Az EUREKA program és a hazai résztvevőket támogató pályázat Csuzdi Szonja 2010.06.10., Miskolc.

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
Olasz Nap Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Március 20. “Olasz Külkereskedelmi Intézet (ICE): Promóciós tevékenység és szolgáltatások.
Advertisements

A HELYI ÉS A TELEPÜLÉSI ADÓRENDELETEK SZABÁLYOZÁSÁNAK EGYES KÉRDÉSEI.
A levéltár Országos Tudományos és Felsőoktatási Szakmai Központ tevékenységei.
DSC TÁMOP Munkahelymegőrző támogatás munkaidő csökkentéssel és képzéssel kombinálva 2009.
Közművelődési szakmai továbbképzések, helyük a felnőttképzés rendszerében; az akkreditáció folyamata A közösségi művelődés felnőttképzési feladata Nemzeti.
FIATALOK LENDÜLETBEN PROGRAM Ruska Mónika – Mobilitás Országos Ifjúsági Szolgálat - Fiatalok Lendületben Programiroda.
ÉAOP által támogatott klaszterek eddigi eredményei és jövőbeni fejlesztési irányok.
Kiss János Kereskedelmi igazgató Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. Bemutatkozás.
Az Észak-Alföldi Operatív Program által nyújtott fejlesztési lehetőségek Dr. Grasselli Norbert igazgatóhelyettes.
BEPTRA „Legjobb Gyakorlatok” kis- és középvállalkozások számára Szakmaspecifikus képzéssorozat Projektsz á m: HURO/0901/138/2.1.2 HURO0901/138/2.1.2 A.
Kocsis Tibor Kaposvár, március 01. Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása.
European Commission Enterprise and Industry Az INNO-Way program bemutatása Székesfehérvár november 05.
Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ Szőke István szakmai igazgató Pécs, január 29. A gazdasági válság foglalkoztatásra gyakorolt hatásának.
A munkahelymegőrző támogatás. Alapja  Az évi IV. tv. (a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról) 18. §.  A 6/1996. (VII.16.)
A BKIK Oktatási Igazgatóságának és Oktatási Nonprofit Kft-jének feladatai.
A járműipar gazdasági hatása a Közép- és Nyugat-dunántúli régiók fejlődésére Tóth Péter Győr, május 4.
A Képzési Csoport tevékenysége Budapest Esély Nonprofit Kft
A MINŐSÉGFEJLESZTÉSI TERÜLET 2007 Menner Ákos. A minőségfejlesztés intézményi ritmusa Önértékelés 2006 Önértékelésből származó fejlesztési célkitűzések.
1 Az önértékelés mint projekt 6. előadás 1 2 Az előadás tartalmi elemei  A projekt fogalma  A projektek elemei  A projekt szervezete  Projektfázisok.
Mindent a „Vállalkozások komplex infokommunikációs és mobilfejlesztéseinek támogatása” című pályázati kiírásról.
Mit tartogat még a as pályázati időszak a vállalkozások számára?
EU pályázati programok A szervezet / változások 1.A pályázók adminisztrációs terheinek csökkentése a projektfejlesztési, pályázati szakaszban.
EMBERI ERŐFORRÁS FEJLESZTÉSI OPERATÍV PROGRAM KULTÚRSZIGET – AGÓRA NYÍREGYHÁZA TIOP /
Az Európai Unió fogyatékosügyi stratégiája Szombathely, június 22.
Széchenyi Programirodák szervezete és működése
Palotás József elnök Felnőttképzési Szakértők Országos Egyesülete
Az EGT és Norvég Alapok ( ) eddigi eredményei
„Szeptember végén” A felsőoktatási pályázati tevékenység jelene és jövője Szitáné dr. Kazai Ágnes Semmelweis Pályázati és Innovációs Központ.
Az „első lépés” TÁMOP
Tájékoztató a munkahelyteremtő pályázati programról
Kína üzleti szemmel június 24..
Tájékoztató a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózatról
Van ötletem, de hogyan valósítsam meg?
EFOP „Tehetségek Magyarországa” kiemelt projekt
Kertészet korszerűsítése - ültetvénytelepítés támogatására öntözés
A FELÜGYELŐBIZOTTSÁG BESZÁMOLÓJA A VSZT
ŐRSÉGI TÖBBCÉLÚ KISTÉRSÉGI TÁRSULÁS
Magyarország-Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködési Program
Hitelkonstrukciók a pályázati rendszerben
Intézményfejlesztés a román-magyar határmentén
Foglalkoztatási Paktumok az EU-ban
K+F+I pályázati lehetőségek vállalkozásoknak!
Az Európai Uniós csatlakozás könyvtári kihívásai
Magyarország: logisztikai központ
Eszközbeszerzés, informatikai fejlesztés, energetikai korszerűsítés pályázati forrásból! Mit kell tudni a GINOP felhívásairól?
A kiváltást tervezők / megvalósítók és Az fszk TÁRS projektje közti együttműködés rendszere EFOP VEKOP TÁRS projekt.
Fiatal Regionalisták VII. Konferenciája
A évi pályázati felhívás legfontosabb szabályai
Áttekintés a HÉTFA Kutatóintézet Önkormányzati témájú kutatásaiból
CONTROLLING ÉS TELJESÍTMÉNYMENEDZSMENT DEBRECENI EGYETEM
FIATALOK LENDÜLETBEN PROGRAM
A hazai KKV-k fejlesztése hiteltermékkel
Tájékoztató az Önkormányzati ASP Projektről
Zalaegerszeg, 21 February 2018
Környezeti Kontrolling
Budapest, február 5. Reszeginé Erdélyi Beáta
Európai Építésügyi Technológiai Platform és nemzeti platformjai 2007
Európai és Magyar Építésügyi Technológiai Platform
SZÉCHENYI PROGRAMIRODA
Az Európai Unió földrajzi vonatkozásai
LEADER LEADER Intézkedések a Déli Napfény LEADER Egyesület területén
Köszöntjük kedves vendégeinket!
Lorem ipsum.
SOTER-LINE Soter-Line Oktatási, Továbbképző és Szolgáltató Kft.
Együtt Nyírbátorért Helyi Közösség
Hellner Szelina, Kincses Gábor, Bartha Zsolt
Tájékoztató az EPER pályázati folyamatáról
SZAKKÉPZÉSI ÖNÉRTÉKELÉSI MODELL I. HELYZETFELMÉRŐ SZINT FOLYAMATA 7
Fehér Gyűrű Közhasznú Egyesület – TÁMOP 5.6.1/C projekt
KOHÉZIÓS POLITIKA A POLGÁROK SZOLGÁLATÁBAN
Előadás másolata:

Az EUREKA program és a hazai résztvevőket támogató pályázat Csuzdi Szonja , Miskolc

| június 8. Az EUREKA program 1985-ben létrehozott kormányközi együttműködés, Cél: Az európai ipar termelékenységének és világpiaci versenyképességének erősítése Piac-orientált K+F tevékenység támogatása nemzetközi együttműködési projektek formájában Résztvevők: vállalatok (KKV-k, nagyvállalatok), kutatóintézetek, egyetemek Magyarország 1992 óta tagja – magyar EUREKA elnökség Jelenlegi tagok: 37 tagország+EU

| június 8. Az EUREKA projektek jellemzői Az EUREKA-projektek célja új termékek, technológiák, eljárások kifejlesztése nemzetközi együttműködés keretében Bottom-up megközelítés – projektek témája a résztvevő vállalatok által szabadon választott Minimum 2 EUREKA tagállam intézményei közti együttműködés Hozzáférés a nemzeti állami és magán forrásokhoz

| június 8. Az EUREKA-projektek finanszírozása A résztvevő vállalatok ill. egyéb intézmények saját forrásai + Állami támogatás lehetősége (nemzeti szabályozás alapján )

| június 8. Az EUREKA program eszközei Hagyományos projektek: európai vállalatok kezdeményezése alapján Stratégiai kezdeményezések - Umbrella-k: tematikus hálózatok adott technológiai területen. Fő cél a projekt-generálás - Cluster programok: hosszú távú, stratégiai, ipari vezetésű kezdeményezés, kulcsfontosságú technológiák kifejlesztésére. PPP a high-tech szektorokban Új eszköz – EUROSTARS program

| június 8. EUREKA umbrella-k EUROAGRI+ - tematikus hálózat a mezőgazdaság és élelmiszeripar területén PRO-FACTORY – gyártástechnológia, robotika EUROENVIRON – környezetvédelmi technológiák EULASNET2 – laser-technológia EUREKABUILD – építőipari technológiák LOGCHAIN+ - nemzetközi szállítmányozás INNOFISK – haltenyésztési technológiák

| június 8. EUREKA cluster-programok CATRENE (2008 – 2011) – félvezetőipar, mikroelektronika, nano-elektronika ITEA2 (2006 – 2014) szoftver-intenzív rendszerek CELTIC (2003 – 2011) – integrált telekommunikációs rendszerek EURIPIDES (2006 – 2013) – intelligens rendszerek Aktuális pályázati felhívás: projekt-tervek (projekt-outline) beadási határideje: június 30. EUROGIA +( ) – hagyományos és megújuló energia-források Aktuális pályázati felhívás: projekt-tervek (projekt-outline) beadási határideje: szeptember 2. ACQUEAU (2010 – 2015) – vízzel kapcsolatos innováció és technológiai fejlesztés

| június 8. Hogyan lehet részt venni az EUREKA programban? Innovatív projekt-ötlet termék, eljárás, szolgáltatás kifejlesztésére irányul Nemzetközi partner – legalább egy másik EUREKA tagállam vállalata/egyéb intézménye EUREKA pályázati űrlapok (application form) letöltése az EUREKA weboldalról: A kitöltött űrlapok benyújtása a Nemzeti Projekt Koordinátornak (EUREKA NPC)

| június 8. Hogyan lehet részt venni az EUREKA programban? A projektben résztvevő minden ország NPC-je értékeli a projektet, különös tekintettel a nemzeti résztvevőre Ha minden NPC támogatja a projektet – EUREKA minősítést cimkét (EUREKA-label) kap Az EUREKA-minősítés feljogosítja a résztvevőket a nemzeti támogató pályázaton való részvételre (ha az adott országban van ilyen)

| június 8. Pályázás az EUREKA cluster- projekteknél Az egyes clusterek titkárságai pályázati felhívásokat tesznek közzé, adott technológiai területekre, témákra fókuszálva Beadási határidőre projekt-terv (project-outline) benyújtása a cluster-titkárságra Értékelés a clusterek szervezésében A legjobb projekt-tervek résztvevőit meghívják a részletes projekt-terv (full project proposal) kidolgozására Újabb értékelés A legjobb projektek elnyerik az EUREKA cluster-projekt cimkét ez feljogosíthatja a résztvevőket az egyes nemzeti támogató pályázatokon való részvételre

| június 8. Magyar részvétel I. Miért érdemes részt venni az EUREKA programban? Nemzetközi kapcsolatok erősödése, nyitás a nemzetközi piacra  információk (piackutatás) Nemzetközi keretben való megvalósítást igényel a projekt (egymást kiegészítő kompetenciák) Projekt eredménye: piacon értékesíthető termék, eljárás, szolgáltatás, amelyből a magyar fél is részesedik

| június 8. EUREKA projektek magyar részvétellel Folyamatban lévő hagyományos E! projektek magyar részvétellel: 16 - magyar koordinálású E! projektek: 6 - magyar pénzügyi hozzájárulás a projekt-költségekhez: 9 millió euró Lezárult E! projektek: 74

| június 8. Magyar részvételű E! projektek

| június 8. Magyar résztvevők projekt-költsége (MEUR)

| június 8. Magyar részvételű E! projektek

| június 8. E! Projekt-résztvevők szervezeti forma szerint

| június 8. Koordinátorok és projekt-partnerek száma az E! projektekben

| június 8. Magyar részvételű E!, cluster és E* projektek

| június 8. Magyar pénzügyi hozzájárulás a projektekhez (E! és E*)

| június 8. Magyar EUREKA pályázat I. Cél: az EUREKA programban való hazai részvétel erősítése nemzetközi együttműködésben megvalósuló piacorientált K+F projektek támogatása Rendelkezésre álló forrás:  közti időszakra: 2 milliárd Ft, évente: 500 millió Ft  2011-től megújuló pályázati felhívás – költségvetés várhatóan duplájára, évi 1 milliárd Ft-ra nő

| június 8. Magyar EUREKA pályázat II. Támogatásra csak EUREKA projekt-résztvevők jogosultak (cluster-projektek résztvevői is)! -Bármely fázisban benyújtható a pályázat: EUREKA projekt- javaslat, vagy már elfogadott projekt Pályázói kör: - gazdasági társaság - szövetkezet - jogi személyiséggel rendelkező non-profit szervezet - költségvetési szerv Pályázni önállóan vagy konzorcium keretében lehet ! - Önállóan csak gazdasági társaság pályázhat -Költségvetési szerv, non-profit szervezet önállóan nem, csak konzorcium keretében pályázhat

| június 8. Magyar EUREKA pályázat III. A támogatás mértéke: projektenként igényelhető támogatás minimális összege: 20 millió Ft 1. V állalkozások számára nyújtott K+F támogatás: Alapkutatás:100% Ipari kutatás: 50% (max.80%-ig növelhető) Kísérleti fejlesztés: 25% (max. 60%-ig növelhető) 2. Költségvetési szerv és non-profit szervezet – 100% támogatás

| június 8. Magyar EUREKA pályázat IV. Támogatható tevékenységek: Alapkutatás (támogatás összegének max.30%) Ipari kutatás Kísérleti fejlesztés Elszámolható költségek: személyi juttatás eszközök és felszerelések költségei külső megbízás (kutatási tevékenységhez igénybe vett tanácsadás, szolgáltatás) kiegészítő általános költségek (támogatás max.5%-a partnerenként) koordinációs költségek (támogatási összeg max.2%-a) egyéb működési kiadások

| június 8. Magyar EUREKA pályázat VI. Pályázatok benyújtása: október 31-ig folyamatos, évi két értékeléssel Beadási határidő a évi 2. értékelésre október 7., következő meghirdetés 2010 vége – évi három értékeléssel től) A pályázati csomag letölthető: További információ: Szakmai kérdések: EUREKA Nemzeti Projekt Koordinátor Adminisztratív, elszámolási kérdések: MAG Zrt., Központi ügyfélszolgálat -Tel:

| június 8. Köszönöm a figyelmet! Csuzdi Szonja EUREKA Nemzeti Projekt Koordinátor Tel: Szüdi Gábor Tel: