Hazafelé. Anyám elköszönt. Búcsúzni kellett. S kérdése halk volt, mint a lehellet.

Az előadások a következő témára: "Hazafelé. Anyám elköszönt. Búcsúzni kellett. S kérdése halk volt, mint a lehellet."— Előadás másolata:

1 Hazafelé

2 Anyám elköszönt. Búcsúzni kellett. S kérdése halk volt, mint a lehellet.

3 Ó, mert nem voltál te hangos soha… Csak elsuttogtad még: Hova?... Hova?...

4 Többre és másra hiába vártam. Úgy maradt ajkad némán, lezártan.

5 Hiába lestem: szólsz-e még talán – Így vettél búcsút, édes, jó anyám.

6 De a kérdésed elkísér engem, És itt visszhangzik benn, a szívemben.

7 Mert mi is megyünk, repülünk tova, Miként a madár, de hova?... Hova?...

8 Ezt kérdezem a fecskemadártól, Hulló levélt ő l, búcsúzó nyártól.

9 Eljön nekem is éltem alkonya, És felelnem kell majd: Hova? … Hova?...

10 Elgondolkodva, döbbenve látom: Nincs nagyobb kérdés, nincs a világon.

11 Életek szállnak, t ű nnek el tova, Futunk, sietünk, de hova? … Hova? …

12 Édesanyám, te tudtál felelni. Nem tarthatott már közöttünk semmi,

13 Senkinek könnyes, kérlelö szava; Vágyódva suttogtad: Haza! Haza!

14 Senki sem tudja, hány még a lépés, Mennyi a próba vagy a kísértés.

15 Csak ezt az egyet ne feledd soha: Ismerd az utat és a célt … Hova?

16 Haza! – Hirdesse zengve az ének. A haza vágyók haza is érnek. Boldog, akinek van már otthona,

17 A dics ő pályán gy ő ztesen futván, S tudja, hogy hova … Tudja, hogy – Haza!