Nino időszakok kezdő évei (forró viszonyok) a XX. században 1902, 1905, 1911, 1914, 1918, 1923, 1925, 1930, 1932, 1939, 1941, 1951, 1953, 1957, 1965, 1969, 1972, 1976, 1982, 1986, 1991, 1994, 1997 La Nina időszakok kezdő évei (hideg esemény) a XX. században1904, 1908, 1910, 1916, 1924, 1928, 1938, 1950, 1955, 1964, 1970, 1973, 1975, 1988, 1995