Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

integrációjának megvalósulása az Asbóth Sándor

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "integrációjának megvalósulása az Asbóth Sándor"— Előadás másolata:

1 integrációjának megvalósulása az Asbóth Sándor
A pályázati kiírás: „„Sajátos nevelési igényű gyerekek integrációja” A pályázat címe: „A sajátos nevelési igényű gyerekek integrációjának megvalósulása az Asbóth Sándor Térségi Középiskola és konzorciumi intézményeiben” A pályázat azonosító száma: TÁMOP A/ Pályázati összeg: Ft vissza nem térítendő támogatás A Projekt megvalósítási időszakának kezdő időpontja: A projekt fizikai megvalósításának határideje: március 21. A projekt megvalósításának határideje: május 21.

2 A projekt tervezett eredménye az intézmény SNI tanulói számára:
A projekt célja: a sajátos nevelési igényű gyermekek nevelésében, oktatásában részt vevő intézmények (speciális és többségi) szervezete és működése alkalmassá váljon az inkluzív nevelés megvalósítására, megújuljon az intézmények pedagógiai gyakorlata, megvalósuljon a gyermekek körében megnyilvánuló képességbeli és tanulási szükségleteihez való alkalmazkodás. A projekt tervezett eredménye az intézmény SNI tanulói számára: - Több képzett pedagógus foglalkozik velük integráltan, mindenféle megkülönböztetés nélkül. - Több iskola által szervezett program és eszköz áll majd rendelkezésükre, fejlesztésükre (kirándulás, tábor, előadás, tréning) - Nyitottabbak lesznek a külvilág, társaik és a munka világa iránt. - Észrevétlenebbül segítenénk problémáikon. - Közelebb kerülnénk hozzájuk: szüleik által több oldalról megismerné a gyereket a pedagógus. - A szociális életben jobban megállnák a helyüket: a munkába jutás és a felsőoktatás előtti utolsó lépcső vagyunk számukra, ahonnan a velük való törődés, a differenciált integrálás révén magabiztosabban, céltudatosabban tudnának elmozdulni.

3 A konzorcium tagjai ASBÓTH SÁNDOR SZAKKÖZÉPISKOLA
ZÖLDMEZŐ UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLA CSÁNY-SZENDREI ÁLT. MŰV. KÖZP. ÉLETFA ÓVODA

4 A projektmenedzsment tagjai
Szakmai vezető: Kocsis Judit Projektmenedzser: Gorszki István Projektasszisztens: Végh László

5 A projekt részletes költségvetése:
Projekt menedzsment költségei Ft Projekt szakmai megvalósításával összefüggő költségek Ft Projekt megvalósításához igénybevett szolgáltatások Ft Egyéb szolgáltatások Ft Eszközbeszerzés, immateriális javak beszerzése (ERFA) Ft Egyéb, a projekt végrehajtásával összefüggő (általános) költség Ft Összesen Ft

6 Az Asbóth program költségvetése:
Projekt menedzsment költségei Ft Projekt szakmai megvalósításával összefüggő költségek Ft Projekt megvalósításához igénybevett szolgáltatások Ft Egyéb szolgáltatások Ft Eszközbeszerzés, immateriális javak beszerzése (ERFA) Ft Egyéb, a projekt végrehajtásával összefüggő (általános) költség Ft Összesen Ft

7 A pályázathoz végrehajtására alakult munkacsoportok
1.) Az inkluzív nevelést, befogadó pedagógiai gyakorlatot támogató programok, jó gyakorlatok adaptációja az együttműködő intézményekben. (50 óra) Nagy Mária Losoncziné Pölöskei Orsolya Szekérné Barna Adrienn dr.Kardosné Kovács Anikó Varga Istvánné

8 2.) Az egyéni átvezetési és fejlesztési tervek adaptációja, az intézménytípusok közötti átmenetek támogatásának kialakítása. (50 óra) Matos Bernadett Csótár András Gradwohl Ágnes Borsosné Mihályi Mónika Benesné Schiszler Noémi

9 3.) A sajátos nevelési igényű tanulók iskolarendszerből a munkahelyekre történő átvezetését segítő programok adaptációja/kidolgozása. (15 óra) Gergely Edit Szekérné Barna Adrienn Palágyi Árpád

10 4.) A diákok inkluzív szemléletének kialakulását segítő attitűdformáló
program/tréning kidolgozása. (40 óra) Csitári Ibolya Losoncziné Pölöskei Orsolya dr.Kardosné Kovács Anikó Benesné Schiszler Noémi

11 5.) Az intézmények közötti szakmai együttműködések formáinak kidolgozása. (25 óra)
Szitáné Sütő Andrea Gradwohl Ágnes Török Iván Palágyi Árpád Varga Istvánné

12 6.) Az intézmények pedagógiai dokumentumainak módosítása. (80 óra)
Krasznai Tamásné Nagy Mária Gergely Edit Csótár András Gradwohl Ágnes Szekérné Barna Adrienn Palágyi Árpád dr.Kardosné K.Anikó Borsosné M. Mónika Szabó Árpádné Benesné Schiszler Noémi Varga Istvánné

13 7.) A konzorcium intézményeinek felkészítése a modelladaptációs folyamatok alkalmazására, legalább egy tanéven keresztül, amely a részt vevő intézmény működését készíti fel, a fejlesztések fogadására és beépülésére. (80 óra) Krasznai Tamásné Csitári Ibolya Szitáné Sütő Andrea Csótár András Gradwohl Ágnes Szekérné Barna Adrienn Palágyi Árpád, dr.Kardosné K.Anikó, Borsosné M.Mónika Szabó Árpádné Benesné Schiszler Noémi Varga Istvánné

14 8.) Az egyéni átvezetési programokban részt vevő illetve részt vett tanulók utánkövetéséhez modellprogram kidolgozása (30 óra) Gergely Edit Török Iván Borsosné Mihályi Mónika

15 9.) Az intézmény - befogadó pedagógiai gyakorlatát segítő működési és szervezeti átalakulás - a nevelés/oktatás eredményességét fokozó programok - az osztálytermi munka, nevelési eljárások, tanulásszervezési módok - segítő egyéni fejlesztések, az egyéni fejlődést támogató oktatási és tanulási utak, programok, kidolgozása, kiemelt figyelemmel azok gyakorlati megvalósítására. (50 óra) Matos Bernadett Losoncziné Pölöskei Orsolya Török Iván Palágyi Árpád Szabó Árpádné

16 A betervezett indikátorok:


Letölteni ppt "integrációjának megvalósulása az Asbóth Sándor"

Hasonló előadás


Google Hirdetések