Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az Erasmus+ program lehetőségei az MMSZ Károly Róbert Középiskolában

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "Az Erasmus+ program lehetőségei az MMSZ Károly Róbert Középiskolában"— Előadás másolata:

1 Az Erasmus+ program lehetőségei az MMSZ Károly Róbert Középiskolában
Tájékoztató a külföldi szakmai gyakorlat lehetőségeiről

2 Az Erasmus+ program támogatja, hogy a szakképzésben tanuló diákok és a szakképzéssel foglalkozó szakemberek szakmai gyakorlaton vehessenek részt külföldön, s ezáltal Európa-szerte javuljon a szakképzés színvonala. A program segíti, hogy a szakképző intézmények partnerségeket hozzanak létre más intézményekkel és különböző cégekkel annak érdekében, hogy szoros kapcsolat épüljön ki az oktatás és képzés, illetve a munka világa között és 2020 között az Európai Unió 14,7 milliárd eurót biztosít az európai oktatás, képzés, szakma és sport megerősítésére.

3 Mi az Erasmus+ célja a szakképzés területén?
a szakképzés minőségének javítása az oktatásban, képzésben dolgozók szakmai fejlődésének támogatása a tanulók elhelyezkedési esélyeinek növelése és a sikeres élethez szükséges készségeik fejlesztése az európai együttműködés megerősítése a szakképzésben Ki pályázhat a programban? a szakképzés területén működő intézmények diákjai és pedagógusai Milyen tevékenységeket támogat a program?  A program keretében az intézmények mobilitási projekteket valósíthatnak meg. A mobilitási projektek futamideje 15 naptól 1 évig terjed. Intézményünkben 28 napos mobilitási projektekre pályázunk.

4 Mely országok vesznek részt az Erasmus+ programban?
Intézményünk 6 Európai Uniós országgal kötött együttműködési szerződést: - Finnország (Savonlinna) - Olaszország (Rieti) - Ausztria (Rohrbach) - Lengyelország (Krakkó) -Németország (Überlingen) - Spanyolország (Zaragoza) A 2019/2020 tanévben 31 diák és 6 kísérő tanár mobilitására pályáztunk közel 70 ezer euró összegre. A diákok két turnusban (őszi és tavaszi) 28 napot tölthetnek el a megpályázott országban. A tanulóknak kötelezően 140 órát kell ledolgozniuk (kb. 18 nap).

5 Külföldi partnereink: Finnország (Savonlinna)
Földrajzi elhelyezkedése: A Saimaa-tóvidék központjában, fekszik (szó szerint: „Savo vára”), a finn idegenforgalom egyik legjelentősebb csomópontja Savonlinna Helsinkitől – a fővárostól – 334 km-re található A város a tóvidék közepén helyezkedik el, közelében a tájat erdök ölelik körbe. Lakossága kb. 36 ezer fő.

6 A finn partnerintézmény bemutatása
Az intézményben a vendéglátás szakképzése mellett még turisztikai, építőipari, könnyűipari és mezőgazdasági szakmák között is válogathatnak a fiatalok. A 28 napos szakmai gyakorlatra a jövő tanévben április-május folyamán utaznak diákjaink.

7 Április-májusban hat tanuló utazhat Finnországba: 2 turisztikás, 2-pincér és 2 szakács (cukrász)
Feltételek: kiváló angol nyelvtudás legalább 3,0 tanulmányi átlag szakmailag felkészültség szakmai tanár és osztályfőnök ajánlása A gyakorlati hely a Paviljonki étterem konyhája, illetve valamelyik háromcsillagos szálloda recepciója.

8 Külföldi partnereink: AUSZTRIA (Rohrbach)
Földrajzi elhelyezkedése: - Felső Ausztriában található A legközelebbi nagyvárostól, Linztől 45 km fekszik Lakossága kb fő Turisták által kedvelt látogatóhely

9 Fogadó partnerintézmény:
BBS-Schule Rohrbach Berufsbildende Schulen Rohrbach Az intézmény a város legnagyobb iskolája, közel ezer diák tanul ott, többek között vendéglátói szakmákat is. Októberben 28 napos szakmai gyakorlatra 4 diák utazhat: 2 szakács és 2 pincér. A szakmai gyakorlat az iskola éttermében zajlik. Feltételek: kiváló német nyelvtudás, szakmai felkészültség, tanári ajánlás.

10 Külföldi partnerünk: OLASZORSZÁG (Rieti)
Földrajzi elhelyezkedése: Palazzo Rómától 80 km fekvő város, itt található Olaszország földrajzi közepe, amit egy emlékmű is őriz - Lakossága kb. 48 ezer fő - Palazzo nevű épületben található a városháza és a település múzeuma

11 Az olasz partnerintézmény bemutatása
- A partneriskola közvetítőként van jelen, a gyakorlati időt a város vendéglátóegységeiben töltik a diákok Pld. Pasticceria Fratelli Napoleone (cukrászda) - RISTORANTE L'ALTRAVISTA - Trattoria „Tito” (képen) Az iskola diákjai (10 fő) és kísérő tanáruk minden évben a egy hónapi szakmai gyakorlatra érkezik Gyöngyösre

12 Olaszországba 8 diák utazhat október folyamán: 3 pincér, 3 szakács és 2 cukrász. Elvárás: - magas szintű szakmai felkészültség - közepes átlag - elméleti és gyakorlati szakoktató ajánlása - 20 órás olasz nyelvi felkészítés látogatása - osztályfőnöki ajánlás

13 Krakkó Lengyelország második legnagyobb és legnépesebb városa
A város a turisták kedvence, mivel számtalan múzeuma, történelmi és kulturális látványossága van: Wawel királyi palota, Posztócsarnok (képen) a Rinok főtéren, Oscar Schindler múzeuma, Kazimierc (Zsidó-negyed), stb. - Az auschwitzi és bierkenau-i koncentrációs tábor a várostól 60 km fekszik A wieliczkai sóbánya 14 km közelségben található Zakopane 105 km

14 A lengyel partnerintézmény bemutatása:
- Krakkó szívében, a központtól 3 km található vendéglátó-ipari szakközépiskolában pincér, szakács, pék és hentes szakmákat oktatnak - az iskola közvetítőként van jelen a projektünkben A gyakorlati helyek négycsillagos szállodákban vannak (Novotel Hotel, Qubus Hotel, West End Konferencia Hotel, Amstel Hotel)

15 Lengyelországba 6 diák utazhat áprilisban: 2 turisztikás, 2 pincér, 2 szakács
Gyakorlati hely Qubus Hotel **** (képen) vagy Novotel Hotel **** Elvárás a magas szintű angol nyelvtudás és + 10 órás lengyel nyelvi óralátogatás Magas szintű szakmai felkészültség Szaktanári és osztályfőnöki ajánlás Közepes átlag

16 Külföldi partnerünk: Spanyolország (Zaragoza)
Zaragozát Aragónia szívének szokták nevezni Spanyolország ötödik legnagyobb városa kb. 800 ezer a lakosa Gazdag történelmi múltjának köszönhetően számtalan múzeum, katedrális és az Érseki palota vonzza a túristákat Madrid és Barcelona kb. 300 km található Az Atlanti óceán hasonló távolságban fekszik

17 A spanyolországi partnerintézmény bemutatása:
Zaragoza egyik legnépszerűbb oktatási intézménye, közel 600 diákkal A gyakorlat az iskola éttermében zajlik A tanintézetben hasonló szakmákat oktatnak, mint intézményünkben + barman és sommelier szakmákat Az intézmény nagy hangsúlyt fektet az aragóniai vidék borainak népszerűsítésére Az intézményből a tavalyi tanévben 8 diák és kísérő tanáruk volt két hétig a vendégünk

18 Spanyolországba 4 diákunk utazhat márciusban: 2 szakács és 2 pincér Elvárás: - magas szintű szakmai felkészültség - közepes átlag - elméleti és gyakorlati szakoktató ajánlása - osztályfőnöki ajánlás - angol nyelvtudás

19 Fontos! Az ERASMUS+ mobilitási projekt alatt a tanulók ösztöndíjban részesülnek, ennek összege országonként változó (kb euró). A kiválasztott diákokkal Ösztöndíjszerződést és Képzési megállapodást kötünk. A kint tartózkodás alatt digitális Munkanaplót kell vezetni, amiben a tanulók 18 munkanapot rögzítenek. Kötelezettség: 30 órás online idegen nyelvi teszt (OLS) elkészítése, felkészítő órák látogatása (szakmai, pedagógiai és pszichológiai, idegen nyelvi, ország-ismereti), valamint a Felkészítő táborban való részvétel. Hazatérés után online Beszámoló elkészítése. Záró rendezvényre egy kisfilm vagy ppt elkészítése, amely a kint tartózkodást mutatja be képekben. A projektzáró rendezvényen kapják meg a mobilitásban résztvevő tanulók az Europass Bizonyítványokat.

20 Külföldi partnerünk: Németország (Überlingen)
A város a Bóden-tó partján fekszik Lakosainak száma kb. 23 ezer fő Nevezetességei a barokk stílusban épült székesegyház Jellegzetes épületei a fatáblás házak

21 Németországi partnerintézményünk bemutatása:
Az intézmény közvetítőként van jelen a projektben. A szakmai gyakorlatot a következő helyeken tölthetik a diákok: - Landgasthof zum Adler (képen) Landgasthof zum Schwert Tourist-Information-Hagnau

22 Németországba szeptemberben 3 diák (nagykorú) utazhat: 2 szakács és 1 turisztikás - Elvárások: - magas szintű német nyelvtudás - kiváló szakmai tudás - szaktanári ajánlás - osztályfőnöki ajánlás - önállóság

23 Europass Bizonyítvány
Az Europass Bizonyítvány igazolja a külföldön elvégzett gyakorlat időszakát a munkahelyi mentor aláírásával és a gyakorlati hely pecsétjével.

24 Hogyan lehet pályázni? Pályázati adatlap benyújtásával, amely intézményünk honlapjáról tölthető le A Pályázati adatlapot elektronikusan vagy kézzel (jól olvashatóan) kell kitölteni és odaadni az osztályfőnöknek vagy az intézmény Projektkoordinátorának A kiválasztott diák utazás előtt Nyilatkozatot ír alá, amelyben vállalja a Nyilatkozatban rögzített feltételek elfogadását A jövő tanév pályázati témája: Kulináris kalandozások Európa ételkülönlegességei között címet viseli Kint tartózkodás alatt a pályázati témával kapcsolatos megfigyeléseket kell végezni és a Munkanaplóban rögzíteni

25


Letölteni ppt "Az Erasmus+ program lehetőségei az MMSZ Károly Róbert Középiskolában"

Hasonló előadás


Google Hirdetések