Milleker Rezső (1887-1945) A Debreceni Magyar Királyi Tudományegyetem Földrajz Intézetének megalapítója és hosszú ideig vezetője, több alkalommal a Bölcsészettudományi.

Az előadások a következő témára: "Milleker Rezső (1887-1945) A Debreceni Magyar Királyi Tudományegyetem Földrajz Intézetének megalapítója és hosszú ideig vezetője, több alkalommal a Bölcsészettudományi."— Előadás másolata:

1 Milleker Rezső (1887-1945) A Debreceni Magyar Királyi Tudományegyetem Földrajz Intézetének megalapítója és hosszú ideig vezetője, több alkalommal a Bölcsészettudományi Kar dékánja. Fontos szerepet játszott az egyetemen 1924/25-től szerveződő önálló természettudományi tanszékek létrejöttében és a Debreceni Atlétikai Klub megalapításában, emellett nevéhez fűződik a Debreceni Nyári Egyetem, a máig létező Földgömb és a Debreceni Szemle folyóiratok létesítése is. Berényi Dénes (1900-1971) A Debreceni Magyar Királyi Tisza István Tudományegyetem, később a Kossuth Lajos Tudományegyetem egyetemi tanára, a Meteorológiai Intézet megalapítója, a Meteorológiai Intézet (1934-1951) és Tanszék (1951-1968) vezetője. Az 1920-as évek közepe óta az egyetem oktatója, az egyetemi meteorológiai állomás megalapítója. A magyarországi agrometeorológiai vizsgálatok elindítója, a különböző időjárási elemek (pl. hőmérséklet és csapadék) és a terméseredmények közötti kapcsolat kutatója. A Földtudományi Intézet kiemelkedő személyiségei Mendöl Tibor (1905-1966) Az 1930-as években a Földrajzi Intézet oktatója, a magyar településföldrajz egyik megalapítója. A Debrecenben eltöltött évek alatt szerezte meg azt az elméleti tudást, amelyre támaszkodva a II. világháború utáni időszakban a Magyar Tudományos Akadémia tagjává választották (1946-49), és megírta a napjainkban településföldrajzot művelők kiindulópontjának számító Általános településföldrajz című monográfiát. Földvári Aladár (1906-1973) A Kossuth Lajos Tudományegyetem egyetemi tanára, 1949 és 1964 között az Ásvány- és Földtani Tanszék vezetője. A Kárpát-medence számos részén végzett földtani térképezést, részt vett kiemelten fontos érckutatásokban és a hazai uránérc felfedezésében, melyekért Kossuth-díjjal tüntették ki. Tanszékvezetése idején munkatársai segítségével alakította ki a korszerű és igen didaktikus gyűjteményes anyagot, valamint megreformálta az oktatást. Kádár László (1908-1989) A Debreceni Egyetem egyetemi tanára, a Bölcsészettudományi Kar prodékánja, a Természettudományi Kar dékánja, az egyetem rektora, 1951 és 1973 között Általános Földrajzi (később Természetföldrajzi) Tanszék vezetője. A második világháború után a földrajz képzés újraindítója és fejlesztője, a fluviális és eolikus felszínfejlődés kutatásának kiemelkedő hazai és nemzetközi képviselője, a Közép-Európában még jelenleg is egyedülálló folyóvizes laboratórium és szélcsatorna kialakítója. Kéz Andor (1891-1968) A Debreceni Egyetem egyetemi tanára, 1952 és 1961 között a Leíró Földrajzi Tanszék vezetője. A modern folyóterasz- kutatások hazai úttörője, aki a magyar földrajzi szakirodalomban elsőként foglalt állást a folyóteraszok klimatikus eredete mellett. Oktatói és tudományos munkásságával egyenrangú a tudományszervező tevékenysége. A Bibliotheca Világatlasz szerkesztője, 1923- 1929 között a Magyar Földrajzi Társaság titkára. Enyedi György (1930-2012) 1961 és 1969 között a Gazdaságföldrajzi Tanszék vezetője, a II. világháború utáni debreceni társadalom- és gazdaságföldrajzi kutatások megalapítója, a magyarországi városföldrajzi kutatások legelismertebb képviselője. A Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, 1999 és 2002 között alelnöke. 1984 és 1992 között a Nemzetközi Földrajzi Unió alelnöke, 1999-ben a londoni Európa Akadémia is a tagjai közé választotta. Székyné Fux Vilma (1916-2006) A Kossuth Lajos Tudományegyetem egyetemi tanára, 1973 és 1981 között az Ásvány- és Földtan i tanszék vezetője. A telkibányai aranyércesedés legjelentősebb kutatója, a Tiszántúl fedett miocén vulkanizmusának nemzetközileg elismert szakértője. Az interdiszciplinaritás szellemében az izotópos kormeghatározás területén igen gyümölcsöző kapcsolatot alakított ki az MTA ATOMKI (Debrecen) munkatársaival Justyák János (1929-2012) A Kossuth Lajos Tudományegyetem egyetemi tanára, 1968 és 1991 között a Meteorológiai Tanszék vezetője. A magyarországi agrometeorológiai és mikroklimatológiai kutatások egyik legjelentősebb képviselője. Fő vizsgálati területei közé tartozott a kertészeti növények mikroklímája, a Tokaj-hegyaljai szőlők esetében a tőkeművelés módok mikroklímára gyakorolt hatása és a szőlőállomány sugárzás- és hőháztartása, valamint a Bükk erdőinek átalakulása (Sikfőkút-projekt) Szöőr Gyula (1940-2007) A Kossuth Lajos Tudományegyetem egyetemi tanára, 1981 és 1993, majd 1997 és 2005 között az Ásvány- és Földtani Tanszék vezetője. Legfőbb kutatási területe a geokémiai és az ásványtan volt, legfontosabb eredményeit a határterületi kutatásokban érte el, maradandót alkotva a biogeokémia, a kozmokémia és a paleoökológia területén. Nevéhez fűződik a tanszék multifunkciós termoanalítikai laboratóriumának megteremtése, amely műszerfejlesztései révén nemzetközi viszonylatban is figyelemre méltó eredményeket ért el Borsy Zoltán (1926-1997) A Kossuth Lajos Tudományegyetem egyetemi tanára, 1973 és 1991 között a Természetföldrajzi tanszék vezetője. A hazai futóhomok-vizsgálatok egyik legjelentősebb képviselője, a szélcsatornában végzett széleróziós kutatások magyarországi megteremtője, számos új módszer kidolgozója. Az interdiszciplináris kutatások úttörője, aki a löszfeltárások és pollenanalitikai elemzések során gyümölcsöző együttműködést alakított ki a geológus és fizikus kollégákkal. Pinczés Zoltán (1926-2011) A Kossuth Lajos Tudoményegyetem egyetemi tanára, 1972 és 1990 között a Gazdaságföldrajzi (később a Gazdasági és Regionális Földrajzi) Tanszék vezetője. Kiemelkedő szakértője volt a hegylábfelszíneknek, a fagyaprózódás és a löszpusztulás folyamatának. Kutatási eredményei alapján elsőként vetette fel hazánkban a pedimentáció nagyobb szerepét a hegyvidéki formakincs kialakulásában. A saját tervei alapján felépített fagylaboratóriumban végezte azokat az anyagvizsgálatokat, amelyek a periglaciális formák kialakulásának megértését segítették.