16.

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
A népszámlálás szerepe a hajléktalanok számbavételében Nemzeti tanácskozás a hajléktalanügyet támogató információs rendszerek kialakításának lehetőségeiről.
Advertisements

Gyermekvédelmi igazgatás – gyámügyi ismeretek
Észak-alföldi Regionális Munkaügyi Központ Szolnoki Kirendeltség és Szolgáltató Központ Szolgáltató Centrum  augusztus 21. óta működik  az Észak-alföldi.
Nagy Zsolt addiktológiai konzultáns, Intézményvezető
Gondozási Központ Zalaegerszeg
Utcai és lakótelepi szociális munka
Gyermekvédelmi alapellátás
Szociálpedagógia szak (BA). A képzés célja: • olyan szociálpedagógusok képzése, • akik képesek a gyermek és ifjúsági korosztály • tanulási, szociális.
Modellkísérleti program az alapszolgáltatások funkcionális összekapcsolására TÁMOP /1 Kedvezményezett: Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata.
A gyermekjóléti alapellátások aktuális kérdései
ÁLDOZATOK NAPJA „EGYÜTT AZ ÁLDOZATOKÉRT”
A személyes gondoskodás megszervezésére köteles szervek
TÁMOP / „Munkába lépés” A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg. TÁMOP.
„A társadalmi kohéziót erősítő bűnmegelőzési és reintegrációs programok módszertani megalapozása” módszertani megalapozása” kiemelt projekt kiemelt projekt.
A köznevelési törvény tehetséggondozási aspektusai, felkészítés a minőségi felsőoktatásra a közoktatásban Dr. Kaposi József Oktatáskutató és Fejlesztő.
1 A többcélú kistérségi társulások működésének feltételei Budaörs Kistérség Többcélú Társulása december 10.
Fiatal anyák a gyermekvédelmi szakellátásban
A pszichiátriai ellátás szervezeti keretei
Családi napközi.
Új megközelítés - Anyaklubok Magyarországon Jónás Jánosné Szarvasi Fiatalok a Holnapért Egyesület április 3.
A hazai intézményrendszer vázlatos bemutatása Alkohol- drogproblémák és a segítés lehetőségei kurzus Pecze Mariann, WJLF.
Kormányszóvivői tájékoztató Hajléktalan-ellátás Felkészülés a télre.
Társadalmi hátrányok – Módszertani válaszok Prevenciós intézkedések, jelzőrendszer és téli kríziskezelés a hajléktalan személyek ellátásában Bartolomeu.
Velünk egy jobb világért! Fő támogató: Partner: Andersen Munkaerő-piaci Támogató és Képzési Program 11 Lukács András vezető „Esély a munkára – Civil együttműködés.
1 A Lehetőség Családoknak 2005 Alapítvány által működtetett Félutas Kiléptető Rendszer.
Velünk egy jobb világért! Reintegrációs modellprogram Magyar Ökumenikus Segélyszervezet Országos Módszertani Családok Átmeneti Otthona és Regionális Kríziskezelő.
Speciális célcsoportok a szakmai protokollban Biró Dániel Budapest május 7.
Az iskola gyermekvédelmi feladata, célja, funkciója
FIATALOK LENDÜLETBEN PROGRAM EURÓPAI ÖNKÉNTES SZOLGÁLAT LOVÁSZI ATTILA.
Győr Pláza Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület „SzínStér” Szenvedélybetegek Alacsonyküszöbű Ellátása Győr.
Támogatott lakhatási programok a fővárosban Adatok és módszertan szerepe a fővárosi lakhatási programok lebonyolításában.
Fels ő - Répcementi Kistérségi Foglalkoztatási Információs Pontot (FIP) M ű ködése.
Hevesi Kistérség Integrált Szolgáltató és Innovációs Központ
Fogyatékosok gondozása
Kortárssegítő képzés Lőrincz Norbert, Kovács Anita Kortárssegítő képző
BMSZKI Szabolcs utcai Átmeneti Szálló bemutatása
Biztos Kezdet Gyerekházak
CSODAVÁRÁSCSODAVÁRÁS avagy, küzdelem a kiégés ellen. Nők a szociális munkában.
Magyarország demográfiai jellemzőinek és szociális ellátórendszerének bemutatása különös tekintettel az időskorú népességre.
A betegellátás keretei és rendszere
Családtámogató ellátások
Hajléktalanügy 2015 Hajléktalanellátás Országos Konferenciája
A vértesi csoda. Egyházközség A vértesi templom között épült, eklektikus stílusban Presbitérium 18 tagú Gyülekezeti lap: Magvető Ifjúság: Létavértesi.
Rászoruló személyeket támogató operatív program RSZTOP
Munkatársak alkalmasságának vizsgálata „Szolgálni, mint a fény”
A családsegítő és gyermekjóléti szolgálatokat érintő változások A család és gyermekjóléti szolgáltatás Emberi Erőforrások Minisztériuma Szociális Ügyekért.
Lehetőségek a gyülekezetek számára a diakóniában.
Fény vagy Te is, ragyogj, hát” TÁMOP / Társadalmi Megújulás Operatív Program Hétszínvirág Óvoda, Bölcsőde, Gyermekjóléti és Családsegítő.
Az Evangélikus Egyház szerepe szociális kérdésekben, jó gyakorlatok és egyházi programok.
FIATALOK LENDÜLETBEN PROGRAM. 2 A Fiatalok Lendületben Program számokban Az Európai Bizottság programja Időtartam: Költségvetés:
EVS – Európai Önkéntes Szolgálat Szepesi Judit. Téma Mi az az EVS ? Hogyan lehetsz EVS önkéntes? Tájékozódj! Találj egy küldő szervezetet! Találj egy.
Lakhatási program hajléktalanoknak Nyíregyházán Szoboszlai Katalin elnök, szociális munkás.
Műhelytalálkozó SOPRON Május 26.. Soproni ellátás Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata Szociális Szolgáltató Intézmény Idősek ellátása Fogyatékosok.
Ifjúsági információs és tanácsadó szolgáltatások fejlesztése Csellengők konferencia Pécs, Horváth Viktória.
RÉV Szenvedélybeteg-segítő Szolgálat 1 Főegyházmegyei Karitász Központ RÉV Szenvedélybeteg-segítő Szolgálat R emény É let V áltozás.
Infokommunikációs modellprogram az idősek otthoni biztonságáért
A család és a gyerek érték A család és a gyerek érték Családbarát munkahely a Dunaújvárosi F ő iskolán Dr. Keszi-Szeremlei Andrea Dunaújváros 2013.Február.
SZOCIÁLIS HÁLÓ SIÓFOKON Szociális gazdaság Készítette: Potocskáné Kőrösi Anita Siófok Város alpolgármestere december 4.
1 Szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi szolgáltatások, intézmények ágazati azonosítója, országos nyilvántartási rendszere Szociális regiszter publikus.
avagy egy új eszköz a társadalmi szemléletváltásra
A helyettes szülői ellátás működése
Gyorsjelentés a hajléktalan emberek kérdőíves adatfelvételéről
Győr Pláza Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület „SzínStér” Szenvedélybetegek Alacsonyküszöbű Ellátása Győr.
Szociális terület képzési rendszerének tervezett módosításai
Szociális regiszter publikus felület használata
FIATALOK LENDÜLETBEN PROGRAM
TÁJÉKOZTATÓ A FAKULTÁCIÓ VÁLASZTÁSHOZ
Tájékoztatás jogszabály változásokról
RSZTOP „Közterületen élők számára természetbeni juttatás biztosítása” Megvalósítás a partneri együttműködés tekintetében a kiegészítő étkezés.
Ferencsik Mária, Zöllei Magdolna SZTE ÁOK I sz. Belgyógyászati klinika
Előadás másolata:

16

Írországról röviden Terület: 70 273 km² Mo:93 036 km² Népesség:4 585 400 fő Mo:9893 899 fő  Népsűrűség:  57,5 fő/km² Mo:106 fő/ km² Főváros: Dublin 505 739 fő (agglomerációval 1 661 185 fő) Hivatalos nyelv: angol és ír Államformája: Parlamentáris köztársaság Egy főre jutó 51 873 USD Mo:13 465 USD Minimálbér:1461 EUR Mo: 335 EUR

Hajléktalanság Írországban Mint mindenütt Írországban is nehéz meghatározni a hajléktalanok pontos számát a hajléktalanság változó természete és a rejtett mivoltja miatt (pl. szívességi lakáshasználók) A legutóbbi pontos adatot a 4 évente Április 10-én megtartandó „Census Night”alapján tudták megadni. 2012 –i mérés szerint 3808 hajléktalan személyt megszámláltak Írországban, akik valamilyen menedékhelyen,szállókon (3744)illetve egyéb helyeken pl. közterületen tartózkodtak(64). (Mo:11000 fő)2015 98.000 szociális bérlakás igénylés volt beadva, és ebből 2348 igénylő hajléktalan

„Minden embernek joga van egy helyhez, melyet otthonnak nevezhet” Focus Ireland A Dublini hajléktalan ellátás egyik legnagyobb képviselője. A Focus Ireland éves beszámolója szerint 2013-ban a Focus Ireland 340 dolgozója (ebből 263 fő állású munkatárs) országszerte, körülbelül 10 000 főnek tudott segítséget nyújtani, a szervezet 70 különböző szolgáltatása által. Mottójuk: „Minden embernek joga van egy helyhez, melyet otthonnak nevezhet”

Focus Ireland legfőbb céljai: a krízishelyzetben lévőknek, vagy a hajléktalanná válás veszélyével fenyegetett személyek megkeresése és támogatása hatékony, és magas szintű szolgáltatások nyújtása által. A Focus Ireland igyekszik krízisjellegű, átmeneti és hosszú távú szálláslehetőséget biztosítani az otthonnal nem rendelkező emberek számára. Az ügyfél átmeneti programokban, oktatásokon vesz részt. A Focus Irenland harcol és lobbizik az otthonnal nem rendelkező emberek jogainak érvényesüléséért és a hajléktalanná válás megelőzéséért. Továbbá folyamatosan kutatásokat végez a minél hatékonyabb segítségnyújtásért.

A Focus Ireland szolgáltatásai A szolgáltatások leginkább 3 fő téma köré csoportosulnak: Prevenció: hajléktalanná válás megelőzését célzó szolgáltatások.(fiatalok). tanácsadó és információs szolgálat utógondozói szoltálat,pártfogói szolgálat (elítéltekkel való foglalkozás) , mentál higiénés projektet,preventív albérlet támogató szolgálat, Képzésre és Oktatásra felkészítő program (PETE) Tanácsadó és információs szolgáltatások hajléktalanoknak Coffe Shop-kiterjesztett nappali szolgáltatásokat nyújtó központ Gyermekgondozó központok,Országos Családi Esetkezelő szolgálat Regionális utcai gondozó szolgálat (preventív tevékenységekkel is foglalkozik)  Lakhatási programok: krízisjellegű, átmeneti és hosszú távú szálláslehetőséget nyújtó programok Vissza az utcáról- rövid távú lakhatási program (13 db 16 -18 év közötti komplex szükségletű fiatalnak nyújtottak erősen támogatott szállást,) Támogatott átmeneti szállásnyújtás családoknak Támogatott átmeneti szállásnyújtás 18 és 25 é közötti személyeknek és pároknak

PETE Preparation for Training and Education Programme A PETE (Felkészítés képzési programokra és munkavállalásra) A hajléktalanság megelőzését, illetve abból való minél előbbi kikerülését célzó program Fő törekvései: olyan prevenciós tréningeket és oktatási programokat biztosítsanak, amellyel megelőzhetik a hajléktalanság kialakulását, vagy segítséget nyújt a hajléktalan létből való kilábaláshoz A PETE 2013-ban három helyszínen működött: Dublinban ,Waterfordban és Limmerickben. Az utóbbi években átlagosan, 300 (18 év feletti) rászorulónak tudtak különböző oktatási és felkészítő tréningeket nyújtani.

PETE Program A programba jutás két fő kritériuma: a jelentkező betöltse a 18. életévét és krízisszállón vagy utcáról kerüljön ki. A programba ajánlás és válogatás útján lehet bejutni. A programban egyes tárgyakból: 15 hetes tanfolyamok vannak. A legnépszerűbb tanfolyamok, többek között: Az informatika, a szakács és a kreatív jellegű, valamint a különböző készség és személyiség fejlesztő csoportok. A 15 hetes tanfolyam végén, a záróvizsgát követően bizonyítványt kapnak. Ez egy FETAC (Further Education Training Award Council ) vizsgabizottság által elfogadott képesítés.

PETE Munkamenet Bejutás: ajánlás, válogatás Megbeszélés ki kivel foglalkozik,mire kell odafigyelni Felvételi elbeszélgetés első interjú Célok meghatározása: QQI Level/foglalkoztatás Választható bármelyik óra (akár csak egy-akár mind) Légkör:Nyugodt, kiegyensúlyozott, nem sietős Az órák között szünet, lehetőség a beszélgetésre (egymással ill. szociális munkással) QQI level szintű órák: tanár+szociális munkás(max 8-10 fő)

PETE Órarend Hétfő 10-12 Kedd 10.30-12.30 Szerda 9.30-12.30 Csütörtök Péntek Számítógép alapismeretek QQI Level 3 Karrier felkészítés Bevezetés a számítógépbe ------------------- Writeon.ie Konyha és Főzés Szövegértés és Matematika 2.15-16.00 2.15-16.15 Művészetek Dráma Kertészkedés TEAM PETE zárva

Intézmény Látogatás Jobcare Center Parkgate Hall Családsegítő központ CISP Merchants Quay Caretaker's Hostel, Backlane: A Focus Irealand szállói: hosszú, közép, rövid táv Georges Hall hostel Stanhope Green John Lane West éjszakai menedékhely

JobCare Center Ez az intézmény hajléktalan és nem hajléktalan embereknek nyújt szolgáltatást. A feltétele, hogy rendelkezzenek itteni munkavállalói engedéllyel, PRSI számmal (társadalombiztosítási szám). Az intézmény támogatója az állam egy szociális osztálya. Többféle tréning Számítógép használat 30 gép(20 szociális munkáa) Börtönből kikerülteknek programok

Parkgate Hall Családsegítő központ „Multi” szerű iroda. Egy segítőre 50 család is juthat- Központosított rendszer: irányítás, szervezés Kapcsolattartás:ügyfél lakóhelyén, heti felkeresés Dublinban és környékére terjed ki a szolgáltatás

CISP /Crisis Intervention Services Partnershi p/ Ez a Focus Ireland egy szervezete, amely fiatalkorúk számára nyújt krízis jellegű szállásokat. Leginkább a 12-17 éves korosztályra koncentrálnak, de van néhány szálláshelyük 0-12 éves kor közötti gyermekeknek is. A CISP egyfajta ellenőrző központként működik. 5 gyermekeknek szóló krízis szálláshelyet felügyel. Mindezek mellett működtetnek nevelőszülői hálózatot is. Nevelőszülőkhöz leginkább a könnyebb esetek kerülhetnek. egy-két napra, de maximum két hétre szólnak. Ez idő alatt minden gyermek saját szociális munkást kap, aki napi szinten tartja velük a kapcsolatot.

Merchants Quay Ez egy egyházi fenntartású összetett szolgáltatásokat nyújtó intézmény, amely több egységből áll. Az intézmény a nap 24 órájában nyitva van, bár különböző szolgáltatásokat nyújt különböző időkben. Nappali centrum 8.00-17.00 Étkeztetés, tűcsere (120-130 fő/nap) Napi forgalmuk 250-280 fő. Éjszakai melegedő 17.30-20.30 Night caffe 20.30-7.30

Caretaker's Hostel, Backlane Itt fiatalok szállhatnak meg (18-24 éves korig). Ez egy kis szálló, ami 9 embernek nyújt menedéket. 9 szobája van, 3 fürdőszobája, egy közösségi helyisége néhány irodája, 4 szociális munkás dolgozik itt. Este 6-kor jöhetnek be és reggel 9 után kell elhagyniuk a szállást. csak két napig maradhatnánk a szálláson az ügyfeleknek, de mivel ez ritkán kivitelezhető, egy hétig vagy akár hetekig maradhatnak, amíg nem találnak valamilyen hosszabb távú szállást, de a szobájukat kétnaponta meg kell változtatniuk

Georges Hall hostel Rövid távú: 6-12 hó Magas szint, apartman A Focusnál idáig 3 féle lakhatási formát figyelhettem meg: Az első két variáció egy apartman amerikai konyhával és egy galériás hálóval, a különbség csak az volt, hogy míg az első hónapokra, addig a második évekre (2 év) szól. A harmadik kifejezetten hosszú távra, akár életük végéig. Rövid távú: 6-12 hó Magas szint, apartman Nincs szigorú feltétel, szabály

Georges Hall hostel Közép távú: Jobb mentális állapot 20-30 nm 60 eur/hét ebből 30-at állam támogat Elvileg 2 évre szól 21 családra 2 szociális munkás Főleg rendfenntartás, irányítás

Georges Hall Hostel Hosszú táv: Ez egy kétszobás, kb. 45-50nm-es lakás lehetett, sokkal jobb minőségű, mint amit eddig láttam. Itt akár életük végéig maradhatnak az ügyfelek.

Stanhope Green egy szálló specifikus igényű ügyfelek számára, lehet az egészségügyi vagy mentális betegség, esetleg valamilyen hosszabban tartó nehézség. A szálló 60 egyszemélyes apartmannal, 10 családi szállóval, 12 úgynevezett beléptető, és 9 börtönből szabadult ügyfeleknek fenntartott kis apartmannal rendelkezik.

Stanhope Green Családi Szálló: Időseknek szóló szálló:1,5 szoba Több szobával és saját hátsó kerttel Időseknek szóló szálló:1,5 szoba Szenvedélybetegeknek: mini apartmann

John Lane West éjszakai menedékhely A menedékhely 40 ágyat nyújt összesen. Külön hálóhelyeket tartanak fenn a férfiak illetve a nők számára. Van 2 db páros hálószoba is dupla ággyal, illetve egy közösségi helyiség és konyha, ahol az ügyfelek reggelizhetnek elindulás előtt.

Köszönöm a figyelmet!