Bevezetés az alvás-és álomkutatásba Alvás és emlékezet

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
A VILLÁMOLVASÁS TITKAI
Advertisements

EGÉSZSÉGKULTÚRA Mentsük meg saját magunkat?! Egészségfejlesztés I.
Az alvás tanulásban betöltött szerepe
Neveléselmélet, nevelésfilozófia
Valóban a majmok bolygója?
Ügyességfejlesztés az alsótagozatban
Információs és kommunikációs technikák szerepe a szakképzésben
„Az átlagember alvásigénye: még öt perc.”
Ozsváth Károly TF Kommunikációs-Informatikai és Oktatástechnológiai Tanszék.
Kreatív technikák és terápiák a pszichiátriai betegek közösségi alapú ellátásaiban Endre Szilvia május 23.
EMLÉKEZÉS.
Tanulási elméletek, modellek elveinek alkalmazása az oktatásban
Az alvás fenomenológiája
A „közbülső változók” bevezetése
Kognitív megközelítések
Bevezető előadás. Összegzően meghatározhatjuk úgy is a személyiséget, mint az egyén jellegzetes gondolkodási, érzelmi és viselkedéses mintáit, melyek.
AZ EMBERI MEMORIA.
Környezetértékelési módszerek
Bevezetés a pszichológiába
Negyedik előadás. Az emlékezés Fogalma: Korábbi tapasztalataink felidéződése a kiváltó inger szükségszerű jelenléte nélkül a megismerés a múltra is kiterjed.
Agykérgi lassú alvási oszcilláció vizsgálata epilepsziás betegben Csercsa Richárd PPKE-ITK december 16.
A szervezet energiaforgalma
Képesség, készség, adottság, tehetség
Az emberi tanulás.
Emlékezés, tanulás, felejtés, butulás
Az alvó ember és az álmodó agy
Change blindness Változás -vakság.
Speciális tanulási nehézségek
Az emlékezés torzításai
Patkány EEG.
Az esszenciális mikroelemek jelentősége
Mérő László egyetemi tanár ELTE Gazdaságpszichológiai Szakcsoport
Szép múlt vár ránk Magyar Coachszövetség Közhasznú Alapítvány.
Az Alzheimer-kór filozófiája
1. zárthelyi dolgozat 60 perc 1.A darwini elmélet előzményei 2.A szociáldarwinizmus kialakulása (19. sz.) 3.A behaviorizmus.
Az emberi magatartást kialakító tényezők
Domináns episztázis – lovak
1 Témafelvetés Tanulásmódszertan 2. kurzusra Papp Endre – Molnár Attila.
A pszichológia tárgya mentális folyamatok viselkedés.
Az agykéreg elektromos tevékenysége
Hosszútávú memória HTM.
Kalandozások az álomkutatás területén
Kalandozások az álomkutatás területén Alvás, álom, emlékezet
Bevezetés az alvás-és álomkutatásba
Az első és második nyelv elsajátítás elméletei
Az álom Puskinnál és általában
A szervezet energiaforgalma
Innováció Intézményi fejlesztés Egyenlő hozzáférés
VIII. Nemzetközi Táplálkozásmarketing Konferencia Az egészség dimenziói a táplálkozásmarketingben Zamárdi, május 24. P INTÉR A TTILA, T ÓTH L ILLA.
Jövő Internet fejlesztések és alkalmazások
Tudás és képesség az OKKR-ben Pajkossy Péter Kognitív Tudományi Tanszék Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem.
Az alvó ember és az álmodó agy
Alvás és érzelmi működés
Gének, környezet, viselkedés
A szervezet energiaforgalma
A latencia kori személyiségalakulás. A fejlődés mintázatainak ismétlődése  Josselson(1980) a latenciában és a serdülő korban megismétlődnek a szeparációs-individualizációs.
Kalandozások az álomkutatás területén Simor Péter – Kognitív Tudományi Tanszék
ZENEALATTI Halljuk, vagy hallgatjuk is? Székely Levente –
Laborgyakorlat Emlékezet Szőllősi Ágnes. Amiről szó lesz… A verbális tanulási kísérletekről úgy általában - röviden Három konkrét paradigma: –Az.
Alvás, álmok, napszak és emlékezet
Készítette: Szabó Gizella Az álmok nyomában című cikkhez
Lucy G. Cheke, Jon S. Simons & Nicola S. Clayton
Stressz, stresszreakciók, stresszkezelés
Tanulás és emlékezet 5. előadás.
Szépkorúak Akadémiája
A szervezet energiaforgalma
Kognitív Profil Teszt.
Készítette: Pethő Eszter, Rácz Viktória, Tóth Anna Eszter
Túl a tanórán Művészetek és a fejlődő, kibontakozó ember
Előadás másolata:

Bevezetés az alvás-és álomkutatásba Alvás és emlékezet Simor Péter – Kognitív Tudományi Tanszék petersimor@gmail.com

Alvás és szakaszai Alvás: természetes állapot, külső inkerekre csökkent válaszkészség, relatív inaktivitás, tudatosság hiánya Alvásmegvonás Alvás funkciója: Endokrin folyamatok Testhőmérséklet szab. Immunrendszer szab. Kognitív folyamatok Szabályos időközönként, homeosztatikus szabályzás alatt áll Alvás funkciójára még nincs egyértelmű válasznem csak egy funkciót tölt be Sok alapvető, egymástól független rendszer működésében, szabályzásában játszik szerepet, melyek elengedhetetlenek a szervezet megfelelő működéséhez

Alvás és szakaszai Alvás: REM + NREM NREM: NREM1 + NREM2 + NREM3 (SWS) Ultradián ritmus: 1 ciklus kb. 90-120 perc REM és NREM ciklikus váltakozásaultradián ritmus Ezek a szakaszok jellegzetes EEG grafoelemekkel bírnak

Csukott szemmel az ágyban fekve Alvás és szakaszai Ébrenlét Csukott szemmel az ágyban fekve EEG: idegsejtek elektromos aktivitását regisztrálja Alpha: 8-13 Hz közötti oszcillációk

Pásztázó lassú szemmozgás + vertex Alvás és szakaszai NREM 1 Pásztázó lassú szemmozgás + vertex

Alvási orsók + K-komplex Alvás és szakaszai NREM 2 Alvási orsók + K-komplex

Alvás és szakaszai SWS Delta, szinkronizáció

Elernyedt izomtónus + theta aktivitás Alvás és szakaszai REM Éles szemmozgás + Elernyedt izomtónus + theta aktivitás

Emlékezet Tanulás  új inf. elsajátítása, hoszabb ideig megtartásaemlékek kialakulása Komplex környezethez való alkalmazkodás Jövőbeli események pontosabb bejóslása Deklaratív: kevés ismételgetés, tudatos előhívás Non-deklaratív: gyakorlás, nem tudatos előhívás, emlékezés teljesítményben mérhető

Emlékezet Emlékezeti folyamat: Kódolás: emléknyom sérülékeny, interferencia, felejtés Konszolidáció: stabilizáció, beépítés Előhívás: újrahozzáférés, felidézés

A tanulás és emlékezés folyamatai Emléknyom stabilizálódása (konszolidáció) Tanulás (Kódolás) Újra stabilizálódik (rekonszolidáció) Felidézés Emlék destabilizálódik Interferencia veszélye!

Alvás és memóriakonszolidáció 4 lehetséges szerep, 4 fő elmét: Nem ad hozzá semmit az emlékezeti folyamatokhoz Passzív szerepet játszik az emlékezeti folyamatokban Zavartalanabb teret ad az ébrenlét alatt is lejátszódó konszolidációs folyamatoknak Egyedi tulajdonságai aktív és direkt szerepet játszanak a memóriakonszolidációs folyamatokban Már az 1900-as években iselmúlt 30 évben ez a kutatási terület reneszánszát éli Hosszas viták, még mindig nincs konszenzus, de 4 lehetséges szerep/elmélet

Alvás és emlékezeti konszolidáció Korai állatkísérletek Elsősorban alvásmegvonásos technikák (REM) Alvás kimaradása rontotta a tanulási teljesítményt Kritika: a kísérletek rendkívül stresszkeltőek voltak A Stressz – rontja a tanulási teljesítményt Az alvásmegvonás okozta állapot nehezíti a tanulást

„Finomabb” eszközök Patkány új környezetbe helyezése, és azt követő alvás elemzése Izgalmas környezet után REM fokozódás

ZIF268 gén – agyi plaszticitás, idegsejtek közötti szinapszisok képződésének markere „Izgalmas” környezetbe helyezett patkányok agyában, REM fázis alatt felfokozott ZIF268 expresszió (Ribeiro et al, 2002)

Humán vizsgálatok Különböző kísérleti paradigmák: - alvásmegvonás - reggeli vs. esti csoport (tanulási feladat), majd tesztelés 8 óra múlva - Tanulás + pihenés vs. Szieszta - alvás különböző fázisainak összehasonlítása (SWS, REM) - ingerlés hatása a másnapi alvásmintázatra - tanulási feladat után alvás alatti képalkotás - alvás alatti agytevékenység modulálása (TrMS) - CUING technika

Öszetettebb, bonyulultabb folyamat, mint ez a feltételezés. Alvás aktív szerepe REM és NREM külön-külön: NREM (SWS) deklaratív emlékezeti konszolidáció (Plihal & Born, 1997; Gais & Born, 2004; Marshall & Born, 2007; M. P. Walker, 2005) REMnon-deklaratív és érzelmi emlékezeti konszolidáció (Grieser, Greenberg, & Harrison, 1972; Gujar, McDonald, Nishida, & Walker, 2011; van der Helm et al., 2011) Ellentétes eredmények: NREM van szerepe a non-deklaratív emlékek konszolidációjában is (motoros készségek elsajátítása, vizuális diszkrimináció) (Reto Huber, Ghilardi, Massimini, & Tononi, 2004; Matthew P. Walker, Brakefield, Morgan, Hobson, & Stickgold, 200; Gais, Plihal, Wagner, & Born, 2000; Karni, Tanne, Rubenstein, Askenasy, & Sagi, 1994) Öszetettebb, bonyulultabb folyamat, mint ez a feltételezés.

Reaktiváció Alvás alatti „újrajátszás” (Euston, Tatsuno, & McNaughton, 2007; Nádasdy, Hirase, Czurkó, Csicsvari, & Buzsáki, 1999; Wilson & McNaughton, 1994) Alvás alatt ugyanazok a területek aktiválódnak, mint tanulás alatt 6 -7 x gyorsabb az újrajátszás Főleg hippokampusz-függő emlékeket érint

Alvás és motoros tanulás Walker és mtsai, 2002

Alvás és arcokra való emlékezés NREM – a helyes válaszok arányával korrelált REM - a válaszadás sebességével korrelált (Wagner és mtsai, 2007)

Elég egy kis szieszta is Álmodtak, esetleg gondoltak a labirintusra? Wamsley és mtsai, 2010

Ébrenléti gondolatok: „A játékra gondoltam, egy kicsit hasonlított ahhoz, amit gimis koromban játszottam. Kigondoltam, hogyan lehet kijutni a labirintusból, próbáltam felidézni a legrövidebb útvonalat.” Álmok: „a labirintusra gondoltam, ami fura volt, mert emberek álltak a kereszteződéseknél, aztán eszembe jutott egy utazás, amikor barlangászni mentünk, az is olyan labirintusszerű volt” „a játék zenéjét hallottam álmomban”

Lehet-e ezt fokozni? 1. TMS Marshall és mtsai (2006) : Transzkraniális mágneses ingerléssel a NREM alatti lassú hullámok fokozása memóriateljesítménybeli növekedést idézett elő. 2. CUEING technika Tanulás alatti ingerlés (pl. illatanyag), melyet a tanulással társítanak. Majd megismétlik az adott ingert (illatot) az alvás során az alany számára, Amely elősegíti az azzal társított információ további feldolgozását, rögzítését. Ellentétes hatások ébrenlétben (emlék labilissá válik) és alvásban (emlék stabillá válik)

Vehicle – új illat (kontroll illat) Rekonszolidáció, interferencia, alvás alatti stabilizáció

Rasch et al, 2007

Cueing hatása az egyéni elemek tanulására. Egyes képeket, egyes hangokkal társítottak, majd a hangok felét lejátszották a tanulás utáni alvás során. A személyek azoknak a tárgyaknak a helyére emlékeztek jobban, amelyikhez lejátszották a hozzá tartozó hangingert alvás során. (Rudoy és mtsai, 2009

Alvás és szelektív memóriakonszolidáció Alvásaktív szerep a memóriakonszolidációban Bonyolult és adaptív memóriaszelektáló, szűrő funkcióemlékek szelektív megtartása/”elvetése” tapasztalatok alapján Mennyire lesz hasznos, fontos a jövőre nézve (van Dongen, Thielen, Takashima, Barth, & Fernández, 2012) Fontosság eldöntésében segítenek: alvás jobban megerősíti Érzelmi ingerek (neutrálisakkal szemben) (Hu, Stylos-Allan, & Walker, 2006; J. D. Payne, Stickgold, Swanberg, & Kensinger, 2008) Jutalom mennyisége (Oudiette, Antony, Creery, & Paller, 2013) Kikérdezés kilátásbahelyezése (van Dongen et al., 2012) Tanulás szakaszában lejátszódó belső állapotok + kívülről érkező ingerek = emlék „címkéjének” meghatározása Azonban ez az aktív részvétel még magában nem elég, hiszen ha minden új információ rögzülne, amivel egy nap során találkozunk, az nem lenne túl hatékony (pl. nagyban lassítaná az előhívás során lejátszódó keresési folyamatokat).

Az emlékezés nem rögzítés, hanem folyamatos szerkesztés Borges: Funes az emlékező „Mi egy pillantással három poharat észlelünk az asztalon; Funes pedig egy szőlőlugas minden szárát és fürtjét és gyümölcsét. Tudta az 1882. április 30-án látott déli felhők alakját…” „Uram az én emlékezetem, mint egy szeméttároló. ” Ugyanakkor Funes képtelen az absztrakcióra, az általánosításra, a közös sémák, lényegi mintázatok kiemelésére, azaz mindarra, ami az emberi emlékezet lényege. "Funes the Memorious"—original Spanish title "Funes el memorioso"[1]—is a fantasy short story by Argentine writer Jorge Luis Borges (1899–1986). First published in La Nación of June 1942, it appeared in the 1944 anthology Ficciones, part two (Artifices). The first English translation appeared in 1954 in Avon Modern Writing No. 2. "Funes the Memorious" is the tale of one Ireneo Funes, who, after falling off his horse and receiving a bad head injury, acquired the amazing talent—or curse—of remembering absolutely everything.[2]

Walker & Stickgold, 2010

Fontos (megjegyzendő) és lényegtelen (elfelejtendő) emlékek rögzülése Az alvás csak a megjegyzendő anyagok tanulására van jótékony hatással. Amit el kell felejteni, annak felidézését nem érinti. R – words: megjegyzendő szavak) F – words: elfelejtendő szavak

A felidézés összefüggött az alvási orsók mennyiségével

Aktív rendszerkonszolidációs elmélet NREM és REM együttesen: SWS alatt a reaktiválódott emlékek „felcimkézése” Neurobiológiai folymatoknem megfelelőek a konszolidációhoz REM alatt a kijelölt emlékek megerősítése Neurobiológiai miliőmegfelelő az agyi plaszticitási folyamatoknakmegerősítés, konszolidáció, beépítés Egymást szisztematikusan követő NREM és REM szakaszok különböző fiziológiai tulajdonságaiknak köszönhetően, együttesen teszik lehetővé az emlékek alvás alatti konszolidációját. Neurobiológiai miliő: neurotranszmitterek és különböző modulátorok, hormonok

Köszönöm a figyelmet!