Mi a filozófia? Elkerülhetetlen a kérdés: Mi a filozófia?

Mi a filozófia? Elkerülhetetlen a kérdés: Mi a filozófia?
Ha a filozófiai tevékenység végeredménye szempontjából válaszolunk a kérdésre: A filozófia az egészre vonatkozó, érvelésen és tapasztalaton alapuló fogalmi konstrukció. Mit jelent az „egész”? 1. a világ, a kozmosz, a létezők összessége, mindenség, a természet, stb. A filozófiai tradíció – a tudomány állásától is függően – mindig másként határozza meg a világot, mint az egész egyik pólusát.

Mi a filozófia? 2. az ember, mely ugyan része a mindenségnek, természetnek, mégis külön pólusként alkotja az egészet, hiszen ő az, aki megismeri a világot, képes önmagához viszonyulni, ő hozza létre a filozófiát is. Talán a legfontosabb definíciója az embernek: az ember eszes állat (Arisztotelész), vagyis a természethez is kapcsolódik az ember, de ki is emelkedik a természetből. A Biblia szerint Isten a saját képmására teremtette meg az embert: „Teremtsünk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra.” A görög és a zsidó-keresztény tradíció együtt határozta meg, hogy miként gondolkodik a Nyugat az emberről.

Mi a filozófia? 3. A harmadik pólus: ideális világ, Isten, Abszolútum, végső értelmi rend. Egyes filozófusok nagyon különböző módon fogták ezt fel: Platónnál ideavilág, Augustinusnál az ideák Isten gondolatai, melyek alapján a világot teremtette, Hegelnél világszellem, stb. A fő kérdések: van-e e objektív rendje a világnak? Hogyan illeszkedik az ember ebbe a rendbe? Később felmerül, hogy esetleg nem az ember az, aki ezt a rendet konstituálja?

Mi a filozófia? 4. A társadalomhoz, a közösséghez, a másik emberhez fűződő viszony. Az ember mindig az embertársaival együtt él, de egyáltalán nem világos, hogy mennyire határozzák meg mások, az adott közösség, társadalom, hogy miként éljünk, hogyan értjük meg önmagunkat, mit kezdjünk a szabadságunkkal, van-e autonómiánk, hogyan lehet egy jól működő társadalmat létrehozni, stb. A filozófia e viszonyokra: a szabadságra, igazságosságra, autonómiára, a közösség szerepére kérdez rá.

Mi a filozófia? Az „egész” tehát, melyre a filozófia rákérdez:
1. a világ 2. az ember – 4. társadalom 3. Isten, ideák A filozófia fogalmak segítségével próbál összefüggő elméletet adni ezekről a dimenziókról, belső kapcsolataikról. A történetileg áthagyományozott filozófiai művek, írások ennek a gondolati munkának a lecsapódásai, ezekre tudunk támaszkodni, ha a filozófia történetéről szeretnénk beszélni.

A filozófiai kérdezés motívumai
Felmerül a kérdés, hogy mi szüksége van filozófiára olyan embereknek, akik nem filozófusok és nem is akarnak azok lenni? Minden ember az életmódjával, egzisztenciális döntéseivel, a világról, másokról alkotott véleményeivel folyamatosan választ ad filozófiai kérdésekre. Tipikusan azonban e kérdéseket nem fogalmazzuk meg magunknak, nem is gondolunk rájuk. Magától értetődőnek tekintjük azt, ahogy élünk, ahogy gondolkodunk. A hétköznapi élet inkább elfordul a végső kérdésektől, elzárkózik a nyugtalanító, az életvezetését esetleg megkérdőjelező gondolatoktól. Terhesnek ítéljük azokat a kérdéseket, melyekre válaszolva újra kellene gondolnunk a döntéseinket, életünket.

De akkor melyek lehetnek a filozófiai kérdezés motívumai? Karl Jaspers, német filozófus ( ) három fő motívumot különböztet meg: csodálkozás kételkedés határhelyzetek

„A csodálkozás tudás megszerzésére ösztönöz. Csodálkozás közben észreveszem tudásom hiányosságait. Tudásra törekszem, önmagáért a tudásért, nem pedig azért, hogy valamely közszükségletet kielégítsek Filozófiai gondolkodás közben az ember kiszabadul gyakorlati szükségleteinek kötelékeiből. Minden hátsó gondolat nélkül szemléli a dolgokat, az eget es a földet, es kérdi: mik ezek, miből lettek. S a kérdések válaszaitól nem vár semmi hasznot, csak egyfajta kielégülést.” A csodálkozás valójában a világhoz való gyermeki viszonyunk újjáéledése. A felnőtté válás, nevelődés nemcsak tudást és képességek elsajátítását jelenti, hanem veszteséget is, nem tudjuk már friss szemmel nézni a dolgokat, nem vagyunk képesek rácsodálkozni a dolgokra. A csodálkozás ennyiben kilépés a hétköznapi magától értetődőség világából.

„Másodszor: mikor kíváncsiságom és bámulatom kielégült, akkor jön a kételkedés. Nézeteket halmoztam fel, de a kritikai vizsgálat után valamennyi nézetem bizonytalanná vált. Érzéki észrevételeink érzékszerveink függvényei, s nem megbízhatóak. […] Kategóriáink emberi értelmünk kategóriái, s reménytelen ellentmondásokba keverednek. Minden tételt újabb tétel cáfol. […] A módszeres kételkedés minden tudás kritikai vizsgálatára indít, és radikális kételkedés nélkül nincs is filozófiai gondolkodás.” A kétely és a kritika nemcsak a filozófia, hanem minden tudomány számára is nélkülözhetetlen. A filozófiai kétely, mint majd Descartes-nál is látni fogjuk, a radikalitása révén különbözik a tudományban működtetett kételytől.

„A határhelyzetek – a halál, bűn, változás, a világ bizonytalansága – a kudarc realitásával szembesítenek bennünket. Az ember számára döntő, hogy hogyan viszonylik ehhez a kudarchoz. […] Ahogyan felfogja kudarcát, az határozza meg, mivé válik. A határhelyzetekben az ember vagy nem vesz észre semmit, vagy igazi létére ébred, múlandó földi egzisztenciája fölött és annak ellenére.”

A csodálkozás, a kétely, a megélt határhelyzetek – más-más módon – mind kivezetnek a hétköznapi beállítódásunkból. Különösen radikális a határhelyzetek tapasztalata: hozzátartozóink halála, balesetek, szélsőséges erkölcsi döntési szituációk, megrendítő élmények. Otthonosságunk, magabiztosságunk egy pillanat alatt eltűnhet, s a biztos fogódzóként működő értelmeink szertefoszlanak. Szembesülünk végességünkkel, s ezáltal kívülről tudunk a világunkra tekinteni.

Novalis filozófia-definíciója
A filozófiában rejlő kimozdítottságot jól kifejezi Novalis ( ) filozófia-meghatározása: „A filozófia honvágy, vágy arra, hogy mindenütt otthon legyünk.” „honvágy” – nem vagyunk ott, ahol lennünk kellene: kimozdítottság és visszavágyódás. „mindenütt” – az egészre orientáltság fejeződik ki, túllépés a korlátozotton, a végesen „otthon” – az otthonosság fogalma összeköti a véges hétköznapiságot és az egészre orientáltságot, az „egész”-ben szeretnénk otthon lenni, az egészet szeretnénk sajátunkként tudni A filozófia értelem-összefüggés létrehozása, kísérlet létezésünk kitágítására, az egész felől való rátekintésre.

A filozófia és az emberi egzisztencia
A filozófia kiélezi és megmutatja azt, ami minden ember sorsában, életében benne rejlik. Nem kívülről és felülről akar valamit mondani, hanem az ember léthelyzetét szeretné értelmezni. A végességünkhöz,halandóságunkhoz való viszonyunk, a közösséghez fűződő kapcsolatunk, a másik emberrel való együttélésünk, a végső értelem keresése (istenhit, ateizmus), az igazság és hazugság problémája (öncsalás, élethazugság) mind olyan kérdések, melyek mindenki életébe be vannak kódolva. A filozófia teret nyit, hogy viszonyulni tudjunk e kérdésekhez mi magunk is.

A görög filozófia története
Csak arra van mód, hogy néhány csomópontot, reprezentatív filozófust, illetve művet bemutassunk. A félév során néhány kulcspontot emelünk ki a görög filozófia történetéből: 1. Preszókratikusok Thalész, Anaximandrosz, Hérakleitosz Püthagórasz, Parmenidész, Zénón, Demokritosz 2. A szofista mozgalom /Prótagórasz, Gorgiász/ 3. Szókratész, Platón, 4. Arisztotelész 5. Hellenisztikus filozófia: Szkepticizmus /Phürrón, Sextus Empiricus/ Sztoikus filozófia /Epiktétosz/

Olvasmányok Hérakleitosz töredékei
Parmenidész tankölteményének töredékei Platón Szókratész védőbeszéde, Atlantisz Kiadó, Budapest, 2005 (ford. Mogyoródi Emese) Platón Állam /részletek/ Atlantisz Kiadó, Budapest, 2014 (ford. Steiger Kornél) Plarón Phaidrosz, Atlantisz Kiadó, Arisztotelész Epiktétosz

A görög filozófia kezdetei
Görögország (i.e század), a nyugati filozófia kialakulásának és kibontakozásának a színtere Polisz, városállamok: kis politikai egységek (földrajzi tagoltság), Athén fénykorában is csak teljes jogú polgár Közvetlen demokrácia kifejlődése: argumentáció, érvelés, meggyőzés, retorika felértékelődése, a beszéddel való befolyásolás és meggyőzés jelentősége hallatlanul megnő Kereskedelem, gyarmatosítás, expanzió: idegen kultúrák, szokások megismerése A tudást nem önálló papság birtokolja és monopolizálja mint pl. Egyiptomban Önálló, teljes jogú polgárok az első filozófusok, van pénzük, idejük és szabadságuk. (mindig érdemes megnéznünk, hogy milyen szociológiai és hatalmi-politikai háttere van a filozófiai tevékenységnek)

A preszókratikus filozófia forrásai
1. Egyenes idézetek Legfontosabb források: Platón (i.e. 4. sz.), Arisztotelész (i.e. 4. sz.), Szimplikiosz (i.sz. 4. sz.), Plutarkhosz (i.sz. 2. sz.), Sextus Empiricus (i. sz. 2. sz.), Alexandriai Kelemen (i.e. 2. sz.), Hippolütosz (i.sz. 3. sz.), Diogenész Laertiosz (i.sz. 3. sz.) Híres filozófusok élete, Ióannész Sztobaiosz (i.sz. 5. sz.) Herrmann Diels – Walter Kranz Die Fragmente der Vorsokratiker 2. Testimóniumok Legfontosabb források: Platón (i.e. 4. sz.), Arisztotelész (i.e. 4. sz.), Theophrasztosz A természetfilozófusok véleményei, doxográfusok, pl. Diogenész Laertiosz

Mitikus előzmények Homérosz Ókeánosz
A földet körbefolyó folyam és forrása minden víznek Mint mindennek forrása vagy eredete Platón Theaitétosz „Homérosz így szólván: ‘istenek ősét, Ókeánoszt, s Téthüszt, ki az anyjuk’, azt mondta ki ezzel, hogy minden az áramlásból és a mozgásból sarjadt. Arisztotelész Metafizika „Némelyek úgy vélik, hogy akik ősrégen, sokkal a mi korunk előtt elsőkként elmélkedtek az istenek felől, azok úgy gondolkodtak a természetről (mint Thalész). Költeményeikben ugyanis azt mondták, Ókeánosz és Téthüsz a keletkezés szülői”

Mitikus előzmények Hésziodosz
Theogónia: „Elsőnek jött létre a Khaosz, majd Gaia követte, szélesmellű Föld, mindennek biztos alapja, Tartarosz éjköde eztán, mélyen a földnek ölében és Erosz, az, aki a legszebb mind a haláltalanok közt, […] Szült Khaosz és Erebosz lett gyermeke és a sötét Éj, szült a sötét Éj, s tőle ered Aithér meg a Nappal, mert szerelembe vegyült Erebosszal s lett viselőssé. Gaia először méltó párját hozta világra, a csillagos Égboltot, hogy mindent ez beborítson, és legyen Uránosz áldott istenek égi lakása.”

Túllépnek a mitikus szemléleten, fogalmak, magyarázatok, nincs hivatkozás istenekre Az első görög filozófusok elsősorban a természetről, a kozmoszról gondolkodtak. Az egy és sok problémája A rendezett világ (kozmosz) sokszerűsége és egysége, alapelve, őseleme (arkhé) Ciklikus időfelfogás

Kisázsiai görög gyarmatokon jelennek meg az első bölcselők Thalész (i.e ), Milétosz, Sokoldalú tevékenység, geometria, csillagászat, nem írt filozófiai művet Előre jelzett egy napfogyatkozást (i.e. 585), nagy valószínűséggel babiloni csillagászat eredményeinek felhasználásával „Hierónümosz azt mondja, hogy árnyékuk segítségével mérte meg a piramisokat úgy, hogy kifigyelte azt a pillanatot, amikor azonos hosszúságú a mi árnyékunk a magasságunkkal.” (Diogenész Laertiosz Híres filozófusok élete I. 27.)

„ahogyan Thalészt is, Theodóroszom, amikor csillagászati megfigyelései közben fölfelé nézve belesett egy gödörbe, egy elmés és csinos thrák szolgálólány kigúnyolta, mondván, hogy erősen vágyik ugyan az égi dolgok ismeretére, de fogalma sincs arról, ami a háta mögött és a lába előtt van.” (Platón Theaitétosz, 174 a) „Midőn ugyanis szegénysége miatt folyton azt hányták a szemére, hogy a filozófia haszontalan, kifigyelte, mint mondják, csillagászati úton, hogy bő olajtermés lesz, s még télen előteremtett egy kevés pénzt, és valamennyi milétoszi és khioszi olajsajtolóra foglalót adott, majd olcsón kibérelte őket, mivel senki sem ígért többet; mikor aztán elérkezett a megfelelő alkalom, egyszerre és hirtelen nagy kereslet támadt, […] s így sok pénzt halmozva össze, bebizonyította, hogy könnyű megvagyonosodniok a filozófusoknak, ha éppen akarnak; csakhogy nem ez az, amire törekszenek.” (Arisztotelész Politika 1259 a 9)

Kozmológiai tanítása: „Mások meg azt mondják, a föld a vízen úszik. Ez ugyanis a legősibb ránkmaradt tanítás, amelyről azt mondják, a milétoszi Thalész tanította, s ami szerint azáltal marad fönn, hogy úszik, mint egy fadarab vagy más efféle […]” (Arisztotelész Az égbolt 294 a 28.)

Neki tulajdonított tanítás: A mindenség alapja és őselve (arkhé) a víz. „Az első filozófusok közül a legtöbben azt gondolták, hogy minden dolognak csupán anyagi fajtájú princípiumai vannak. Amiből ugyanis valamennyi dolog van, az amiből mint elsőből létrejön és amibe mint végsőbe belépusztul úgy, hogy annak szubsztanciája állandó marad, tulajdonságai azonban változnak, arról mondják, hogy eleme és princípiuma a dolgoknak […]. Thalész, aki kezdeményezője az ilyesfajta filozófiának, azt mondja, hogy ez a víz (ezért állítja azt, hogy a föld a vízen van).” (Arisztotelész Metafizika 983 b 6)

A tanítás értelmezése: Előfeltevések: A konkrét tapasztalati világ változékonyságának megértése döntő magának a világnak a megértésében. Kérdés: Mi a változatlan minden változásban? Válasz: A mindenség alapja és őselve (arkhé) a víz. Következmények: A világ rendezett és ezért megérthető.

Anaximandrosz (i.e ) Az első filozófiai mű fűződik a nevéhez „A természetről” címmel. „Anaximandrosz […] a milétoszi Thalész utóda és tanítványa, a dolgok princípiumának (arché) és elemének az apeiront mondotta, elsőként nevezve ezen a néven a princípiumot.” (Szimplikiosz) „Mások szerint pedig az egyből válnak ki a benne levő ellentétek, ahogy Anaximandrosz is mondja […].” (Arisztotelész A természet 187 a 12)

„az apeironnak nincs kezdete […], hanem úgy tetszik, ő a kezdete a többi dolognak, és körülfogja valamennyit és mindent kormányoz, mint azok állítják, akik az apeiron mellett nem vesznek fel egyéb okot, mint például az ész vagy a szeretet. És isteni természetű az apeiron: halhatatlan ugyanis és romolhatatlan, mint Anaximandrosz és a legtöbb természetkutató mondja.” (Arisztotelész A természetről 203 b 7) Amikből keletkeznek a dolgok, azokba történik pusztulásuk is „szükségszerűen, mert büntetést és jóvátételt fizetnek egymásnak jogtalankodásaikért az idő elrendelése szerint.” differenciálatlan ősállapot (apeiron, határtalan) Differenciált, artikulált világ , kozmosz

Jogtalankodás lehetséges értelme: valamely szubsztancia, elem túlsúlya (évszakok váltakozására gondolhatunk, mint tapasztalati háttérre), vagy önmagában a differenciálódás „az idő elrendelése” értelmezése: a kozmosznak ritmusa van, idő kell egyes fázisok kibontakozásához, de az idő szerint szükségszerűen következnek az újabb fázisok

Hérakleitosz ( ) Epheszosz „Büszkébb és gőgösebb volt bárkinél […] végül embergyűlölővé lett, a világtól visszavonult a hegyekbe.” (Diogenész Laertiosz Híres filozófusok élete IX 1. 3.) „A neki tulajdonított könyv fő tárgyköre alapján A természetről címet viseli, ám három értekezésre oszlik: a mindenségről szólóra, a politikára és a teológiára.” (Diogenész Laertiosz Híres filozófusok élete IX ) Vitatott, hogy tényleg e három részből állt volna a könyve, valószínűbb, hogy aforizmákból, tömör, sokértelmű mondásokból építette fel a könyvét (Természetről)

Alapfogalmak, legfontosabb tanítások: Logosz [B1.] Bár a logosz ez, örökre képtelenek értelmetlenségükben felfogni az emberek előbb is, mint hallották volna, s azután is, hogy már meghallották Mert bár minden eszerint a logosz szerint lesz, mégis olyanok, mintha nem vennének tudomást róla, mikor megismerkedni kezdenek oly szavakkal és tényekkel, amilyeneken én végigvezetem őket, fölfejtve mindent természete szerint és megmagyarázva, hogyan van. A többi ember azonban észre sem veszi, amit ébren tesz, ugyanúgy, ahogy elfelejti, amit alva. [B2.] [Ezért] ahhoz kell igazodni, ami közös. De bár a logosz közös, úgy él a sok ember, mintha külön gondolkodása volna. [B 50.] Nem tőlem, hanem a logosztól hallván, bölcs dolog elismerni, hogy minden egy.

Az ellentétek lényegi egysége: [B 61.] A tenger: víznek a legtisztább és a legszennyesebb, halaknak ital és éltetőjük, embereknek azonban ihatatlan és halálos. [B 60.] Az út fel és le ugyanaz. [B 111.] Betegség teszi az egészséget édessé és jóvá, éhség az elteltséget, fáradság a megpihenést. [B 88.] Ugyanaz van benne az emberben élve és halva, és ébren és alva, és fiatalon és öregen. Mert ezek átcsapva azok, s azok ismét átcsapva ezek. [B 67.] Az isten nap éj, tél nyár, háború béke, elteltség éhség. És változik, miként a tűz, amikor elvegyül füstölőkkel, nevet kap aszerint, hogy melyik minek érzik.

A dolgok egysége a felszín alatt van, az ellentétek kiegyensúlyozott kölcsönhatásán alapul [B 54.] Láthatatlan illeszkedés a láthatónál erősebb. [B 123.] A természet rejtekezni szeret. [B 51] Nem értik meg, mint van az, ami ellenkezik, önmagával mégis összhangban: visszacsapó illeszkedés, mint íjé és lanté.

A kozmosz egyensúlya és az ellentétek küzdelme [B 80.] [És] tudni kell, hogy a háború közös, és Diké Erisz és minden viszályban ás ínségből keletkezik. [B 53.] Háború mindenek atyja és mindenek királya. És egyeseket istenekké tett meg, másokat emberekké, egyeseket rabszolgákká tett, másokat szabadokká.

A folyó-hasonlat [B 12.] Ugyanazokba a folyamokba lépőkre más és más víz árad. És a lelkek pedig a nedvességből párolognak fel. [B 49 a] Ugyanazokba a folyamokba lépünk, és mégsem ugyanazokba lépünk, vagyunk is, meg nem is vagyunk. [B 91 a] [Mert] nem lehet kétszer ugyanabba a folyamba lépni.

Kozmosz: örökké élő tűz [B 30.] Ezt a kozmoszt itt, amely ugyanaz mindenkinek, sem isten, sem ember nem alkotta senki, hanem volt mindig és van és lesz örökké élő tűz, amely fellobban mértékre és kialszik mértékre. [B 31 a] Tűzváltozások: először tenger, a tengernek fele föld, fele meg tüzes lehelet. [B 90.] A tűznek is ellenértéke a minden, és a tűz mindennek az ellenértéke, ahogy az aranyé a vagyon és a vagyoné az arany. [B 64.] És mindeneket kormányoz a villám.

Bölcsesség [B 41.] [Mert] egy a bölcs dolog: felfogni az értelmet, amely kormányoz, áthatva mindenen mindent. [B 32.] Az egyetlen bölcs dolog nevéül nem fogadja el, és elfogadja Zeusz nevét.

A lélek tűzből épül föl [B 36.] A lelkeknek halál vízzé lenni, a víznek meg halál földdé lenni, de a földből víz lesz, a vízből pedig lélek. [B 118.] A száraz lélek a legbölcsebb s legkiválóbb. [B 117.] A felnőtt férfit, amikor megrészegedett, serdületlen gyermek vezeti, úgy tántorog, nem tudva hová lép, mert nedves a lelke. [B 45.] A lélek határait - mehetsz és meg nem találod, bejárj bár minden utat, mélysége akkora.

Ébrenlét, alvás, halál [B 26.] Az ember az éjben világosságot gyújt magának, miután a látása kialudt, de él. Érintkezik a halottal alva, miután a látása kialudt, ébren érintkezik az alvóval. [B 25.] Nagyobb halálrésszel [ugyanis] nagyobb osztályrész jut sorsul.

Lélek, önmagunk [B 101.] Elkezdtem keresni önmagamat. [B 119.] Az éthosza kiknek-kinek számára a daimón. [B 107.] Rossz tanújuk az embereknek a szemük és fülük, ha barbár lelkük van. [B 43.] A hübriszt jobban kell oltogatni, mint a tűzveszedelmet. [B 44.] Harcolnia kell a népnek a törvényét védve, mint várfalért.

A korai görög filozófia három nagy témája már megjelenik Hérakleitosznál Kozmosz Test és lélek Polisz E három nagy rendszer analóg módon van felépítve, belső összefüggéseik feltárása a filozófus egyik célja

Dél-Itália gyarmatvárosaiban bizonyos tekintetben más irányokban indult el a filozófiai gondolkodás. Püthagorasz (i.e ) és a püthagoreusok Phütagorasz Krotónban tevékenykedett, nem írt könyveket, viszont szigorú szabályok szerint élő közösséget hozott létre, amely több nemzedéken keresztül fennmaradt. A püthagoreusok jelentős politikai befolyásra is szert tettek, i.e. 450 körül elűzték őket Dél-Itáliából, de más görög poliszokban még a 4. század közepén is tevékenykedtek.

Nehéz Püthagorasz eredeti tanításait rekonstruálni, mert nem írt könyveket és a tanai csak közvetítésen keresztül hatottak. Néhány pont kiemelhető: Lélekvándorlás Aszketikus életmód Vallási rituálék a közösség tagjai számára A szám és a matematika jelentősége

Többet tudunk Philolaoszról (470 körül született), aki írt egy könyvet, melyet Platón és Arisztotelész is olvashatott. „És minden ismert dolog rendelkezik számmal; enélkül nem volna lehetséges sem elgondolni, sem megismerni bármit is.” „az úgynevezett püthagóreusok a matematikával kezdtek foglalkozni; elsőként értek el komoly előrehaladást e tudományban, és mivel ezen nevelkedtek, úgy vélték, ennek princípiumai (arché) valamennyi létezőnek princípiumai. […] az egész természetben minden más dolog a számokat utánozza, a számok pedig az egész természetben az elsők, ezért föltételezték, hogy a számok elemei valamennyi létező dolog elemei, és hogy az egész égbolt harmónia és szám.” (Arisztotelész Metafizika 985 b 23)

„Ugyanezen iskola más tagjai azt mondották, hogy tíz princípium van, melyeket oszloppárba rendeztek el: Határ határtalan Páratlan páros Egy sok Jobb ball Hím nőstény Nyugvó mozgó Egyenes görbe Fény sötét Jó rossz Négyzet téglalap” (Arisztotelész Metafizika 986 a 22)

„A legtöbben azt mondják, a Föld a középpontban van, […] ám az itáliai filozófusok, akiket püthagóreusoknak neveznek, ezzel ellentétesen nyilatkoznak és középütt ugyanis – mondják – tűz van, a Föld pedig a csillagok egyike, mely a középpont körüli keringése révén hozza létre az éjszakát és a nappalt. Szemben vele egy másik Földet helyeznek el, amelyet az Ellenföld néven neveznek.” (Arisztotelész Az égbolt 293 a) A központi tűz nem a Nap, a Nap, amelyet mi látunk üvegszerű égitest, amely visszaveri a központi tűz fényét. Arisztotelész szerint a rendszer mozgatórugói a tűz és a tízes szám tisztelete és az a vallásos meggyőződés, hogy a Föld túl jelentéktelen, hogy középponti helyet fogaljon el. Zenei harmóniák felfedezése Szférák harmóniája: azért nem halljuk, mert megszoktuk, születésünktől kezdve egyfolytában halljuk ugyanis.

„Fennmaradt egy másik nézet is a lélekről […] valamiféle harmóniának mondják ugyanis a lelket, mert szerintük a harmónia ellentétek keveréke és összetétele, a test pedig ellentétekből áll össze.” (Arisztotelész A lélekről 407 b 27) A lélek továbbá önmozgó és halhatatlan, lásd lélekvándorlás – Platónra gyakorol ez a püthagoreus tanítás nagy hatást. „A püthagóreusok úgy gondolják, az embernek úgy kell viselkedniük, mint egy király alattvalóinak. Mivel létezik isten és ő mindenek ura, […] világos, hogy azt kell cselekednünk, amiben az isten esetleg kedvét leli.” (Iamblikhosz) Kozmosz – lélek – politika analóg elrendezésű

Parmenidész (i.e ) Előkelő család sarja, a dél-itáliai Eleában tevékenykedett, mint törvényhozó is. Filozófiai nézeteit egy tankölteményben fejtette ki, melynek részletei fennmaradtak. A bevezető részben a filozófus útját és szituációját ábrázolja.

„Kancáim, melyek visznek, ameddig a vágyam elérhet, kísértek, midőn az istennő nagyhírű útjára elragadtak: ez viszi minden városokon keresztül a tudó férfit. Ezen utaztam, mert ezen vittek a sokeszű kancák kocsimat húzva; az utat pedig lányok mutatták. […] Ott van az Éj és a Nappal útjainak kapuja: szemöldökfa és kőküszöb fogja közre, magát az éteri kapunyílást nagy ajtószárnyak töltik ki. Váltakozó kulcsaikat a sokat büntető Diké őrzi.

Az istennő pedig nyájasan fogadott, jobbjával a jobbom megragadta, ekképpen szólt és így szólított meg: te ifjú, aki halhatatlan kísérők társaként lovakkal, melyek visznek, házunkhoz érkezel, légy üdvöz! Mert nem gonosz végzet vezetett, hogy visszatérj erre az útra (amely ugyancsak távol esik az emberi tülekedéstől) , hanem a törvény és a jog. Mindent meg kell tudnod, mind a jólkerekített Igazság rendületlen szívét, mind a halandók vélekedéseit, melyekben nincs igaz bizonyosság. Ám azt is meg fogod tanulni, miként szükségszerű, hogy a minden által mindent átható jelenségek valóságosan legyenek.”

„Nos, én elmondom, te meg fogadd be a szót, miután meghallottad, melyek a kutatásnak azok az egyedüli útjai, amelyek elgondolhatók. Az egyik, hogy: létezik és hogy nincs nemlétezés. Ez a bizonyosság ösvénye (mert az Igazságot követi). A másik, hogy: nem létezik és kell lennie nemlétezésnek. Azt mondom neked, ez az ösvény teljességgel kutathatatlan, mert meg sem ismerheted a nemlétezõt (mivel nem lehetséges) és ki sem mondhatod.”

„Mert ugyanaz a gondolkodás és a létezés.” „Ami kimondható és elgondolható, annak léteznie kell. Mert van létezés és nincs, ami nem létezik. Arra intelek, fontold ezt meg.” Mert sohasem fogod kikényszeríteni azt, hogy a nemlétezõk létezzenek, hanem a kutatásnak ettõl az útjától tartsd távol az ismeretet, és ne kényszerítsen a sokszor tapasztalt szokás erre az útra, hogy nemlátó szemet, csengõ fület használj és nyelvet. Logosszal ítéld a sokat vitatott érvet, amelyet mondottam.

„Egyetlen út-szó marad még, hogy: van. Ezen igen sok a jegy, mivel nem-született, romolhatatlan, egész, egyetlen, rendületlen és teljes. Soha nem volt, nem lesz, mivel most teljességgel van, egy, folytonos. Mert miféle kezdetét tudnád kinyomozni, hogyan és honnan növekedett volna? Nem fogom megengedni, hogy a nemlétezõbõl mondd vagy gondold keletkezését, mert nem gondolható el és nem mondható, hogy nem létezik.” „Így [puszta] nevek azok, amelyeket a halandók alkottak maguknak, igaznak vélve ezeket: a keletkezés és a pusztulás, a létezés és a nemlétezés”

„Ezzel befejeztem a megbízható beszédet és gondolkodást az igazságról. A következőkben az emberek vélekedéseit ismerd meg, miközben szavaim csalárd rendjét hallgatod.” Parmenidész élesen szembeállítja az episztémé (tudás) és a doxa (vélekedés) világát

Eleai Zénón (i.e. 490-) Parmenidész tanítványa, tanainak védelmezője, paradoxonjairól híres. Zénón a következő tételeket szeretné védelmezni: A létező nem lehet sok A nem-létező (űr) nem létezik Nincs mozgás Zénón az indirekt bizonyítás módszerét használja.

Ha feltételezzük, hogy létezik sokaság, ellentmondásra jutunk. „Ha sok dolog van, akkor éppen annyinak kell lennie, ahány van, sem többnek, sem kevesebbnek. De ha annyi van, ahány van, akkor véges sokan vannak. Ha sok dolog van, akkor végtelenül sok van: mert a sok dolog közbül más dolgok vannak, és ez utóbbiak között közbül megint mások. És így a dolgok végtelenül sokan vannak.”

„Ha a létező sok, mindegyik részének szükségképpen nagynak is meg kicsinynek is kell lennie: oly kicsinynek, hogy nagysága se legyen, s oly nagynak, hogy végtelen legyen.” Tehát nem lehetséges, hogy sokaság létezzen: a dolog részeinek ugyanis vagy van kiterjedésük, vagy nincs. Ha nincs, akkor az ami összeáll belőlük, annak sincs kiterjedése. Ha van, akkor a végtelenül felosztott részek végtelen nagy kiterjedést hoznának létre.

Mozgással kapcsolatos apóriák (leírásuk Arisztotelésznél maradt fönn): 1. a stadion, vagy a felezés érve 2. Akhilleusz és a teknősbéka 3. a nyíl Semmi sem mozog, ha önmagával azonos helyet foglal el, s a mozgó test mindig egy adott időpontban (kiterjedés nélküli most-ban) egy adott itt-ben (kiterjedés nélküli térpontban) van. „a mozgó test sem ott nem mozog, ahol van, sem ott nem mozog, ahol nincs.” 4. mozgó sorok AAAA BBBB -> <- CCCC

Leukipposz (i.e. 5. sz.) és Démokritosz (i.e. 460-) Leukipposzról alig tudunk valamit, pedig az atomizmus alapítója ő volt. „Az eleai vagy milétoszi Leukipposz (mindkettőt mondják róla) a filozófiában Parmenidészhez csatlakozott, ám a létezőre vonatkozóan nem ugyanazon az úton járt, amelyen Parmenidész és Xenophanész, hanem az ellenkezőn.” (Theophrasztosz) Ezt, legkönnyebben Melissos, aki szintén Parmenidész tanítvány volt, egyik kijelentéséből érthetjük meg. „És semmi sem üres. Ami ugyanis üres, az semmi; ami pedig semmi, az bizonyára nem létezhet. És nem is mozog. Nem tudna ugyanis semerre sem utat engedni, hiszen telített. Ha volna ugyanis üres, akkor utat engedhetne az üresbe. De mivel nincs üres, nem tud hova utat engedni.”

Leukipposz – Zénónnal és Melissossal szemben a következőket fogja feltételezni: van űr, tehát lehetséges a mozgás A létezők oszthatatlanok, vagyis atomok, tehát nem érvényesek Zénón apóriái. „Némelyek mindkét érvnek megadták magukat: egyfelől annak, hogy minden egy, ha a létező az ‘egy’-et jelöli, azon kijelentésük által, hogy a nemlétező létezik, másfelől a kettéosztásokból levont érvnek is azzal, hogy oszthatatlan nagyságokat tételeztek.” (Arisztotelész A természet 187 a 1)

Démokritosz dolgozta ki részleteiben Leukipposz atomelméletét. Több mint ötven könyvet írt, de csak töredékek maradtak fenn ezekből. Az egész világmagyarázat az atomok űrben való mozgásán alapul. Az atomok száma végtelen Az atomok egymástól alakjukra, helyzetükre, nagyságukra, súlyukra nézve különböznek egymástól. A keletkezés és pusztulás valójában összekapcsolódás és szétválás. Olyan tulajdonságok, mint szín, melegség az atomok alakjától függenek (elsődleges és másodlagos tulajdonságok megkülönböztetése A lélek is atomokból áll Az atomok az űrben örvénylő mozgást végeznek, a súlyosabb atomok tömörülnek, így állt össze a Föld, a Nap, a Hold és más égitestek.

Atomista érzékeléselmélet: „Közmegegyezés szerint édes, közmegegyezés szerint keserű, közmegegyezés szerint meleg, közmegegyezés szerint hideg, közmegegyezés szerint színes: valójában viszont atomok és üresség.” (Démokritosz) Látás: finom atomokból képmások válnak le a tárgyról és jutnak el a szembe.

Szofisták i.e. 5. században tűnek fel a szofisták, akik fordulatot jelentenek a görög filozófia fejlődésében. A szofisták (szofisztész: bölcs, magasrendű szaktudás birtokosa) vándorló tanítók: politika, retorika, logika, meggyőzés művészete. Vagyis radikális tematikus váltás, a természet helyett az ember, a megismerés, a nyelv kerül az előtérbe. E fordulat főbb okai: A filozófia belső fejlődése. Sok irányzat, egymásnak ellentmondó tanok sokasága, melyek mindegyike az igazságot igényli. Reflexió a kialakult helyzetre: a megismerés, a nyelv lesz a vizsgálat tárgya A politikai helyzet: a demokrácia térnyerése: retorika, meggyőzés, argumentáció. Megnő a kereslet ezek után, fizetnek, nem is keveset, a népszerű szofistáknak.

Szofisták A szofisták általános jellemzése:
Az emberi megismerő-képesség határait vizsgálják Az érvelést nem feltétlenül mint az igazság megtalálásának módszerét, hanem a vitában való győzelem eszközét kutatják A társadalom berendezkedésének szabályait, a politikai együttélés feltételeit vizsgálják.

Szofisták Neves képviselők: Gorgiász (i.e. 485-4. század eleje)
A nem-létezőről avagy a természetről című művében érvel a következő módon: 1. semmi sincsen 2. ha van is, nem ismerhető meg 3. ha megismerhető is, ezen ismeretünket nem közölhetjük embertársainkkal Vitatott, hogy paródiának szánta, vagy komolyan gondolta, számunkra most a lényeg, hogy reflektál a filozófia korábbi fejlődési szintjére, annak a határait, illetve dogmatizmusát feszegeti: megismerhető-e a világ, alkalmas-e a nyelv arra, hogy továbbadjunk ismereteket?

Szofisták Gorgiász kora legünnepeltebb rétora, aki a szónoklat elméletével és gyakorlatával egyaránt foglalkozott. „A nevelés szónoki formájának elsőként ő kölcsönzött erőt, ékesszólást és a mesterség ismérveit.” (Sudias, lexikon i. sz. 10. századból) „Az imént említett stílusbeli sajátosságokat: a rokon fogalmak összefűzését, a hasonló végződést, az ellentétek szembeállítását, melyek önmaguktól, minden csiszolgatás nélkül is többnyire ritmusosan zárják a körmondatot, Gorgiász találta föl elsőnek, de mértéktelenül élt is velük.” (Ciceró A szónokról)

Szofisták Prótagorász (i.e. 485-415)
„minden dolog mértéke az ember, a létezőknek, hogy vannak, a nem létezőknek pedig, hogy nincsenek” (más fordításban: „a létezőknek, hogy miként vannak, a nem létezőknek pedig, hogy miként nincsenek”) Három lehetséges értelmezési szint: az egyes emberre vonatkozik: pszichologisztikus érvelés csoportokra vonatkozik: perspektivizmus, pluralizmus, relativizmus következik ebből, a 20, században a tudásszociológia dolgozta ki ezt az irányt az emberi nemre vonatkozik: maga az emberi nem képvisel valamilyen perspektívát, megközelítésmódot

Szofisták A szofisták tevékenysége bizonyos tekintetben a felvilágosodással rokon. „Démokritosz tanítványa lévén, Prótagorász ateista tanítást adott elő.” (Euszébiosz) „Az istenekről nem tudhatom sem azt, hogy vannak, sem azt, hogy nincsenek. Mert sok minden gátolja a róluk való tudást; láthatatlanságuk és az emberi élet rövidsége.” Diogenész Laertiosz tanúsága szerint „ezért a kezdőmondatért aztán kiutasították az athéniak, könyveit pedig elégették az agórán, miután hírnökök útján összegyűjtötték azoktól, akik megvásárolták.” (Diogenész Laertiosz Híres filozófusok élete, IX., 51.)

Szofisták A szofisták társadalomelméleti jelentősége:
Alapfogalmak: phüszisz, nomosz A fő kérdés: honnan származnak az emberi társadalmakat vezérlő törvények (nomosz), normák? 1. Az emberi természetből következnek, ennek felelnek meg. 2. Az emberi konvenciók hozzák őket létre E kérdés mögött is a már kifejlődött és egymástól sok tekintetben eltérő alkotmányú poliszokról való gondolkodás, reflexió rejlik. E vita is máig tart: az úgynevezett jogpozitivista gondolkodás szerint a tételes jogból kell kiindulni, a természetjogi gondolkodás szerint az emberi természetből következik a jogszerűség.

Szofisták „Egy elterjedt toposz a természet és a törvény szempontjai segítségével kényszeríti az embereket ellentmondásos pozícióba. […] Szerintük ugyanis a természet és a törvény egymás ellentétei, és az igazságosság szép dolog a törvény szerint, a természet szerint viszont nem. Aki a természet alapján érvelt, annak a törvény álláspontjáról kell megfelelnünk, míg a törvényre hivatkozókkal szemben a természet alapján érvelünk.” Arisztotelész Szofista cáfolatok 173 a7-18)

Szofisták Hérodotosz elbeszélése, megvilágítja a különbségtevés eredetét: „Dareiosz magához hivatva azokat a görögöket, akik a környezetében voltak, megkérdezte tőlük, vajon mennyi pénzért volnának hajlandóak elhalt szüleiket megenni. Azok erre azt mondták, hogy semennyiért sem tennék ezt. Dareiosz ezek után az indek közül az úgynevezett kallatiakat hívatva, akik szüleiket megeszik, a görögök jelenlétében, akik tolmács útján szereztek tudomást a mondottakról, megkérdezte, hogy mennyi pénzért vállalkoznának arra, hogy elhunyt szüleiket tűzben égessék meg. Azok erre hangosan felkiáltottak, s kérték, ne mondjon ilyen istentelen dolgot. Ilyenek tehát a vélekedések ezekről a dolgokról […].”

Szofisták Hippiasz a Prótagórasz című dialógusban:
„szerintem a természet szava, nem pedig a törvény betűje szerint mi valamennyien rokonok, egymáshoz tartozók és polgártársak vagyunk. Hiszen a hasonló természetnél fogva rokona a hasonlónak, a törvény pedig az ember zsarnoka, sok esetben erőszakot követ el a természeten. Bizony nagy szégyen lenne, ha mi, akik ismerik a dolgok természetét […] nem tudnánk ehhez a méltósághoz méltóan megnyilatkozni […].” (337 c6-e2)

Szofisták Kalliklész érvelése Platón Gorgiasz című dialógusában.
„úgy jogos, hogy a derekabbnak többje legyen, mint a hitványnak, a hatalmasabbnak többje, mint a gyöngének. Ezt látjuk mindenütt, az állatoknál is és az emberek összes államában és nemzetségében azt ismerik el igazságosnak, hogy a hatalmasabb uralkodjék a gyöngébben, s hogy övé legyen mindenből a nagyobb rész.” (484 d)

Szókratész Szókratész ( ) Cicero szerint „lehozta a filozófiát az égből a földre és bevitte a házba”, vagyis az embert érintő, kérdések izgatják a természetfilozófia helyett. Fiatalkorában még Anaxagorasz hat rá, de hamar eltávolodik a tanaitól és a természet egészére irányuló spekulációktól. A szofistákhoz való viszonya inkább negatív, az érdeklődés hasonló, a tanítások és az életmód radikálisan különböző.

Szókratész Ő maga nem írt egyáltalán filozófiai műveket, viszont Platón emléket állított mesterének, amennyiben legtöbb dialógusának főszereplője Szókratész. Leginkább ezekből tudunk képet alkotni róla. Másik fontos forrás: Xenophón Emlékeim Szókratészről. Platón esetében különbséget teszünk a korai dialógusok és a későbbiek között: a koraiak valószínűleg visszaadják az eredeti Szókratészt, de ebben az esetben is értelmezésről van szó, ahogy Platón látta mesterét.

Szókratész Tevékenysége: az agórán, pénzváltók asztalinál, testedzés közben megszólítja polgártársait, filozófiai beszélgetést kezdeményez, tipikusan kérdez, vizsgálódik. Fiatalok csatlakoznak hozzá, ám ellentétben a szofistákkal, soha nem fogad el pénzt. Tematikusan ismeretelméleti és etikai kérdések foglalkoztatják, definíciós problémák: „Mi a bátorság?”, „Mi az erény?”, „Mi a jó?” Ellentétben a szofistákkal Szókratész nem szkeptikus és nem a vitában való győzelemre törekszik: az igazi célja a személyiség fejlődése, önmagunk gondozása szellemi értelemben. A negatív cél a tudatlanság tudatosítása, annak felismertetése, hogy a fogalmaink, elképzeléseink sokszor nincsenek megalapozva, nem tudjuk, hogy mit beszélünk, miért gondoljuk azt, amit gondolunk. Ironikus alaptartás jellemzi: „nem tudok semmit, de legalább ezt tudom”, az irónia célja, hogy kizökkentse az embereket a megkövült nézeteikből, meggyőződéseikből.

Szókratész A filozófia alapcselekvése a dialógus, beszélgetés nincs előre rögzített álláspont, hanem kölcsönös mozgás, mely révén kialakul a vélemény. A cél a belátáshoz segítés. Szókratész nagyon magasra értékeli, ha az érvelésen, vitán keresztül valóban belátáshoz jutunk, szerinte ugyanis az erény tudása maga az erény. Ha tényleg belső meggyőződésünkké válik, hogy mi a helyes cselekedet, Szókratész szerint azt meg is fogjuk tenni. Negatívan kifejezve, ha nem azt tesszük, akkor az azt is jelenti, hogy az illető vélemény nem vált meggyőződésünkké.

Szókratész Szókratész a bábamesterséghez is hasonlítja tevékenységét:
„én nem a nőket, hanem a férfiakat segítem a világrahozatalnál, s hogy nekik a lelküket segítem a szüléshez, és nem a testüket. Sőt, a mi mesterségünkben épp az a legfontosabb, hogy képesek legyünk minden lehetséges módon megítélni, hogy vajon az ifjú elme valami árnyképet, valami hamisat vagy életerős és igaz dolgot hozott-e a világra. Abban aztán megint a bábaasszonyokra ütök, hogy ami a bölcsességet illeti én is terméketlen vagyok.” (Theaitétosz 150 b-c)

Szókratész A per Melétosz, Anütosz és Lükon jelentette fel Szókratészt halálbüntetést kérve: „Szókratész jogtalanságot követ el, mert megrontja az ifjúságot, és nem tiszteli azokat az isteneket, akiket a város, ehelyett új daimóni jelenségekben hisz.” (Szókratész védőbeszéde 24 c) 500 esküdtbíró előtt zajlott a per, akik a végén ítélkeztek (szavaztak) két lépcsőben, először arról, hogy bűnös-e a vádlott, másodszor a büntetés mértékében: két lehetőségből kellett szavazás által választaniuk: a vádlók által javasolt, vagy pedig a bűnösnek talált vádlott által javasolt büntetést választhatták, harmadik lehetőség nem volt. Vádbeszéd és védőbeszéd, tanúk meghallgatása, kikérdezése, a bűnösség megszavazása után újra beszélhetett a vádlott, miközben magának büntetést javasolt, majd a második szavazás után utolsó szó jogán még egyszer beszélhetett. A Szókratész védőbeszédének felépítése ezt követi: három alkalommal kap szót Szókratész, illetve az első alkalommal tanút is kikérdezhet.

Szókratész Az első beszéd:
Régi vádak cáfolata: nem természetfilozófus, nem bölcs, nem szofista „van valami Szókratész nevű ‘bölcs férfiú’. Égi jelenségek kémlelője, […] akik ilyesmit kutatnak, azok nem tisztelik az isteneket sem.” (18 b) Nem fogad el pénzt, nem próbál „gyengébb érvet erősebbé tenni” (19 c)

Szókratész A delphoi jóslat:
„Khairephón […] egyszer még Delphoiba is elment, és odáig merészkedett, hogy a következőt kérdezte a jósdától […] van-e bölcsebb ember nálamnál. Nos tehát, a Püthia jelentette ki, hogy senki nincs, aki bölcsebb volna.” (21 a) Szókratész tudja magáról: „sem nagyon, sem kicsit bölcs nem vagyok”, de mégis komolyan veszi a jóslatot, keres magánál bölcsebbet. Kikérdezi az államférfit, a költőt, a kézművest, vajon ők bölcsebbek-e nála. Kiderül, hogy ezek nem ismerik tudásuk határait, nem ismerik azon fogalmakat, melyeket használnak, végül is „egyáltalán nem tudják, hogy mit beszélnek.” (22 c) Végeredmény: mindegyiknél kicsit bölcsebb: „amit nem tudok, arról nem is hiszem, hogy tudom.” (21 d) Később megerősíti: „Hogyne volna hát ez tudatlanság, méghozzá a legszégyenletesebb fajta: azt hinni, hogy tudjuk, amit nem tudunk?” (29 b)

Szókratész Az ifjak megrontásáról:
„Ezenfelül a hozzám önként csatlakozó ifjak – tehát akiknek a legtöbb ráérő idejük van, vagyis a leggazdagabbak fiai – nagy örömmel hallgatják, amint az embereket vizsgálom, és maguk is sokszor utánozni kezdenek, és megpróbálnak másokat vizsgálni.” (23 c) (többek között Platón, Alkibiádész, Xenophón, stb.)

Szókratész Melétosz kikérdezése után, mely során Melétosz teljesen összezavarodik, Szókratész kifejti, hogy miért tartja a tevékenységét istennek tetszőnek, nélkülözhetetlennek Athén számára. „Igen tisztellek és kedvellek benneteket, athéni férfiak, hallgatni azonban inkább fogok az istenre, mint rátok, és míg csak élek és képes vagyok rá, meg nem szűnök filozofálni, sem titeket inteni és utat mutatni bárkinek közületek: […] Hát nem szégyelled magad, hogy csupán arra van gondod, miként növeld a lehető legnagyobbra vagyonod, hírneved, közmegbecsülésed, de józan belátással, az igazsággal, s hogy lelked mikét tedd a lehető legkiválóbbá, mit se törődsz, mit se gondolsz reá?” (29 d-e)

Szókratész „Mert ha engem halálra ítéltek, nem egykönnyen találtok majd más, ilyen embert, akit – ha ez mulatságosan hangzik is – egyenesen úgy rendelt városotokhoz az isten, mint valami jól megtermett, nemes paripa mellé, mely azonban nagyságánál fogva kissé lomha, és szüksége van rá, hogy valami bögölyféle felserkentse.” (30 e)

Szókratész Daimóni dolgok:
„velem ugyanis rendszeresen megtörténik, hogy jelentkezik egy isteni és daimóni valami, […] jelentkezik egy bizonyos hang, és ha megszólal, mindig eltérít attól, amit épp tenni szándékozom, de soha nem késztet valamire.” (31 d) Daimónok eredetileg istenek leszármazottai Esetleírás: a harminc zsarnok uralma alatt történtek Hegel: „Szókratész tehát azáltal, hogy az igazat a belső tudat döntésétől tette függővé, ellentétbe került azzal, amit az athéni nép helyesnek és igaznak tartott.” (Előadások a filozófia történetéről II., 63.)

Szókratész Második beszéd a bűnösség kimondása után
Szókratész ellenindítványa: „Nincs semmi, athéni férfiak, ami jobban illetné az ilyen embert, mint hogy a Prütaneionban étkezzék, éspedig sokkal inkább megilleti, mint azt, aki közületek lóval, kettősfogattal vagy szekérrel győzelmet aratott az olümpiai játékokon. Mert az ilyen ember csupán látszólag tesz titeket boldoggá, én viszont valóban azzá teszlek […].” (36 d) Nem akar lemondani a vizsgálódásról, sem a száműzetést nem tartja elfogadhatónak. „a vizsgálódás nélküli élet nem emberhez méltó élet” (38 a) Végül barátai unszolására 30 mina bírságot ajánl fel.

Szókratész Harmadik beszéd a halálbüntetés kimondása után (annyira felbőszítette őket többen szavaztak a halálára, mint a bűnösségére) A daimoni hang nem szólalt meg a tárgyalás alatt, vagyis Szókratész önértelmezése szerint nem járt helytelen úton. „Most azonban az egész tárgyalás alatt nem lépett közbe egyszer sem, bármit készültem is tenni vagy mondani.” (40 b) Nem biztos, hogy a halál rossz dolog: „nagy reménységünk van rá, hogy a meghalás jó. Mert ez két dolog közül valamelyik: vagy egyfajta nemlét, amikor a halott ember nem érzékel többé, vagy talán- amint beszélik – valamiféle átmenetel, amikor is a lelke erről a világról egy másikra költözik.” (40 c) Mindkét esetben nyereségnek tekinti Szókratész a halált. Az első esetben a halál olyan mint a mély alvás, ami kellemesebb, mint a legtöbb napunk és álommal töltött éjszakánk. A második esetben pedig a Hádészba kerülve Szókratész folytathatná a filozófiai dialógusait, csak itt már meghalt hírességekkel, mint Hésziodosszal, vagy Homérosszal.

Platón Platón (i.e ) előkelő származás, Athén politikai vezetéséhez tartozó felmenőkkel, fiatalon politikai ambíciók, tapasztalatai (harminc zsarnok uralma, Szókratész pere) hatására elfordul a politikától. Szókratész tanítványa. 387-ben megalapítja az Akadémiát. Többször utazik Szürakuszaiba, ahol II. Dionüszosz türannoszt megpróbálja államreformokra rábeszélni, a kísérlet balul üt ki, állítólag eladják rabszolgának, egy ismerőse menti meg. Filozófiai szinten megmarad a politika iránti érdeklődése, lásd pl. Állam, Törvények.

Platón A legnagyobb hatást Szókratész gyakorolta rá: folytatja mestere etikai, logikai vizsgálatait, továbbá megpróbálja ezeket az eredményeket átfogó filozófiai elméletté fejleszteni (a tudás és a a lélek természete, ideaelmélet, a filozófia mibenlétének kérdése) További jelentős hatás: Püthagórasz, püthagóreusok Matematika kitüntetett szerepe a megismerésben Az univerzum felosztása tulajdonképpeni létezőkre és árnyékvilágra Lélekvándorlás, lélek halhatatlansága Aszketikus morál

Platón Iskoláját i.e. 387-ben alapítja Akadémosz héroszról elnevezett kertben, 900 évig működik, Justinianus záratja be 529-ben. Akadémia: filozófia mellett geometria, asztronómia, geográfia, zoológia, botanika, politika Előadások és beszélgetések A filozófia nemcsak tudás, hanem életforma, melyet az együttélés során lehet elsajátítani

Platón Művei kivétel nélkül megmaradtak
Dialógusok, melyek a filozófia eleven közegére utalnak Szókratész majdnem mindig a főszereplő Korszakok Korai dialógusok, pl. Szókratész védőbeszéde, Lakhész, aporetikus jelleg, a definíciós kísérletek nem vezetnek egyértelmű eredményre Érett korszak, pl. Állam, Theaitétosz, Phaidón, az ideaelmélet, a politikai elgondolások és a lélekfilozófia klasszikus kifejtése Késői dialógusok, Szofista, Parmenidész, kételyek, ellentmondások megfogalmazása az ideaelmélettel kapcsolatban

Platón A korai dialógusok
A cáfolás (elenkhosz) szókratészi módszere azon alapul, hogy megmutatjuk, hogy a javasolt definíció túl tág, vagy túl szűk. Pl. A bátorság: helytállás a csatában. Ellenpélda (túl tág a definíció): van olyan harcmodor, amikor hátrálva harcol egy katonai egység. Ellenpélda (túl szűk a definíció): nemcsak a háborúban kell bátran viselkedni, hanem tengeri veszedelem közepette, betegséggel, nyomorral szemben is. A probléma az, hogy Szókratész definíciói az erényeket cselekvésfajtákkal azonosítják.

Platón Platón ideaelmélete
Szókratész felől a probléma: a definíciós kísérletek (Mi a jó?, Mi a bátorság?, Mi az erény? stb.) az általános fogalmak meghatározásához szeretnének eljutni. Platón kérdése: milyen természete van az általánosnak? Létezik-e tőlünk függetlenül? Platón válasza e kérdésre a klasszikus ideaelmélet keretei között: Az általános létezik, sőt az létezik igazán. Léthierarchia van, a megismerés szintjei egyben a létezés szintjeit is jelentik.

Platón Ideák: a tulajdonképpeni létezők, ősképek, időben változatlanok, Nem minden dolognak van Platónnál ideája (nehézségek a késői dialógusokban); aminek vannak: jó, szép, erények (bátorság), matematikai tárgyak (pl. háromszög), élőlények (pl. ló) Dolgok részesednek az ideákból, azért hasonlítanak az eredetire, időben változnak, a keletkezés és pusztulás világához tartoznak Lelkek az ideákra visszaemlékeznek (lélekvándorlás: születésünk előtt szemléltük az ideákat), érzékelik a dolgokat, az ideák alapján ismerik fel őket

Platón Az idea (eidosz, idea) fogalmának közelebbi meghatározásai
Egy és ugyanaz minden f dologban Ez az, ami révén minden f dolog F Erre vonatkozik F meghatározása Az ideákat nem érzékelhetjük, hanem egyedül az értelmünkkel ragadhatjuk meg Az ideák nem változnak és örökké egyformák, szemben az érzékelhető dolgokkal Magáról az ideáról nem mondhatjuk hogy nem az, ami, pl. F valójában nem F

Platón „Tehát, ugye, az teszi ezt a legtisztábban, aki inkább önmagáért való elgondolással közelít minden egyes dologhoz, és nem a látást használja fel hozzá, sem bármelyik más érzékét, egyetlenegyet sem hurcolva magával, a gondolkodás csatlósaként, hanem csak önmagáért való letisztult gondolkodással törekszik megragadni minden egyes önmagáért való dolgot a létezők közül, a lehető legnagyobb mértékben elszakadva a szemétől és fülétől és úgyszólván az egész testet, mely csak zavarja a lelket és nem engedi, hogy megszerezze az igazságot és az eszméletet, amikor közösködik vele? (Phaidón 65 e)

Platón A szép ideájáról:
„Ez az, Szókratész, amiért minden eddigi fáradozás történt; először is örökkévaló, se nem keletkező, se nem pusztuló, nem növekvő és nem fogyatkozó; aztán nem is olyan, hogy ebben szép, abban rút, egyszer igen, máskor nem, ehhez képest szép, ahhoz képest rút, itt szép, ott rút, vagyis egyesek számára szép, másoknak rút, […] hanem önmagánál fogva és önmagában egyetlen formájú, örök létező. Minden más szép dolog őbenne részesül, olyan módon, hogy keletkezésük és pusztulásuk őt sem gyarapítja, se nem csökkenti – egyáltalán nem is érinti.” (Lakoma 211 a-b)

Platón „Vajon nem esik-e meg olykor, hogy az egyenlő kövek és fadarabok, noha ugyanazok, hol egyenlőknek látszanak, hol nem? – De bizony előfordul – No, de az megesik-e, hogy magukat az egyenlőket egyenlőtleneknek véled látni, vagy az egyenlőséget egyenlőtlenségnek? – Semmiképpen Szókratész.” (Phaidón 74 b-c) „Én úgy látom, hogy ha magán a szépen kívül valami más: szép, az nem egyéb miatt szép, hanem azért, mert részesül magában a szépben.” (Phaidón 100 c)

Platón Platón az ideaelméletet három hasonlattal világítja meg:
A naphasonlat „Nos, őt értem én a jó szülöttén, akit a jó a maga hasonlatosságára nemzett; ami a jó gondolat világában az észhez és az ésszel felfogható dolgokhoz viszonyítva, ugyanaz a nap a látható világban a látáshoz és a látható dolgokhoz viszonyítva.” (Állam 508 c) „Nos, a megismerhető dolgoknak is nem csupán a megismerhetősége származik a jótól, hanem ezenfelül még a létezésük és a lényegük is, holott pedig a jó nem létező, hanem a létezőt máltóságával és erejével messze túlszárnyalja.” (Állam 509 b)

Platón

Platón Vonalhasonlat Eikaszia (sejtés)
„a képeket – a képeken értem elsősorban az árnyékképeket, aztán a víz felszínén […] visszatükröződő látomásokat és hasonlókat.” (Állam 510 a) Pisztisz (hit) „a körülöttünk levő élőlényeket, az egész növényzetet, s minden, kézzel készített dolgot.” (Állam 510 a) Dianoia (értelem, következtető gondolkodás) „alapul veszik a páratlant, a párosat, az idomokat, a szögek három fajtáját, s más ezekkel összefüggő fogalmakat; aztán ezeket, mint akik mindezzel tisztában vannak, szilárd alapnak tekintik, s tovább már érdemesnek sem tartják, hogy felőlük akár önmaguknak, akár másoknak fölvilágosítással szolgáljanak, mert hiszen – szerintük – úgyis mindenki előtt nyilvánvalóak; aztán ezekből kiindulva folytatják nyugodtan a következtetéseiket” (Állam 510 c)

Platón Noézisz (ész, belátás)
„az ésszel felfogható dolog másik felének azt veszem, ami csak maga az ész tud megragadni az okfejtés erejével, míg a feltevéseket nem tekinti kiindulópontoknak, hanem valóban feltevéseknek, mintegy lépcsőknek és megindulásnak, hogy aztán a mindenség kezdete felé vezető úton a föltétel nélküliig eljutva […] lassanként eljusson a végpontig” (Állam 511 b)

Platón

Platón „Ha valamelyiküket feloldanák, s kényszerítenék, hogy hirtelen álljon fel, s forgassa körül a nyakát, járjon és nézzen a tűz felé […] a ragyogó fény miatt nem volna képes ránézni azokra a tárgyakra, amelyeknek az árnyékát azelőtt látta” (Állam 515 c-d) „Ha aztán innen valaki erőszakkal továbbvonszolná felfelé a göröngyös és meredek úton, s nem engedné el, amíg csak ki nem húzná a napfényre, vajon nem szenvedne-e emiatt, s nem méltatlankodna-e hurcoltatása közben?” (Állam 515 d) „Először is legkönnyebben az árnyékképeket tudná nézni, aztán az embereknek s minden másnak a vízben tükröződő képét, s csak utoljára magukat a dolgokat; […]. S aztán a napot is – de nem a víz tükrében, s nem valami más helyen lévő hasonmását, hanem őt magát, a maga valóságában, s a maga helyén – meg tudná pillantani, s eredeti minőségében megszemlélni.” (Állam 516 a-b)

Platón „S ha visszaemlékszik korábbi lakóhelyére, ottani bölcsességére és ottani rabtársaira, nem gondolod-e, hogy e változás miatt boldognak fogja tartani magát, amazokat pedig szerencsétlennek? (Állam 516 c) „Ha ez az ember megint lemenne ugyanarra a helyre, s ott leülne, nem lenne-e a szeme tele sötétséggel, így hirtelen a napfényről jövet? […] nem lenne-e nevetség tárgya, s nem mondanák-e róla, hogy felmenetele volt az oka annak, hogy megromlott szemmel jött vissza, tehát nem érdemes még csak megpróbálni sem a felmenetelt? S ha valaki aztán megpróbálná a többieket feloldozni s felvezetni, s ezt valamiképpen kézre kerítenék és megölhetnék, nem ölnék-e meg?” (Állam 516 c – 517 a)

Platón „A mindegyikünk lelkében meglévő erőt, s azt a szervet, amellyel valamit megtanulunk […] csak az egész lélekkel együtt lehet a keletkező világból kifelé fordítani mindaddig, amíg képes lesz rá, hogy el tudja viselni a létezőnek s a létező legvilágosabb részének a szemléletét […] A nevelés tehát éppen ennek a megfordításnak a művészete, hogy miképp fog a lélek legkönnyebben és legeredményesebben más irányba fordulni” (Állam 518 c-d)

Platón Platón lélekfelfogása Előzmények:
pszükhé eredeti jelentése: lepke, életerő, az elven ember erőtlen képmása a Hádészban Preszókratikus filozófiában nem jelenik meg a lélek fogalma, az észlelés és a tudás az ember állapotváltozása pl. Hérakleitosz: „Nem tőlem, hanem a logosztól hallván bölcs dolog elismerni, hogy minden egy.” Parmenidész is egy istennőtől tudja meg, hogy mi az igazság. „ugyanaz a gondolkodás és a létezés”

Platón Szókratésszel és az erkölcsi erények vizsgálatával lép a filozófia olyan terepre, ahol szükségessé válik az emberi lélek filozófiai feltételezése. Szókratész hipotézisei Azért tudunk erényesen viselkedni, mert ismerjük az erényt Az erény ismeretére definíciója révén teszünk szert Szókratész definíciós kísérletei viszont, lásd korai szókratikus Platón-dialógusok, nem jártak sikerrel Platón válasza: Az erény ismeretére nem definíciója révén jutunk

Platón Platón válasza a Menónban:
„Ha tehát a lélek halhatatlan és többször született, és minden dolgot látott, ami itt és ami a Hádészban van, semmi sincs, amit meg ne tanult volna; így nem csoda, hogy az erényre és más dolgokra is vissza tud emlékezni, amelyekről azelőtt tudomása volt. Minthogy pedig az egész természet rokon vele, és a lélek eleve megtanult mindent, nincs semmi akadálya annak, hogy aki egyvalamire visszaemlékszik, amit tanulásnak neveznek az emberek, az rátaláljon az összes többire is, ha bátor az illető, és nem fárad bele a kutatásba.” (81 c-d)

Platón Test-lélek dualizmus:
„a filozófia olyan állapotban veszi át a lelkünket, amikor teljesen a testhez van kötve és hozzá van tapadva, és kénytelen rajta keresztül, akárcsak egy börtönrácson át, nézni a létezőket, önmagán át pedig semmit, és teljes tudatlanságban szenved, és látja, mennyire félelmetes a börtön, melybe a vágyai juttatták” (Phaidón 82 e – 83 a) „A lélek a maga egészében halhatatlan. Mert ami önmagát mozgatja, az halhatatlan.” (Phaidrosz 245 c) „Hasonlítsuk a lelket szárnyas fogat és kocsisa együttes képességéhez. […] a mi vezetőnk kettős fogatot hajt, és lovai közül az egyik szép és derék, […] a másik ellenkező jellemű. […] Az istenek fogatai jól kormányozhatók, egyensúlyban könnyen haladnak, de a többiek csak nehezen. Mert az a ló, mely a hitványságból részesedik, lefelé húz, a föld felé hajlik és nehezedik a súlyával, ha nem nevelte szépen a kocsisa. […] A többi lélek közül amelyik legjobban követi istent és a leghasonlatosabbá vált hozzá, kocsisa fejét emeli fel az ég fölötti tájra, és így viszi magával a körforgás, de lovaitól zavarva csak nagy nehezen szemlélheti a létezőket. […] S azért igyekeznek meglátni a valóság mezejét, mert annak rétjén van a lélek legnemesebb részéhez illő legelő, amely a lelket felemelő szárny növelését is táplálja.” (Phaidrosz 246 a – 248 c)

Platón A Phaidrosz lélekfelfogása A lélek három részből áll:
a gondolkodó lélekrészből, amely vezeti a kocsit, akinek a szárnyai nőnek, ha szemléli az ideákat. Indulatos lélekrészből, amely bátran, egyenesen viszi a kocsit Vágyakozó lélekrész, amely az érzékei rabja, letér az útról, akadályozza a gondolkodó lélekrészt, hogy szemlélje az ideákat és ezáltal nőjön a szárnya Az ember tehát köztes lény, két világ polgára: az érzékiség húz bennünket lefelé, a halhatatlan lelkünk azonban felfelé törekszik. A konfliktus örök, ez az ember sorsa.

Platón A kozmosz, melyet a demiurgosz teremtett, élőlény, mely lélekkel (világlélek) rendelkezik. „E mindenség alkotóját és atyját nagy dolog volna megtalálni, s ah megtaláltuk is, lehetetlen volna mindenkivel közölni, azt kell ellenben újra megvizsgálnunk: melyik mintakép szerint alkotta meg építője, vajon a mindig azonos módon létező vagy a keletkezés világába tartozó szerint-e?” (Timaiosz 28 c – 29 a) „mindent, ami látható volt, úgy vett át, hogy nem volt nyugalomban, hanem mozgott szabálytalanul és rendezetlenül, rendbe hozta a rendetlenségből, mert azt gondolta: mindenképpen különb a rend.” (Timaiosz 30 a) „észt oltva a lélekbe s lelket a testbe, építette fel a mindenséget, hogy oly művet alkosson, mely természeténél fogva a lehető legszebb és legjobb. Így tehát valószínű okoskodás alapján azt kell állítani, hogy ez a világ valóban lelkes és eszes élőlénnyé lett az isten gondviselése folytán.” (Timaiosz 30 b-c)

Platón A testi világ felépítésében végső soron a derékszögű háromszögek vesznek részt: A tűz a tetraéder A föld a hexaéder A levegő az oktaéder A víz az ikozaéder Az égboltozat a dodekaéder ideájának mintájára épül föl. Heisenberg szerint sokkal közelebb áll a modern fizika szemléletéhez Platón, mint Démokritosz „’Kezdetben volt a szimmetria’ – ez minden bizonnyal szerencsésebb kifejezés, mint a démokritoszi ‘kezdetben volt a részecske’. Az elemi részecskék szimmetriákat testesítenek meg; ők a szimmetriák legegyszerűbb reprezentánsai, de ugyanakkor következményei is a szimmetriának.” (A rész és az egész)

Platón Az Állam, Az államférfi, és a Törvények című munkáiban fejti ki politikai elgondolásait. Az Állam eredeti címe nem Polisz, hanem Politeia. Politeia jelentései: államrend, alkotmány, közéleti tevékenység, életmód, életvitel, nem statikus, hanem egy szervezet dinamikus rendje A politeia működése az emberi cselekvésben (praxisz) nyilvánul meg, amely morális-közösségi cselekvésként értendő. Platón „a bennünk lévő, a lélekben lévő politeiá”-ról is beszél (591 e). A helyesen nevelt ember „pillantását az ő belső alkotmányára (politeia) fogja függeszteni” (591 e), mert ennek az alkotmánynak” valószínűleg ott van a mintája az égben annak számára, aki hajlandó meglátni, és hajlandó önnön lényének bensőjét a látottak zerint megszervezni.” (592 b)

Platón A vezető kérdés az igazságosság mibenlétére vonatkozik:
A vita egyik résztvevője, Glaukón , aki szerint az igazságosságot önmagáért érdemes választani, bizonyítékot követel Szókratésztól arra nézve, hogy az igazságos ember élete akkor is előnyösebb az igazságtalanénál, ha az igazságos embert igazságtalannak tartják, s mindenfajta büntetést és nyomorúságot szenved el, miközben az igazságtalant az igazságosság megtestesülésének tekintik, s mindenfajta jutalomban és örömben részesül. A fordulat abban áll, hogy az igazságosságot nem a következményei, hanem önmagáért kell Platón szerint választani.

Platón Az igazságosság még az Állam első könyvében egy bizonyos emberi cselekvés minősége és következményei, addig később a lélek minőségeként lép elénk. Az igazságosság a lélek erénye (is). Olyan államra van szükség, amely összhangban van a lélek igazságosságával, illetve fordítva az állam feladata a lélek belső harmóniáját nevelés által elősegíteni.

Platón „Úgy gondolom, hogy államunk, ha csakugyan helyesen van megalapítva, tökéletesen jó. Szükségképpen felelte. Vagyis nyilvánvaló, hogy bölcs, bátor, mértéktartó és igazságos. Nyilvánvaló.” (427 e) A négy sarkalatos erény mind az államra, mind pedig a lélekre vonatkoztatható.

Platón A lélek három részből, vágyakozó, indulatos és gondolkodó lélekrészből épül föl. A lélek akkor működik helyesen, ha a gondolkodó lélekrész maga mellé tudja állítani az indulatost és ezáltal meg tudja zabolázni a vágyakozó lélekrészt. Mindegyik lélekrészhez kapcsolható egy erény, amely leginkább hozzájuk tartozik: Gondolkodó lélekrész – bölcsesség Indulatos lélekrész – bátorság Vágyakozó lélekrész – mértékletesség A három lélekrész, vagyis az egész lélek harmóniája - igazságosság

Platón Az állam a nevelésen keresztül tud az állampolgáraival összhangba kerülni. Szókratész egyik fontos feltételezése itt is érvényes: az erényes cselekvésre vonatkozó tudás tanítható. Nevelési állam: a legfontosabb a kiválasztás és a nevelés, általános képzési rendszer Származástól és nemtől függetlenül ugyanaz a képzés: mindenki egyenlő esélyekkel indul. 10-20 év gimnasztika, zene, vallás Kiválasztás 20-30 év matematika, csillagászat 30-35 filozófia 15 év állami szolgálat után kb. 50 éves kortól az állam irányítása

Platón A képzés alapján három társadalmi réteg alakul ki:
Dolgozók mértékletesség az erényük, a vágyakozó lélekrész a domináns bennük Őrök (nincs család és magántulajdon) Katonák bátorság és a mértékletesség az erényük, indulatos lélekrész a domináns bennük Vezetők bölcsesség, a bátorság és a mértékletesség az erényük, gondolkodó lélekrész domináns bennük Igazságosság: harmónia a különböző rétegek között, mindenki a maga dolgát végzi.

Platón Az igazságtalan állam az igazságos állam bomlásformáiként foghatók fel, érthetők meg. Végső soron öt államforma van: az első a királyság vagy arisztokrácia, a legjobb ember vagy emberek uralma, amelynek célja az igazságos államforma; a második a timokrácia, a becsületszerető, vagy nagyravágyó emberek uralma, melynek célja a fölény vagy győzelem; a harmadik az oligarchia vagy a gazdagok uralma, melyben a gazdagságot becsülik a legtöbbre; negyedik a demokrácia, a szabad emberek uralma, amelyben a szabadságot becsülik a legtöbbre; ötödik a türannosz, a teljesen igazságtalan ember uralma, melyben a szertelen és szégyentelen igazságtalanság kerekedik felül.

Arisztotelész Arisztotelész (i.e ) a macedón Strageirában született, amely görög (ión) gyarmatváros, volt, apja Nikomakhosz orvos volt. 18 évesen csatlakozik a platóni Akadémiához és 19 évig, Platón haláláig annak tagja marad. i.e. 348/47-ben Platónt Szpeuszipposz követte, aki révén Arisztotelész szerint „matematikává lett a filozófia” (Metafizika 992 a 32.) Arisztotelész három évig Hermeiász, Asszosz uralkodója meghívására e városban tartózkodik. Ezután Mitülénébe költözik, ahol barátja Theophrasztosz tevékenykedik. Mindkét városban eltöltött időhöz erőteljes biológiai kutatásokat folytat. i.e Arisztotelész a macedón királyfi Alexandrosz nevelője. Több értekezést is írt a tanítvány számára: A monarchiáról, A gyarmatokról.

Arisztotelész i.e. 335/34 Arisztotelész visszatér Athénba, néhány épületet bérel, egy ligetben, melyet Farkas-Apollónnak (Apollón Lükeiosz) szenteltek, ahol iskolát alapít. Lükeionnak hívják majd az iskoláját – a líceum szó innen származik. Délelőtt a tanítványaival sétálgatva beszélget, délután nyilvános előadásokat tart, különbséget téve magasabb tanulmányok és népszerűbb előadások között. Első nagyobb könyvtárat itt hozták létre. Kéziratok, térképek, tárgyak, melyek az előadások illusztrációjaként szolgáltak. Állítólag Nagy Sándor parancsba adta a macedón birodalom valamennyi vadászának, madarászának, halászának, hogy küldjék el Arisztotelész iskolájába a tudományos szempontból érdekes tárgyakat. Alexandrosz halálakor fellángoltak a macedónellenes indulatok, és Arisztotelésznek menekülnie kellett Khalkiszra, ahol rövidesen ezután i.e. 322-ben meghalt.

Arisztotelész Írásainak kb. egyötöde maradt ránk, elsősorban az előadásjegyzetei, népszerűbb dialógusai, értekezései nem. Műveit csak évszázadokkal halála után gyűjtötték össze és adta ki rhódoszi Andronikosz i.e. 1. században. Logikai tudományelméleti értekezések gyűjteménye: Organon Természetfilozófiai munkák: A természetről, Az égbolt, A keletkezésről és pusztulásról, Meteorológia Lélektani kérdésekről: A lélek, Kisebb lélekfilozófiai értekezések Természettani tanulmányok: Állattan, Állatok részei, Állatok mozgása Metafizika Arisztotelész az első filozófia kifejezést használta, a metafizika eredetileg könyvtári meghatározás a fizika után következő könyv, értekezések gyűjteménye Etikai, politikai munkák: Nikomakhoszi Etika, Nagy etika, Eudémoszi etika, Politika Retorika, Poétika

Arisztotelész Az egyik újdonság Arisztotelész munkásságában a rendszeres adatgyűjtés. Álattani gyűjtések, boncolások, adatok tömegének az összegyűjtése mellett ezek rendszerezése és elméletbe foglalása. Biológiai ismeretei olyan jelentősek voltak, hogy még Darwin is a legjelentősebb biológusként tartotta számon. Nemcsak biológiai tényeket gyűjtött, hanem pl. 158 görög polisz alkotmányát is összegyűjtötte, egyedül Az athéni állam maradt fenn ezek közül.

Arisztotelész Platóntól örökölt kérdések:
Tudományok egységének kérdése, Arisztotelész is úgy gondolta, hogy az emberi tudást egységes rendszerben kell kidolgozni, de az egység módját illetően más elgondolási voltak (az ideatant elvetette) Platón a logikai kérdéseket is felvetett, kidolgozott, viszont Arisztotelész tette a logikát tudománnyá Platón ontológiai felvetéseihez is kapcsolódott Arisztotelész: milyen típusú létezők vannak, mi a létező, stb. Tudás és a magyarázat kapcsolatának feltételezése, akkor tudunk valamit, ha a dolgok okainak segítségével magyarázatot adunk rájuk. Hogyan szerezzük meg a tudást? Ismeretelméleti kérdésekben is kapcsolódott Arisztotelész mesteréhez.

Arisztotelész Tudományelméleti munkásság:
Arisztotelész három fő osztályba osztotta a tudást: Teoretikus (szemlélődő) Praktikus (az emberi praxisra vonatkozó) Poétikus (készítéssel, előállítással kapcsolatos tudás)

Arisztotelész Teoretikus Praktikus Készítő Teológia Matematika
Metafizika Logika Matematika aritmetika geometria Természettudomány állattan botanika Praktikus Etika Politika Készítő Poétika Retorika

Arisztotelész Kategóriatan
A kategóriák a legtágabb értelemben vett állítmányok listája, amelyeket a különböző megnevezhető létezőkről állíthatunk. A kategóriák mondják meg azt, hogy ezek alapjukban véve milyenfajta létezők. Szubsztancia 1. elsődleges szubsztancia: „nem állítható alanyról és nincs is alanyban”, ilyen pl. az egyedi ember. Az elsődleges szubsztancia a legvalóságosabb, éles ellentétben Platón ideatanával. 2 másodlagos szubsztancia „állítható alanyról, de nincs alanyban”, vagyis nem hordozó – attribútum a viszony, hanem partikuláris – egyetemes: fajok és nemek tartoznak ide, pl. ember, mint általános meghatározás. Az „ember” fogalma nincs az alanyban, azaz nem úgy állítható az emberről, mint például, hogy magas, vagy fut, stb.

Arisztotelész További kategóriák Definíció:
mennyiség (pl. hüvelyknyi) minőség (pl. fehér) viszony (pl. kétszeres) hely (pl. a Lükeionban) idő (pl. tegnap) helyzet (pl. ül) birtoklás (pl. sarut visel) cselekvés (pl. vág) elszenvedés (pl. vágatik) Definíció: Genus proximum: Legközelebbi nemfogalom Differentia specifica: Megkülönböztető jegy Pl. Az ember eszes állat

Arisztotelész A szillogizmusok tana
Cél: a tudományos értékű tudás feltételeinek rögzítése. A szillogizmus olyan fajtája a következtetésnek, „amelyben bizonyos dolgok megállapításából szükségszerűen következik valami más, mint amit megállapítottunk, mégpedig úgy következik, hogy a premisszákban szereplő terminusokon kívül semmi egyéb terminusra nincs szükségünk a következtetéshez.” A igaz minden B-re Minden emlős gerinces B igaz minden C-re, Minden kutyafajta emlős A igaz minden C-re Minden kutyafajta gerinces

Arisztotelész „Minden ember természete szerint törekszik a tudásra.” (Metafizika 980 a 21) A tudás kiindulópontja az érzékelés. Az érzékeléstől a tudásig terjedő fejlődési sor első állomása az emlékezet, azaz az érzet megmaradása a következő állomás a tapasztalat, vagyis a dolgok valamely fajtájára vonatkozó gondolat összeállítása, valamilyen egyetemes rögzítése ez a kiindulópontja valamely mesterségnek és a tudománynak mesterségé, amennyiben a létesülés folyamatára, tudománynak, amennyiben a létezésre irányul a tapasztalattal bíró ember figyelme.

Arisztotelész Már az észlelésben is van egyetemes elem (pl. fehér dolgot látunk), s az egyetemességnek ettől a fokától haladunk az egyre magasabb fokára az univerzalitásnak. A legmagasabb fok az úgynevezett „első dolgok”, melyeket az intuitív ész képes felfogni. Kategóriák, axiómák, olyan hipotézisek, melyek a tudomány elsődleges tárgyaira vonatkoznak.

Arisztotelész Arisztotelész természetképe
A Hold alatti és a Hold fölötti világ megkülönböztetése A Hold fölötti világ: Örök körmozgás Ötödik elem Szférák, rajtuk az égitestek Mozdulatlan mozgató: biztosítja az örök körmozgást, úgy oka a mozgásnak, hogy ő nem okozat, vagyis első ok, továbbá önmagát gondoló lény, minden törekvés végső célja, filozófiai isten-fogalom

Arisztotelész A Hold alatti világ Mozgások:
Négy, egymásba alakuló elem Tűz (meleg, száraz) Víz (hideg, nedves) Föld (hideg, száraz) Levegő (meleg, nedves) Mozgások: 1. szubsztanciális átalakulások 2. minőségi átalakulások 3. mennyiségi változások 4. helyváltoztatások Mozgások lehetnek még természetesek (pl. szabadesés, a dolgok a saját helyükre törekednek) és kényszerítettek (elhajítunk valamit)

Arisztotelész A dolgok teleológiai természete: a bennük rejlő cél megvalósulása: Keletkezés – növekedés – beteljesedés – hanyatlás - megsemmisülés A folyamat csúcspontja: beteljesülés (entelecheia) Négy ok, a dolgok strukturális elemzésének szempontjai Anyagi (pl. a kés anyaga: acél) Formai (a kés élessége) Cél (vágás) Ható (kézműves, aki létrehozta), a ható ok marad meg egyedül a modern tudományos felfogásban

Arisztotelész Lélekfilozófiai elgondolások
A lélek – Arisztotelész szerint – szubsztancia, mégpedig „abban az értelemben, hogy ő a potenciálisan élettel bíró természeti test formája.” A forma itt az a funkció, melyet az illető dolog betölt: „Ha a szem élőlény volna, a látás volna a lelke, ez ugyanis a szem […g szubsztanciája.” (412 b 19) A lélek a természeti test entelekheiája, beteljesültsége is.

Arisztotelész Arisztotelész három lélekrészt különböztet meg:
tápláló (táplálkozás és szaporodás műveleteit irányítja, külső tárgyak bekebelezését végzi – formát és anyagot egyaránt) érzékelő (érzékelés, mozgás, képzelet, álom, ébrenlét folyamatait ellenőrzi, a külső tárgyak formáit fogadja magába az anyaguk nélkül) gondolkodó (feladata a gondolkodás)

Arisztotelész Érzékelés az érzékszerv állapotának módosulása, pl. a színt látó szem színessé válik. Közös érzék: a különböző érzeteket tárgy-észleletekké rendezi. A közös érzék funkciói: A nagyság, alak, időtartam, mozgás, nyugalom, egység és szám érzékelése Egy érzettárgy megítélése, pl. A zöld epe láttán a zöld szín elegendő, hogy keserűnek is ítéljünk egy tárgyat, anélkül, hogy megízlelnénk Annak a ténynek az érzékelése, hogy érzékelünk Két egyidejűleg érzékelt minőség megkülönböztetése

Arisztotelész Arisztotelész az észnek két fajtáját különbözteti meg: „Az egyik fajta azáltal ilyen, hogy mindenné válik, a másik meg azáltal, hogy […] mindent létrehoz.” (430 a ) A passzív ész értelmezéséhez: „az ész potenciálisan azonos a gondolkodás tárgyaival.” (429 a 30.) Az aktív ész „elkülönítve pedig ő csupán az, ami; és csak ez, ami halhatatlan és örök. (Csakhogy nem emlékezünk, mivel ez hatást nem szenved, a passzív ész pedig múlandó, és nélküle semmit sem gondol.)” (430 a) Az aktív ész értelmezése különösen a skolasztikus filozófiában sok vitára adott okot. Averroesnek tulajdonított értelmezés szerint az individuális emberi lélek nem halhatatlan, csak az aktív ész, ezt a nézetet viszont eretnekségként elítélték.

Arisztotelész A praxis tudománya a tág értelemben vett politika, melynek két része van az etika és a szorosabb értelemben vett politika. „az államtudomány végcélja magában foglalja a többi tudomány céljait is, úgyhogy ez a cél az ember számára való jó. Mert bár a végcél az egyén és a városállam számára ugyanaz, mégiscsak nagyobb és tökéletesebb feladat az állam javának elérése és megőrzése; persze, örvendetes már az is, ha csupán az egyes ember éri el ezt a célt; de szebb és istenibb, ha egy nép vagy a városállamok érik eI.” (N. E b 7-10.)

Arisztotelész Szabatosság kérdése:
Fejtegetésünk pedig kielégítő lesz, ha tárgyunkat csupán az alapul szolgáló anyag természetéhez képest világítjuk meg, mert hiszen a szigorú szabatosságot nem lehet minden fejtegetésben egyformán megkövetelnünk, aminthogy a mesterségek terén sem tesszük ezt. Nos, a szép cselekedetek és az igazságos cselekedetek, melyekkel az államtudomány foglalkozik, oly sok eltérést és ingadozást mutatnak, hogy az ember szinte azt hihetné, hogy nem is természeten, hanem csupán konvención alapulnak. a tanult embert az jellemzi ugyanis, hogy minden kérdésben csak oly fokú szabatosságot kíván, amekkorát az illető tárgy természete megenged; nyilvánvalóan éppen olyan hiba volna, ha a matematikustól a hatáskeltő érvelést is elfogadnánk, mint az, ha a szónoktól tudományos bizonyítást követelnénk.

Arisztotelész Teleologikus morál:
Minden mesterség és minden vizsgálódás, de éppúgy minden cselekvés és elhatározás is, nyilván valami jóra irányul; tehát helyes az a megállapítás, hogy "jó az, amire minden irányul". mi a cselekvés által elérhető javak közt a legfőbb jó. Persze, ami az elnevezést illeti, ebben jóformán mindenki egyetért: boldogságnak nevezi a nagy tömeg éppúgy, mint a műveltek; s emellett általában úgy képzelik, hogy a jó és kellemes élet azonos a boldog élettel.

Arisztotelész Fő életformák:
„A nagy tömeg és a durva lelkületű emberek a gyönyört tekintik a jónak és a boldogságnak. […] nagyjában véve három jellegzetes életforma van: az imént említett, a közügyekkel foglalkozó, s harmadsorban az elmélkedő. A nagy tömeg egészen rabszolgalelkületet mutat, s a barmok életmódját követi. […] Az emelkedett szellemű és cselekvésre termett emberek viszont a kitüntetést keresik: a közügyekkel foglalkozó életnek nagyjából ez a célja. […] Meg különben is, az emberek nyilván azért hajszolják a kitüntetést, hogy elhitessék magukkal, hogy ők valóban derék emberek. […] A pénzszerző életforma mindig bizonyos kényszert ró az emberre, s a gazdagság nyilván nem lehet a keresett jó, mert csak arra való, hogy felhasználjuk, s nem önmagáért, hanem másért van.” Teoretikus életforma

Arisztotelész „a boldogság […] a léleknek erény szerint végbemenő, valamelyes irányú tevékenysége. A többi javak egy részének pedig mint szükséges előfeltételeknek kell adva lenniük, másik részük pedig természetüknél fogva mint eszköz működik közre és válik hasznossá. […] ott az államkormányzás végcélját jelöltük meg a legjobbnak, márpedig az államkormányzás a legnagyobb gondot éppen arra fordítja, hogy a polgárokat valamilyenekké, éspedig jókká tegye, s alkalmassá tegye őket arra, hogy az erkölcsi jót cselekedjék.”

Arisztotelész „az értelmes lélekrész is kettős lesz: az egyik a tulajdonképpeni, önmagában véve is értelmes rész, a másik pedig csak annyira hallgat az értelem szavára, amennyire az ember az apja szavára hallgat. E megkülönböztetés szerint szoktuk osztályozni az erényeket is: egyik részüket észbeli, másik részüket erkölcsi erényeknek nevezzük; éspedig észbeliek: a bölcsesség, az éleslátás és az okosság; erkölcsiek: a nemes lelkű adakozás és a mértékletesség. Ha tehát erkölcsről beszélünk, akkor nem azt mondjuk, hogy valaki bölcs vagy éles eszű, hanem azt, hogy szelíd vagy mérsékletes; hanem persze azért dicsérettel illetjük a bölcset is, lelki alkatának megfelelően: azt a lelkialkatot pedig, amely dicséretet érdemel, erénynek nevezzük.”

Arisztotelész Minthogy minden városállamban egy bizonyos fajta közösséget ismerhetünk fel, s minden közösség nyilván valami közjó megvalósítására alakult (mert hiszen az emberek mindent a jónak látszó cél érdekében tesznek), világos, hogy noha mindezek valami jó elérésére törekszenek, a legfőbb jó elérésére elsősorban mégis az a legfelsőbbrendű közösség törekszik, amely a többit mind magában foglalja. Ez pedig az, amit városállamnak nevezünk, vagyis az állami közösség.

Arisztotelész Világos, hogy miért inkább hivatott az ember állami életre, mint a méh vagy bármely más, csoportban élő állat. Hiszen, mint mondani szokás, semmit sem tesz vaktában a természet; márpedig beszédre egyedül az ember képes az élőlények közt; a megszólaló hang kétségtelenül a fájdalmat és az örömet jelzi, s ezért a többi élőlénynél is megvan (természetük azonban csak addig jut el, hogy a fájdalmat és örömet megérzik és egymásnak jelzik): az értelmes beszéd a hasznos és a káros, tehát egyúttal az igazságos és az igazságtalan kifejezésére is szolgál. Valójában éppen az a többi élőlénnyel szemben az ember sajátossága, hogy ő az egyedüli, aki felfogja a jót és a rosszat, az igazságost és az igazságtalant, márpedig éppen azokból, akik erre képesek, jön létre a család és az állam.

Arisztotelész Ezek megállapítása után azt kell vizsgálnunk, vajon egyféle alkotmány van-e vagy többféle, s ha többféle, melyek azok, hányféle van, s mi a különbség köztük. Az alkotmány ugyanis a városállam rendje, tekintettel a különböző hivatalokra és elsősorban a hatalmat gyakorlóra. A kormányzat mindenütt a városállam fölött áll, és a kormányzás az alkotmány. Értem ezen, hogy például a demokráciákban a legfőbb hatalom a népé, viszont az oligarchiákban néhány emberé, és azt mondjuk, hogy különböző az alkotmányuk. Ugyanezt a megállapítást tesszük majd a többire nézve is. Ezért elsősorban meg kell határoznunk, mi célból alakul a városállam, és hány fajtája van a vezetésnek az ember és az életközösség szempontjából.

Arisztotelész Az államformáknak szerinte hat alapvető formája van:
A királyság az egyszemélyi vagy monarchikus uralomhelyes formája, a türannisz a helytelen. A kevesek uralma arisztokrácia, vagy az elfajzott forma, az oligarchia A sokaság uralma pedig korcs formában demokrácia, a helyes formát politeiának nevezi. Az említett alkotmányok korcs alakjai pedig: a királyságé a türannisz (zsarnokság), az arisztokráciáé az oligarchia, és a politeiáé a demokrácia. A türannisz olyan monarchia, mely csak az egyeduralkodó érdekéért van, míg az oligarchia a vagyonosok, a demokrácia pedig a vagyontalanok érdekéért: a közösség érdekéhez egyikük sem igazodik.

Arisztotelész A politeia valójában kevert államforma:
Az arisztokrácia fő jellemvonása, hogy a megbecsülést erény szerint juttatja; az arisztokrácia mértéke ugyanis az erény, míg az oligarchiáé a gazdagság, s a demokráciáé a szabadság (a többségi elv valamennyiben megvan, az oligarchiában, az arisztokráciában és a demokráciában egyaránt a kormányzásban részt vevők többsége dönt). A legtöbb városállam tehát voltaképpen a politeia egyik formájának számít, de csupán az összetett elvű alkotmány veszi figyelembe a vagyonost és a vagyontalant, a gazdagságot és a szabadságot (mivel majdnem a legtöbb esetben úgy látszik, hogy a gazdagok ugyanakkor nemesek is), minthogy tehát három olyan dolog létezik, mely az alkotmányban egyenlő részvételt igényel: szabadság, vagyon, erény

Arisztotelész Világos tehát, hogy az a politikai közösség a legjobb, amelyik a középosztályra támaszkodik, és azokat a városállamokat kormányozzák helyesen, amelyekben népes a középosztály, és lehetőleg mindkét, de legalábbis az egyik félnél jelentékenyebb; mert így a másik, gyengébb féllel együtt a maga javára billenti a mérleget és megakadályozza, hogy az ellenkező véglet érvényesüljön. Az a legnagyobb szerencse, ha az állampolgároknak közepes, de mégis elégséges vagyonuk van, mert ahol egyeseknek igen sok jut, másoknak pedig semmi, ott vagy túlzó demokrácia, vagy egyoldalú oligarchia vagy türannisz fejlődik ki - az egyik vagy másik véglet folytán, mert mind a túlságba vitt demokráciából, mind az oligarchiából türannisz szokott kifejlődni, míg a mérsékelt formákból s az ezekhez közel állókból sokkal kevésbé.

Mi a filozófia? Elkerülhetetlen a kérdés: Mi a filozófia?

Hasonló előadás

Az előadások a következő témára: "Mi a filozófia? Elkerülhetetlen a kérdés: Mi a filozófia?"— Előadás másolata:

Hasonló előadás

Projectumról

Visszajelzés

Bejelentkezés

A társadalmi hálózaton keresztül belépni:

Mi a filozófia? Elkerülhetetlen a kérdés: Mi a filozófia?

Hasonló előadás

Az előadások a következő témára: "Mi a filozófia? Elkerülhetetlen a kérdés: Mi a filozófia?"— Előadás másolata:

Hasonló előadás

Projectumról

Visszajelzés