49.

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
Szívvel elhiszem, Szájjal megvallom Hogy Jézus Krisztus Úr
Advertisements

Advent alatt ti földön élő emberek Kongassátok az elhallgatott szíveket, Legyen csengés-bongás a föld terén át, Úgy várjátok az örök Isten szent Fiát!
Ballagók búcsúztató áhítata.
Úton böjtben.
Vezess, Jézusunk, S véled indulunk. Küzdelemre hív az élet, Hadd kövessünk benne téged! Fogjad hát kezünk, Míg megérkezünk!
Igazságban, szellemben életem átadom, Szerelmemnek olaját, s teljes hódolatom. Mindent átadok Neked, fogadd el, Istenem, Oltárodra hadd tegyem, itt.
Az Úr irgalma végtelen, Ezt folyton érzem én; Habár nincs semmi érdemem, Ő mégis hord kezén. Nincs arra szó, sem gondolat, Mi jóval áld az Úr; Ha lankadok,
"Folyamodjatok az Úrhoz, keressétek orcáját szüntelen!"
A Mennyben fenn a trónusnál a Krisztus értem közbenjár
Sokszor úgy érzem, Összeroskadok, Többé nem lesznek jó és szép napok,
Most keljetek fel még ti Csendesek mind És együtt örvendjünk boldogan.
Örvendjetek, vigadjatok,
Istentõl el nem állok, Õ sem áll tõlem el; Szüntelen vele járok, átfogom hitemmel. Gondot visel reám, és este úgy, mint reggel Õ áld meg segítséggel, kegyelmes,
Jézus, tiszta lényed nézve,
Boldogok, kik szegények lélekben. Boldogok, mert övék lesz a menny.
Ím, jászlad mellett térdelek, Ó, Jézusom, üdvösségem.
Álmaimból, lelkembõl, Két kezembõl, szívembõl,
Nagy Istenem, ha nézem a világot,
Örvendjetek, vigadjatok,
JÓ REGGELT !.
Kész az én szívem, Istenem, vedd Uram áldó énekem
JÓ REGGELT !.
Csak zengje, zengje hálánk, mit tett az Úr velünk, és mély alázatosság hadd töltse el szívünk! Az égből hozva fényt, az üdv leszállt közénk, /:Megváltónk.
JÓ REGGELT !.
Az Úrnak hála, tisztelet, Csak néki, senki másnak!
Áldjad én lelkem a dicsőség örök Királyát! Őnéki mennyei karokkal együtt zengj hálát! Hárfa és lant, mennyei angyali hang, mind az Ő szent nevét áldják.
Folyamodjatok az Úrhoz,
Örvendjetek. 1. Örvendjetek, vígadjatok, Mert ím az Úr feltámadott, Szent hitünknek ez ad új erőt, Íme igazat mondott!
Adj hálát Istennek Szívvel, szájjal, élettel, Ki most is mindent jól Cselekszik mindenekkel! Csak jót ad nekünk is Mi bölcsőnktől fogva, Nagy irgalmasságát.
Zengjen az ének, vígan szálljon Hálaadás az Úr elé! Örvendező szent szolgálattal Menjen eléje, ki övé, És a föld, tudja meg: Alkotó Isten, Ő az Úr! Menjetek.
Ó hála az Úrnak, zengjünk neki hát, Mert úgy szeretett, hogy od'adta Fiát! A kínra, halálra küldötte el Őt. Megnyitni a mennyet a bűnös előtt! Dicséretek.
Jöjj, ha éhes vagy.
Hogyha lábam megbotolna, Jézus van velem, És erős kezébe fogja
Szent vagy, szent vagy, szent vagy Végtelen és nagy! Énekünk e reggelen Újra zeng neked! Egy személyben három, Teljes égi lény vagy. Ó örök Isten, Áldjuk.
Igazságban szellemben. 1. Igazságban, szellemben, életem átadom. Szerelmemnek olaját, s teljes hódolatom. Mindent átadok Neked, fogadd el Istenem, Oltárodra.
Atyám, megigazítottad életem, Jézus Krisztus igazsága Enyém lehet
Nagyszerű dolgot sejtet a Lélek, Szívünkben ébred várakozás, Üdítő ígéret cseng a fülünkbe: Lesz tavasz, eljő a bő aratás. Várjuk szent tüzed, pünkösdi.
Rád tekint már hitem Megváltóm, Istenem, A Golgotán
Már keresztem vállra vettem, S érted mindent elhagyok.
Amit szívünk esdve kér, Földi kincsnél többet ér
Dicsérlek téged, mennynek, földnek Atyja! Nagy neved fénye az eget áthatja, Kegyelmed mélye meg nem érthető, És magas volta fel nem érhető, érhető. Dicséretek.
Csodálva, imádva tekintek Kegyelmének tengeribe,
Ó drága kincs te szeretet, Jöjj, töltsd be fáradt lelkemet,
Megváltóm szerelminek! E rohanó, gazdag árba Elmerülök és hiszek.
Ó jöjjetek hívek ma lelki nagy örömmel, A jászolhoz Betlehembe jöjjetek el! Megszületett az angyalok Királya: Ó jöjjetek, imádjuk, Ó jöjjetek,
Jézus hű Megváltó.
Megváltóm, elfogadtalak! Szívem örül, az üdv enyém,
348. Jézus, mindenem a tiéd, Testem, lelkem, szellemem, Bűnbánóan jövök eléd, Vedd kezedbe a szívem! Jézus, mindenem a tiéd, Vedd kezedbe életem, Nincs.
Egyedül Isten adhatja a hitet, de a hitedről te is tanúságot tehetsz. Egyedül Isten ajándékozhat meg szeretettel, de te is bizonyságát adhatod szeretetednek.
TANÉVNYITÓ ISTENTISZTELET Jöjj, égi szent láng, Szentlélek Isten, Hű támasz minden ínségben, Kit trónusáról jó Atyánk És Jézus Krisztus küld.
JÓ REGGELT !. Szólt az Isten egykor: Ábrahám!« Indulj el, s utad bízzad rám! Áldott lesz, ki jót tesz véled, átok sújtja ellenséged; Nagy és erős néppé.
Van örök kincsünk, becsesebb nincs nála földön, égen
55.
JÓ REGGELT !.
JÓ REGGELT! BÖJT- ÚTON JÉZUSSAL 2016.
Ő tett szabaddá! Ő tett szabaddá! Az ördög minden hatalmát
Te adtad nékem lelkemet,
Teelőtted összegyűltünk
240.
JÓ REGGELT !.
KRISZTUS FELTÁMADT - - VALÓBAN FELTÁMADT!.
438.
31.
Ha Isten békéje lakja szívemet, bár dúlhat vihar ellenem, Nagy hittel szívem zengi ez éneket: az Úrban, az Úrban jó nekem!
375.
71 b.
Igazságban, szellemben életem átadom, Szerelmemnek olaját, s teljes hódolatom. Mindent átadok Neked, fogadd el, Istenem, Oltárodra hadd tegyem, itt.
Jézus hű Megváltó Isten áldott Szentje Égi Főpap, Úr és Király
348.
35.
Előadás másolata:

49

Semmim sem lenne magamtól nekem, Isten kezéből van új életem. Fenn hirdetem, bár érdemtelen: Reám lelt az ingyen kegyelem. Isten kegyelme rám talált. Zengj hálaének az Ő szent nevének, Hogy Isten kegyelme rám talált. Dicséretek 49/1

Voltam szegény, bűnben elsüllyedett, Isten szívétől oly távol vetett. Jött Jézusom, s megfogta kezem, Reám lelt az ingyen kegyelem. Isten kegyelme rám talált. Zengj hálaének az Ő szent nevének, Hogy Isten kegyelme rám talált. Dicséretek 49/2

Nem könnyeimmel szereztem meg azt, Irgalma adta az égi vigaszt. Bűn terhe nyomta bár életem, Reám lelt az ingyen kegyelem. Isten kegyelme rám talált. Zengj hálaének az Ő szent nevének, Hogy Isten kegyelme rám talált. Dicséretek 49/3

Túlárad a szívem, boldog vagyok. Mind e világon fenn hirdetem: Hadd mondanom, míg szemem rád ragyog: Túlárad a szívem, boldog vagyok. Mind e világon fenn hirdetem: Reám lelt az ingyen kegyelem. Isten kegyelme rám talált. Zengj hálaének az Ő szent nevének, Hogy Isten kegyelme rám talált. Dicséretek 49/4