A regionális integrációk politikai gazdaságtana

Az előadások a következő témára: "A regionális integrációk politikai gazdaságtana"— Előadás másolata:

1 A regionális integrációk politikai gazdaságtana
13. fejezet

2 Következő órára ARTNER ANNAMÁRIA–RÓNA PÉTER:
EUROSZ(K)EPSZIS: AZ OPTIMÁLIS VALUTAÖVEZET ELMÉLETE ÉS AZ EURÓ GYAKORLATA

3 . Az optimális valutaövezet elmélete megszületése óta számottevő változáson ment keresztül az egységes európai gazdaság megteremtését, az „európai álom” megvalósítását célzó politika igényei szolgálatában. A cikk az optimális valutaövezet feltételeinek és az euró gyakorlatának egybevetésével vizsgál- ja, mennyiben játszott közre az eurózóna válságában maga az – eredeti elmélet intésével ellentétesen – igen különböző fejlettségű országokat integráló euró. Sorra veszi az infláció, a külső egyensúly, a lakossági eladósodás, a reál effektív árfolyam, a felzárkózás és versenyképesség kérdését, és statisztikai adatok segítségével bizonyítja az eredeti elmélet minden lényeges megállapításának érvényességét az euróövezet öt gyenge országában.

4 Kérdések Miért jönnek létre integrációk?
Politikai, vagy gazdasági okok? Ellentmond-e a globalizációnak (blokkosodás)? Kinek jelent előnyt a regionalizáció?

5 Regionalizációs folyamatok a II. világháború után
1950-es és 1960-as évek hulláma Főként kereskedelmi integráció Regionális célok, kis világgazdasági hatás Az USA kezdetben a multilaterális tárgyalásokkal próbálta ellensúlyozni 1980-as évek közepe után: új regionalizmus Kereskedelem, pénzügyek, FDI Globális méretek, tömbösödés, nagy világgazdasági hatás → Regionalizáció Befelé fordulás vagy nyitás? Belső és külső érdekek

6 . Az európai gondolat azonban már a két világháború közötti évtizedekben, illetve a háború alatt elkezdett formálódni. A legjelentősebb ilyen közéleti gondolkodó a páneurópai mozgalom elindítója, a kozmopolita gróf Richard Coudenhove-Kalergi volt. Nem véletlen, hogy a Tokióban japán anyától és osztrák-magyar arisztokrata diplomata apától született Coudenhove-Kalergi ismerte fel, milyen konfliktusokat hordoz magában a Versailles-ban megszületett béke, amelyeket csak az európai egységesülés, a kontinens föderalizálása révén lehetséges elkerülni.

7 Szabadkereskedelmi övezet: az országok között a kereskedelem (az áruk és a szolgáltatások áramlása) liberalizált (tehát mentes a vámoktól, mennyiségi korlátozásoktól), a kívülállókkal szemben minden tagország önálló kereskedelem (vám-) politikát folytat. Vámunió: a szabadkereskedelmi övezet azzal, hogy a tagországok a kívülállókkal szemben már közös kereskedelempolitikát folytatnak. Közös piac: vámunió, melyet a tőke és a munkaerő tagországok közötti áramlásának liberalizálása egészít ki. Egységes piac: olyan közös piac, melyben nemcsak a kereskedelempolitikai korlátokat (a vámokat, mennyiségi korlátozásokat) bontják le az áruk, szolgáltatások, tőke és munkaerő áramlása előtt, hanem az egyéb (pénzügyi, technikai, fizikai) akadályokat is. Az egységes piacon tehát a piaci forgalom feltételei minden tagországban azonosak. Gazdasági unió: olyan egységes piac, melyhez a nemzeti gazdaságpolitikák összehangolása, végső soron közös gazdaságpolitika járul. Elengedhetetlen eleme a közös valuta. Politikai unió: az integrálódás végső fázisa, teljes integráció, melyben a kormányzat és a törvényhozás közösségivé válik, „nemzetközi” vagy „nemzetek feletti” állam veszi át a nemzeti államok szerepét. Első fázisa a külpolitika, belpolitika és igazságügy közösségi szintre emelése.

8 Regionalizációs folyamatok
A regionalizáció mozgatói: Piac vezérelte integráció Politika irányította integráció Melyik dominánsabb? Követik-e egymást? Van-e ok-okozati kapcsolat? EU NAFTA Ázsia csendes-óceáni térsége

9 Integrációs elméletek
Nincsen egységes elméleti keret Közgazdasági megközelítések Jólétre gyakorolt hatás a tagok és nem tagok vonatkozásában (ua. a hatás, mint a szabadkereskedelem) Politológiai megközelítések A gazdasági és politikai integrációk létrejöttének okai

10 Gazdaságelméleti megközelítések
Új institucionalizmus Új politikai gazdaságtan Marxi megközelítés Optimális valutaövezet elmélete

11 Politikaelméleti megközelítések
Föderalizmus Funkcionalizmus - Mitrany Neofunkcionalizmus - Haas Neoinstitucionalizmus - Keohane Intergovernmentalizmus – Moravcsik, Hoffman Realizmus Eklektikus megközelítés

12 Gazdaságelméleti megközelítések
Új institucionalizmus: - Tranzakciós költségek elmélete Piaci kudarcok kezelése, koordinációs problémák kezelése Az államokat ez együttműködésre ösztönzi A politikai motivációkkal nem foglalkozik

13 Gazdaságelméleti megközelítések
Új politikai gazdaságtan: Érdekcsoportok vizsgálata, motivációi, működése, elosztási hatások A vámuniók és szabadkereskedelmi megállapodások hátrányosak a kívülállókra A tagországokon belül egyenlőtlen elosztás (vesztesek nyertesek) Vagyis az integrációk meghatározott csoportok érdekeinek megfelelően jönnek létre

14 Gazdaságelméleti megközelítések
Jacob Viner: The Customs Union Issue (1950) – a közös külső vámtarifáknak nem csak kereskedelemteremtő, hanem kereskedelemterelő hatása is van; emiatt a gazdasági jólétre gyakorolt hatása bizonytalan - Ha egy vámunió csak keresletteremtő hatással jár, az minden ország számára előnyös. A keresletterelő hatás fellépése viszont kedvezőtlen hatásokkal is járhat, a kívülállók helyzetét mindenképpen rontja.

15 A vámunió kereskedelemteremtő hatása
A vámunió egyik legkedvezőbb hatása, hogy lehetővé teszi a nemzetközi munkamegosztás további bővülését azzal, hogy a vám eltörlése újabb területeken teremt komparatív előnyöket. Ezzel a tagországok együttes helyzete javul. Közvetve kedvezően hat ez a folyamat a kívülállókra is, hiszen a belső kibocsátás növekedésével növekszik az import iránti igény, ami a kívülálló országok realizálási lehetőségét is bővíti. A vámunió az ország együttes jólétét növeli, de ez a többlet nem egyenletesen oszlik meg a gazdasági szereplők között. A legjobban a fogyasztók járnak, csökken viszont a belföldi termelők jövedelme és az állam bevétele.

16 A vámunió kereskedelemterelő hatása
A kereskedelemterelő hatás abban különbözik a kereskedelemteremtéstől, hogy a teljes import – export nem változik, csak az import átterelődik a vámunión kívüli országból a tagállamokba. Mindenképpen rontja a kívülállók helyzetét, de az unión belül is csökkenti a jólétet, mert ugyanazt a terméket a hatékonyabban termelő nem uniós ország helyett egy kevésbé hatékonyan termelő uniós országból szerzik be. A kereskedelemterelés rontja az erőforrások nemzetközi allokációját, elvonja a termelés lehetőségét attól az országtól, amely egyébként az adott termék előállításánál komparatív előnyökkel rendelkezne. A vámunió egyszerre idézhet elő kereskedelemteremtést és –terelést, ezért a tagállamok jóléte attól függően alakul, hogy melyik hatás erősebb.

17 Gazdaságelméleti megközelítések
Optimális valutaövezet elmélete Robert Mundell: célszerű a regionális integráció, ha fix árfolyamok mellett az alkalmazkodás kevesebb költséggel jár, mint rugalmas árfolyamok mellett Ez abban az esetben érvényesül, ha a tagok jelentős mértékben integrálódnak

18 Az egységes valuta bevezetésének előnyei
1. Közvetlen  tranzakciós költségek  csökkenése 2. Árfolyamkockázatok kiküszöbölése, 3. Árak összehasonlíthatósága, 4. Integrált pénzpiac

19 Az egységes valuta bevezetésének hátrányai
Nemzeti monetáris politika (pénzmennyiség szabályozás, árfolyam politika) feladása, A szegmentált piacok haszonélvezői (pl. bankok, pénzváltók stb.) veszítenek.

20 Gazdaságelméleti megközelítések
Marxisták A technológiai fejlődés és a verseny arra ösztönzi a tőkét, hogy levesse a nemzeti piac béklyóit Ellentmondásos folyamat, lásd euró A kapitalizmus alaptörvénye, a tőkefelhalmozás, egyre nagyobb piacok bevonásával megy végbe. A tőke, növekedése egy adott pontján, szükségszerűen átlépi a nemzeti piac határait. A terjeszkedésre annál inkább van mód, minél szabadabb az áruk és a tőke áramlása, továbbá minél egységesebb az egyes piacokon a gazdasági szabályozórendszer. A tőkének ezek az igényei valósulnak meg a liberalizáció, dereguláció és jogharmonizáció gyakorlatában - vagyis a piacok egységesülésében.

21 „A nagy, integrált piacok és az állami szabályozó-elnyomó funkció egyidejű igénye a több nemzetgazdaságot integráló föderatív állam (gazdasági-politikai unió) keretében nyerhet kielégítést. Ez egyet jelent a nemzetállamok (kormányok) szuverenitásának feladásával, teljes funkcióvesztésükkel, végső soron megszűnésükkel. Ez a helyzet a legerősebb tőkéknek, a transznacionális vállalatoknak kedvez. A nagytőke konkurenciája azonban a kisebb (“nemzeti”) tőkés csoportok (kisvállalatok, a multikkal szemben nem versenyképes nagyvállalatok) létét is fenyegeti. Ezek a tőkés csoportok csak nemzeti kormányaiktól, a “nemzeti piac” intézményétől várhatnak segítséget. A nemzetállam fennmaradásáért vívott, nagyon is saját gazdasági érdekeiket szolgáló harcukhoz a “nemzet” fogalmával, a nacionalizmus történelmileg túlhaladott eszméjének felmelegítésével igyekeznek tömegeket verbuválni. Nem is sikertelenül.” (Artner)

22 Politikai megközelítések
Föderalizmus Funkcionalizmus és neofunkcionalizmus Intergovernmentalizmus Neoinstitucionalizmus Realista megközelítés Eklektikus megközelítés

23 Föderalizmus A háborúk problémájának a megoldása
Föderalizmus: világállam, neo-föderalizmus: integráció is Euro-föderalizmus: Európai Egyesült Államok Valójában a sikeres föderációk inkább védelmi jellegűek: Svájc, USA

24 Funkcionalizmus Funkcionalizmus: David Mitrany (A Working Peace System): a világon a funkcionális és technikai területek (egészségügy, posta, kommunikáció) nk.-i szabályozásával elkerülhetnénk a háborúkat; ezen intézmények mentén a világ már erősen integrálódott, ezek a nemzet-államoktól függetlenül, és azoktól hatékonyabban képesek működni Gazdasági és technológiai folyamatok: egyre több funkciót kell nemzetközi kezekbe adni Nemzetállam egyre kevésbé működőképes: itt is világállam, világbéke

25 David Mitrany által megfogalmazott funkcionalista elmélet szerint a regionalizmus, a föderációk és a szuverén államokon alapuló vesztfáliai rendszer között nincs különbség. Hasonlóan Monnethoz, a nemzetközi együttműködést és intézményeket tekintette az államközi béke garanciájának. A nemzetközi viszonyok liberális hagyományához köthető szerző szerint az emberek valós szükségleteit a meghatározott célokra létrehozott – nem kizárólagosan gazdasági szerepet ellátó – nemzetközi intézmények elégíthetik ki a leghatékonyabban. A regionalizmus, az uniók kizárólagosak, megkülönböztetik tagjaikat és a külső szereplőket, a funkcionális intézmények viszont inkább integratív szerepet töltenek be (Rosamond 2000: 36-37).

26 Neofunkcionalizmus Ernst Haas a megalkotója; lényege: a funkcionalizmushoz hasonlóan az intézményi integrációt támogatja, ám azt nem a kormányok megfontolt politikája eredményének tekinti, hanem az önérdekeiket követő érdekcsoportokénak; az integráció okaival nem foglalkozik, de ha az egyszer beindul, akkor az előnyöket látva további együttműködésre sarkall majd, fokozatosan szélesebb együttműködésre ösztönöz Funkcionális: egyre több közös politika Politikai: politikai tevékenység áthelyeződése Intézményi: Bizottság bővülő jogai (EU) Földrajzi: bővülés Kulturális: európai „tudat”

27 Neo-funkcionalizmus A gazdasági és technológiai hajtóerők a világot az integráció felé hajtják Öngerjesztő folyamat Mindenkinek jó 1967-ben Franciaország megvétózza a brit belépést - Haas önkritikája

28 A neofunkcionalizmus a társadalmi cselekvő aktorokat is beemeli az elméletbe. Az integráció tehát nem spontán folyamatok eredője, hanem a társadalmi, gazdasági szereplők tudatos érdekérvényesítésének eredménye. A neofunkcionalista elmélet – hasonlóan Mitrany funkcionalizmusához – technokrata, pragmatikus szemléletmódja alapján ezek a cselekvő szereplők elsősorban gazdasági érdekérvényesítő csoportok, szakszervezetek, munkaadói érdekszervezetek, gazdasági lobbicsoportok. A szupranacionális aréna olyan fórumként szolgál, ahol a nemzetállami szereplők hatékonyabban tudják befolyásolni az őket érintő döntéseket. A neofunkcionalizmus elmélete ebből a szempontból a pluralista elméletekhez kapcsolódik. A pluralista elmélet a politikai rendszer működésének strukturalista-funkcionalista leírását adja. Eszerint a különböző érdekcsoportok követeléseket fogalmaznak meg a politikai döntéshozók felé, erőforrásaikat felhasználva kívánják befolyásolni a politikai döntés- hozatalt a politika input oldalán, a döntések pedig jogszabályok, támogatások formájában jelentkeznek az output oldalon. A pluralizmus garanciája, hogy egyik csoportnak sincs kizárólagos befolyása az egész politikai rendszerre nézve. .

29 Az integrációs folyamat révén azonban az egyes társadalmi-gazdasági szereplők hatékonyabban érvényesíthetik érdekeiket, ha a szupranacionális intézmények felé fogalmazzák meg követeléseiket. Az integráció motorja az érdekcsoportok megváltozott stratégiáján túl az ún. spill-over hatás, a folyamat, mely során az egyik gazdasági szektorban végbemenő integráció hatással van más szektorokra is, a hatékonysági követelmény ugyanis kikényszeríti ezeken a szektorokon belül is az integrációt, így a spill-over hatás révén előbb-utóbb az egyre szorosabb gazdasági integráció kikényszeríti a politikait is (Haas 1968: 48-50). .

30 Intergovernmentalizmus
= kormányköziség: A neofunkcionalizmus „bukása” után kerül előtérbe Moravcsik, Hoffman Államok racionális cselekvők Nemzeti érdek a belpolitikában kristályosodik ki A nemzeti érdekeket az államok kormányközi tárgyalásokon érvényesítik

31 A kormányközi elméletek szerint az integrációt érintő legfontosabb fejlemények az egyes tagállamok kormányai közötti alkuk, és nem a pragmatikus automatizmusok eredményei. Az iskola megalapozója, Stanley Hoffmann szerint a neofunkcionalisták túl nagy hangsúlyt fektettek az integrációs folyamatra, miközben nem foglalkoztak a politikai kontextussal (Rosamond 2000: 76). A továbbélő nemzeti érdekek számbavételét az elméletalkotásnál konkrét európai politikai események motiválták: a francia külpolitikai különutasság, a francia Európa-politika, a francia érdekek következetes és kizárólagos érvényesítése De Gaulle elnöksége alatt, amelynek tetőpontja az EGK Tanács üléseinek bojkottja volt (üres székek politikája). .

32 Hoffmann elemzésében az integráció szempontjából különbséget tett az elsősorban gazdasági természetű és a nemzeti szuverenitás szempontjából kevésbé érzékeny (low politics), valamint az olyan területek között, amelyek a tagállami elitek helyzetét lényegükben érintik (high politics) – ezek a védelmi ügyekkel, külpolitikával kapcsolatosak. A tagállami elitek szívesen együttműködnek az olyan területek rendezése kapcsán, amelyek természetükből adódóan egyébként sem rendezhetőek kizárólag állami szinten, az integráció előrehaladtával azonban bizonytalanná válik az együttműködés kimenetele az érzékeny politikai területekre nézve, ami a tagállami elitcsoportokat is arra sarkallja, hogy az integrációt fékező, saját helyzetüket pedig biztosító lépéseket tegyenek. Hoffmannnál a politikai kategóriája visszakerül az elméleti eszköztárba, az európai integráció nem tisztán technokrata tervezés eredménye. Az integráció sikerességét is az garantálta a low politics területén, hogy a tagállamok közvetlen előnyre tehettek szert szuverenitásuk komolyabb veszélyeztetése nélkül, a spill-over tehát korántsem automatikus, az integrációs folyamat a tagállamok kormányainak szuverén döntésein alapszik (Hoffmann 1995: 84).

33 Liberális intergovernmentalizmus
Andrew Moravcsik:„Az európai integráció a nemzeti vezetők egy sor racionális döntésének eredményeképpen kezdődött. Ezek a vezető személyiségek következetesen szem előtt tartották a globális gazdaság strukturális kényszereinek hatására lassan kialakuló gazdasági érdekeket, azaz elsősorban a befolyásos termelők kereskedelemi érdekeit, másodsorban a kormányzó koalíciók makrogazdasági preferenciáit. Amikor ezek az érdekek közeledtek egymáshoz, akkor az integráció folyamata előrehaladt.” (352. oldal) EU sikere: tagállami érdek Nem veszi figyelembe: Politikai motivációkat Geopolitikai érdekeket Problémás más integrációk magyarázatánál: pl. NAFTA

34 Összefoglalva Míg a föderalista elméletek politikai programként fogalmazták meg az európai integrációt, a neofunkcionalizmus pragmatikus célokat tűzött ki, és a gazdasági együttműködésben látta a politikai integráció útját, addig a kormányközi elméletek a nemzeti érdek és a tagállami belpolitika jelentőségét emelték ki. A politikai és a gazdaság összetett kapcsolatának elemzése?

35 Neoinstitucionalizmus
Intézmények, rezsimek szerepe a gazdasági és politikai problémák megoldásában, ennek egyik formája az integráció Tranzakciós költségek csökkentése, piaci kudarcok orvoslása, mérséklése Ebben a felfogásban az integráció nem más, mint egy regionális rezsim Tulajdonképpen minden integrációra bizonyos szempontból magyarázat, ugyanakkor az integrációkban jóval mélyebb az együttműködés, mint a rezsimekben

36 Realizmus Regionális integráció: hatalmi kérdés
Nemzeti stratégiák alapelemei Integrációk politikai okokból: már a Vámunió is Általában egy vagy több centrum-ország vezeti őket Politikai döntés megelőzi a funkcionális integrációt Regionális integráció: államok egyszerre maximalizálják abszolút és relatív hasznaikat A nagyhatalmak gazdasági érdekeik érvényesítésére választják a regionalizmust EU, NAFTA, APEC

37 Eklektikus megközelítés
Kísérlet közös jellemzők találására: Valamilyen gazdasági cél (először általában kereskedelemi) Általában van vezető állam, államok De! Regionalizmus erősebb, ha nincs globális vezető hatalom Érdekcsoportok és az államok egyéni érdekei Regionális törekvések válaszok? (NAFTA,APEC?) Egyéb politikai gazdaságtani indokok: méretgazdaságosság, oligopol piacok Védett keretek között jobban megy, mint teljesen nyitott piacokkal

38 Néhány jelentősebb regionális tömörülés jellemzői
Név Népesség (millió fő) Tagországok száma Összes GDP (milliárd USD, vásárlóerő-paritáson), 2005 Egy főre jutó GDP (USD, vásárlóerő-paritáson), 2005 EU 460 25 11.723,8 25.480 EFTA 12 4 412,7 33.283 NAFTA 430 3 12.889,9 29.942 ASEAN 554 10 2.172 4.044 GCC 38 6 536,2 14.949 FÁK 280 2.230,8 7.967 COMESA 406 20 735,6 1.811

39 COMESA Egy jelentős afrikai tömörülés, a Dél- és Kelet-Afrikai Közös Piac (Common Market of Eastern and South Africa) 1994-ben jött létre, az 1981-es preferenciális övezet kibővítéseként. A tagok (Angola, Burundi, Comoro-szigetek, Dzsibuti, Kongó, Eritrea, Etiópia, Kenya, Madagaszkár, Malawi, Mauritius, Namíbia, Ruanda, Seychelles-szigetek, Szudán, Szváziföld, Tanzánia, Uganda, Zambia és Zimbabwe) között jelentősen csökkentek a kereskedelem akadályai, cél a vámunió A tagok közül 2006-ig 11 ország törölte el az egymás közti vámokat, s fontos lépeseket tettek a mennyiségi korlátozások és más nem vámjellegű akadályok eltörlése felé is. A tagországok igyekeznek összehangolni monetáris politikájukat is, fontosnak tartják az egymás közti konvertibilitás kiszélesítését, s 2025-re szeretnének egy monetáris uniót megvalósítani. Az együttműködés az egymás közti kereskedelmet jelentősen növelte

40 GCC A gazdagabb, olajkincsekben bővelkedő Kuvait, Katar, Egyesült Arab Emirátusok, Bahrein, Omán és Szaúd-Arábia által létrehozott Öböl-menti Együttműködési Tanács (GCC, Gulf Co-operation Council) (2006). Az 1981-ben kezdődött együttműködés sikerének oka a résztvevő országok hasonló fejlettsége és adottságai: a kisebb népességű, magas egy főre jutó GDP-vel rendelkező, földrajzilag is egymáshoz közel álló, a világpolitikában hasonló érdekekkel rendelkező országok a vámunió kialakítása mellett komoly lépéseket tettek a tőke és a munkaerő szabad áramlásának megvalósítása felé is. (GCC, 2003). Reális célnak tűnik a közös piac megvalósítása, illetve a monetáris unió létrehozása.

41 MERCOSUR Déli Közös Piac (Mercado Común del Sur) Argentína, Brazília, Uruguay és Paraguay az 1991-es Asuncioni Szerződéssel hozta létre. A kereskedelmi akadályok lebontása, az egymás közti szabadkereskedelem megteremtése igen lassan bontakozott ki. Az együttműködés sikeresnek tekinthető, a szerződő felek közötti kereskedelem a kilencvenes években dinamikusan bővült (1990 és 1998 között 300%-kal), azonban a kilencvenes évek végén kibontakozó válság a tagok között éles kereskedelmi vitákat eredményezett. Ma vámunióként működik, vagyis közös külső vámokat alkalmaz harmadik országokkal szemben. Társult tagként időközben Chile és Bolívia is csatlakozott, velük szabadkereskedelmi megállapodás van érvényben

42 ASEAN Délkelet-Ázsiai Nemzetek Szövetsége (Association of Southeast Asian Nations) . Az első jelentős integráció a térségben. Indonézia, Malaysia, Fülöp-szigetek, Szingapúr és Thaiföld alapította 1967-ben, a Bangkoki Nyilatkozattal. Elsődleges célját eleinte a politikai és biztonságpolitika dimenziók jelentették. A kínai (és kommunista) veszély mellett Japán egyre erősebb térségbeli befolyása ösztönözte az országokat szorosabb együttműködésre. Csupán 1977-ben adták meg a szerződő felek egymásnak a kereskedelmi preferenciákat, s ez egybeesett az addig zömmel protekcionista kereskedelempolitikát folytató országok nyitási politikájával, az importhelyettesítő gazdaságpolitika kifulladásával. Az 1992-es szingapúri csúcstalálkozón határozták el, hogy az eddigi széleskörű együttműködést szeretnék a jövőben szabadkereskedelmi térré bővíteni. Ez lenne az ASEAN Szabadkereskedelmi Tér, vagyis az AFTA (ASEAN Free Trade Area). Az AFTA fő célja a térség mint egyetlen gazdasági egység versenyképességének növelése. Az 1995-ben, Bangkokban tartott csúcsértekezlet a kereskedelmi akadályok lebontásának tízéves menetrendjét határozta meg, s egy 1997-ben elfogadott tervezet szerint 2020-ra már nem csupán a kereskedelemnek kell szabaddá válnia, hanem cél a szolgáltatások, illetve a tőke szabad áramlása is.

43 APEC 1989-ben, a földrajzi helyzeténél fogva viszonylag elszigetelt Ausztrália hívta életre az Ázsiai-Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködést (APEC: Asia-Pacific Economic Cooperation) (Han – Inkyo, 1998). A többi integrációhoz képest laza csoportosulás tagjai: Ausztrália, Új-Zéland, USA, Kanada, Japán, Dél-Korea, Szingapúr, Malajzia, Brunei, Fülöp-szigetek, Thaiföld, Hongkong, Kína, Tajvan, Mexikó, Pápua Új-Guinea, Chile, Vietnam, Peru, Oroszország és Indonézia (2006). A gazdasági együttműködés hosszabb távú célja a szabadkereskedelem megteremtése, azonban a résztvevők rendkívül eltérő fejlettsége miatt ez egyelőre illuzórikus; sajátos, hogy a résztvevők szinte mindegyike más integrációnak is tagja.