Passzívház technológia és megújuló energia alkalmazásának lehetősége az oktatásban Moldován György Karcagi Szakképzési Centrum ”Bizakodjunk, hiszen a kőkorszak.

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
Széchényi Ferenc Gimnázium
Advertisements

Táncsics Mihály Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium
Energiaköltségek optimalizálása
Turisztikai és Vendéglátóipari Főosztály
FÉNYI GYULA JEZSUITA GIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM energetikai, rekonstrukciója megújuló energiaforrások felhasználásával 3529 Miskolc, Fényi Gyula tér 2-12.
Energiahatékonyak vagyunk? Szabó Valéria projektmenedzser.
A Zöld Beruházási Rendszer és támogatásai
A téglaépületek energiahatékonysága Előadó: Kató Aladár MATÉSZ elnök TONDACH Magyarország Zrt. - vezérigazgató március 04.
OKJ a gyakorlatban Az iskolarendszerű és felnőttképzés kapcsolata és egymásra épülése a Békéscsabai Központi Szakképző Iskola és Kollégiumban Vlcskó Pál.
RUBIRES KÖZÉPISKOLAI VERSENY Euro-Régió Ház Közhasznú Nonprofit Kft.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet és az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő közreműködésével a Nemzeti.
Életvitel és gyakorlati ismeretek. Célok  Tanításának fő célja hogy olyan ismereteket adjon, mely megalapozza a tanulókban a technikának.
A DVANCED E FFICIENT E NERGY S YSTEMS K ft. H-1124 Budapest, Fürj u. 31. Kálmán László Alternatív energetikai koncepciók készítése.
Energiatakarékos otthon
VII. KLÍMAVÁLTOZÁS - ENERGIATUDATOSSÁG –ENERGIAHATÉKONYSÁG konferencia Mátraháza, március 8-9. Simon Tamás okl. gépészmérnök projektmenedzser Energia.
BUSH konferencia október 26. Matuz Géza Vezérigazgató h. Termelési és Értékesítési Igazgató ÉMI Nonprofit Kft.
FENNTARTHATÓ LÉTÜNK A MEGÚJULÓ ENERGIÁK TÁRSADALMASÍTÁSA -TÁMOP /2-2F – A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális.
AZ ÚJ gazdaságfejlesztési programról
Bemutatkozik a Nagykapos és Vidéke Társulás
Környezeti szemléletformálás
FENNTARTHATÓ ÉPÍTÉSZET
Megújuló energiaforrások
Megújuló energiaforrás
MEGÚJULÓ ENERGIA-FORRÁSOK
Készítette: Néveri Mercédesz Felkészítő tanár: PaedDr. Spek Krisztina Iskola: Magyar Tannyelvű Magán Szakközépiskola, Gúta, Szlovákia.
megújuló ENERGIÁK Iskola: Vak Bottyán János Általános Iskola
TÁMOP / „Négy kistérség egy projekt” Marcali,
A klímaváltozás és a legfontosabb hazai feladatok A klímaváltozás és a legfontosabb hazai feladatok Szabó Imre miniszter Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium.
1 A magyar energiapolitika „ Az energiahatékonysági indikátorok az EU-ban és Magyarországon” nemzetközi szeminárium Budapest, október 5. Hatvani.
Megújuló energiaforrás
A megújuló energiaforrások
Megújuló energiaforrások
Lorem ipsum. KEOP-OS ENERGETIKAI PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK Horváth Péter július 11. Fórum - Hosszúhetény.
Vállalati kapcsolatok fejlesztése Nógrád Megyei Szakképzés-szervezési Társulás.
Versenyképes képzés Versenyképes képzés Energetikusok és vállalati versenyképesség Előadó: Solti Károlyné tanácsadó Budapest, február 23.
ENEREA Észak-Alföldi Regionális Energia Ügynökség Nonprofit Kft
Somogy Megye Önkormányzatának szakképzési koncepciója.
Gere János 1 SINUS Környezettechnológiai Innovációs Klaszter Alapítva: A szervezet székhelye: Dunaújváros, Magyar út 106/B Zárókonferencia.
„Megújuló energia-megújuló vidék” Az agrárgazálkodás lehetőségei a zöld energia előállításában Kovács Kálmán államtitkár Tájékoztató Fórum, Nagykanizsa.
Nulla fűtésköltségű irodaház Előre látható előnyök: Biztonságos üzemelés Alacsony környezetszennyezés Számlák és rezsi csökkenése Felértékelődő ingatlanok.
Gárdonyi Géza Bt. 1 A KVVM erőfeszítései a geotermikus energia mezőgazdasági hasznosításának támogatása érdekében Lakatosné Dr.
Avagy: Mit lát a pitypang magja repülés közben?
A jövő az energia hatékony lakásoké nyílászáró csere, külső hőszigetelés és megtakarítási lehetőségek :19.
See-Reuse Tananyagok. P1. OKJ-s technikus tananyag Megújulóenergetikai technikus képzés szakmai tananyagának kidolgozása –Szakképesítés megnevezése: Megújulóenergetikai.
Megújuló Energiaforrások
Energiahatékonysággal a költségcsökkentés és a minőségi üzletvitel érdekében.
Miről lesz szó? -Zöldenergia Alternatívák -Befektetések a világ megújuló energiaszektoraiba.
Energiahatékonysággal a költségcsökkentés és a minőségi üzletvitel érdekében.
Energiahatékonysággal a költségcsökkentés és
Az alternatív energia felhasználása
TAB Város és a megújuló energiára alapozott oktatás Schmidt Jenő Tab Város Polgármestere 1.
A projekt termékei OKJ-s képzési anyagok Földművelésügyi Minisztérium, március 30. SEE-REUSE „Az európai megújuló energia oktatás megerősítése a.
„ A megújuló energia helye a Somogy megyei fejlesztési elképzelésekben” Budapest, március 30.
Mitől innovatív egy vállalkozás?
Üveg- és fóliaházak létesítése, energiahatékonyságának növelése geotermikus energia felhasználásának lehetőségével.
Hungary-Romania Corss-border Co- operation Programme „The analysis of the opportunities of the use of geothermal energy in Szabolcs- Szatmár-Bereg.
„Megújuló energiaforrások alkalmazása a XXI. századi otthonokban” konferencia Mórahalom,
NAPELEM MINT ALTERNATÍV ENERGIAFORRÁS. MIRE VALÓ A NAPELEM? Hiedelem = melegvíz termelés Valódi alkalmazás = elektromos áram termelés Felhasználás: közvetett,
A faelgázosítás és pellet technológia a gyakorlatban Zsófi János Megújuló Energiaforrás Energetikus Zsófi Team Kft.
Épületgépész technikus oktatás a Debreceni Szakképzési Centrum Péchy Mihály Építőipari Szakközépiskolájában 4024 Debrecen Varga u. 5.
SERENAD ÉPÍTÉSI RENDSZER Orosz Zsuzsanna Ügyvezető Orosz Zoltán Okl. Gépészmérnök, feltaláló.
Környezet és Energia Operatív Program Várható energetikai fejlesztési lehetőségek 2012-ben Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP
Bemutatkozik A Debreceni Szakképzési Centrum Péchy Mihály Építőipari Szakközépiskolája NYITOTT KAPUK NAPJA
Energetikai célú pályázatok rövid áttekintése Gajzágó Gergő programmenedzser május 19.
Az alternatív energia felhasználása Összeállította: Rudas Ádám (RUARABI:ELTE)
Az OEFI TÁMOP / számú ”Egészségfejlesztési szakmai hálózat létrehozása” című kiemelt projekt köznevelési alprojektje ELKÉSZÜLT SZAKMAI.
Bodó Béla, mesteroktató, energetikus
160 Mrd Ft energetika. Megjelent a KKV szektor megújuló épületenergetikai beruházásait támogató pályázati felhívás!
Szakmai nap Észak- alföldi Régió Kisvárda, november 24.
TÁRSADALMI HATÁSOK.
Előadás másolata:

Passzívház technológia és megújuló energia alkalmazásának lehetősége az oktatásban Moldován György Karcagi Szakképzési Centrum ”Bizakodjunk, hiszen a kőkorszak sem azért ért véget, mert elfogyott a kő!”

„ Paradigmaváltás az energia- és építőipari szakmák oktatásában” február 26. – március 03., Helyszín: HWK Dresden A program legfontosabb eseményei: Baumesse Haus építészeti kiállítás és vásár Mintaház kiállítás Ottendorf-Okrilla Drezdai Képzési Központ Duális képzés Németországban Energiatakarékos épületgépészeti rendszerek Energia hatékony építészeti megoldások Passzívház építésének jelenlegi helyzete Gyakorlatias, interaktív foglalkozások Szászországi Építészeti Továbbképzési Intézmény

Alkalmazási lehetőségek az oktatásban 1.Közoktatás, középiskolai oktatás a környezeti szemléletformálás kialakítása, tájékoztatás, ismeret minél szélesebb tömegekkel megismertetni az energiatakarékos, környezettudatos és fenntartható technológiákat, a megújuló energiaforrásokat, a felhasználási lehetőségeket előadások, iskolai programok szervezése – energiatudatos gondolkodás és attitűd kialakítása már az iskolában tanítani kell, hogy az erőforrásokat tudatosan, takarékosan és felelősségteljesen, megújulási képességükre tekintettel használja lehetőleg mindenki fontos az összefüggések megismerése, megértése, megtapasztalása és felismerése az új technológiák elterjedése csak idő kérdése bevezetése ma már nem csak lehetőség, hanem egyre inkább szükségszerű is - klímaváltozás komplett energetikai pályázatok kivitelezése és azok nyomon követése az oktatási intézményekben – lehetőség KEOP

KEHOP SZEMLÉLETFORMÁLÁSI PROGRAMOK Pályázati felhívás az energiatudatos, fenntartható életvitel elősegítése érdekében Célterületek: o Energiatakarékosság és energiahatékonyság o Megújuló energia-felhasználás 18 hónap, legalább 2000 fő bevonva Karcagi Szakképzési Centrum – 8 tagintézmény Programok, tájékoztatók, előadások, versenyek, fórumok, szemléletformáló workshopok, üzemlátogatások Fogyasztói és társadalmi beállítódások megváltoztatása Energiatakarékos, energiahatékony, megújuló és alternatív energiahasznosítási megoldások, lehetőségek megismertetése és elterjesztése Környezetbarát életmód, háztartás, iskola

Alkalmazási lehetőségek az oktatásban 2.Szakmai oktatás, szakképzés az oktatásba való beépítése a széles spektrumú téma miatt több szakmacsoportot, azon belül szakmát is érint: o Építészet o Gépészet o Elektrotechnika o Mezőgazdaság o Környezetvédelem paradigma váltás – technológia váltás a szakképzésben is elméleti és gyakorlati területeken egyaránt jelenleg a kerettantervek negligálják - tanárfüggő meg kell találni a lehetőségeket, a szükséges óraszámokat a mostanihoz hasonló szakmai tanulmányutak nagyon motiválók, inspirálók lehetnek együttműködő partnerek felkutatása, az oktatásba való bevonásuk, állandó kapcsolattartás

Mi az a passzívház technológia? Vastag kültéri hőszigetelés (30 cm) Korszerű hőszigetelt kétkamrás nyílászárók Jó épületszerkezetek, magas szintű tömítettség Minimalizált hőveszteség Minimális fűtési energiafelhasználás és hőszükséglet (szinte nincs szükség aktív fűtésre) Passzív szolár technikák alkalmazása Megfelelő szellőztetőrendszer kiépítése Hővisszanyerős szellőzés kialakítása Magas komfortszint, kellemes hőérzet aktív fűtési és hűtési rendszer nélkül Legfontosabb magát a szemléletet oktatni, beépíteni a tananyagba szakmai kérdés elsősorban. A rendszert, az alapelveket és összefüggéseket mindenkinek érdemes lenne ismernie.

Érintett képzések, lehetőségek ács, burkoló, kőműves, elektronikai, épületgépész és faipari technikus, épületgépészeti szakmák, létesítmény energetikus, magasépítő technikus, szárazépítő, építészeti szakmák, villanyszerelő, villamos ipari szakmák,stb. a környezetvédelem ide vonatkozó része minden szakmába beépíthető már szakképesítéssel rendelkezők átképzései új képzések bevezetése iskolai rendszerben és felnőttképzésben egyaránt: napelem szerelő, napkollektor szerelő, létesítmény energetikus komplex megújuló energia képzések, több szakmát átfogó ismereteket igényelnek (passzívházak építése) oktatói továbbképzések – Minősített Passzívház Tervező képzés az alapvető rendszerelméleti ismeretek bevezetése a képzésekbe kapcsolatépítés a területen működő gazdálkodó szervezetekkel, cégekkel a korszerű építőanyagok és technológiák megismertetése előadások, tájékoztatók, gyakorlati bemutatók szervezése a technológiák építési helyszíneken történő bemutatása, látogatások alkalmával a kivitelezések megtekintése, akár folyamatában is tanulmányi utak, összefüggő gyakorlatok – pályázatok pl. Erasmus+ szemléltető eszközök, modellek, bevezetése az oktatásba digitális, e-learning, multimédiás tananyagok kifejlesztése és alkalmazása

Megújuló energiaforrások A tananyagokba beépíteni az alapelveket, az alkalmazhatóságot Oktató készletek segítségével megismertetni a megújuló energiaforrások felhasználhatóságát, fogalmát, tananyagfejlesztés olyan közegek, természeti jelenségek, amelyekből energia nyerhető ki akár naponta többször ismétlődően vagy folyamatosan rendelkezésre állnak emberi beavatkozás nélkül újratermelődnek használatuk összhangban van a fenntartható fejlődés alapelveivel Vállfajai: o Szélenergia o Vízenergia o Napenergia o Geotermikus energia o Biomassza

Megújuló energiaforrások Oktatásuk fontos, életszerű Természettudományos – szakmai alapozó, ágazati tárgyak esetében is Lényegében a képzések minden ágában szerepelhetne, lehetne ilyen szakirány is Szakképzés – az új OKJ-ban ‐megújuló energiaforrás energetikus ‐megújuló energiatermelő berendezések üzemeletetője Partnerkapcsolatok, együttműködések, itthoni irányvonalak Jüllich Glas Solar Kft – napelemek gyártása PannonWatt Zrt. – energetikai és innovatív megoldások E-ON – Háztartási Méretű KisErőművek (HMKE)

Tapasztalt jó gyakorlatok Szemléltető modellek, makettek alkalmazása Szakmai kiállítások

Korszerű építőanyagok, építőipari megoldások bemutatása Oktatótáblák – 5 nap alatt passzívház

Helyszíni látogatások Szigetelőanyagokat tartalmazó „kocsi”

Működő oktató panel Elméletigényes gyakorlathoz egyszerű eszközkészlet

Építőanyagok készletben Egységcsomag építőipari megoldások modellezéséhez

Hőveszteségek detektálása mintaházon hőkamerával Tanműhely kialakítások

„Minden pénzem a napba és a napenergiába fektetném. Micsoda energia! Remélem nem kell kivárnunk míg az olaj és szén kifogy, mielőtt elérhetjük" - Thomas Edison, 1931 KÖSZÖNÖM A MEGTISZTELŐ FIGYELMET!