Tóth István és Mátyás Tamás Sátoraljaújhely, 2011. május 30. Széchenyi Kártya Folyószámlahitel Széchenyi Forgóeszközhitel.

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
Hitellehetőségek kis- és középvállalkozások számára február.
Advertisements

HUNGÁRIA Takarék tavaszi agrár fórum sorozat.
Hitelek – pénzt kölcsönbe?. Ha több pénzre van szükséged, mint amennyi rendelkezésedre áll, dönthetsz úgy, hogy vársz, amíg összegyűlik a pénzed, vagy.
Az MFB Zrt. finanszírozási programjai
Banki mikrohitel konstrukciók
Kedvezményes források hitelképeseknek Sebők Orsolya főszerkesztő.
Kedvezményes MFB források hitelképeseknek Sebők Orsolya főszerkesztő.
SZÉP ZOLTÁN fejlesztési igazgató.
Az Új Széchenyi Terv Infopontok feladatai A pályázatkezelés menete – Pénzügyek.
2007. április 24. BG Finance Zrt. Meizl József.
Vállalkozói pályázatok Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP
Balassagyarmat, június 24. KKC-2007-V Támogatott hitel kezdő- és mikrovállalkozásoknak Mravcsik László,(MiFiN Zrt.) Vállalkozás- és Vidékfejlesztési.
Tartalom Gazdasági környezet, a hitelezés feltételeinek változása
Hitelbírálat a Kereskedelmi és Hitelbank Rt.-nél
Mikrohitel  Igénybevehetik: Kezdő és már működő mikrovállalkozások, melyeknél a bejegyzés vagy a vállalkozói igazolvány kiváltása már megtörtént  Hitel.
Piac & Profit Konferenciasorozat Start Garancia Zrt. Egy gonddal kevesebb! Pályázati garancia a Start Zrt-től Az értékteremtő befektetés garanciája.
A vidékfejlesztés hitelforrásai. A Pannon Takarékszövetkezet Univerzális magyar kisbank 26 kirendeltség két megyében és Budapesten – újabb egyesülés előtt.
Sok kicsi sokra megy? A kkv szektor a magyar gazdaság meghatározó eleme foglalkoztatás és jövedelemtermelő képesség szempontjából: 1,2 millió bejegyzett.
Vállalkozási ismeretek
Tájékoztató az OTP Bank Partnerei részére
Megfizethető források hitelképeseknek Sebők Orsolya főszerkesztő.
BG Finance Zrt. Moskovits Pál április 24..
A KA-VOSZ Zrt. koordinál a Program lebonyolításában résztvevő szervezetek között, a folyamatot elektronikus adatforgalom segíti A hiteltermékek illetve.
Piac & Profit Konferenciasorozat Start Garancia Zrt. Egy gonddal kevesebb! Pályázati garancia fedezet nélkül a Start Zrt-től Az értékteremtő befektetés.
Tájékoztató jellegű információk!. Versenyképesség javítása külső befektetővel
„Tartsa kezében bankügyeit!”
Hitelek, akár évi 4,5 %-ért, az Új Széchenyi Hitel Program keretében
MNB Növekedési Hitelprogram Sebők Orsolya Főszerkesztő
Kinek jut az MNB Növekedési Hitelprogramból? Sebők Orsolya Főszerkesztő
OTP Bank: finanszírozás és fejlődés
partnerség a K&H – tól Új Magyarország Programok Pályázatok
Regionális Fejlesztési Finanszírozó Zrt.
Vállalkozási ismeretek
Rimóc, október 28. KKC-2007-V Támogatott hitel kezdő- és mikrovállalkozásoknak Mravcsik László,(MiFiN Zrt.) Vállalkozás- és Vidékfejlesztési Iroda.
Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara „A siker kulcsa: a KAMARA” Vállalkozói Fórum április 29.
Ha több pénzre van szükséged, mint amennyi rendelkezésedre áll, dönthetsz úgy, hogy vársz, amíg összegyűlik a pénzed, vagy hitelt veszel fel. Mi a hitel?
Hiteles múlt, biztos jelen
A Zempléni Regionális Vállalkozói Központ
A lakossági ügyfelek részére kínált hiteltípusok.
Elérhető, támogatott hitelkonstrukciók a kkv –k számára.
MGV Zrt. – „Több mint egy bank”
Mikrohitel lehetőségek mikro és kisvállalkozások részére.
Az 53 éves Kis-Rába menti Takarékszövetkezet Köszönti a Fórum résztvevőit Május 31.
MiFiN Mikrofinanszírozó Zrt. hitelezési termékei
III. További finanszírozási alternatívák
Piac & Profit Konferenciasorozat Start Garancia Zrt. Egy gonddal kevesebb! Pályázati garancia fedezet nélkül a Start Zrt-től Az értékteremtő befektetés.
Pályázati Tanácsadói Szakmai Nap április 16. START Tőkegarancia Zrt. HOL ÉS HOGYAN KAPCSOLÓDIK A PÉNZÜGYI SZEKTOR AZ ÚMFT GAZDASÁGFEJLESZTÉSI PROGRAMJAIHOZ?
Bábolna, November 11. Agrár Szakmai Nap. Mit kínál a Szövetkezeti Integráció az agrárvállalkozásoknak? 2 Horváth Angyalka Értékesítési Vezető 2015.
Az OTP Bank által nyújtott lehetőségek MMK tag vállalkozók számára Budapest, május 26. Mert hiszünk azokban, akik hisznek magukban! Előadó: Fellegi.
2011. évi Kereskedelemfejlesztési pályázat Düh Gergely tanácsadó Ügyfélszolgálati és Stratégiai Elemző Osztály 2012.február 20.
SZÉP ZOLTÁN fejlesztési igazgató. A kkv szektor a magyar gazdaság meghatározó eleme foglalkoztatás és jövedelemtermelő képesség szempontjából: 1,2 millió.
Agrárágazati aktualitások. AZ OTP BANK SZEREPE AZ AGÁR- FINANSZÍROZÁSBAN 2.
Széchenyi Kártya Program PBKIK Siklós Sándor Andrea Széchenyi Forgóeszköz és Beruházási Hitel.
SZÉCHENYI KÁRTYA PROGRAM ÚJDONSÁGOK ÉS HITELEK UNIÓS PÁLYÁZATOKHOZ SZÉP ZOLTÁN fejlesztési igazgató KAVOSZ Zrt.
KAVOSZ Zrt – az MKIK és VOSZ létrehozta a KAVOSZ Zrt-t Feladatai:  Szakmai irányítás  Több mint 200 regisztráló iroda koordinálása  Ügyfelek.
Az OTP Bank által nyújtott lehetőségek MMK tag vállalkozók számára Budapest, június 16. Mert hiszünk azokban, akik hisznek magukban! Előadó: Dögei.
Kombinált Mikrohitel A Mikrovállalkozások fejlesztéséért.
OTP Pénzügyi Pont KFT február. 1-től létrejött egy új partneri hálózat, mely kizárólag az OTP Bank termékeit közvetíti az ország egész területén.
A hitelgarancia szerepe a kkv-k finanszírozásában 2010 Garantiqa Hitelgarancia Zrt.
Mindent a Mikro-, kis- és középvállalkozások versenyképességének növelése célú Hitelprogramról Beruházás, eszközbeszerzés, haszongépjármű vásárlás 0%-os.
1 Magyar Fejlesztési Bank Zrt. Postapartner Program.
Szakács Erik , Győr Széchenyi-kártya a VOLKSBANK – nál.
A hitelgarancia szerepe a kkv-k finanszírozásában 2010 Garantiqa Hitelgarancia Zrt.
Teljeskörű Pénzügyi Szolgáltatások a Pannon Takarék Banknál
KÖFOP Pályázatokhoz kapcsolódó finanszírozási lehetőségek a Széchenyi Kártya Program keretében.
Feladatok.
SZÁMVITEL.
SZÁMVITEL.
ZALA MEGYEI VÁLLALKOZÁSFEJLESZTÉSI ALAPÍTVÁNY
Az Erste Bank Hungary Zrt
Előadás másolata:

Tóth István és Mátyás Tamás Sátoraljaújhely, május 30. Széchenyi Kártya Folyószámlahitel Széchenyi Forgóeszközhitel

Az Erste Bank Hungary  a második legtöbb ügyféllel rendelkező bank (közel )  a harmadik legnagyobb fiókhálózat (202)  teljes körű pénzügyi szolgáltatást nyújtunk leányvállalataink és partnereink segítségével  409 ATM, és non-stop bankolási lehetőség

Vállalkozások pénzügyeiről röviden (1)  Első vállalati esetünk – Új munka elvállalása, anyagbeszerzéssel és alvállalkozóval Vállalkozónk elvállalt egy munkát, amely számára 25 Millió forint bevételt jelentene. A munkához 3 alvállalkozót kell megbíznia, de az alvállalkozók a munka elvállalásához 3 millió forint előleget kérnek  Második vállalati esetünk – az elvállalt munka során nem fizet időben a megbízó, de az alvállalkozók rész számláit és az alkalmazottakat ki kell fizetni, ami hirtelen 3 millió forint kifizetést jelentene  Harmadik vállalati esetünk – az elvállalt munka miatt több ÁFA-t kell fizetni a szokásosnál, ami plusz 2 millió forint befizetési kötelettséget jelent.  Negyedik vállalati esetünk – az elvállalt munka során a megbízó nem fizet előleget, de az anyagokat meg kell vásárolni a tüzépről, a szakkereskedésből. Ezért 1,5 millió forintot kellene kifizetni. Mi a közös a példákban? Mindegyik esetben a vállalkozónak hirtelen felmerülő – akár előre nem is tervezhető – kiadásai keletkeznek, amelyeket most kell kifizetni, de várhatóan 1 éven belül az elvállalt munkából befolyó bevételből fedezhető lenne a kiadás. A kifizetés viszont egy jelen időben keletkezett finanszírozást igényel. Ezek a kiadások rövid távon megtérülnek a megbízás bevételéből. Ezeket hívjuk napi pénzügyi egyensúly fenntartásnak vagy idegen szóval likviditás, fizetőképesség fenntartásnak

Vállalkozások pénzügyeiről röviden (2)  Ötödik vállalati esetünk – Új munkát a vállalkozónk sikeresen befejezte, jó minőségű munka miatt a megbízó 5 évre folyamatos munkát adna vállalkozónknak. Ehhez viszont eszközöket kell vennie: egy betonkeverőt, egy teherautót, kézi szerszámokat. A beszerzés mintegy 3,5 millió forintot jelent  Hatodik vállalati esetünk –A vállalkozónk nem tudja hol tárolni majd az eszközöket, ezért immáron kénytelen telephelyet is vásárolni, ami minimum 12 millió forint összegű kiadást jelent. Mi a közös a fenti példákban? Mindegyik esetben a vállalkozónk vásárol valamit, vagy eszközöket vesz. Valamennyi vásárlása olyan kiadás, amely tárgyi eszközök formájában jelenik meg, várhatóan több mint egy évig fogja ezeket használni, a vállalkozás működését hosszú távon szolgálja. A kiadásai nem egy munkából vagy megbízásból térülnek meg, hanem több megbízás nyereségéből. Ezek a kiadások un. Beruházások, befektetések, amelyek az eszközök értékcsökkenéséből, mint adókedvezményből és a vállalkozás munkáiból származó profitból térülnek meg. Nagy összeget tesznek ki, jellemzően önerőből nehezen megoldható kiadásokról van szó.

Vállalkozások pénzügyeiről röviden (3) EsetTípusMegtérülésMegtérülési idő Finanszírozás forrása Vevő 60 napos fizetési határidőt ad, az alvállalkozókat készpénzben kell fizetni Vevő-szállító egyensúly ÁrbevételbőlRövid távú, általában egy éven belüli Saját tőke Tagi kölcsön Rövid lejáratú hitelek Árubeszerzés, Készletvásárlás Gyártás pénzügyi finanszírozása ÁrbevételbőlRövid táv, általában egy éven belüli Saját tőke Tagi kölcsön Rövid lejáratú hitelek Béreket ki kell fizetni, de még nem jött meg a pénz a megbízótól Bérfizetések előre finanszírozása ÁrbevételbőlRövid táv, általában egy éven belüli Saját tőke Tagi kölcsön Rövid lejáratú hitelek TelephelyvásárlásBeruházásA cég jövőbeni tevékenységének nyereségéből Hosszú távú, általában egy éven túli Saját tőke Pályázati forrás Lízing Beruházási hitelek Szerszámok, gépek, autóvásárlás BeruházásA cég jövőbeni tevékenységének nyereségéből Hosszú távú, általában egy éven túli Saját tőke Pályázati forrás Lízing Beruházási hitelek

Vállalkozások pénzügyeiről röviden (4) Finanszírozás típusa / hitel célja Futam Idő Hitel visszafizetés forrása Jellemző Rövid lejáratú hitelek Folyószámlahitel Napi működés finanszírozására használható, eszközvásárlásra, beruházásra nem szabad felhasználni 1 évÁrbevételből származó jóváírások a bankszámlán Hitelkeret, mely többször igénybe vehető a futamidő során. Ha a számlán nincs elég pénz, de utalás vagy készpénzfelvétel történik, a tranzakció automatikusan terheli a hitelkeretet Minden beérkező jóváírás a számlán visszatörleszti a hitelkeret. Kamat csak a kihasznált keretösszeg után számolódik, minden nap csak az aktuális összeg után egy napra eső kamat terhelődik A ki nem használt keretösszeg után nagyon alacsony rendelkezésre tartási díj számolódik Rövid lejáratú hitelek Rulírozó (feltöltődő) forgóeszköz hitel Napi működés finanszírozására használható, eszközvásárlásra, beruházásra nem szabad felhasználni 1 évÁrbevételből származó jóváírások Hitelkeret, mely többször igénybe vehető a futamidő során. Ha nincs elég pénz, az ügyfél maga kérelmezi a hitelkeretből a folyósítást, így a szükséges pénz kb.1 nap alatt érkezik a számlájára A beérkező jóváírásokból az ügyfél maga törleszt, nem automatikus a törlesztés. Legkésőbb a lejáratkor kell visszafizetni a fennálló tartozást Kamat csak a kihasznált keretösszeg után számolódik, minden nap csak az aktuális összeg után egy napra eső kamat terhelődik A ki nem használt keretösszeg után nagyon alacsony rendelkezésre tartási díj számolódik

Vállalkozások pénzügyeiről röviden (5) Finanszírozás típusa / hitel célja Futam Idő Hitel visszafizetés forrása Jellemző Lízing Eszköz, autó, szerszám, gépvásárlás, ingatlanvásárlás Több évNyereségből és a vásárolt eszköz értékcsökkenése Hosszú távú finanszírozás Eszköz / ingatlan a lízingcég tulajdonában Havi vagy negyedéves törlesztések Maradványérték van, mely a teljes lízing %-a és utolsó törlesztésként kell fizetni Beruházási hitelek Vállalkozói jelzáloghitelek Eszköz, szerszám, ingatlan, gépvásárlás Több évNyereségből és a vásárolt eszköz / beruházás értékcsökkenése Hosszú távú finanszírozás A megvásárolt eszköz, megvalósított beruházás Havi vagy negyedéves törlesztések Az eszközre zálogjog kerül bejegyzésre, de a tulajdonjog marad a vállalkozásnál

Témáink  Széchenyi Kártya folyószámlahitel és Forgóeszközhitel alapjai és új igénylések  Jellemzői  Előnyei  Fedezetek  Résztvevő Szervezetek  Költségei  Igénylés és Folyósítás feltételei  Széchenyi Forgóeszközhitel jellemzői  Hitelbefogadás lépései+ Szükséges dokumentumok  Akció

Pontosan mi is a Széchenyi Kártya?  Folyószámla hitelkeret: Pénzforgalmi számlához kapcsolt hitelkeret automatikus lehívás a beadott utalásokból, visszatörlesztés a bejövő jóváírt tételekből Napi kamatszámítás – csak az adott nap végén kihasznált keretösszegre kell kamatot fizetni  Speciális, Széchenyi kártyás pénzforgalmi számla jár hozzá  Célja: napi működés pénzügyi biztonsági háttere, átmeneti forráshiány kezelése, szezonális jellegű finanszírozás, vevői-, szállítói finanszírozás, áruvásárlás, készletfeltöltés, bérfizetés, adófizetés. (Beruházások és eszközvásárlások nem!)  Hitel összege: 500 ezer Ft-25 millió Ft  Hitel futamideje: 1+1 év  Hitel devizaneme: HUF  Törlesztési kötelezettség:  Tőke lejáratkori visszafizetése futamidő végén (az első év után!!!)  Negyedévente kamat és kezelési költség megfizetése

Széchenyi Kártya folyószámlahitel előnyei  HUF alapú,nincs árfolyamkockázata  Kedvezményes kamatozású, államilag támogatott  Nincs rendelkezésre tartási jutalék  Kezdeti költségek alacsonyak  Csak kártyadíjat és állami kezességi díjat számítunk fel (csak pozitív döntés után kerül terhelésre)  Nem kell a szerződést közokiratba foglalni, így költséget takarít meg az ügyfél  Napi kamatszámítás miatt mindig csak a kihasznált részre számítunk fel kamatot/kezelési költséget  „fedezetlen hiteltípus”

Széchenyi Kártya folyószámlahitel előnyei  Hitel igénybevétele és törlesztése automatikusan, számlamozgásokkal együtt történik  Szabad felhasználású, rugalmas konstrukció  Ingatlanfedezet felajánlása nélkül juthat hitelhez az ügyfél  Nincsenek tiltott ágazatok  A dombornyomott bankkártyához utas-, baleset- és poggyászbiztosítás is tartozik  Nem kell új pénzforgalmi számlát nyitni, a meglévőhöz is be tudjuk kapcsolni  Komplex számlacsomag  Gyors ügyintézés (kb. átlagosan 3 hét)

Milyen fedezet szükséges a hitelkerethez?  Felhatalmazó levél más banknál vezetett pénzforgalmi számlára  Elvárt jóváírt bankszámlaforgalom:  10 millió Ft-os összegig a jóváhagyott hitelkeret háromszorosa egy év alatt  10 millió Ft felett a jóváhagyott hitelkeret hatszorosa egy év alatt  Garantiqa Hitelgarancia Zrt. készfizető kezességvállalása  KA-VOSZ sortartó kezessége  Magánszemély készfizető kezessége  Általánosan: magyar állampolgár vagy Magyarországon minimum 3 éve állandó lakóhellyel rendelkező EU tagállam állampolgára v, kettős ill. több állampolgárságú személy;  EV esetén: fentiek+ családtag kell, hogy legyen  BT. esetén: kültag mindenképpen, valamint ha a kültag tulajdonrésze nem éri el az 50%-os hányadot, akkor a beltag készfizető kezessége is szükséges  Kft. Esetén: minimum 50%-os tulajdonrésszel rendelkező tag(ok) készfizető kezessége

Széchenyi Kártya konstrukció lebonyolításában résztvevő legfontosabb szervezetek  KA-VOSZ Pénzügyi Szolgáltatásokat Közvetítő Zrt.  Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK)  Vállalkozók Országos Szövetsége  Garantiqa Hitelgarancia Zrt  Regisztráló- és társult szervezetek  Magyar Gazdaságfejlesztési Központ Zrt. (MAG Zrt)  Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) ERSTE BANK ZRT. és KÖZVETÍTŐ PARTNEREI

A SZK folyószámla hitelkeret kezdeti költségei 1.  Regisztrációs díj  MKIK vagy VOSZ tag igénylése estén díjmentes  Ha valamely Társult Szervezet tagja az igénylő, akkor 8 500,-Ft  Ha nem tag sehol sem az igénylő, akkor ,-Ft  Kamara/VOSZ szedi be a díjat az igénylés beadásakor  Cégkivonat díja:  3 000,-Ft, ha a Kamaránál/VOSZ-nál kérik le (ez a legcélszerűbb)  5 000,-Ft, ha Cégbíróságtól kérik ki  NAV nullás (bővített!!) igazolás díja:  2 000,-Ft  Pénzforgalmi számlavezetés díjai  Éves kártyadíj  A megítélt keretösszeg nagyságához igazodik  Társkártyák díja egységesen 4 000,-Ft/ db  A hitelkeret megnyitásának napján jogosult a Bank beszedni az éves kártyadíjat  Bankkártya használatával kapcsolatban is jogosultak vagyunk díjat felszámolni

A SZK folyószámla hitelkeret kezdeti költségei 2.  Garantiqa Hitelgarancia Zrt. 80%-os kezességének díja:  hitelszerződésben meghatározott hitelkeret 80%-ára a Garantiqa Zrt. Kezességet vállal, ami állami kezesség. Ez 1,7%-os mértékű készfizető kezességvállalási díjat (garanciadíj) jelent.  A Vállalkozás a díj 56%-át fizeti meg, másik részét az állam támogatja  Keretnyitáskor a garanciadíj bruttó összegével megterheli a Bank a vállalkozás bankszámláját, majd jóváírja a támogatás mértékét

Futamidő alatt felmerülő költségek  Kamat  Alapkamatláb: 1 havi BUBOR  Havonta változhat, hó utolsó napján határozza meg a Bank a következő hónapban érvényes kamatot  Kamatfelár mértéke: évi 4%  Összesen tehát: 1 havi BUBOR+ 4%= jelenleg 6,04%+4%= 10,04 % /év  10 millió Ft keretösszegig 1 %-ot támogat az állam, tehát a nettó fizetendő kamat 9,04% (Hirdetmény szerint a december 31-ig kibocsájtott keretekre érvényes a támogatás)  Kezelési költség: évi 0,8%  A hiteldíjat (kamat+ kezelési költség) minden naptári negyedév végén terheljük  Rendelkezésre tartási jutalék: NINCS!!  Havi számlavezetési díj és tranzakciós díjak A számlavezetéssel és a hitellel kapcsolatos díjakat a Széchenyi Kártya Hirdetmény tartalmazza: Hirdetmények/Mikrovállalati Hirdetmények/Széchenyi Kártya Hirdetmény

Kik igényelhetnek Széchenyi Kártyát?  Egyéni vállalkozások v. egyéni cégek  Közkereseti társaságok  Betéti társaságok  Korlátolt felelősségű társaságok  Részvénytársaságok  Szövetkezetek

Igénylés alapfeltételei  Rendelkeznek legalább egy lezárt, teljes naptári évre (január 01-től december 31-ig) vonatkozó pénzügyi beszámolóval,  Foglalkoztatottainak létszáma nem haladja meg a 250 főt,  Nettó árbevétele a hiteligénylés pillanatában vagy az azt megelőző évben nem nagyobb 50 millió EUR-nál, illetve mérlegfőösszege nem nagyobb 43 millió EUR-nál (vagy annak megfelelő forintösszegnél),  Nincs lejárt köztartozása,  Nem áll csőd-, felszámolási-, végelszámolási- vagy egyéb, a megszüntetésére irányuló, jogszabályban meghatározott eljárás alatt,  Nincs végrehajtási eljárás folyamatban ellene,  Nincs semminemű lejárt tartozása,  Cégnyilvántartásba be van jegyezve,  Rendelkezik a tevékenysége folytatásához megfelelő engedélyekkel,  A konstrukcióban szereplő előírásoknak megfelel.

Melyek a hitel folyósításának alapfeltételei?  Vállalkozásának rendelkeznie kell az Erste Bank Nyrt-nél vezetett forint bankszámlával  A Hitelszerződés és a Készfizető kezességi szerződés megkötésre került  Garantiqa Hitelgarancia Zrt. kezességvállalása megtörtént  Vállalkozása folyószámláján a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. kezességvállalási díja és a kártyadíj rendelkezésre áll  Más banknál vezetett vállalati számlákra vonatkozó felhatalmazó levél rendelkezésre áll  Vállalkozása pénzforgalmi számláján nincs sorbanálló tétel (pl. inkasszó)

Széchenyi Forgóeszközhitel  Finanszírozás célja:  bevételek és kiadások időbeli eltolódásának kezelése  készletek jutányos áron való beszerzése  kapacitásnövelés  Akár 36 hónapos futamidő  Igényelhető hitelösszeg:1 millió Ft-tól 25 millió Ft-ig  Állami kamat és garanciadíj támogatás kapcsolódik hozzá  Minősítéstől függően adjuk az árbevétel akár maximum 25%-át  Fedezet:  magánszemély készfizető kezessége  Garantiqa Hitelgarancia Zrt készfizető kezessége  Banki számlaforgalom  10 millió Ft felett bizonyos esetekben ingatlanfedezet szükséges  Számla ellenében hívható le a hitel  Alapfeltételek a Széchenyi folyószámla-hitelkerethez hasonlóak

Hol igényelhetőek a hitelek? A Széchenyi Kártya Program hiteleinek igénylése a Ka-Vosz Zrt., mint az Erste Bank Hungray Zrt. megbízottja közreműködésével történik. A Széchenyi Kártyát és a hozzá kapcsolódó folyószámlahitelt a VOSZ vagy a területileg illetékes kereskedelmi és iparkamarák irodáiban igényelheti. A hitelkérelem benyújtásához szükséges dokumentumokat ezekben a regisztráló irodákban tudja beszerezni, vagy letölthetők a KA-VOSZ Zrt. honlapjáról (

Hitelbefogadás lépései  Javasolt befáradni a bankfiókba az előzetes minősítés elvégzéséhez  A szükséges dokumentumok összegyűjtése, a kérelmek könyvelő segítségével történő kitöltése  Bevinni a Kamarába vagy a VOSZ-ba az igénylést (On-line is kitöltheti, de az aláírások miatt és a pluszdokumentumok miatt mindenképp be kell mennie személyesen)  Megjelölni a Bankunkat, mint hitelt nyújtó Bank  A Kamara/ VOSZ ügyintéző az igénylést átadja a Bank felé az elektronikus rendszerben, a papír alapú igénylést eljuttatja a fiók részére hitelbírálatra

Kérelemhez benyújtandó alap dokumentumok listája  Nyilatkozat  Széchenyi Kártya igénylési lap  APEH által kiállított - 30 napnál nem régebbi dátumú – nemleges adóigazolás* eredeti példánya  A magánszemély készfizető kezes személyazonosító okirata(i), adókártyája  30 napnál nem régebbi pénzforgalmi bankszámla kivonat  Előző 12 havi számlaforgalom igazolás  Banki szubjektív profil Egyéni Vállalkozók esetén (fentieken kívül):  Az Egyéni Vállalkozó személyazonosító okirata(i), adókártyája, Vállalkozói igazolvány  Személyi jövedelemadó vagy EVA bevallás Társas Vállalkozások esetén (fentieken kívül):  30 napnál nem régebbi cégkivonat  Társasági szerződés, alapító okirat  Aláíró személy(ek) aláírási címpéldánya(i),  Dokumentumokat aláíró személy(ek) személyazonosító okirata(i) és adókártyája,  Az utolsó lezárt év számviteli törvény szerinti beszámolója vagy EVA bevallás  A tárgynegyedév – cégszerűen aláírt - főkönyvi kivonata

Pörgesse fel Ön is vállalkozását a Széchenyi Kártya Program hiteleivel! április 18-tól június 30-ig befogadott hitelkérelem és pozitív banki hitelbírálat esetén  A hitelekhez kapcsolódó pénzforgalmi bankszámla október 31-ig esedékes számlavezetési díját elengedjük,  és a 0,5–5 millió Ft hitelösszeg között Ft, 6–25 millió Ft hitelösszeg között Ft összegű Spar utalványt adunk ajándékba. A számlavezetési díjkedvezmény a szerződéskötés naptári hónapjától jár. Az utalványok szeptember 15-ig kerülnek postai feladásra a mikrovállalati ügyfél Banknál megadott postacímére.

Elérhetőségek Sátoraljaújhelyi fiókvezető Mátyás Tamás Tel.: Fiók címe: Sátoraljaújhely 3980 Széchenyi tér 3. Sárospataki fiókvezető Tóth István Tel.: Fiók címe: Sárospatak 3950 Rákóczi utca 40.

Köszönjük a figyelmet! Jelen tájékoztatás nem teljes körű! Kérjük, hogy a hitelhez kapcsolódó további információért, illetve a hitel aktuális kondícióit illetően szíveskedjen Erste Bank Fiókjainkhoz fordulni.