Svájci-Magyar Együttműködési Program Testvértelepülési és Partnerségi Pályázati Alap záró rendezvény Budapest 2017. március 14. kisprojekt végrehajtó:

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
Élelmiszer-önrendelkezés a közétkeztetésben
Advertisements

ÁROP /C/A A leghátrányosabb helyzetű kistérségek fejlesztési és együttműködési kapacitásainak megerősítése.
FIATALOK LENDÜLETBEN PROGRAM Fiatalok Lendületben Program •Időtartam: •Célja: –Fiatalok tapasztalati tanulása nem-formális tanulási.
kiemelt projekt szolgáltatásainak bemutatása
Lépj pályára! Využi šancu! Lépj pályára! / Využi šancu! HUSK /1101 /1.6.2 /0107.
Az Országos Esélyegyenlőségi Hálózat tevékenysége és céljai
„XXI. SZÁZADI KÖZOKTATÁS ( FEJLESZTÉS, KOORDINÁCIÓ )” TÁMOP / A pedagógus(tovább)képzés kérdései és lehetőségei az egész napos iskola-
A „FoglalkoztaTárs – Társ a foglalkoztatásban” kiemelt projekt keretében megvalósuló szakmai tevékenységek TÁMOP /
Az OFA szerepe a foglalkoztatás elősegítésében
Közösségben újra hasznos!
Közösségben újra hasznos! TÁMOP A DOMÁNYBOLT, MINT A TÁRSADALMI INTEGRÁCIÓ ESZKÖZE Átfogó Célok • Foglalkoztatás • Környezetvédelem • Anyagi fenntarthatóság.
NEMZETI ÉLELMISZER- TECHNOLÓGIA PLATFORM TEVÉKENYSÉGE Boródi Attila (ÉFOSZ) Budapest, szeptember 24.
Nyitó rendezvény „Motiváló képzések és kapcsolódó szolgáltatások a ”Pro-Team” Nonprofit Kft-nél.” TAMOP A2-12/ október 18.
EU-információs és pályázati szolgáltatások civil szervezeteknek (Soros Alapítvány) Dr. Benedek László CELODIN Kht.
Helyi termék értékesítés adózási tanácsadása – műhelymunka őstermelők, kistermelők, kézművesek, agroturisztikai szolgáltatók, és civil szervezetek részére.
FIATALOK LENDÜLETBEN PROGRAM Fiatalok Lendületben Program számokban Időtartam: Költségvetés: € – Ft/év Magyarországon.
Tájékoztató a megyei gazdaságfejlesztési részprogram tervezéséről
Fiatalok Lendületben Program Előzmények: Fiatalok Európáért, Ifjúság Program Időtartam: Költségvetés: € – 2,5.
„A SZLOVÁK- MAGYAR HATÁRON ÁTNYÚLÓ FOGLALKOZTATÁSI PAKTUM MOTORJÁNAK BEINDÍTÁSA” című projekt eredményei című projekt eredményei Előadó: dr. Iváncsics.
Mikro és kisvállalkozások szerepe a rövid ellátási láncban Gyaraky Zoltán főosztályvezető Élelmiszer-feldolgozási Főosztály.
TÁMOP szakmai támogatás Educatio Nonprofit Kft
Besenyi Sándor Regionális szakmai munkatárs Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. Régiós szakmai műhely - Szeged A „FoglalkoztaTárs.
„FoglalkoztaTárs-Társ a foglalkoztatásban” kiemelt projekt - TÁMOP / A kiemelt projekt célja Az innovatív és a tranzitfoglalkoztatási.
Gondolatok az EVH Tájékoztatási Központjának második éves munkaprogramjához, kiemelten kezelve a Leader-t Haris Martinos, EVH Tájékoztatási Központ csapatvezetője.
kiemelt projekt bemutatkozása
Alsó-Tisza Menti PritavitCa Akciócsoport Előadó: Forgó Henrik polgármester polgármester.
A Magyar Távmunka Szövetség céljai, törekvései Dr. Horváth Elek elnök III. Országos Távmunka Konferencia Budapest,
OFA Hálózat évi tevékenységei
A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg Nemzetközi és határ menti együttműködések támogatása.
„Határon innen, határon túl – integráció és migráció a Kárpát- medencében” – A projekt eredményeinek bemutatása Eger, február 25. Projekt záró konferencia.
FOGLALKOZTATÁSI PAKTUM, MINT A HELYI ÖSSZEFOGÁS FÓRUMA Gödöllő, március 9.
A foglalkoztatási paktumok célja Megismerni a térség foglalkoztatási helyzetét Összehangolni a térség gazdasági és humánerőforrás fejlesztési tevékenységeit.
Foglalkoztatási Fórum Gödöllői Kistérségi Foglalkoztatási Paktum 2011
„A Duna mente fenntartható nemzetközi stratégiája, különös tekintettel a turizmus fejlesztésére – DATOURWAY” nemzetközi projekt rövid ismertetése VÁTI.
Nemzetközi együttműködések „A BAKONYÉRT” Egyesületnél.
Somogy Megye Önkormányzatának szakképzési koncepciója.
Az Ifjúság Program. Az ifjúsági projektek meghatározása Nemzetközi ifjúsági projekt: olyan projekt, amely a résztvevők személyiségfejlődését.
Prof. Dr. Hanusz Árpád Egyetemi tanár
Dél-alföldi SZAK-TÁR Dél-alföldi SZAK-TÁRTÁMOP /2/B Projekttájékoztató nap Szakmai program bemutatása Béthel Alapítvány.
TERÜLETI SZEMPONTOK MEGJELENÉSE A AS TERÜLET- ÉS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI OPERATÍV PROGRAMBAN Tóth Róbert, fejlesztési szakértő CODEX workshop Novi.
TÁMOP / Munka és tanulás – Munkahelyi képzések támogatása a Közép-dunántúli Régió mikro- és kisvállalkozásainál.
„A Duna mente fenntartható nemzetközi stratégiája, különös tekintettel a turizmus fejlesztésére – DATOURWAY” nemzetközi projekt rövid ismertetése Majorné.
Tájékoztató a megyei tervezés aktuális állásáról
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara szerepe a vidékfejlesztésben
TÁMOP-5.5.2/09 „Önkéntesség elterjesztése” c. pályázati kiírás előzményei, céljai és háttér-információ Információs nap április 9.
INNO-REÁL Szövetség Civil Ágazati-szakmai Stratégiai Terv május 21.
OFA HÁLÓZAT KOOPERÁCIÓ KIEMELT PROJEKT (TÁMOP-2.4.3/B/1-09/1) – Szociális szövetkezetek részére nyújtható térítésmentes szakmai.
INNOLEARN KONFERENCIA Gödöllő, szeptember 26.
A hálózati együttműködés lehetőségei és keretei. hálózat  „Minden olyan rendszer felfogható hálózatnak, amely egymástól elkülönült elemekből áll, és.
EGER TÉRSÉGE FEJLESZTÉSI EGYESÜLET „Területfejlesztés civil szemmel” Előadó: Pozsikné Hidvégi Éva, elnök.
1 Kézfogás a Magyar Vidék fejlődéséért : Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat (MNVH)
Máté Szilvia programvezető OFA Hálózat - Észak-Alföldi Regionális Iroda „KoopeRáció projekt hálózatépítéssel kapcsolatos kérdőíves felmérés eredményének.
TAMOP /1 „CÉHÁLÓZAT KAPACITÁSFEJLESZTÉSE” Kézenfogva Alapítvány Projektnyitó Szakmai Nap
AZ IDŐS ÉS FOGYATÉKOS ELLÁTÁS FEJLESZTÉSI LEHETŐSÉGEI A HELYI ESÉLYEGYENLŐSÉGI PROGRAMOKBAN JÚLIUS 3.
1 TÁMOP A-13/ A TÁMOP A-13/1 „Társadalmi partnerek kapacitásfejlesztése a Konvergencia Régióban” Pénzügyi tájékoztató
A Magyarországi LEADER Közhasznú Egyesület tevékenységének bemutatása GYURKÓ BÉLA (megyei kapcsolattartó)
1 Országos Foglalkoztatási Közalapítvány Szakmai Fórum az "Út a munkához" program megvalósításáról és a "Jó gyakorlatok" bemutatásáról Kecskemét, 2009.
Civil törvény és civil információs centrumok a közösségek megerősítéséért Dr. Latorcai Csaba helyettes államtitkár február 6. Emeri Erőforrások Minisztérima.
Megváltozott munkaképességűek és fogyatékkal élők foglalkoztatását elősegítő támogatások és módszerek Tatosné Takács Andrea december 18.
KEHOP azonosítószámú, „Veszprém Megyei Klímastratégia” című projekt bemutatása Takács Balázs Veszprém, április 25.
Közösség-ifjúság-esélyteremtés Jászberény, szeptember 14.
Towards an Effective Regional Resource Allocation (TERRA) Zárókonferencia Nagyvárad, március 19. A projekt rövid bemutatása - célok és eredmények.
Kölcsönös tanulás Gyakorlatának kezdeményezése: Néhány ajánlás
Kulcsár Norbert, Innovatív Dél-Zala Vidékfejlesztési Egyesület
LEADER pályázati lehetőségek az Innovatív Dél-Zala Helyi Akciócsoport területén önkormányzati szféra számára Kulcsár Norbert, Innovatív Dél-Zala Vidékfejlesztési.
„ÉLETREVALÓ – U4 LIFE” TPPA/2012/03/30
„Országos Foglalkoztatási Közalapítvány INFORMÁCIÓS NAP 2009” Gosztolai Géza OFA- Hálózat Közép-dunántúli Regionális Iroda Székesfehérvár, 2009.
Országos Foglalkoztatási Közalapítvány Szakmai Fórum az "Út a munkához" program megvalósításáról és a "Jó gyakorlatok" bemutatásáról Kecskemét, 2009.
DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS PAKTUM KONFERENCIA
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége Alapítva: 1989
Előadás másolata:

Svájci-Magyar Együttműködési Program Testvértelepülési és Partnerségi Pályázati Alap záró rendezvény Budapest 2017. március 14. kisprojekt végrehajtó: Védegylet Egyesület

Nyéléni Európa Fórum 2011. augusztus Svájci-Magyar Együttműködési Program Testvértelepülési és Partnerségi Pályázati Alap záró rendezvény Budapest, 2017. március 14. Nyéléni Fórum 2007 Mali Nyéléni Európa Fórum 2011. augusztus Nyéléni Európa Fórum 2017. október

A projekt adatai Kisprojekt címe: Svájci-Magyar Együttműködési Program Testvértelepülési és Partnerségi Pályázati Alap záró rendezvény Budapest, 2017. március 14. A projekt adatai Kisprojekt címe: „Svájci és Magyar alulról szerveződő civil szervezetek szövetsége az autonóm helyi gazdaságfejlesztése támogatására” Projekt időtartama: 2012. február 3. - 2013. március 2. Összes elszámolható költség: 22 350 479 HUF Svájci hozzájárulás: 19 235 826 HUF Saját forrás: 3 114 653 HUF Partner: Uniterre

svájci és magyar civil szervezetek dolgoztak együtt Svájci-Magyar Együttműködési Program Testvértelepülési és Partnerségi Pályázati Alap záró rendezvény Budapest, 2017. március 14. A program keretében svájci és magyar civil szervezetek dolgoztak együtt annak érdekében, hogy fenntartható gazdaságfejlesztési módszereket, tudást és készségeket fejlesszenek Magyarország elmaradott, hátrányos helyzetű térségeiben.

Svájci-Magyar Együttműködési Program Testvértelepülési és Partnerségi Pályázati Alap záró rendezvény Budapest, 2017. március 14. Tevékenységeink a helyi élelmiszerrendszereket működtető termelők, önkormányzatok és civilek támogatása a szövetkezetek és alternatív vállalkozási formák támogatása, kapacitásfejlesztése komplex képzési-mentorálási programmal, valamint szakmai műhelyekkel az élelmiszer-témában két kiadvány: Helyi termékek a közétkeztetésben-közbeszerzési kisokos Élelmiszer-önrendelkezés a gyakorlatban országos konferencia a program magyar és svájci állampolgárok felé történő népszerűsítését két szemléletformáló videó, valamint a rendezvényeket kísérő kiemelt sajtó-kapcsolattartás szolgálta.

Svájci-Magyar Együttműködési Program Testvértelepülési és Partnerségi Pályázati Alap záró rendezvény Budapest, 2017. március 14. Tevékenységeink/2 1. Jogsegélyszolgálat helyi, kisléptékű élelmiszerrendszerek működtetői részére 2. gyakorlati problémákra útmutatást adó füzet Helyi termékek a közétkeztetésben-közbeszerzési kisokos Élelmiszer-önrendelkezés a gyakorlatban) ezek népszerűsítése országos konferencia keretében 3. Alternatív gazdasági szereplők helyzetének és igényeinek felmérése észak-magyarországi esettanulmányokat tartalmazó országos kutatás keretében gazdasági készségeket fejlesztő képzés tartása kiválasztott résztvevőknek egyéni mentorálás és svájci tanulmányút szervezése. 4. Műhelymunkák szervezése szövetkezetek, ill. alternatív gazdaság-fejlesztésben tevékeny civilek részére.

A svájci partner bevonása: Svájci-Magyar Együttműködési Program Testvértelepülési és Partnerségi Pályázati Alap záró rendezvény Budapest, 2017. március 14. A célcsoportok: kistermelők, önkormányzatok, alternatív gazdasági kezdeményezések: szociális szövetkezetek, helyi pénz-kezdeményezések. A svájci partner bevonása: Műhelymunkák: tevékenység keretében mindkét szakmai műhely svájci előadó meghívásával valósult meg, összesen négy szervezet munkáját és Jó Gyakorlatát ismerhették meg a magyar célcsoport-tagok. útmutató füzet: Az „Élelmiszer-önrendelkezés a gyakorlatban” c. kézikönyv tartalomfejlesztését a svájci Uniterre végezte igényfelmérés utáni képzés: 2 fő célcsoport tag a Védegylet programvezetője kíséretében svájci tanulmányúton vett részt, melynek helyi szervezését szintén az Uniterre vállalta magára.

A projektkoncepció megvalósulása Svájci-Magyar Együttműködési Program Testvértelepülési és Partnerségi Pályázati Alap záró rendezvény Budapest, 2017. március 14. A projektkoncepció megvalósulása A kiindulási állapot bemutatása: Magyarországon belül jelentős gazdasági és társadalmi egyenlőtlenségek léteznek a főváros és a vidéki régiók között Cél: ezen egyenlőtlenségek fenntartható, helyi erőforrásokra alapozott csökkentése A cél eléréséhez kiválasztott eszközök: az alternatív gazdaság a helyi élelmiszerrendszerek támogatása

A) lokális szinten működnek, B) helyi szükségletekre koncentrálnak, Svájci-Magyar Együttműködési Program Testvértelepülési és Partnerségi Pályázati Alap záró rendezvény Budapest, 2017. március 14. A szociális gazdaságba olyan helyi kezdeményezések tartoznak, amelyeknek célja a nehezen integrálható emberek elhelyezkedésének biztosítása. Általános jellemzőjük, hogy A) lokális szinten működnek, B) helyi szükségletekre koncentrálnak, C) új munkahelyeket teremtenek, D) jövedelmet generálnak, E) célcsoportjukba tartoznak a tartós munkanélküliek Egyik fajtájuk, a szociális szövetkezetek egyik fő célja, hogy hátrányos helyzetű munkavállalóknak biztosítsanak munkalehetőséget. Ezen kívül fontosak lehetnek a helyi szükségletek kielégítésében is. A szociális, vagy alternatív gazdaságból származó jövedelem egyelőre még kis részét teszi ki Magyarország GDP-jének. A gazdasági válság hatására azonban az elmúlt pár évben megváltozott a szociális gazdaság szerkezete: az új típusú társadalmi vállalkozások (mint pl. etikus bankok), szövetkezetek, illetve helyi pénzügyi rendszerek szerepek nő.

Egyesületünk korábbi kutatásai a szabályozási környezet nehézkességét, Svájci-Magyar Együttműködési Program Testvértelepülési és Partnerségi Pályázati Alap záró rendezvény Budapest, 2017. március 14. Egyesületünk korábbi kutatásai a szabályozási környezet nehézkességét, a jogbiztonság hiányát kulcsfontosságú korlátozó tényezőként azonosította a kisléptékű helyi élelmiszerrendszerek fejlődésével kapcsolatban A program másik kulcselemeként a kistermelők, önkormányzatok és egyéb agrár-kistermelésben érdekelt szereplők jogsegélyét, kapacitásfejlesztését tűzte ki célul.

A projekt célkitűzései Svájci-Magyar Együttműködési Program Testvértelepülési és Partnerségi Pályázati Alap záró rendezvény Budapest, 2017. március 14. A projekt célkitűzései a programban résztvevő alternatív gazdasági szereplők (társadalmi vállalkozás, szövetkezet, kistelepülési önkormányzat), kapacitásának legalább 10%-os növelése Kapacitás alatt a szervezetek. ill. egyének azon képességét érjük, hogy saját céljaikat megvalósítsák. Kapacitásfejlesztés alatt e program keretében a változatos célcsoport szervezeteinek szakmai, illetve szervezeti fejlődését értettük.

A projekt hatása Programunk erősítette Svájci-Magyar Együttműködési Program Testvértelepülési és Partnerségi Pályázati Alap záró rendezvény Budapest, 2017. március 14. A projekt hatása Programunk erősítette a Magyarország elmaradott régióiban működő alternatív gazdaság működését és elősegítette a szolidáris gazdaság szereplőinek hosszú távú megerősödését Információkkal és jogsegélyszolgálattal látta el a kisléptékű élelmiszer-rendszerek működtetőit a svájci gazdasági önszerveződési példák és jó gyakorlatok megismerése új, autonóm és fenntartható modellt tárt a magyar alternatív és szolidáris gazdaság működtetői elé.

Svájci-Magyar Együttműködési Program Testvértelepülési és Partnerségi Pályázati Alap záró rendezvény Budapest, 2017. március 14. A projekt első közvetlen célja, mely a helyi élelmiszerrendszereket működtető önkormányzatok és gazdálkodók információs szintjének emelése volt, messzemenően megvalósult, hiszen a jogsegélycikkek letöltési számai, a kiadvány terjesztésének, valamint a szakmai előadásoknak a visszajelzései egyértelműen a tevékenység hasznosságát, és az ilyen irányú tevékenység iránti társadalmi igényt bizonyították. A második átfogó cél, az alternatív gazdasági szereplők igényeik szerinti, komplex kapacitásfejlesztése is sikeresen valósult meg: A képzésen résztvevő szervezetek az értékelő kérdőívekben mindennapi életükbe jól beépíthetőnek tartották a kapacitásfejlesztés eredményeit, és úgy nyilatkoztak, érdemben járult hozzá szervezetük hatékonyabb működéséhez. A program harmadik részcélja, mely az alternatív gazdaságot működtető szervezetek kapacitásfejlesztését foglalja magában, szintén teljesült, hiszen a két szakmai műhely nagy számban megjelent közönsége az értékelő lapokon hasznosnak és tudásukat értékes elemekkel bővítő eseményként értékelte a találkozókat.

A tevékenységek megvalósítása Svájci-Magyar Együttműködési Program Testvértelepülési és Partnerségi Pályázati Alap záró rendezvény Budapest, 2017. március 14. A tevékenységek megvalósítása 1. tevékenység: önkormányzatok és gazdálkodók informálása élelmiszertermékek helyi értékesítésével kapcsolatban Szakmai cél a kistermelői élelmiszertermékek helyi értékesítési lehetőségeinek javítása. Mivel az átláthatatlan higiéniai, adó és szabályok problémát jelentenek, havi rendszerességű jogsegély cikkeket publikálunk, 4 db konkrét problémára hatósági állásfoglalást szerzünk meg a program alatt, és önkormányzatok részére kézikönyvet állítunk össze a helyi termékek közétkeztetésbe vonásának közbeszerzési kérdéseiről. Megvalósult: 15 db jogsegély cikk, 4 db hatósági állásfoglalás, 1 db 36 oldalas kiadvány 1000 pl-ban

Hatósági állásfoglalás kérések: Közétkeztetés – Közbeszerzés; Svájci-Magyar Együttműködési Program Testvértelepülési és Partnerségi Pályázati Alap záró rendezvény Budapest, 2017. március 14. Jogsegély cikkek: Ki a kistermelő és hol értékesíthet? Falusi vendégasztal szolgáltatás Gyógynövények joganyaga Helyi Termelői Piacok könnyített higiéniai követelményei engedélyeztetésnél, működtetésnél Piac üzemeltetés; Falusi és agroturisztikai szolgáltatók, és vendégasztal számlázása: TEÁOR Kistermelői termékek címkézése, jelölése Változás a hatósági díjakban! A termelői borkimérés szabályozása Helyi termelők, helyi termékek a rendezvényeken Kisokos kistermelőknek és rendezvényszervezőknek Magánlakóházi JHGY Nincs kitelepülési díj! Értékesíthető-e az élő vizeinkből jogszerűen kifogott HAL? Kiknek kell Pénztárgépet használni Kistermelői és más útmutatók a VM Élelmiszerlánc honlapon Élelmiszer jogszabály gyűjtemény Hatósági állásfoglalás kérések: Közétkeztetés – Közbeszerzés; Tájtermék polcok, de hogyan? Közétkeztetés – főzőkonyhák Pénztárgép használata

Svájci-Magyar Együttműködési Program Testvértelepülési és Partnerségi Pályázati Alap záró rendezvény Budapest, 2017. március 14. 2. tevékenység: Élelmiszer Önrendelkezés a gyakorlatban kézikönyv létrehozása és népszerűsítése országos konferencián: Megvalósult: 2 db 48 oldalas kiadvány 1000 pl-ban (egy magyar, és egy svájci kiadás) 1 napos konferencia 71 főnek 2 szakmai műhely Svájcban

alternatív gazdasági szereplők komplex kapacitásfejlesztési programja: Svájci-Magyar Együttműködési Program Testvértelepülési és Partnerségi Pályázati Alap záró rendezvény Budapest, 2017. március 14. 3. tevékenység: alternatív gazdasági szereplők komplex kapacitásfejlesztési programja: igényfelmérő kutatás után 30 szervezet 100 munkatársának célirányos képzés belső pályázat útján kiválasztott 10 szervezet mentorálásban részesült 3 fő svájci tanulmányútja Megvalósult: 4 képzési alkalom Képzett személyek száma alkalmanként: 59 személy*nap képzés Képzésekkel elért személyek száma: 27, képzésekkel elért szervezetek száma: 18. svájci tanulmányút 3 fő 1 db szolidáris gazdaságot népszerűsítő videó 1 db publikáció szakmai folyóiratban

alternatív gazdaságban aktív civil szervezetek kapacitásfejlesztése: Svájci-Magyar Együttműködési Program Testvértelepülési és Partnerségi Pályázati Alap záró rendezvény Budapest, 2017. március 14. 4. tevékenység: alternatív gazdaságban aktív civil szervezetek kapacitásfejlesztése: Megvalósult: 2 rendezvény: résztvevők száma: 194 +113 fő (összesen 307) elért személyek száma: 275 elért szervezetek száma: 163 5. tevékenység: kutatás a 3. sz. tevékenység megalapozása érdekében: A 3. tevékenység képzési folyamatának alapját képezi a problématérképet és képzési koncepciót eredményező, saját empirikus adatgyűjtésen alapuló kutatás az újfajta alternatív gazdasági szereplők helyzetéről országos szinten, ill. északkelet-magyarországi esettanulmányok vizsgálatával. 30 oldalas országos kutatási jelentés 20 oldal regionális esettanulmányok jelentés

Nyilvánosság Védegylet Egyesület honlapja Svájci-Magyar Együttműködési Program Testvértelepülési és Partnerségi Pályázati Alap záró rendezvény Budapest, 2017. március 14. Nyilvánosság Védegylet Egyesület honlapja Szövetség az Élő Tiszáért honlapja sajtónyilvános események (Kossuth Rádió, Klubrádió, ATV tudósítás) a 2 kiadvány átadva a partner szervezetek számára (Szövetség az Élő Tiszáért, Biokultúra Szövetség, Greenpeace Hungary) 2 videó interneten megosztva, feliratozva is a svájci állampolgárok számára

Svájci-Magyar Együttműködési Program Testvértelepülési és Partnerségi Pályázati Alap záró rendezvény Budapest, 2017. március 14. Partnerség A svájci partnerrel való közös programtervezést az európai élelmiszer-önrendelkezési mozgalom keretei között folytatott többéves közös munka előzte meg. A projekt folyamán az együttműködést jóként értékeltük A további közös projektek szempontjából az alábbi tanulságokat rögzítettük: a programok kialakításánál figyelni kell arra, hogy mindkét partner képességeinek, szakmai kompetenciájának és a programon kívüli munkatervének megfelelő tevékenységek kerüljenek a program tevékenységei közé a svájci partnerrel szembeni adminisztratív követelmények a program kezdetétől fogva egyértelműen meghatározottak legyenek, mert a két ország eltérő könyvelési adó, munkajogi szabályozása miatt rendkívül nehéz velük elfogadtatni a program által állított adminisztratív követelményeket.

Svájci-Magyar Együttműködési Program Testvértelepülési és Partnerségi Pályázati Alap záró rendezvény Budapest, 2017. március 14. Hatás/1 1. A projekt hatására ismertebbé vált az alternatív gazdasági szervezetek fogalma Magyarországon. Alternatív gazdasági kezdeményezéseket ismertetett meg a nyilvánossággal, lehetőséget adott a szektornak, hogy megismerje egymást. 2. A projekt keretén belül megrendezett kétszer két napos szakmai műhelyek lehetővé tették svájci és magyar civil szervezetek, alternatív gazdasági kezdeményezések szakmai együttműködését és kapcsolatépítését. 3. A konferencia résztvevői között közel 30 vidéki résztvevő is volt Magyarország különböző régióiból. 4. A konferenciasorozat egyik legfontosabb sikere, hogy a lehető legtöbb szakmai területről vettek részt, mint például az állami szektortól (OFA Kft., Vidékfejlesztési Minisztérium, előadók között: országgyűlési képviselő), önkormányzatoktól (polgármesterek), a kutatói szférából (MTA, stb.), civil szervezetektől, különböző vidéki, és budapesti szövetkezetektől, nemzetközi szervezetektől, illetve érdeklődő magánszemélyek is.

Svájci-Magyar Együttműködési Program Testvértelepülési és Partnerségi Pályázati Alap záró rendezvény Budapest, 2017. március 14. Hatás/2 5. A konferenciák, illetve a projekt egészének hatására a médián keresztül a szélesebb nyilvánosság is megismerkedett az alternatív gazdasági szereplők fogalmával, főbb jellemzőivel. Ez egyrészt népszerűsítette a szektort, másrészt a szektor specifikus problémáinak megjelenése a médiában a döntéshozókat is befolyásolhatja. 6. Az Észak-Magyarországi marketing és pénzügyi képzéseken keresztül szociális szövetkezeteknek, és társadalmi vállalkozásoknak tartott képzést, amellyel nőtt a szektor kapacitása a régióban. 7. A projekt keretén belül nyilvánosságra hozott szakmai tanulmányok egyedülálló módon először mutatták be a szektor jellemzőit összefoglalóan.

Svájci-Magyar Együttműködési Program Testvértelepülési és Partnerségi Pályázati Alap záró rendezvény Budapest, 2017. március 14. Indikátorok

A svájci állampolgárok számára a program lehetővé tette Svájci-Magyar Együttműködési Program Testvértelepülési és Partnerségi Pályázati Alap záró rendezvény Budapest, 2017. március 14. A svájci állampolgárok számára a program lehetővé tette az élelmiszer-önrendelkezés aktuális kérdéseinek alaposabb megismerését a kiadvány segített megvilágítani, milyen konkrét szabályozási és technológiai ügyek találhatók az élelmiszer-önrendelkezési harc frontján napjainkban, a megvalósítást segítő Jó Gyakorlatok bemutatása Svájcban és világszerte. a kiadványhoz kapcsolódó rendezvények konkrétabb témákat vettek górcső alá: a hús- és tejtermékek bevonása a fogyasztói közösségek termékskálájába, a fiatal generáció földhözjutásának kérdései

A projekt utóélete Szociális szövetkezetek létrejöttének inkubálása Svájci-Magyar Együttműködési Program Testvértelepülési és Partnerségi Pályázati Alap záró rendezvény Budapest, 2017. március 14. A projekt utóélete Szociális szövetkezetek létrejöttének inkubálása 10 Jó példa helyi élelmiszer ellátás Lehet más a közétkeztetés Tiszántúl – Kézikönyv közösségi konyha üzemeltetése szabályozás Nemzetközi élelmiszerönrendelkezési mozgalom aktív része 3 éves EuropeAid projekt ÉÖ 2015-2017 EU-s szintű szabályozás helyi élelmiszerprogram beindítása élelmiszer felesleg Kisokos helyi élelmiszer stratégia kidolgozása helyi termék piacok szervezése, népszerűsítése Problématérkép, megoldási terv Svájci partnerrel informális kapcsolattartás Nyéléni Európa 2. Fórum 2017: 14 fős magyar delegáció

KÖSZÖNÖM MEGTISZTELŐ FIGYELMÜKET! Svájci-Magyar Együttműködési Program Testvértelepülési és Partnerségi Pályázati Alap záró rendezvény Budapest, 2017. március 14. További információ: Védegylet Egyesület Újszászi Györgyi főtitkár gyorgyi@vedegylet.hu +3670 314 9556 KÖSZÖNÖM MEGTISZTELŐ FIGYELMÜKET!