Energetikai célú pályázatok rövid áttekintése Gajzágó Gergő programmenedzser 2010. május 19.

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
Energetikai projektek előkészítése, finanszírozása M27 ABSOLVO Consulting.
Advertisements

A LEADER+ Pályáztatási feltételek. Kik pályázhatnak?  A pályázónak meg kell felelni a helyi szintű pályázati felhívásban rögzített jogosultsági kritériumoknak.
A as időszak jelenlegi pályázati lehetőségei Dr. Körtvélyesi Katalin 20/
Önkormányzati energiaracionalizálás
FÉNYI GYULA JEZSUITA GIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM energetikai, rekonstrukciója megújuló energiaforrások felhasználásával 3529 Miskolc, Fényi Gyula tér 2-12.
A Zöld Beruházási Rendszer és támogatásai
ÖKO Zrt. Budapesti Corvinus egyetem
Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP
A képzési program célja
Tartalom Megújuló energiaforrások a távfűtésben és decentralizált rendszereknél Pályázati lehetőségek Egy biomassza alapú távhő projekt bemutatása.
Környezetvédelmi szempontok: Energiahatékonyság, hazai e-hulladékos fejlesztési tervek, Zöld Beruházási Rendszer Dióssy László szakállamtitkár, c. egyetemi.
Gazdaságfejlesztési pályázatok 2009, 1.kör Kovalszky Dóra, NFÜ GOP IH.
Dióssy László szakállamtitkár, c. egyetemi docens
Zöldgazdaság-fejlesztés a Megújuló Energia Hasznosítás Nemzeti Cselekvési Terv tükrében Varga Tamás Budapest, május 4.
EU-s energetikai pályázati lehetőségek jelenleg és a jövőben
UNIÓS FORRÁSOK ELNYERÉSE ÉS FELHASZNÁLÁSA Kiss GyulaVezető tanácsadó.
Pályázati konstrukció bemutatása
Kis és közepes méretű internetszolgáltatók eszközbeszerzési és hálózatfejlesztési lehetőségei vissza nem térítendő EU-s pályázatok igénybevételével ÜZLETI.
JVSZ EU Bizottság február 09. „A gazdaságfejlesztési pályázatok módosuló feltételrendszere és a gazdasági válság: könnyítések és kockázatok”
Pályázati lehetőségek Informatika és energetika
Hőközpont szétválasztás elemzése, pályázati tapasztalatok KEOP
Új Széchenyi Terv Zöldgazdaság-fejlesztési kitörési ponthoz kapcsolódó megújuló energia forrást támogató pályázati lehetőségek Dibáczi Zita Projektmenedzser.
Megújuló energiák felhasználásának helye és lehetősége a nemzeti vagyon kezelése során Marjay Gyula ingó- és ingatlanvagyonért felelős főigazgató.
Pályázati lehetőségek Unio Tender Europa Kft.. Általános szabályok Társfinanszírozás Közép-Magyarországi régió: Budapest, Pest megye Konvergencia régiók:
Előadó: Marsai Miklós Telefonszám:
és a jelenlegi pályáztatás
LAKATOS TIBOR KORONCZAI GYÖNGYI Eger, május 18. Biomassza, biog á z felhaszn á l á sa a t á vfűt é sben, p á ly á zati lehetős é gek.
EU csatlakozás tükrében (fejlesztések támogatással)
Energetikai pályázatok pályázói szemmel
Országos Környezetvédelmi
A Környezet és Energia Operatív Program évi pályázatai.
Lorem ipsum. KEOP-OS ENERGETIKAI PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK Horváth Péter július 11. Fórum - Hosszúhetény.
A megújuló energiaforrások felhasználásának és az energiahatékonyság javításának támogatási lehetőségei- Siófok, október. 28.
Környezetvédelmi pályázatok a GOP-ban PÁTOSZ workshop április 21. Kovalszky Dóra, NFÜ GOP IH.
Energetikai támogatási rendszerek Július 30. Lipcsik Melinda Energia Központ Nkft.
ENEREA Észak-Alföldi Regionális Energia Ügynökség Nonprofit Kft
Megújuló energetika  EU külső energiaforrásoktól való függése 50%-ra csökkent 1999-re  EU cél: 2020-ra 20%-ra növelni a megújuló részarányát a teljes.
A jövő az energia hatékony lakásoké nyílászáró csere, külső hőszigetelés és megtakarítási lehetőségek :19.
„Megújuló energiaforrások a térségfejlesztés szolgálatában” Gulyás Gréta 12.a Bartha Szabolcs 10.a Hegedűs Márton 10.a Gyöngyösi József Attila Szakközépiskola,
Versenyképesség és környezetvédelem Területfejlesztési, területi tervezési és szakmai koordinációs rendszer kialakítása, ÁROP
Zuglói társasház energiahatékonysági felújításának tapasztalatai Dzsiki Ferenc Lagross Kft. Budapest,
Pályázatok 2011 Vas Megye és Szombathely Város Regionális Vállalkozásfejlesztési Alapítványa Babós Csaba, ügyvezető igazgató.
TAB Város és a megújuló energiára alapozott oktatás Schmidt Jenő Tab Város Polgármestere 1.
Mitől innovatív egy vállalkozás?
ÉMOP – Üzleti infrastruktúra fejlesztése. Keretösszeg: „1” részcél: Ipari Parkok millió Ft „2” részcél: Ipari területek millió Ft „3” részcél:
ZÖLDEK Klaszter Nemzetközi Konferencia A megújuló energia jövője a Közép-dunántúli régióban Edutus Főiskola,
Vidékfejlesztési Program Vidékfejlesztési Program ( )
Üveg- és fóliaházak létesítése, energiahatékonyságának növelése geotermikus energia felhasználásának lehetőségével.
Vidékfejlesztési Program Kovács Melinda Projektmenedzser Hajdú-Bihar Megyei Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft.
Pályázati lehetőségek a környezetvédelem és energetika (KEOP) területén Kecskemét, Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP
Hungary-Romania Corss-border Co- operation Programme „The analysis of the opportunities of the use of geothermal energy in Szabolcs- Szatmár-Bereg.
ELENA Program – energetikai beruházások előkészítésének finanszírozási lehetősége Szabó Valéria Nemzetközi projektmenedzser.
NAPELEM MINT ALTERNATÍV ENERGIAFORRÁS. MIRE VALÓ A NAPELEM? Hiedelem = melegvíz termelés Valódi alkalmazás = elektromos áram termelés Felhasználás: közvetett,
Környezet és Energia Operatív Program Várható energetikai fejlesztési lehetőségek 2012-ben Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP
Miskolc város energetikai fejlesztései Geotermikus alapú hőtermelés Kókai Péter projektmenedzser.
2010-es komplex vállalati technológiafejlesztés mikro-, kis- és középvállalkozások számára Kincses Róbert ügyvezető.
Vidékfejlesztési Program Baromfitartó telepek korszerűsítése dr. Mezei Dávid agrár-vidékfejlesztési stratégiai ügyekért felelős helyettes államtitkár Miniszterelnökség.
Gép-, és eszközbeszerzés, infrastruktúra fejlesztés, kapacitásbővítés Beindult a pályázati dömping! Hogyan pályázzunk sikerrel?
Kapacitásbővítő, jelenlegi pályázati lehetőségek
Bodó Béla, mesteroktató, energetikus
Fejlessze vállalkozását pályázati források segítségével!
12 ezer milliárd forintos keret
Innovációs célú nemzeti és regionális szintű pályázati források
160 Mrd Ft energetika. Megjelent a KKV szektor megújuló épületenergetikai beruházásait támogató pályázati felhívás!
12 ezer milliárd forintos keret
Pályázati lehetőségek kisvállalkozásoknak és magánszemélyeknek
SZÉCHENYI PROGRAMIRODA
Projekt ismertető Egészségügyi alapellátáshoz kapcsolódó
NYITÓ KONFERENCIA Egészségügyi alapellátáshoz kapcsolódó
SZÉCHENYI PROGRAMIRODA
Előadás másolata:

Energetikai célú pályázatok rövid áttekintése Gajzágó Gergő programmenedzser május 19.

M8-DUNAHÍD KN Kft. „HÍD” Dunaújváros és Környéke Egyesület – 1996 M8-DUNAHÍD Közhasznú Nonprofit Kft. – 1999 ACÉL-HÍD Foglalkoztatási és Térségfejlesztési Program – 2003 Kistérségi Szinergia Közalapítvány

M8-DUNAHÍD KN Kft pályázat, 80 elbírált, 53 nyert Nincs pályázatírási díj, csak sikerdíj Sikerdíj: 5 M Ft alatt Ft 5-20 M Ft esetén 5% M Ft esetén 1 M Ft + a 20 M Ft feletti rész 4%-a

KEOP /A Helyi hő és hűtési igény kielégítése megújuló energiaforrásokkal

Tevékenységek Napkollektoros rendszerek Szilárd biomassza (apríték, pellet, darabosfa, faelgázosító) kazánok Hőszivattyús rendszerek Energetikai audit, szükséges tanúsítványok –Épületfűtés: audit és tanúsítvány –Termelési folyamat hőigénye: audit –Használati melegvíz napkollektorral: - Hasábfatüzelés és levegő-levegő hőszivattyú nem támogatható

Folyamat 1.Ajánlatkérés: 3 árajánlat 2.Energetikai igény/veszteség feltárása 3.Épületenergetikai számítás 4.Pályázat benyújtása 5.Projekt megvalósítása 6.Záró hitelesítés 7.Épületenergetikai tanúsítvány 8.Elszámolás és kifizetés 9.3 éves fenntartás

Támogatás Utófinanszírozás Aránya: –KKV: 50% –Nonprofit: 60% Mértéke: 1-50 M Ft Saját forrás: min. 25% 25 M Ft alatt nem szükséges biztosíték Előleg: a támogatás 25%-a

KEOP Megújuló energia alapú villamosenergia-, kapcsolt hő- és villamosenergia-, valamint biometán- termelés

Tevékenységek Napenergia alapú villamos-energia termelés Biomassza felhasználás villamos-eneriga vagy kapcsolt hő és villamos-energia termelésre (max. 20 MW) Vízenergia-hasznosítás: 5MW alatt Biogáz-termelés és felhasználás Geotermikus energia hasznosítása Szélenergia-hasznosítás Megújuló energiaforrások kombinálása

Költségek Előkészítés: k özbeszerzés, tanulmányok, tervek Megvalósítás –Szellemi termékek –Ingatlan: max. 10% –Területrendezés –Építés –Eszközbeszerzés –Projektmenedzsment –Közbeszerzés –Mérnöki feladatok –Tájékoztatás –Egyéb (pl. hatósági díjak)

Támogatás Utófinanszírozás Aránya: –KKV: 50% –Non-profit: 70% Mértéke: M Ft Biztosíték: 50 M Ft alatt csak inkasszó Saját forrás: 25% Előleg: 25%

KEOP /A Épületenergetikai fejlesztések és közvilágítás korszerűsítése

Tevékenységek Utólagos hőszigetelés Külső nyílászáró-csere Hővisszanyerő szellőzés létesítése Kazánok cseréje Automatikus szabályozások cseréje Melegvíz-rendszerek korszerűsítése Hűtési rendszerek korszerűsítése Hulladékhő hasznosítása Gőz hőhordó közeg váltása forró vízre Hőelosztó rendszerek korszerűsítése Távhőrendszerre való csatlakozás Világítási rendszerek korszerűsítése

Költségek Előkészítés: k özbeszerzés, tanulmányok, tervek Megvalósítás –Szellemi termékek –Ingatlan: max. 10% –Területrendezés –Építés –Eszközbeszerzés –Projektmenedzsment –Közbeszerzés –Mérnöki feladatok –Tájékoztatás –Egyéb (pl. hatósági díjak)

Támogatás Utófinanszírozás Aránya: % Mértéke: M Ft Biztosíték: 50 M Ft alatt csak inkasszó Saját forrás: 25% Előleg: 25%

KEOP /B Épületenergetikai fejlesztések megújuló energiaforrás hasznosítással kombinálva

Tevékenységek Energiahatékonyság: –Épületek hőtechnikai adottságainak javítása, hőveszteségek csökkentése –Melegvíz-rendszerek korszerűsítése –Világítás korszerűsítése Megújuló energiafelhasználás –Napkollektor melegvíz-termelésre –Biomassza felhasználása fűtésre –Geotermális energia hasznosítása –Hőszivattyű –Napelemek alkalmazása

Költségek Előkészítés: k özbeszerzés, tanulmányok, tervek Megvalósítás –Szellemi termékek –Ingatlan: max. 10% –Területrendezés –Építés –Eszközbeszerzés –Projektmenedzsment –Közbeszerzés –Mérnöki feladatok –Tájékoztatás –Egyéb (pl. hatósági díjak)

Támogatás Utófinanszírozás Aránya: –KKV: 50% –Nonprofit: 60% –Költségvetési szerv: 100% Mértéke: M Ft Biztosíték: 50 M Ft alatt csak inkasszó Saját forrás: 25% Előleg: 25%

GOP /K Környezetközpontú technológia fejlesztés

Tevékenységek Anyagtakarékosság, BAT, alap- és segédanyagok kiváltása, csomagolás Eszközbeszerzés Infrastruktúra és ingatlan beruházás (40%) Licenc, know-how (10%) IT-fejlesztés Piacra jutás támogatása (5%) Képzéseken való részvétel (5%, 2,5 M) Különböző rendszerek bevezetése, tanúsíttatása, termékek minősítése (5%, 2,5 M)

Támogatás Utófinanszírozás Aránya: –KKV: 50% –Nagyvállalat: 30% Mértéke: M Ft Biztosíték: 25 M Ft alatt csak inkasszó Saját forrás: 25% Előleg: 40% Árbevétel: 4 M Ft / alkalmazott Nem: mezőgazd., turisztika, vidék

Köszönöm figyelmüket! Elérhetőségeink: Dunaújváros, Vasmű út 41. III Dunaújváros, Pf Tel.: 25/ , fax: