Teleházak szerepe a digitális írástudás terjesztésében – Megnyitó

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
Bihar Közösségeiért Alapítvány
Advertisements

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg. Az Európai Unió és a Magyar Állam által nyújtott.
FIATALOK LENDÜLETBEN PROGRAM Fiatalok Lendületben Program •Időtartam: •Célja: –Fiatalok tapasztalati tanulása nem-formális tanulási.
Erdélyi Ilona Magyar Teleház Szövetség Észak-alföldi Regionális tagozata „A teleházak szerepe a kistelepülések szociális ellátásában, a hálózati együttműködésben.”
Foglalkoztatási Információs Pontok Bács-Kiskun megyében.
A A helyi kommunikációval foglalkozók képzése A MÚOSZ évtizedes tapasztalatai a helyi médiumok szerkesztőinek képzésében.
A külföldi továbbképzések módszertana, menedzsmentje, hasznosítása ( BI 2000 és BioGIS 2005 projektek) A Leonardo program mint a szakmai tanár(tovább)képzés.
Mobilitás Országos Ifjúsági Szolgálat mint képzőintézmény Bencze Györgyné Hajni.
1 Vállalkozónők lehetőségei a civil szférában Előadó: Elekes Zsuzsa Civil Szervezetek Regionális Szövetség, elnök.
Foglalkoztatási és Szociális Hivatal Mobilitás Országos Ifjúsági Szolgálat Észak-magyarországi Regionális Ifjúsági Szolgáltató Iroda ● 3527 Miskolc, Selyemrét.
S IROKI R OMA - M AGYAR E GYESÜLET. A Z EGYESÜLETRŐL ban alakult - Székhelye: a Közösségi Ház és Információs Központ (volt Tűzoltó szertár) Szervezeti.
2005. november 18. Magyarországi LEADER Közhasznú Egyesület Tevékenységi Prezentáció VIDÉKFEJLESZTÉSI FÓRUM Jászfényszaru Molnár Katalin elnök.
Társadalmi Egyesülések Zala Megyei Szövetsége. • Székhely: Zalaegerszeg • Alapítás éve: • Tagok: civil szervezetek, alapítványok, klubok • Fő tevékenység:
1 Pont, 3 Szervezet Unió Alapítvány •A helyzethez képest életben maradtunk •Árvíz, rémhírek, rossz idő •Működtettük, túléltük •Az első pályázat.
NJSZT Közgyűlés május 13. NJSZT KÖZGYŰLÉS május 13.
Civil szervezetek részvétele a munkaerőpiaci szolgáltatások ellátásában a Közép-magyarországi régióban.
„INTER-CIVIC: Vývoj dvojjazyčného portálu a digitálnych obsahov pre NGO”
1. Előzmények -Munkavállalói és Munkáltatói érdekképviseleti szervezetek együttműködése -Meglévő MSZOSZ jogsegély szolgálat és a Partnerek helyszíneinek,
FIATALOK LENDÜLETBEN PROGRAM Fiatalok Lendületben Program számokban Időtartam: Költségvetés: € – Ft/év Magyarországon.
TÁJÉKOZTATÓ a Nemzeti Felnőttképzési Intézet tevékenységéről.
Fiatalok Lendületben Program Előzmények: Fiatalok Európáért, Ifjúság Program Időtartam: Költségvetés: € – 2,5.
E-learning alapú komplex képzések
„Szociális és Oktatási Önkéntes Tevékenység
Az ÚMVP intézményrendszere
SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM Kautz Gyula Gazdaságtudományi Kar A vidék fejlesztésének titka, a sikeres vidéki térségek és települések Nyugat-Magyarországon.
Az elektronikus könyvtárak hálózata Moldován István OSZK MEK Osztály Hódmezővásárhely, július 5-7. Digitalizálási konferencia.
Az infokommunikáció szerepe az Új Magyarország Fejlesztési Tervben és az Operatív Programokban Dr. Bálint Ákos Igazgató Közigazgatás Operatív Programok.
Segélyezési rendszer átalakítása
2008. március 27. Magyar Tartalomipari Szövetség – A/016 – EQUAL IT-mentor projekt.
Magyar Tartalomipari Szövetség – A/016 – EQUAL IT-mentor projekt Motiváció felkeltése és fenntartása internethasználattal.
2008. március 27. Magyar Tartalomipari Szövetség – A/016 – EQUAL IT mentor projekt.
Partners Hungary Alapítvány A Partners for Democratic Change International tagja Civil stratégia előkészítő kerekasztal Szeptember 15. Szolnok.
A Magyar Távmunka Szövetség céljai, törekvései Dr. Horváth Elek elnök III. Országos Távmunka Konferencia Budapest,
Felsőoktatás szerepe a távmunka elterjesztésében Benedek András Felsőoktatás szerepe a távmunka elterjesztésében VI. Országos Távmunka Konferencia Budapest,
A jövő teleháza Teleházas szolgáltatások. Belső környezet - Teleházas történet 1995-től napjainkig - Teleházak jelenlegi száma - Teleházas kultúra és.
A Phare továbbélése a regionális operatív programokban Wächter Balázs.
OFA Hálózat évi tevékenységei
Europe Direct Hálózat Magyarország Vedd ki a részed! március 18. Vizsnyiczai Márta Békés Megyei EIP.
A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg Nemzetközi és határ menti együttműködések támogatása.
Pénzesné Tóth Márta kistérségi tanácsadó Észak-Alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség Kht. „Civil pályázati lehetőségek a időszakban”
Dr. Fodor Imréné Pécsi Regionális Képző Központ igazgatója
HEFOP központi program „Korszerű felnőttképzési módszerek kidolgozása és alkalmazása” 2005 – 2008.
FOGLALKOZTATÁSI PAKTUM, MINT A HELYI ÖSSZEFOGÁS FÓRUMA Gödöllő, március 9.
Miért érdemes az eMagyarország hálózathoz tartozni? Az eMagyarország hálózat működése kézzelfogható eredményekkel járul hozzá a társadalom és a gazdaság.
A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg. Az Európai Unió és a Magyar Állam által nyújtott.
Foglalkoztatási Információs Pont a Kunbaracsi Teleházban Foglalkoztatási Információs Pontok és tanító Teleházak Molnár Andor, Szeged, december 15.
Mátrai Balázs vidékfejlesztési szakértő Magyarországi LEADER Központ
KÖZSZOLGÁLTATÁS TERVEZÉSE, SZERVEZÉSE Általános Vállalkozási Főiskola III. évfolyam 2008/2009. tanév 3. Az Európai Unió politikái.
Kecskemét, június 20. Szemerey Szabolcs HÍRÖS BESZÁLLÍTÓI KLASZTER
TÁMOP /1/B Gyermekek és fiatalok integrációs programjai Csomópont - Ifjúsági Információs Pont kialakítás Álláskereső klub.
Tanító teleházak -. A teleházakról  A teleház eredetileg kistelepülési jelenség.  Program, amelyen keresztül civil szervezetek modern, számítástechnikai.
 Alapító tagjai az ELTE jogász, szociális munkás, szociológus, szociálpolitikus hallgatói, akik az ELTE ÁJK Pártfogói.
Foglalkoztatási Információs Pontok
A HEFOP / /4.0 „A társadalmi befogadás elősegítése a szociális területen dolgozó szakemberek képzésével” projekt keretében tervezett.
Konzorciumi együttműködés
Foglalkoztatási Információs Pontok Békés megyében
A Nemzeti Fejlesztési Terv
OFA HÁLÓZAT KOOPERÁCIÓ KIEMELT PROJEKT (TÁMOP-2.4.3/B/1-09/1) – Szociális szövetkezetek részére nyújtható térítésmentes szakmai.
EGER TÉRSÉGE FEJLESZTÉSI EGYESÜLET „Területfejlesztés civil szemmel” Előadó: Pozsikné Hidvégi Éva, elnök.
1 Kézfogás a Magyar Vidék fejlődéséért : Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat (MNVH)
Az Emelt szintű eTanácsadó akkreditált felnőttképzés tapasztalatai Dr. Tóth András - Herpainé Lakó Judit AGRIA MEDIA 2011 KONFERENCIA OKTÓBER ,
Tanodavezető, Motiváció Tanoda-Tiszasziget
Digitális kompetencia fejlesztés Digitális írástudással a munkaerő- piaci aktivitás elősegítéséért.
Mobilitás Országos Ifjúsági Szolgálat Mobilitás bróker szerepben Mobilitás bróker szerepben Letenyei Mráz Márta Budapest december 09.
A jövő teleháza és az IKSZT A Magyar Teleház Szövetség és a teleházas szolgáltatások.
Közösség-ifjúság-esélyteremtés Jászberény, szeptember 14.
HEFOP /1 „Lépj előre” – Őrségi kistérségi összefogás a szociális szakemberek képzésével a munkanélküliség hatékony kezelése érdekében HEFOP / /4.0.
A Tudásrégió közösségi színterei
„Országos Foglalkoztatási Közalapítvány INFORMÁCIÓS NAP 2009” Gosztolai Géza OFA- Hálózat Közép-dunántúli Regionális Iroda Székesfehérvár, 2009.
Ifjúsági feladatok az IKSZT-ben
Előadás másolata:

Teleházak szerepe a digitális írástudás terjesztésében – Megnyitó Teleházak szerepe a digitális írástudás terjesztésében – Megnyitó Csabák István, az MTSZ Észak-Magyarországi Regionális Tagozatának elnöke Miskolc, 2008. szeptember 5.

Teleházas stratégia 2007-13 Mi a teleház? Mi az MTSZ? A Teleház egy olyan ember- és társadalomközpontú újítás, melynek célja a közösség fejlesztése, formálása, ezeken keresztül a településen élők életminőségének javítása. A Teleház egyben egy olyan helyszín is, ami lehetőséget biztosít a közösségi programok szervezéséhez, eszközöket és segítséget ad a mindennapi élet ügyeinek elintézéséhez, a közösségi lét színterének kialakításához. Mi az MTSZ? A Teleházakat működtető jogi személyek ésvagy a Szövetség szakmai munkájához hozzájáruló magánszemélyek szervezete. Több szintű tagság (ún. teleház minimum): baráti tagok professzionális tagok végponti tagok (nyitva tartás)

Külső környezet Expanzió: 1995-2000 2001: IKB-s teleházak 2003-2004: teleház bázisú eMagyarország program párhuzamos kormányzati hálózatok létrehozása 2007-2008: eMOP 2.0 és IKSZT

Célok és stratégiai irányok Az MTSZ: módszertant készít és képzéseket tart a digitális tartalomfejlesztéssel kapcsolatban módszertant készít és képzéseket szervez a helyi, részvételi demokrácia és a közösségfejlesztés érdekében Teleházakban tartható képzéseket dolgoz ki kontakt és távoktatáson alapuló módszerekkel a hálózati működést koordinálja, annak technológiai hátterét biztosítja

Jövőkép és küldetés Jövőkép A Szövetség lehetőséget kíván teremteni, hogy minél többen részt vehessenek a formálódó digitális világ alakításában. Küldetés a Teleházakon keresztül a közösségek fejlesztése, formálása településen élők életminőségének javítása (hátrányos helyzetű települések elsősorban) segítségnyújtás a közösségi programok szervezésében és a közösségtudat alakításában az esélyegyenlőség elősegítése az emberek mindennapi, személyes ügyeiben való segítségnyújtás naprakész Internet felület használhatósága, aktuális információkkal a Teleházak eszközparkján keresztül

Kutatás – válaszoló teleházak működtetők szerint Civil 55,7% Önkormányzati 39,3% Vállalkozói 5%

Kutatás - foglalkoztatás Főállás Részállás 0 fő 29,5% 61,3% 1 fő 48,1% 26,5% 2 fő 14,7% 7,7% 3 v több 7,6% 4,5%

Kutatás – másik státusz A teleház vezető által betöltött más tisztség és/vagy státusz a településen Önkormányzati képviselő 40,6% Könyvtáros 38,7% Művelődésszervező 50% Tanár 21,7% Ifjúsági referens 20,8% Polgármester 13,2% Jegyző 14,2% Köztisztviselő 12,3% Közalkalmazott 44,3% Civil szervezeti vezető 50% Vállalkozó 27,1% Egyéb 14,1%

Kutatás – a státusz forrása főállás részállás Önkormányzat 53,6% 55,9% Munkaügyi Kp. 44,5% 37,3% Pályázat 29,1% 16,9% Egyéb 12,5% 20,3%

Kutatás – teleházas szolgáltatások FIP pont 71 teleház Ifjúsági referens 24 teleház Gyermek és ifj. önkorm. 13 teleház Ifjúsági infopont 6 teleház eMagyarország pont 105 teleház Agrárkamarai végpont 20 teleház Akkreditált képzőhely 6 teleház IT mentor 21 teleház ECDL vizsgaközpont 4 teleház Települési v vidékfejl. menedzser 15 teleház Falugazdász 3 teleház Egyéb (közösségi rádió, képzőhely, stb.) 25 teleház

Kutatás – havi teleházas bevétel 10.000 Ft alatt 39,7% 10.001-20.000 Ft 21,8% 20.001-30.000 Ft 12,8% 30.001-50.000 Ft 12,2% 50.000 Ft felett 13,5%

Projektek települési digitális tartalmak készítése, gondozása Regionális szociális adatbázis (www.munkahelyteremtes.hu) Információ-bróker képzés Civil szervezetek elektronikus együttműködését segítő közösségi portál fejlesztése Digitális kisközösség modellprogram Közösségi tervezés módszertan Közösségi részvétel kompetenciái Helyi demokráciafejlesztés Közösségi tanulóközpont E-learning teleházas alapképzés E-learninges szakképzési programok Teleházas jó megoldások gyűjtése, közzététele E-adóbevallás, szolgáltatásfejlesztés Munkaügyi információ szolgáltatás Ifjúsági információ szolgáltatás Teleházas módszertani és forrásközpont létrehozása

KÖSZÖNÖM A FIGYELMÜKET! Csabák István Magyar Teleház Szövetség Egyesület Észak-Magyarországi Regionális Tagozat 2659 Érsekvadkert Rákóczi út 120. Tel./Fax: 06 35 540-050 E-mail: eszak-magyarorszag@telehaz.hu Honlap: www.telehaz.hu