Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

1968 franciaországi eseményei A Petőfi Sándor Gimnázium bemutatója.

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "1968 franciaországi eseményei A Petőfi Sándor Gimnázium bemutatója."— Előadás másolata:

1 1968 franciaországi eseményei A Petőfi Sándor Gimnázium bemutatója

2 Az első tiltakozás március 22-én a párizsi egyetem nanterre-i fakultásán a diákok elégedetlenségüknek adtak hangot az egyetemi oktatás körülményei (túlzsúfolt egyetemek, felszereltség hiánya, oktatás minősége, elhelyezkedési gondok stb.) miatt, s elfoglalták az egyetem tanácstermét.

3 Az egyetem erre Ekkor a rektor elrendelte a bölcsészkar ideiglenes bezáratást, tizennyolc diák ellen fegyelmit indított. Ez ellen tiltakozva a diákok másnap a Sorbonne egyetem udvarán gyűltek össze, s a rendőrség is beavatkozik

4 Május 3 Május 3-án az ez ellen tüntető mintegy négyszáz diákot a Sorbonne-ra behatoló rendőrség kiszorítja az egyetemről.” Ennek következtében az utcákon verekedés tör ki, a Sorbonne-t bezárják.

5 Május 10 Május 10-én ülősztrájkot tartanak, és Párizs több másik egyetemén is zavargások törnek ki, tüntetéseket rendeznek, súlyos összecsapásokra kerül sor a tüntetők és rendőrök között.

6 Május 13 A rendőrség brutális fellépése miatt a szakszervezetek május 13- án 24 órás szolidaritásra szólítanak fel a diáksággal, amiből általános sztrájkmozgalom bontakozik ki.” Kilenc millió munkás csatlakozott a megmozduláshoz: gyárakat foglalnak el, a szakszervezetek béremelést, több szociális juttatást és rövidebb munkaidőt követelnek

7 Május 20 május 20-án már közel ötmillió francia sztrájkol. A két csoport céljai különböznek, így a politikai követelésekkel is elkülönülten lépnek fel.

8 A bukás Az májusi lázadás legtöbb célkitűzése ugyan nem valósult meg, mégsem maradt hatás nélkül, sőt, Franciaországban ma is sokan vízválasztónak tekintik ezt az eseményt.”A diáklázadások egyik vezető alakját, az akkor 23 éves Daniel Kohn- Benditet pedig kiutasították az országból

9 1968 ma már történelem „Mindez valamikor megtörtént. Az 1968 vitájának állandó felmelegítése nem visz előre bennünket. Tetszik vagy nem, 1968 megváltoztatta a világot. Ám napjaink társadalma már nagyon különböző, ezért különböző kérdésekről kell vitáznunk” – vélekedik az egykori francia diákvezér, Daniel Cohn-Bendit.

10 Ekkor ölik meg Martin Luther Kinget az amerikai polgárjogi aktivista tiszteletest és Ernesto Che Guevara argentin forradalmárt

11 Ekkor van a mexikói olimpia

12 És a vietnami háború tetőpontja is


Letölteni ppt "1968 franciaországi eseményei A Petőfi Sándor Gimnázium bemutatója."

Hasonló előadás


Google Hirdetések