Ifjúsági Egészségnap 2008. április 7.. Célcsoport és célok •18-28 éves korosztály •A felsőoktatásban tanuló hallgatók •Egészségmagatartás fejlesztése.

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
Egymásért fordítsuk meg a napot!. Célok •a fogyatékos emberek elfogadottságának növelése érdekében: ▫integrált események szervezése, ▫a fogyatékos emberek.
Advertisements

Ifi István ügyosztályvezető november 2 4. Esélyegyenlőség a fővárosi TISZK-ekben.
 Kiemelkedő utánpótlás nevelés  Saját tulajdonú sportcsarnok  infrastruktúra  Nyitás a szabadidő és közösségi programok felé.
FIATALOK LENDÜLETBEN PROGRAM Fiatalok Lendületben Program •Időtartam: •Célja: –Fiatalok tapasztalati tanulása nem-formális tanulási.
ALTERNAIV Nagybajom Város Önkormányzata TÁMOP / Pirka Mátyás Ifjúsági referens
GRAFFITI Brassai Orsolya június 2. …így is lehet!?
A társadalmi felzárkóztatás és az életen át tartó tanulás (LLL)
Rendszerszemléletű megközelítés az iskolai agresszió megelőzésében és kezelésében November 30. Ódry Színpad.
A szociálpedagógus segítségnyújtásának formái a Kollégiumban
Jóvá Tett Hely Közösségi Foglalkoztató
A Grundtvig program: felnőttoktatási pályázatok a Tempus Közalapítvány kezelésében Várterész Flóra Budapest,
Egyéb prevenció, civilek, iskolán kívüli szervezetek.
Az iskolai szociálismunka
Szociálpedagógia szak (BA). A képzés célja: • olyan szociálpedagógusok képzése, • akik képesek a gyermek és ifjúsági korosztály • tanulási, szociális.
TÁMOP Nagyrendezvény. Az ifjúságsegít ő esetmenedzser létrejötte – case Manager.
Határtalan Európa? Projekt összefoglaló Alattyányi István Szabadka, Borderless EUR Zárókonferencia HUSRB/1002/222/159.
Integráció a sportiskolai és a művészeti nevelés segítségével A Vajda Péter Ének-zenei Általános és Sportiskola pályázatáról Integráció sporttal és zenével.
TÁMOP / „Munkába lépés” A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg. TÁMOP.
Az Országos Esélyegyenlőségi Hálózat tevékenysége és céljai
3. alprojekt A hátrányos, ill. halmozottan hátrányos helyzetű, a sajátos nevelési igényű illetve tanulási nehézségekkel küzdő tanulók fejlesztésére létrehozandó.
Támop 3.1.4/ A kompetenciaalapú oktatás, egyenlő hozzáférés – innovatív intézményekben.
A Nemzeti Iskolagyümölcs-Program megvalósításának tapasztalatai a KLIK Debreceni Tankerületében Pappné Gyulai Katalin tankerületi igazgató Dr. Pakurár.
Miért? Minden ember más, egyedi és megismételhetetlen.
Alapinformációk az átmenetben nyújtott munkaerőpiaci szolgáltatásról Munkaerőpiaci szolgáltatás az iskola és a munkaerőpiac közötti átmenetben.
„Nyitott kapu” a rendszeres testmozgásért és kapcsolódó egészségfejlesztési programok Vámospércsen Ménes Andrea polgármester.
Arany János Általános Iskola Kisújszállás, Kálvin u. 3.
TÁMOP / „Munkába lépés” A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg. TÁMOP.
FIATALOK LENDÜLETBEN PROGRAM Fiatalok Lendületben Program számokban Időtartam: Költségvetés: € – Ft/év Magyarországon.
„Híd a forráshoz – forrásteremtő civil találkozó” (2009. május , Budapest) TÁMOP – TIOP A pályázati lehetőségek rendszere.
Disszeminációs Konferencia „KEZEK” TÁMOP C-12/1/KONV
Szeretettel köszöntjük a TÁMOP „Jó pályán”! projekt békéscsabai TÁMOP „Jó pályán”! projekt békéscsabai szakmai fórum résztvevőit! szakmai fórum résztvevőit!
Magyar Pedagógiai Társaság Szomatikus-nevelési Szakosztály
Napocska Napköziotthon
Fiatalok Lendületben Program Előzmények: Fiatalok Európáért, Ifjúság Program Időtartam: Költségvetés: € – 2,5.
A munka világával kapcsolatos tudás
VERSENYKÉPES DEBRECENI EGYETEM Mentorszolgáltatás kialakításának lépései a Debreceni Egyetemen Juhász Béla Szilárd- DEMEK.
A „MÁSODIK ESÉLY” PROJEKT PEDAGÓGUS TOVÁBBKÉPZÉSI PROGRAMJAI
Szomatikus nevelés az egészségügyi szakképzésekben, különös tekintettel a felsőoktatásra Dr. Hollós Sándor nov. 14.
A szociálpedagógus feladatai a Deák Ferenc Középiskolai Kollégiumban
„Környezet- és egészségtudatos iskola” Magyar Bioetikai Társaság 20. Nemzetközi Konferenciája szeptember 21.
1 Oktatás és iskolázottság – nemi egyenlőtlenségek konferencia Az előadás címe: A hátrányos helyzetűek oktatásban való részvétele gender szempontból (különös.
„Egyenlő Eséllyel a Rák Ellen” szűrő és felvilágosító program hátrányos helyzetű nőknek
A primer prevenció jelentősége az ifjúsági munkában
Magyar Máltai Szeretetszolgálat Nyugat-Dunántúli Régió
Foglalkoztatási Programok Osztálya – osztályvezető
MENTORTANÁRI ÉRTEKEZLET TÁMOP /1-2F MENTORTANÁRI ÉRTEKEZLET A MENTORTANÁROK TEVÉKENYSÉGE JANUÁR
A Múzeumok és Látogatók Alapítvány felnőttképzési és konferencia programjai Országos Múzeumandragógia Konferencia május Széphalom.
TÁMOP / „Munkába lépés” A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg. TÁMOP.
2010. november 19. Ráczné Németh Teodóra: Egészséges életmód szociális dimenziói.
Drog helyzet van. Tények A kábítószerek kereslete és kínálata az elmúlt években jelentősen növekedett Magyarországon ma már szinte valamennyi ismert kábítószer.
DÉMÉTER PROGRAM AZ ABA-NOVÁK KULTURÁLIS KÖZPONTBAN TÁMOP 3.2.3/09/ „Építő közösségek”, közművelődési intézmények az élethosszig tartó tanulásért.
TÁMOP /1/B Gyermekek és fiatalok integrációs programjai Csomópont - Ifjúsági Információs Pont kialakítás Álláskereső klub.
 Alapító tagjai az ELTE jogász, szociális munkás, szociológus, szociálpolitikus hallgatói, akik az ELTE ÁJK Pártfogói.
A Varga Tamás Általános Iskola és az SZTE Neveléstudományi Intézet együttműködése a TAMOP pályázat keretében Fejes József Balázs
Eszterházy Károly Főiskola 3300 Eger, Eszterházy tér. 1 TÁMOP D-12/2/KONV Az Eszterházy Károly Főiskola Roma Szakkollégiumának.
Kortárssegítő képzés Lőrincz Norbert, Kovács Anita Kortárssegítő képző
A HEFOP / /4.0 „A társadalmi befogadás elősegítése a szociális területen dolgozó szakemberek képzésével” projekt keretében tervezett.
TÁMOP b-14/ „határokon túl-ha/tár”
Fiatalok Lendületben Program Youth in Action Tineret in Acțiune.
Erőszakmentes, egészségtudatos iskola
TÁMOP B-14/ Az elnyert összeg: 17 millió forint
„Mindenről lehet beszélni” bűnmegelőzési modellprojekt 2010.
Együtt az egészséges fiatalokért a Thanban Balogh Tiborné Than K. Ökoiskola Gimnázium, Szakközépiskola és Szakiskola.
„FIGYELJÜNK EGYMÁSRA!” KOMPLEX MEGELŐZŐ, EGÉSZSÉG ÉS KOMPETENCIA FEJLESZTŐ MODELL PROGRAM a Szent József Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégiumban Berényi.
Barcsák Marianna - KPSZTI
Sipos Orbán Szakiskola és Kollégium
TÁMOP E-13/1/KONV „A 21. század követelményeinek megfelelő, felsőoktatási sportot érintő differenciált, komplex felsőoktatási szolgáltatások.
Szakiskolai fejlesztési program
TÁMOP E-13/1/KONV „A 21. század követelményeinek megfelelő, felsőoktatási sportot érintő differenciált, komplex felsőoktatási szolgáltatások.
Vajdasági ifjúsági tapasztalatok az uniós programok terén
Előadás másolata:

Ifjúsági Egészségnap április 7.

Célcsoport és célok •18-28 éves korosztály •A felsőoktatásban tanuló hallgatók •Egészségmagatartás fejlesztése •Egészséges életmódra nevelés metodikája •Korosztályos problémák megismerése •Sport és szabadidős tevékenységek

A projekt témái •Nem formális nevelési módszerekkel tanácsadás, felvilágosítás, szembesítés, prevenció: fiatalkori bűnözés, agresszió, nemiség elleni erőszak, esélyegyenlőség, tolerancia, sport mint a szabadidő aktív eltöltési lehetősége •A „learning by doing” – a tapasztalat útján történő tanulás, elméleti képzések, előadások, szituációs játékok, helyzetgyakorlatok, zárt csoportos téma- centrikus beszélgetések, animálás – megcélozva a személyközi, kulturális és szociális kompetenciákat.

A résztvevők és az érdeklődők: •tudják tisztázni az egészség fogalmát, •ismerjék fel a leggyakoribb egészségkárosító hatásokat; •tudjanak az egészségmegőrzés alapvető szabályairól; •ismerjék az egészség és a táplálkozás kapcsolatát; •ismerjék az egészség és a mozgás kapcsolatát; •nyilvánvalóvá váljon az életmód és az egészség közti kapcsolat; •váljon számukra értékké az egészség; •a aktívan, a sport és a mozgás segítségével töltik el szabadidejüket •megismerkedhetnek a fogyatékkal élők világával, kihívásaival és nehézségeivel

Tevékenységek •Törekvés az egészséges életmódra •Az egészségtudatos magatartás fontossága és jelentősége •Az esetleges problémák megelőzése •Nem a „betegségek” és „fogyatékosságok” oldaláról történt a téma megközelítése

Programterv Előkészítési szakasz január 5-től április 6-ig Megvalósítási szakasz április 7. Záró és értékelő szakasz (2009. április 8-tól november 5-ig)

A fiatalok aktív részvététele •A szervezők: ▫végzett tanárok és ifjúságsegítők •A segítő fiatalok ▫Ifjúságsegítő ▫Ápoló ▫Védőnő ▫Rekreáció és egészségfejlesztő ▫Andragógia

Európai dimenziók •egy azon közösségben / korcsoportban élő “kultúrák” egymás iránti elfogadása •egy azon közösségben / korcsoportban élő “kultúrák” kölcsönös megértése •kultúrák közötti haékony kommunikáció és párbeszéd

Társadalmi hatás •A résztvevők körében fejlődik:  önismeret  a hatékony kommunikáció  empátiás készség  hatékony érdekérvényesítés  családi, baráti és párkapcsolataik javulása  értékmód javulás

Hátrányos helyzetű fiatalok bevonása •Bemutatkoztak: ▫fogyatékkal élőkkel, hátrányos helyzetű fiatalokkal és a toleranciával civil szervezetek • Képességpark • Sötétszoba

Nyilvánosság • •Plakátok •Szórólapok •Hirdetések •Audiovizuális PR termékek •Összefoglaló kiadvány

Eredmények •VII. Egyetemi Egészség és Sportnap, április 14. •SZTE JGYPK Egészségnap, november 25. •Egészségnevelési ismeretek pedagógus hallgatóknak c. előadássorozat, szeptember 23. és december 9. között •Határmenti Civil Egészségnap, május 5. •Ifjúsági Egészségnap, április 7. •SZTE JGYPK Kari Egészségnap, •2008. szeptember

Együttműködő partner •Dél-alföldi Ifjúsági Életmód és Szabadidő Alapítvány •Pályázott összeg: €, •Nyert összeg: €, •Teljes, elszámolt projektköltség: €