Madách Imre Útravaló verseimmel
Kompozícó Csokorba szedtem néhány versemet, lehet belőle egy kötetnyi A művet , amit Kegyednek mellékeltem, választottam nyitóversnek Ismeri az összes munkámat, kíváncsian várom, hogy mit mond, méltó-e az általam választott hivatásra, vagy sem Itt-ott a verselésben vélek hallani némi hibát, líraiságában nem elég hangzatos – ehhez kérem leginkább Kegyed ítéletét és segedelmét Hol gondolja a változtatásokat célszerűnek? Ennyit a kompozícióról, efölött Kegyed ítél majd pontosabban, most a koncepcióról ejtek néhány szót
Koncepció Mindent összegeztem benne, ami eddigi munkásságom során foglalkoztatott, meggondolkodtatott A sors két arca: olykor jót tesz, olykor rosszat- nem lehet ítélni fölötte, az útja kifürkészhetetlen A földi és égi élet ellentéte: élet és halál Elválás és egymásra találás, házasság Bánat és boldogság, gyönyör Misztikus lényeket is bevontam a verselésbe, melyek az emberfölötti erőt képviselik, melyeknek tulajdonítjuk a sorsunk alakulását (tündér, kísértet
Szoros kapcsolat a természettel Háború és béke -> vihar utáni napsütés (párhuzamot vélek a természet és az emberi lét között: ciklikusság, múlandóság, kiszolgáltatottság) költő és madárka párhuzama – közös pont a dal, dalolás, hang, költészet Költészet és igazgyöngy párhuzama – fényt, örömöt hoz az embereknek, akiket megérint, megszólít Barátság és ellenség kapcsolata: itt merül fel a bizalom kérdése – kiben bízhat meg az ember feltétel nélkül önmagán kívül? Ifjúkor és öregkor kapcsolata
Utolsó versszak Egyetlen szakaszban próbáltam meg azt összegyúrni, amit egykoron megírtam Az ember tragédiájában Mi a halandó ember sorsa: jót rossz követ, rosszat pedig jó A vége mindenkinek ugyan az: halál Az élet út, mely a halálhoz vezet, s hogy mit jelent? Úgy vélem csupán ennyit: És míg öröm, bú, hit, meg kétkedés lesz, Tél és tavasz, ifjúság, szerelem, Míg szent eszmékért ember harcol, érez, Mindebből osztályrész jutand nekem.