Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Új utakon a technológus mérnök képzés

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "Új utakon a technológus mérnök képzés"— Előadás másolata:

1 Új utakon a technológus mérnök képzés
A MISKOLCI EGYETEM VEGYIPARI TECHNOLÓGIA BOROSDCHEM TANSZÉK CÉLKITŰZÉSEI Új utakon a technológus mérnök képzés Előadó: Dr. Ábrahám József tanszékvezető 2009. március

2 ME-BC MEGÁLLAPODÁS 2008. augusztus - a Miskolci Egyetem és a BorsodChem Zrt. között létrejött a Vegyipari Technológia BorsodChem Tanszék (BCT) létesítésére vonatkozó együttműködési megállapodás

3 ME-BC MEGÁLLAPODÁS TARTALMA
A megállapodás tartalma és célja: Hosszú távú együttműködés kialakítása a vegyipari technológiai szakirányú egyetemi képzést célzó, BorsodChem Zrt-ben oktató és kutató bázissal rendelkező Vegyipari Technológia (BorsodChem) Kihelyezett Intézeti Tanszék működtetésére. A ME oktatói és kutatói a BC szakembereinek közreműködésével, annak fejlesztési részlegében a BC igényei által meghatározott kutatási feladatok végrehajtásával gyarapítják azt a tudományos, szakmai ismeretanyagot, amelyet a BC tevékenysége során a technológiáiban hasznosít, a ME beépíti a vegyipari technológiai szakirány oktatási anyagába, ezáltal hozzájárul a BC szakember utánpótlásához.

4 A BC által nyújtott szolgáltatások
A BC az együttműködés keretében a BCT működéséhez biztosítja műszer- és gépparkját, helyiségeit, valamint az energiát. A BC kutató-fejlesztő részlegében a BCT működése érdekében a ME-nek bérbe adja a műveleti-technológiai laboratóriumot. Az ME személyi állományába tartozó és tartósan a BC-ben foglalkoztatott munkatársai (oktatók, kutatók, doktoranduszok, hallgatók) elhelyezését, az infrastruktúra és a kutatási eszközök használatát oktatási célra a BC térítésmentesen, kutatási célra megállapodás szerinti térítési díj ellenében biztosítja. A BC személyi állományába tartozó 3 fő felsőfokú, és 6 fő középfokú végzettségű munkatársát időszakosan biztosítja a gyakorlatok ellátására.

5 A BC által nyújtott szolgáltatások
A kutatási feladatok ellátására a BC igény szerint munkatársakat biztosít, A BC a BCT-n keresztül támogatja a PhD-képzést, a tudományos diákköri tevékenységet, a gyakorlati képzést, A BC részt vesz a ME Kémiai Intézetének beiskolázási tevékenységében, A BC a BCT révén támogatja a Kémiai Intézetet az Országos Diákvegyész Napok és az Irinyi János kémiai verseny döntőjének lebonyolításában, A BC évente 6 hét időtartamra legfeljebb 15 fő hallgatónak biztosít nyári gyakorlati lehetőséget a BCT-ben, ill. a BC-ben

6 A ME által nyújtott szolgáltatások
A ME Vegyipari Technológia (BorsodChem) Kihelyezett Intézeti Tanszék elnevezéssel tanszéket alapít, amelynek kihelyezett egysége/laboratóriuma a BC-ben működik, ME vállalja, hogy felújítja és gyakorlati képzésre alkalmassá teszi a BC-től bérelt Műveleti, technológiai laboratóriumot. A ME a BCT vezetőjének adminisztratív feladatainak csökkentésére 1 fő tanársegédet vagy adjunktus helyez a tanszékre, A ME Kémiai Tanszéke szakképzési alapjából, ill. kutatási kereteiből a BCT eszközparkját is fejleszti,

7 A ME által nyújtott szolgáltatások
A kutatási feladatok ellátására a ME igény szerint munkatársakat biztosít, A Kémiai Intézet a ME más tanszékeit is bevonja a profilján kívül eső feladatokat is igénylő komplex kutató-fejlesztő munkába, A ME a BCT teljes jogú tanszékként kezeli, amely működési forrásait az egyetem jogán pályázható pénzeszközökkel egészítheti ki, A BCT szervezetileg a Műszaki Anyagtudományi Kar Kémiai Intézetébe integrálódik, A BCT adminisztratív feladatait a Kémiai Intézet látja el. A BCT vezetője a BorsodChem tudományos fokozattal rendelkező munkatársa, egyetemi docens, A ME a Vegyipari technológiai szakirány hallgatóit lehetőleg a BC-be irányítja.

8 A BCT tanszék szakmai kompetenciái
A BCT tanszék az alábbi szakterületeken lát el oktatási és kutatási feladatokat: Szerves kémiai technológia Szervetlen kémiai technológia Vegyipari műveletek laboratóriumi gyakorlatok Műszeres kémiai analitika Technológia modellezés Vegyipari technológiák környezetvédelme

9 A BorsodChem Vegyipari Technológiai Tanszék előnyei – Modern nemzetközi vegyipari telephely
BorsodChem Magyarország egyik legnagyobb vegyipari vállalata, Közép-Kelet Európa: legnagyobb PVC és TDI gyártója; egyetlen MDI gyártója. Klórkémiára épülő szerves vegyipari anyagokat és műanyag alapanyagokat gyárt. Korszerű technológiákkal, integrált telephellyel és saját kutató-fejlesztő bázissal rendelkezik. BorsodChem meghatározó jelentőségű a régió vegyiparának fejlődése szempontjából BorsodChem kazincbarcikai telephelyén találhatók a francia tulajdonú Framochem Finomkémiai Kft, a svéd-magyar tulajdonú BC-KC Formalin Kft, a svéd tulajdonú Dynea Hungary Kft és a német tulajdonú Linde-Gáz Magyarország Rt üzemei.

10 A BorsodChem integrált termékstruktúrája jó alap a BC tanszék vegyipari technológiai oktatásához

11 A BC tanszék gyakorlati oktatásába bevont technológiák
BorsodChem üzemeiben megvalósított technológiák: VCM Gyár - DKE –VCM gyártás - Klórozás, oxiklórozás, termikus hőbontás, rektifikálás - Goodrich, VINTECH, UHDE technológiák és BorsodChem saját fejlesztésű technológiák TDI Gyár – DNT - TDA – TDI gyártás – Nitrálás, hidrogénezés, foszgénezés, rektifikálás, vákuumbepárlás, hőhasznosítás - Biazzi, Plinke, Mitsui, LIST, CTU, Kwarner, SULZER -CHEMTECH és BorsodChem saját fejlesztésű technológiák MDI Gyár – BorsodChem saját fejlesztésű MDA és MDI gyártás - kondenzáció, foszgénezés, rektifikáció, bepárlás Klór Gyár – alkáli klorid elektrolízis – higanykatódos De-Nora és membráncellás –Japán Chlorine Engineers technológiák Vízkezelés, szennyvízkezelés - BorsodChem saját fejlesztésű technológiák

12 A BC tanszék gyakorlati oktatásába bevont technológiák
A BorsodChem telephelyén működő vállalatoknál megvalósított technológiák: BC-KC Formalin Kft – Oxidáció - Formaldehid gyártási technológia Framochem Finomkémiai Kft – Acilezés – savkloridok – DEK gyártás technológiája Egyéb vállalatoknál megvalósított technológiák: MOL Rt – TIFO, Tiszaújváros: Alkilezés – MTBE gyártástechnológia Akzo Nobel Coatings Rt, Tiszaújváros- Kondenzáció – Alkid-poliészter és epoxi gyanták gyártási technológiája

13 A BC tanszék gyakorlati oktatásába bevont technológiák - a japán MITSUI –Toatsu technológiájú TDI üzem, melyet ről t/év kapacitásra fejlesztettek a szűk keresztmetszetek bővítésével

14 A BC tanszék gyakorlati oktatásába bevont technológiák: a BorsodChem saját technológiájú új MDI üzem

15 A BC tanszék gyakorlati oktatásába bevont technológiák: a Goodrich, UHDE VINTECH technológiájú DKE-VCM üzem

16 A BC tanszék gyakorlati oktatásába bevont technológiák: a svéd-magyar BC – KC Formalin Kft formaldehid gyártó üzem

17 A BC tanszék gyakorlati oktatásába bevont technológiák: a MOL- TIFO Tiszaújvárosi MTBE gyártó üzem

18 A BCT tanszék tervei a Vegyipari Műveletek laboratóriumi gyakorlatok oktatási területen
Művelet , folyamat Technológia Berendezés Oxidáció Nátrium peroxid készítés 10 literes keverős duplikált üveg készülék + bemérő rendszer Acilezés INOPOX Iniciátor előállítás 20 literes keverős duplikált üveg készülék + bemérő rendszer Hidrolízis 2-etilhexil-klórformiát lúgos hidrolízise 50 literes zománcozott duplikált keverős készülék + bemérő rendszer Diszpergálás INOPOX vizes diszperzió készítés Rektifikálás Vizes, szennyezett etanol oldat rektifikálása 100 mm átmérőjű töltetes rektifikáló berendezés Semlegesítés, kristályosítás, szűrés Nátrium szulfát kinyerés 20 l-es duplikált üveg készülék, szűrőberendezés Véggáz tisztítás Klórgáz tartalmú véggáz tisztítása mosótornyon 100 mm átm. töltetes üveg gázmosó oszlopberendezés

19 A BCT tanszék Vegyipari Műveletek laboratóriumi berendezései
10, 20, 50, 250 literes zománcozott, duplikált keverős készülékek bemérő, adagoló rendszerrel, műszerezéssel

20 A BCT tanszék Vegyipari Műveletek laboratóriumi berendezései
10, 20, 50, literes duplikált keverős üveg készülékek bemérő, adagoló rendszerrel, műszerezéssel

21 A BCT tanszék Vegyipari Műveletek laboratóriumi berendezései
100, 200, milliméter átmérőjű töltetes üveg reaktor mérő rendszerrel, műszerezéssel

22 A BCT tanszék Vegyipari Műveletek laboratóriumi berendezései
100, 200 mm átmérőjű töltetes rektifikáló oszlop mérő rendszerrel, műszerezéssel.

23 A BCT tanszék Vegyipari Műveletek laboratóriumi berendezései
Saválló filmbepárló berendezés mérő rendszerrel, műszerezéssel.

24 A BCT tanszék Vegyipari Műveletek laboratóriumi berendezései
Vákuum dobszárító berendezés porleválasztó ciklonokkal, műszerezéssel, vákuumrendszerrel

25 A BCT tanszék Vegyipari Műveletek laboratóriumi berendezései
Véggáz tisztító rendszer töltetes üveg toronnyal, mérő rendszerrel, műszerezéssel.

26 Köszönöm a figyelmet! BorsodChem R


Letölteni ppt "Új utakon a technológus mérnök képzés"

Hasonló előadás


Google Hirdetések