„Fiatalok EGYÜTT, EGYMÁSÉRT 2015”

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
„Tegyük Együtt!” Program az önkéntesség elterjesztéséért Pest megyében TÁMOP / A Magyar Vöröskereszt Pest Megyei Szervezete és a NIOK.
Advertisements

TÁMOP / TÁMOP / A kompetencia alapú oktatás megvalósítása Mosonmagyaróváron A pályázati kiírás forrását az Európai.
- tájékoztató.  Szociális, környezetvédelmi, a tanuló helyi közösségének javát szolgáló, szervezett keretek között folytatott, anyagi érdektől független,
Közösségi pedagógiai gyakorlat
Ifi István ügyosztályvezető november 2 4. Esélyegyenlőség a fővárosi TISZK-ekben.
K özösségi szolgálat „Aranyszabály: mindaz, amit szeretnétek, hogy megtegyenek nektek az emberek, tegyétek meg ti is nekik.” Mt. 7, 12.
 2011 első félévében Magyarország látja el az Európai Unió Tanácsának soros elnöki feladatait  az önkéntesség európai éve  június 4-12.
KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT A SZÉCHENYI ISTVÁN GIMNÁZIUMBAN
A Hallgatói Mentorprogram működése
Zalai Falvakért Egyesület Zala Megyei Önkéntes Centrum.
Széchenyi István Gimnázium
 Európai Parlament és Tanács (2006) – szociális és állampolgári kulcskompetencia fejlesztése  Nemzeti Önkéntes Stratégia (2011), Magyarországi önkéntesség.
Határtalan Szív Alapítvány (Esztergom)
Tájékoztató TÁMOP-projektünk nyitórendezvényére Kalocsa, november 7. (Katona István ház) A Kalocsai Főegyházmegyei Levéltár gyűjteményére épülő,
1 Pont, 3 Szervezet Unió Alapítvány •A helyzethez képest életben maradtunk •Árvíz, rémhírek, rossz idő •Működtettük, túléltük •Az első pályázat.
„Lépj feljebb! Tanulj tovább! Segítünk! A sarkadi Ady Endre - Bay Zoltán Középiskola és Kollégiumban”
„SZAKMÁVAL AZ ÉLHATŐBB JÖVŐÉRT”
HATÁRTALANUL! • A pályázati program célja: minden magyar diák tanulmányai alatt legalább egyszer eljusson határon túli, magyar lakta területekre ( Felvidék,
A Megyei Pedagógiai Intézet szolgáltatásai a 2013/2014-es tanévben
TÁMOP /2 „Lenni, akik vagyunk, és azzá válni, amivé válni tehetségünk adatott: ez életünk egyetlen célja.” Robert Louis Stevenson.
A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány bemutatása az egyenlő esélyű hozzáférés tükrében Budapest, június 17. Szentkatolnay Miklós.
A Magyar Köztársaság kormánya. Folytatódnak a kormány oktatási esélyegyenlőségi programjai Arató Gergely államtitkár prezentációja Budapest, augusztus.
Iskolai Közösségi Szolgálat Definíció Cél Folyamat Példák Demokratikus Ifjúságért Alapítvány.
Zákányszéki Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény prezentációja 2009.
A gyakorlatvezető mentor
Önkéntes munka az Ózdi Művelődési Intézmények Városi Könyvtárban
Mindszenty József Általános Iskola, Gimnázium és KOLLÉGIUM Iskolai közösségi szolgálatai.
Igazgató: Zsolnai Györgyné
Magyar Máltai Szeretetszolgálat Nyugat-Dunántúli Régió
Kapcsoldától az Én Belső Szín Házam tematikus projektig és szakmai konferenciáig.
„A madárbarát Magyarországért!” Ki/mi az Önkéntes? aki valamilyen közös cél elérésének érdekében, szabad akaratából hajlandó időt és energiát.
Széchenyi István Gimnázium Dunaújváros Készítette: Terecskei András (tanuló) és Szücsné Dr. Harkó Enikő (igazgatóhelyettes) Előadók: Csathóné Zágoni Nóra.
HEF OP / A SAJÁTOS NEVELÉSI IGÉNYŰ TANULÓK EGYÜTTNEVELÉSE
Határtalanul II. MédiaMánia határon innen és túl BGA-12-HA /13 Varró István Szakiskola, Szakközépiskola, Általános Iskola és Kollégium Karcag.
Projektzáró rendezvény.  Szó esik arról, hogy mit csináltunk  Mi Youthpass?  A Youthpass tanúsítványok átadására is sor kerül  Vendéglátással kedveskedünk.
Mozduljunk meg! Let’s move! HU-12-E R3 Projekt indító rendezvény Általános ismertető.
Budapesti Ward Mária Általános Iskola
Határtalanul Együtt egymásért a zene és a tánc világában HA /14 Premier Művészeti Szakközépiskola és Szakiskola.
Mindszenty József Általános Iskola Gimnázium és Kollégium és a Miasszonyunk Időskorúak Otthona TÁRS-Önkéntes program 2010/11-es tanév II. félév Zalaegerszeg.
KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT (intézmény neve) Készítette igazgató.
Iskolai Közösségi Szolgálat (IKSZ)
„Építő közösségek a tényői IKSZT-ben”
Iskolai közösségi szolgálat
Motiváció Tanoda- Tiszasziget Balázs Ákos Tanodavezető Motiváció Tanoda-Tiszasziget.
AZ ISKOLAI KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT.  NAT 2012, EMMI-rendelet 2012  2016-tól az érettségi vizsga megkezdéséhez 50 óra közösségi szolgálat teljesítése szükséges.
A szakképzés és felnőttképzés struktúrájának átalakítása a TÁMOP /2-2F projekt Az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Fejlesztési.
TÁMOP – A- 12/1. ALAPVETŐ CÉL  HH és HHH tanulókat nevelő iskolák kapcsolatfelvétele, programkínálatuknak bővítése  testvériskolai kapcsolat.
Ki az a mentortanár? „az a pedagógiai gyakorlattal rendelkező tanár, aki tapasztalatai és a továbbképzésben szerzett speciális képzettsége eredményeként.
A vértesi csoda. Egyházközség A vértesi templom között épült, eklektikus stílusban Presbitérium 18 tagú Gyülekezeti lap: Magvető Ifjúság: Létavértesi.
Beszámoló a projekt megvalósításának tapasztalatairól.
„ADJ TERET, NYISS UTAT!” – SZOCIÁLIS KOMPETENCIÁKKAL A HÁTRÁNYOK ELLEN avagy Ágota és Ambrus testvérek lettek.
(Hatályos: I. 1-től) 4.§ (15) A közösségi szolgálat: - szociális, - környezetvédelmi, - a tanuló helyi közösségének javát szolgáló, - szervezett.
Minden iskola alapvető érdeke, hogy eredményes és sikeres legyen! Mert:  Vonzónak kell lennie  Láthatóan jó eredményeket kell produkálnia  Az alapdokumentumokban.
„Helló barátom!" - közösségi szolgálatra felkészítő tréning sorozat „Tanévzáró Suli – Buli” „Helló nyár, helló barátom!” - komplex nyári vakáció „Viszlát.
„FIGYELJÜNK EGYMÁSRA!” KOMPLEX MEGELŐZŐ, EGÉSZSÉG ÉS KOMPETENCIA FEJLESZTŐ MODELL PROGRAM a Szent József Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégiumban Berényi.
„Referenciaintézmény kialakítása a II
Budapest I Kerületi Kosztolányi Dezső Gimnázium
Felkészítés a közösségi szolgálatra
„Lépj feljebb. Tanulj tovább. Segítünk
2015. április 24. Kissné Papp Gabriella
Família Nagycsaládosok Egyesülete
Égigérő mesefa Biblioterápiás foglalkozások az életminőség javításáért
AZ IKSZ 50 ÓRÁJÁNAK INTÉZMÉNYI SZINTŰ TERVEZÉSE
Iskolai közösségi szolgálat a Borosban
Tanácsok a portfólió készítéséhez
Tájékoztató a Győri tanoda-klubról a toborzó önkéntes munkára s 2018
Család – és Gyermekjóléti Központ
Együtt a változásokért
Bolyai Farkas Szakképző Iskola
Az Interreg V-A Szlovákia-Magyarország
Előadás másolata:

„Fiatalok EGYÜTT, EGYMÁSÉRT 2015” NAPKÖZIS TÁBOR – KÜLÖNLEGES KÉPESSÉGŰ FIATALOKKAL

Iksz A SZÉKESFEHÉRVÁRI Ciszterci Szent István Gimnáziumban Iskolánknak jelenleg közel 100 fogadó szervezettel van kapcsolata Osztályszintű Facebook csoportok létrehozása A 2015/2016. tanévtől felmenő rendszerben az alábbi helyi szabályozás van érvényben: Maximum 3-3 felkészítő és a tapasztalatokat feldolgozó óra írásos reflexiók a tanév végén Maximum 30 óra iskolai és külső (pl. városi) rendezvények, illetve táborok során végzett önkéntes tevékenységért Minimum 10 óra szociális érzékenységet fejlesztő tevékenység pl. diák korrepetálás, idősek vagy fogyatékkal élők személyes segítése

Egy jó példa A „Fiatalok együtt, egymásért 2015” elnevezésű napközis tábor iskolánk és a Karitász Szent Kristóf Ház Fogyatékkal Élők Nappali Intézménye közös szervezésében valósult meg pályázati támogatással (2015. június 15-21.) AZ IKSZ keretében 12 diákunk töltött el egy programokkal teli hetet különleges képességű fiatalokkal

Közös Tanévzáró és Fagyizás

Kézműves Nap

Erdei séta és igeliturgia

Sorverseny és pizzázás

Sportnap

Kiadványkészítés és tereprendezés

A program eredményei és hatásai 26 közösségi szolgálatos óra teljesítése a projekt során Az egymásra való odafigyelés, a tolerancia és a segítőkészség fejlődése – szociális kompetencia Tartós személyes kapcsolatok → a felelősségérzet kialakítása A programok szervezésében szerzett tapasztalatok A táborról a helyi médiumok is beszámoltak Közös kiadvány és kézműves alkotások Az élmények közös feldolgozása – pozitív visszajelzések mindkét oldalról