Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Pénzügyi terv Feladatok.

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "Pénzügyi terv Feladatok."— Előadás másolata:

1 Pénzügyi terv Feladatok

2 1. feladat A megadott információk alapján készítse el a vállalkozás
eredménytervét (összköltség és forgalmi költség eljárással is) b) fedezetszámítását (fedezeti összeg, fedezeti pont) c) pénzforgalmi (cash flow) tervét (indirekt és direkt módon is) d) nyitó- és záró mérlegtervét!

3 1. feladat Egy induló vállalkozással kapcsolatban az alábbi információkat ismerjük: A vállalkozás termelő tevékenységet folytat. A vállalkozás tulajdonosai a cég alapításakor egy 20 000 EFt értékű ingatlant és 10 000 EFt pénzeszközt bocsátottak a vállalkozás rendelkezésére, és ezt a 30 000 EFt tőkét a cégbíróságon bejegyeztették.

4 Nyitómérleg adatok ezer Ft-ban A. BEFEKTETETT ESZKÖZÖK D. SAJÁT TŐKE
I. Immateriális javak I. Jegyzett tőke 30 000 II. Tárgyi eszközök 20 000 II. Jegyzett, de még be nem fiz.t. III. Befektetett pénzügyi eszk. III. Tőketartalék B. FORGÓESZKÖZÖK IV. Eredménytartalék I. Készletek V. Lekötött tartalék II. Követelések VI. Értékelési tartalék III. Értékpapírok VII. Mérleg szerinti eredmény IV. Pénzeszközök 10 000 E. CÉLTARTALÉKOK C. AKTÍV IDŐBELI ELHAT. F. KÖTELEZETTSÉGEK I. Hátrasorolt kötelezettségek II. Hosszú lejáratú kötelezettségek III. Rövid lejáratú kötelezettségek G. PASSZÍV IDŐBELI ELHAT. ESZKÖZÖK összesen: FORRÁSOK összesen:

5 Nyitómérleg adatok ezer Ft-ban A. BEFEKTETETT ESZKÖZÖK D. SAJÁT TŐKE
I. Immateriális javak I. Jegyzett tőke 30 000 II. Tárgyi eszközök 20 000 II. Jegyzett, de még be nem fiz.t. III. Befektetett pénzügyi eszk. III. Tőketartalék B. FORGÓESZKÖZÖK IV. Eredménytartalék I. Készletek V. Lekötött tartalék II. Követelések VI. Értékelési tartalék III. Értékpapírok VII. Mérleg szerinti eredmény IV. Pénzeszközök 10 000 E. CÉLTARTALÉKOK C. AKTÍV IDŐBELI ELHAT. F. KÖTELEZETTSÉGEK I. Hátrasorolt kötelezettségek II. Hosszú lejáratú kötelezettségek III. Rövid lejáratú kötelezettségek G. PASSZÍV IDŐBELI ELHAT. ESZKÖZÖK összesen: FORRÁSOK összesen:

6 Nyitómérleg adatok ezer Ft-ban A. BEFEKTETETT ESZKÖZÖK 20 000
D. SAJÁT TŐKE 30 000 I. Immateriális javak I. Jegyzett tőke II. Tárgyi eszközök II. Jegyzett, de még be nem fiz.t. III. Befektetett pénzügyi eszk. III. Tőketartalék B. FORGÓESZKÖZÖK 10 000 IV. Eredménytartalék I. Készletek V. Lekötött tartalék II. Követelések VI. Értékelési tartalék III. Értékpapírok VII. Mérleg szerinti eredmény IV. Pénzeszközök E. CÉLTARTALÉKOK C. AKTÍV IDŐBELI ELHAT. F. KÖTELEZETTSÉGEK I. Hátrasorolt kötelezettségek II. Hosszú lejáratú kötelezettségek III. Rövid lejáratú kötelezettségek G. PASSZÍV IDŐBELI ELHAT. ESZKÖZÖK összesen: FORRÁSOK összesen:

7 A vállalkozás úgy tervezi, hogy január elején vásárol egy termeléshez szükséges műszaki gépet 9 000 EFt + 20% áfáért, melyhez 4 000 EFt hitelt vesz fel. A hitel futamideje 4 év, kamatfizetés és törlesztés (egyenlő részletekben) évente, a kamat 15%. A szállítókötelezettség kiegyenlítésének időpontja: febr. 1. A.II.: E E F.II.: E F.III.: E Hitelkamat: pénzügyi műveletek ráfordítása 4 000 E × 0,15 × 11/12 = 550 E (G. Passzív időbeli elhatárolás)

8 Az időszak során várhatóan felmerülő anyagjellegű ráfordítások: 18 000 EFt,
melyből a termeléssel egyértelműen kapcsolatba hozható: 17 000 EFt. Közvetlen Anyagjellegű ráfordítások: E

9 Összköltség eljárással készülő EREDMÉNYKIMUTATÁS
Értékesítés nettó árbevétele II. Aktivált saját teljesítmények é. III. Egyéb bevételek IV. Anyagjellegű ráfordítások 18 000 V. Személyi jellegű ráfordítások VI. Értékcsökkenési leírás VII. Egyéb ráfordítások A. Üzemi (üzleti) tevékenység e. (I+II+III–IV–V–VI–VII)

10 Az időszak során várhatóan felmerülő személyi jellegű ráfordítások: 12 000 EFt,
melyből a termelésben közvetlenül résztvevő munkavállalókkal kapcsolatos ráfordítások EFt. Közvetlen Anyagjellegű ráfordítások: E Közvetlen Személyi jellegű ráfordítások: E

11 Összköltség eljárással készülő EREDMÉNYKIMUTATÁS
Értékesítés nettó árbevétele II. Aktivált saját teljesítmények é. III. Egyéb bevételek IV. Anyagjellegű ráfordítások 18 000 V. Személyi jellegű ráfordítások 12 000 VI. Értékcsökkenési leírás VII. Egyéb ráfordítások A. Üzemi (üzleti) tevékenység e. (I+II+III–IV–V–VI–VII)

12 Az ingatlan éves leírási kulcsa 6%,
az újonnan vásárolt műszaki gépet pedig 5 év alatt szeretné leírni a vállalkozás lineáris módszerrel. (Feltételezzük, hogy az üzembe helyezés az első hónapban megtörténik, és a vállalkozás az értékcsökkenést a hónap végén állományban lévő eszközök után számolja el, maradványérték nincs.) Értékcsökkenési leírás: Ingatlan: E × 0,06 = E (közvetett) Műszaki gép: E /5 = E (közvetlen) Összesen: E

13 Összköltség eljárással készülő EREDMÉNYKIMUTATÁS
Értékesítés nettó árbevétele II. Aktivált saját teljesítmények é. III. Egyéb bevételek IV. Anyagjellegű ráfordítások 18 000 V. Személyi jellegű ráfordítások 12 000 VI. Értékcsökkenési leírás 3 000 VII. Egyéb ráfordítások A. Üzemi (üzleti) tevékenység e. (I+II+III–IV–V–VI–VII)

14 A.II.: E E – E A.II.: E E F.II.: E F.III.: E Hitelkamat: pénzügyi műveletek ráfordítása 4 000 E × 0,15 × 11/12 = 550 E (G. Passzív időbeli elhatárolás)

15 Az ingatlan éves leírási kulcsa 6%,
az újonnan vásárolt műszaki gépet pedig 5 év alatt szeretné leírni a vállalkozás lineáris módszerrel. (Feltételezzük, hogy az üzembe helyezés az első hónapban megtörténik, és a vállalkozás az értékcsökkenést a hónap végén állományban lévő eszközök után számolja el, maradványérték nincs.) Közvetlen Anyagjellegű ráfordítások: E Közvetlen Személyi jellegű ráfordítások: E Közvetlen Értékcsökkenési leírás: E Időszaki összes közvetlen költség: E

16 A vállalkozás a következő évben 15 000 db készterméket szeretne előállítani, és az időszak végén feltehetően nem marad befejezetlen termelés és félkész termék raktáron. Önköltség: E Ft / db = 2 E Ft/db

17 B.I E A.II.: E E – E F.II.: E F.III.: E Hitelkamat: pénzügyi műveletek ráfordítása 4 000 E × 0,15 × 11/12 = 550 E (G. Passzív időbeli elhatárolás)

18 A piaci előrejelzések szerint a következő évben az előállított késztermék-mennyiség 80%-át értékesíteni fogja a vállalkozás. db × 0,8 = db db × 2 E Ft/db = E Ft

19 B.I E – E B.I E A.II.: E E – E F.II.: E F.III.: E Hitelkamat: pénzügyi műveletek ráfordítása 4 000 E × 0,15 × 11/12 = 550 E (G. Passzív időbeli elhatárolás)

20 Forgalmi költség eljárással készülő EREDMÉNYKIMUTATÁS
Értékesítés nettó árbevétele II. Értékesítés közvetlen költségei 24 000 III. Értékesítés bruttó eredménye IV. Értékesítés közvetett költségei V. Egyéb bevételek VI. Egyéb ráfordítások A. Üzemi (üzleti) tevékenység eredm. (III–IV+V–VI)

21 Közvetett Anyagjellegű ráfordítások: 18 000 E – 17 000 E = 1 000 E
Közvetett Személyi jellegű ráfordítások: E – E = 800 E Közvetett Értékcsökkenési leírás: E Időszaki összes közvetett költség: E

22 Forgalmi költség eljárással készülő EREDMÉNYKIMUTATÁS
Értékesítés nettó árbevétele II. Értékesítés közvetlen költségei 24 000 III. Értékesítés bruttó eredménye IV. Értékesítés közvetett költségei 3 000 V. Egyéb bevételek VI. Egyéb ráfordítások A. Üzemi (üzleti) tevékenység eredm. (III–IV+V–VI)

23 Összköltség eljárással készülő EREDMÉNYKIMUTATÁS
Értékesítés nettó árbevétele II. Aktivált saját teljesítmények é. III. Egyéb bevételek IV. Anyagjellegű ráfordítások 18 000 V. Személyi jellegű ráfordítások 12 000 VI. Értékcsökkenési leírás 3 000 VII. Egyéb ráfordítások A. Üzemi (üzleti) tevékenység e. (I+II+III–IV–V–VI–VII)

24 B.I E – E = E B.I E – E A.II.: E E – E F.II.: E F.III.: E Hitelkamat: pénzügyi műveletek ráfordítása 4 000 E × 0,15 × 11/12 = 550 E (G. Passzív időbeli elhatárolás)

25 Összköltség eljárással készülő EREDMÉNYKIMUTATÁS
Értékesítés nettó árbevétele II. Aktivált saját teljesítmények é. 6 000 III. Egyéb bevételek IV. Anyagjellegű ráfordítások 18 000 V. Személyi jellegű ráfordítások 12 000 VI. Értékcsökkenési leírás 3 000 VII. Egyéb ráfordítások A. Üzemi (üzleti) tevékenység e. (I+II+III–IV–V–VI–VII)

26 Forgalmi költség eljárással készülő EREDMÉNYKIMUTATÁS
Értékesítés nettó árbevétele II. Értékesítés közvetlen költségei 24 000 III. Értékesítés bruttó eredménye IV. Értékesítés közvetett költségei 3 000 V. Egyéb bevételek VI. Egyéb ráfordítások A. Üzemi (üzleti) tevékenység eredm. (III–IV+V–VI)

27 A késztermék tervezett eladási ára: 3 EFt/db.
db × 3 E Ft/db = E

28 Összköltség eljárással készülő EREDMÉNYKIMUTATÁS 36 000
Értékesítés nettó árbevétele 36 000 II. Aktivált saját teljesítmények é. 6 000 III. Egyéb bevételek IV. Anyagjellegű ráfordítások 18 000 V. Személyi jellegű ráfordítások 12 000 VI. Értékcsökkenési leírás 3 000 VII. Egyéb ráfordítások A. Üzemi (üzleti) tevékenység e. (I+II+III–IV–V–VI–VII)

29 Forgalmi költség eljárással készülő EREDMÉNYKIMUTATÁS 36 000
Értékesítés nettó árbevétele 36 000 II. Értékesítés közvetlen költségei 24 000 III. Értékesítés bruttó eredménye IV. Értékesítés közvetett költségei 3 000 V. Egyéb bevételek VI. Egyéb ráfordítások A. Üzemi (üzleti) tevékenység eredm. (III–IV+V–VI)

30 A vállalkozásnak várhatóan nem lesznek egyéb bevételei és egyéb ráfordításai.
Az elszámolási betétszámlán lévő pénze után várhatóan összesen 50 E Ft-ot fog kapni. A vállalkozásnak az adózás előtti eredménye után 16% társasági adót és 4% különadót kell fizetnie (adóalap növelő és csökkentő tételek nincsenek).

31 Összköltség eljárással készülő EREDMÉNYKIMUTATÁS 36 000
Értékesítés nettó árbevétele 36 000 II. Aktivált saját teljesítmények é. 6 000 III. Egyéb bevételek IV. Anyagjellegű ráfordítások 18 000 V. Személyi jellegű ráfordítások 12 000 VI. Értékcsökkenési leírás 3 000 VII. Egyéb ráfordítások A. Üzemi (üzleti) tevékenység e. (I+II+III–IV–V–VI–VII) 9 000

32 Forgalmi költség eljárással készülő EREDMÉNYKIMUTATÁS 36 000
Értékesítés nettó árbevétele 36 000 II. Értékesítés közvetlen költségei 24 000 III. Értékesítés bruttó eredménye 12 000 IV. Értékesítés közvetett költségei 3 000 V. Egyéb bevételek VI. Egyéb ráfordítások A. Üzemi (üzleti) tevékenység eredm. (III–IV+V–VI) 9 000

33 A vállalkozásnak várhatóan nem lesznek egyéb bevételei és egyéb ráfordításai.
Az elszámolási betétszámlán lévő pénze után várhatóan összesen 50 E Ft-ot fog kapni. A vállalkozásnak az adózás előtti eredménye után 16% társasági adót és 4% különadót kell fizetnie (adóalap növelő és csökkentő tételek nincsenek).

34 50 550 - 500 VIII. Pénzügyi műveletek bevételei IX.
Pénzügyi műveletek ráfordításai 550 B. Pénzügyi műveletek eredménye - 500

35 A vállalkozásnak várhatóan nem lesznek egyéb bevételei és egyéb ráfordításai.
Az elszámolási betétszámlán lévő pénze után várhatóan összesen 50 E Ft-ot fog kapni. A vállalkozásnak az adózás előtti eredménye után 16% társasági adót és 4% különadót kell fizetnie (adóalap növelő és csökkentő tételek nincsenek). Adóalap: E – 500 E = E Adófizetési kötelezettség: E × (0,16 + 0,04) = E G. Mérleg szerinti eredmény E – E = E

36 A fedezeti pont értelmezése mikroökonómiai szempontból:
A termelés azon szintje, ahol a teljes bevétel éppen fedezi a vállalat összes költségét, vagyis a gazdasági profit éppen 0. (Ennél a mennyiségnél a piaci ár egyenlő a termelés átlagköltségével.)

37 TR TC C VC FC Fedezeti pont: TR = TC Q C AC MC AVC Q MC = AC

38 A fedezeti pont értelmezése számviteli (vezetői számviteli) szempontból:
Az a termelési és értékesítési volumen, ahol az árbevétel éppen fedezi a vállalat összes költségét, vagyis az árbevétel és költségek különbségeként meghatározott eredmény éppen 0.

39 árbevétel összes költség változó költségek fix költségek Fedezeti pont: TR = TC Q

40 A két értelmezés közötti különbségek:
A mikroökönómiai értelmezés szerint a változó költségek növekedése először degresszíven (csökkenő mértékben), majd (a VC függvény inflexiós pontja után) progresszíven (növekvő mértékben) történik. A vezetői számvitel viszont általában él egy olyan egyszerűsítő feltételezéssel, hogy a változó költségek a termelési volumen változásának hatására viszonylag arányosan (lineárisan) változnak, vagyis proporcionális jellegű költségek.

41 A két értelmezés közötti különbségek:
A mikroökonómiai értelmezés szerinti ábra egy olyan szituációt ábrázol, ahol az optimális termelési nagyság éppen egyenlő a fedezeti ponthoz tartozó mennyiséggel. A vállalkozás ebben az esetben semmiképpen sem tud pozitív gazdasági profitot realizálni. A vezetői számviteli értelmezés ábrája egy olyan szituációt ábrázol, ahol a vállalkozás abban az esetben tud pozitív eredményt realizálni, ha a termelési és értékesítési volumene nagyobb, mint a fedezeti ponthoz tartozó mennyiség.

42 TR TC C VC FC Fedezeti pont: TR = TC Q C AC MC AVC Q MC = AC

43 A két értelmezés közötti különbségek:
A mikroökonómiai értelmezés szerinti ábra egy olyan szituációt ábrázol, ahol az optimális termelési nagyság éppen egyenlő a fedezeti ponthoz tartozó mennyiséggel. A vállalkozás ebben az esetben semmiképpen sem tud pozitív gazdasági profitot realizálni. A vezetői számviteli értelmezés ábrája egy olyan szituációt ábrázol, ahol a vállalkozás abban az esetben tud pozitív eredményt realizálni, ha a termelési és értékesítési volumene nagyobb, mint a fedezeti ponthoz tartozó mennyiség.

44 árbevétel összes költség változó költségek fix költségek Fedezeti pont: TR = TC Q

45 A két értelmezés közötti különbségek:
A mikroökonómiai értelmezés a költségek között figyelembe veszi a számviteli szempontból el nem számolható implicit költségeket is (az alternatív költségeket, normál profitot).

46 A fedezetszámítás alapsémája:
Árbevétel - Változó költségek (proporcionális jellegű költségek) = Fedezeti összeg - Fix költségek = Eredmény

47 az ÁKFN-struktúra és a forgalmi költség eljárással készülő
eredménykimutatás részlete: Árbevétel I. Értékesítés nettó árbevétele - Közvetlen költségek II. Értékesítés közvetlen költségei = Fedezet III. Értékesítés bruttó eredménye (I.-II.) - Közvetett költségek IV. Értékesítés közvetett költségei V. Egyéb bevételek VI. Egyéb ráfordítások = Eredmény (Nyereség) A. Üzemi (üzleti) tevékenység eredménye (III.-IV.+V.-VI.)

48 az ÁKFN-struktúra és a forgalmi költség eljárással készülő
eredménykimutatás részlete: Árbevétel I. Értékesítés nettó árbevétele - Közvetlen költségek II. Értékesítés közvetlen költségei = Fedezet III. Értékesítés bruttó eredménye (I.-II.) - Közvetett költségek IV. Értékesítés közvetett költségei V. Egyéb bevételek VI. Egyéb ráfordítások = Eredmény (Nyereség) A. Üzemi (üzleti) tevékenység eredménye (III.-IV.+V.-VI.)

49 Forgalmi költség eljárással készülő EREDMÉNYKIMUTATÁS 36 000
Értékesítés nettó árbevétele 36 000 II. Értékesítés közvetlen költségei 24 000 III. Értékesítés bruttó eredménye 12 000 IV. Értékesítés közvetett költségei 3 000 V. Egyéb bevételek VI. Egyéb ráfordítások A. Üzemi (üzleti) tevékenység eredm. (III–IV+V–VI) 9 000

50 ÁKFN-struktúra Árbevétel E Ft = db × 3 E Ft/db - Közvetlen költségek E Ft= db × 2 E Ft/db = Fedezet = E Ft = db × 1 E Ft/db Közvetett költségek E Ft = Eredmény (Nyereség) = E Ft

51 Fedezeti pont meghatározása:
Árbevétel X db × 3 E Ft/db - Közvetlen költségek X db × 2 E Ft/db = Fedezet = X × 1 E Ft/db Közvetett költségek E Ft = Eredmény (Nyereség) = 0 X = db

52 Fedezeti pont meghatározása:
Árbevétel db × 3 E Ft/db = E Ft - Közvetlen költségek db × 2 E Ft/db = E Ft = Fedezet = E Ft Közvetett költségek E Ft = Eredmény (Nyereség) = 0 X = db

53 Azonos tevékenységet folytató vállalkozás tapasztalati adatai alapján a vevők átlagos forgási ideje napokban: 10 nap. (30 napos hónapokkal számoljon!) × 10/360 = E 1 000 E × 1,2 = E

54 B.II.: E B.I E – E A.II.: E E – E F.II.: E F.III.: E Hitelkamat: pénzügyi műveletek ráfordítása 4 000 E × 0,15 × 11/12 = 550 E (G. Passzív időbeli elhatárolás)

55 Az anyagokat és az igénybevett szolgáltatásokat a vállalkozás feltehetően készpénzzel fogja fizetni, a számlavezetési díj (egyéb szolgáltatás) pedig az elszámolási betétszámláról kerül majd levonásra. A december havi személyi jellegű ráfordításokat csak a következő évben fogja átutalni a vállalkozás. E / 12 = E

56 B.II.: E B.I E – E A.II.: E E – E F.II.: E F.III.: E F.III.: E E Hitelkamat: pénzügyi műveletek ráfordítása 4 000 E × 0,15 × 11/12 = 550 E (G. Passzív időbeli elhatárolás)

57 A vállalkozásnak összesen várhatóan E Ft áfa fizetési kötelezettsége fog keletkezni az üzleti évben.

58 B.II.: E B.I E – E A.II.: E E – E F.II.: E F.III.: E E F.III.: E E E Hitelkamat: pénzügyi műveletek ráfordítása 4 000 E × 0,15 × 11/12 = 550 E (G. Passzív időbeli elhatárolás)

59 B.II.: E B.I E – E = E B.I E – E A.II.: E E – E = E A.II.: E E – E F.II.: E F.III.: E E E E F.III.: E E E E = E Hitelkamat: pénzügyi műveletek ráfordítása 4 000 E × 0,15 × 11/12 = 550 E (G. Passzív időbeli elhatárolás)

60 Zárómérleg adatok ezer Ft-ban A. BEFEKTETETT ESZKÖZÖK D. SAJÁT TŐKE
I. Immateriális javak I. Jegyzett tőke 30 000 II. Tárgyi eszközök 26 000 II. Jegyzett, de még be nem fiz.t. III. Befektetett pénzügyi eszk. III. Tőketartalék B. FORGÓESZKÖZÖK IV. Eredménytartalék I. Készletek 6 000 V. Lekötött tartalék II. Követelések 1 200 VI. Értékelési tartalék III. Értékpapírok VII. Mérleg szerinti eredmény 6 800 IV. Pénzeszközök ? E. CÉLTARTALÉKOK C. AKTÍV IDŐBELI ELHAT. F. KÖTELEZETTSÉGEK I. Hátrasorolt kötelezettségek II. Hosszú lejáratú kötelezettségek 3 000 III. Rövid lejáratú kötelezettségek 5 500 G. PASSZÍV IDŐBELI ELHAT. 550 ESZKÖZÖK összesen: FORRÁSOK összesen:

61 Cash flow terv: ezer Ft 1. Adózás előtti eredmény + 8 500
2. Elszámolt amortizáció + 3. Elszámolt értékvesztés + 4. Céltartalék képzés és felhasználás különbözete + 5. Befektetett eszközök értékesítésének eredménye + 6. Szállítói kötelezettség változása + 7. Egyéb rövid lejáratú kötelezettség változása + 8. Passzív időbeli elhatárolások változása + 9. Vevőkövetelés változása + 10. Forgóeszközök (vevő és pénzeszköz nélkül) változása + 11. Aktív időbeli elhatárolások változása + 12. Fizetett adó (nyereség után) - 13. Fizetett osztalék, részesedés - Szokásos tevékenységből származó pénzeszköz-változás (Működési cash-flow, sorok)

62 Összköltség eljárással készülő EREDMÉNYKIMUTATÁS 36 000
Értékesítés nettó árbevétele 36 000 II. Aktivált saját teljesítmények é. 6 000 III. Egyéb bevételek IV. Anyagjellegű ráfordítások 18 000 V. Személyi jellegű ráfordítások 12 000 VI. Értékcsökkenési leírás 3 000 VII. Egyéb ráfordítások A. Üzemi (üzleti) tevékenység e. (I+II+III–IV–V–VI–VII) 9 000

63 Cash flow terv: ezer Ft 1. Adózás előtti eredmény + 8 500
2. Elszámolt amortizáció + 3 000 3. Elszámolt értékvesztés + 4. Céltartalék képzés és felhasználás különbözete + 5. Befektetett eszközök értékesítésének eredménye + 6. Szállítói kötelezettség változása + 7. Egyéb rövid lejáratú kötelezettség változása + 8. Passzív időbeli elhatárolások változása + 9. Vevőkövetelés változása + 10. Forgóeszközök (vevő és pénzeszköz nélkül) változása + 11. Aktív időbeli elhatárolások változása + 12. Fizetett adó (nyereség után) - 13. Fizetett osztalék, részesedés - Szokásos tevékenységből származó pénzeszköz-változás (Működési cash-flow, sorok)

64 B.II.: E B.I E – E = E B.I E – E A.II.: E E – E = E A.II.: E E – E F.II.: E F.III.: E E E E F.III.: E E E E = E Hitelkamat: pénzügyi műveletek ráfordítása 4 000 E × 0,15 × 11/12 = 550 E (G. Passzív időbeli elhatárolás)

65 Cash flow terv: ezer Ft 1. Adózás előtti eredmény + 8 500
2. Elszámolt amortizáció + 3 000 3. Elszámolt értékvesztés + 4. Céltartalék képzés és felhasználás különbözete + 5. Befektetett eszközök értékesítésének eredménye + 6. Szállítói kötelezettség változása + 7. Egyéb rövid lejáratú kötelezettség változása + 8. Passzív időbeli elhatárolások változása + 9. Vevőkövetelés változása + 10. Forgóeszközök (vevő és pénzeszköz nélkül) változása + 11. Aktív időbeli elhatárolások változása + 12. Fizetett adó (nyereség után) - 13. Fizetett osztalék, részesedés - Szokásos tevékenységből származó pénzeszköz-változás (Működési cash-flow, sorok)

66 B.II.: E B.I E – E = E B.I E – E A.II.: E E – E = E A.II.: E E – E F.II.: E F.III.: E E E E F.III.: E E E E = E Hitelkamat: pénzügyi műveletek ráfordítása 4 000 E × 0,15 × 11/12 = 550 E (G. Passzív időbeli elhatárolás)

67 Cash flow terv: ezer Ft 1. Adózás előtti eredmény + 8 500
2. Elszámolt amortizáció + 3 000 3. Elszámolt értékvesztés + 4. Céltartalék képzés és felhasználás különbözete + 5. Befektetett eszközök értékesítésének eredménye + 6. Szállítói kötelezettség változása + 7. Egyéb rövid lejáratú kötelezettség változása + 8. Passzív időbeli elhatárolások változása + + 550 9. Vevőkövetelés változása + 10. Forgóeszközök (vevő és pénzeszköz nélkül) változása + 11. Aktív időbeli elhatárolások változása + 12. Fizetett adó (nyereség után) - 13. Fizetett osztalék, részesedés - Szokásos tevékenységből származó pénzeszköz-változás (Működési cash-flow, sorok)

68 Zárómérleg adatok ezer Ft-ban A. BEFEKTETETT ESZKÖZÖK D. SAJÁT TŐKE
I. Immateriális javak I. Jegyzett tőke 30 000 II. Tárgyi eszközök 26 000 II. Jegyzett, de még be nem fiz.t. III. Befektetett pénzügyi eszk. III. Tőketartalék B. FORGÓESZKÖZÖK IV. Eredménytartalék I. Készletek 6 000 V. Lekötött tartalék II. Követelések 1 200 VI. Értékelési tartalék III. Értékpapírok VII. Mérleg szerinti eredmény 6 800 IV. Pénzeszközök ? E. CÉLTARTALÉKOK C. AKTÍV IDŐBELI ELHAT. F. KÖTELEZETTSÉGEK I. Hátrasorolt kötelezettségek II. Hosszú lejáratú kötelezettségek 3 000 III. Rövid lejáratú kötelezettségek 5 500 G. PASSZÍV IDŐBELI ELHAT. 550 ESZKÖZÖK összesen: FORRÁSOK összesen:

69 Cash flow terv: ezer Ft 1. Adózás előtti eredmény + 8 500
2. Elszámolt amortizáció + 3 000 3. Elszámolt értékvesztés + 4. Céltartalék képzés és felhasználás különbözete + 5. Befektetett eszközök értékesítésének eredménye + 6. Szállítói kötelezettség változása + 7. Egyéb rövid lejáratú kötelezettség változása + 8. Passzív időbeli elhatárolások változása + + 550 9. Vevőkövetelés változása + 10. Forgóeszközök (vevő és pénzeszköz nélkül) változása + 11. Aktív időbeli elhatárolások változása + 12. Fizetett adó (nyereség után) - 13. Fizetett osztalék, részesedés - Szokásos tevékenységből származó pénzeszköz-változás (Működési cash-flow, sorok)

70 Zárómérleg adatok ezer Ft-ban A. BEFEKTETETT ESZKÖZÖK D. SAJÁT TŐKE
I. Immateriális javak I. Jegyzett tőke 30 000 II. Tárgyi eszközök 26 000 II. Jegyzett, de még be nem fiz.t. III. Befektetett pénzügyi eszk. III. Tőketartalék B. FORGÓESZKÖZÖK IV. Eredménytartalék I. Készletek 6 000 V. Lekötött tartalék II. Követelések 1 200 VI. Értékelési tartalék III. Értékpapírok VII. Mérleg szerinti eredmény 6 800 IV. Pénzeszközök ? E. CÉLTARTALÉKOK C. AKTÍV IDŐBELI ELHAT. F. KÖTELEZETTSÉGEK I. Hátrasorolt kötelezettségek II. Hosszú lejáratú kötelezettségek 3 000 III. Rövid lejáratú kötelezettségek 5 500 G. PASSZÍV IDŐBELI ELHAT. 550 ESZKÖZÖK összesen: FORRÁSOK összesen:

71 Cash flow terv: ezer Ft 1. Adózás előtti eredmény + 8 500
2. Elszámolt amortizáció + 3 000 3. Elszámolt értékvesztés + 4. Céltartalék képzés és felhasználás különbözete + 5. Befektetett eszközök értékesítésének eredménye + 6. Szállítói kötelezettség változása + 7. Egyéb rövid lejáratú kötelezettség változása + 8. Passzív időbeli elhatárolások változása + + 550 9. Vevőkövetelés változása + 10. Forgóeszközök (vevő és pénzeszköz nélkül) változása + 11. Aktív időbeli elhatárolások változása + 12. Fizetett adó (nyereség után) - 13. Fizetett osztalék, részesedés - Szokásos tevékenységből származó pénzeszköz-változás (Működési cash-flow, sorok)

72 Cash flow terv: ezer Ft 1. Adózás előtti eredmény + 8 500
2. Elszámolt amortizáció + 3 000 3. Elszámolt értékvesztés + 4. Céltartalék képzés és felhasználás különbözete + 5. Befektetett eszközök értékesítésének eredménye + 6. Szállítói kötelezettség változása + 7. Egyéb rövid lejáratú kötelezettség változása + 8. Passzív időbeli elhatárolások változása + + 550 9. Vevőkövetelés változása + 10. Forgóeszközök (vevő és pénzeszköz nélkül) változása + 11. Aktív időbeli elhatárolások változása + 12. Fizetett adó (nyereség után) - 13. Fizetett osztalék, részesedés - Szokásos tevékenységből származó pénzeszköz-változás (Működési cash-flow, sorok)

73 Cash flow terv: ezer Ft …
I. Szokásos tevékenységből származó pénzeszköz-változás (Működési cash-flow, sorok) 14. Befektetett eszközök beszerzése - II. Befektetési tevékenységből származó pénzeszköz-változás (Befektetési cash-flow, sorok) 19. Hitel, kölcsön felvétele + III. Pénzügyi műveletekből származó pénzeszköz-változás (Finanszírozási cash-flow, sorok) IV. Pénzeszköz változása 2 650

74 B.II.: E B.I E – E = E B.I E – E A.II.: E E – E = E A.II.: E E – E F.II.: E F.III.: E E E E F.III.: E E E E = E Hitelkamat: pénzügyi műveletek ráfordítása 4 000 E × 0,15 × 11/12 = 550 E (G. Passzív időbeli elhatárolás)

75 Cash flow terv: ezer Ft …
I. Szokásos tevékenységből származó pénzeszköz-változás (Működési cash-flow, sorok) 14. Befektetett eszközök beszerzése - II. Befektetési tevékenységből származó pénzeszköz-változás (Befektetési cash-flow, sorok) 19. Hitel, kölcsön felvétele + III. Pénzügyi műveletekből származó pénzeszköz-változás (Finanszírozási cash-flow, sorok) IV. Pénzeszköz változása 2 650

76 Nyitómérleg adatok ezer Ft-ban A. BEFEKTETETT ESZKÖZÖK D. SAJÁT TŐKE
I. Immateriális javak I. Jegyzett tőke 30 000 II. Tárgyi eszközök 20 000 II. Jegyzett, de még be nem fiz.t. III. Befektetett pénzügyi eszk. III. Tőketartalék B. FORGÓESZKÖZÖK IV. Eredménytartalék I. Készletek V. Lekötött tartalék II. Követelések VI. Értékelési tartalék III. Értékpapírok VII. Mérleg szerinti eredmény IV. Pénzeszközök 10 000 E. CÉLTARTALÉKOK C. AKTÍV IDŐBELI ELHAT. F. KÖTELEZETTSÉGEK I. Hátrasorolt kötelezettségek II. Hosszú lejáratú kötelezettségek III. Rövid lejáratú kötelezettségek G. PASSZÍV IDŐBELI ELHAT. ESZKÖZÖK összesen: FORRÁSOK összesen:

77 Zárómérleg adatok ezer Ft-ban A. BEFEKTETETT ESZKÖZÖK 26 000
D. SAJÁT TŐKE 36 800 I. Immateriális javak I. Jegyzett tőke 30 000 II. Tárgyi eszközök II. Jegyzett, de még be nem fiz.t. III. Befektetett pénzügyi eszk. III. Tőketartalék B. FORGÓESZKÖZÖK 15 850 IV. Eredménytartalék I. Készletek 6 000 V. Lekötött tartalék II. Követelések 1 200 VI. Értékelési tartalék III. Értékpapírok VII. Mérleg szerinti eredmény 6 800 IV. Pénzeszközök 12 650 E. CÉLTARTALÉKOK C. AKTÍV IDŐBELI ELHAT. F. KÖTELEZETTSÉGEK 9 050 I. Hátrasorolt kötelezettségek II. Hosszú lejáratú kötelezettségek 3 000 III. Rövid lejáratú kötelezettségek 5 500 G. PASSZÍV IDŐBELI ELHAT. 550 ESZKÖZÖK összesen: 45 850 FORRÁSOK összesen:

78 Cash flow meghatározása direkt módon:
Pénzbevételek: Árbevételnek az a része, amit az üzleti évben kifizetnek a vevők: 36 000 × 1,2 = EFt-ból EFt a mérlegfordulónapon még vevőkövetelés, tehát a tárgyévi pénzbevétel: EFt kapott kamat 50 EFt Kiadások: Az Anyagjellegű ráfordítások teljes összegét kifizeti a vállalkozás a tárgyévben, vagyis a tárgyévi kiadás 18 000 EFt + ÁFA = EFt A Személyi jellegű ráfordítások (12 000 EFt) közül csak a december havi bérköltséget és bérjárulékokat (1 000 EFt) nem fizeti ki a vállalkozás a tárgyévben, vagyis tárgyévi kiadás: EFt. A vállalkozásnak ki kellett még fizetnie a műszaki gép beszerzési értékét (ez kiadás, de nem költség) EFt + ÁFA – 4000 = EFt – 4000 = 6 800 Összesen: EFt Cash flow: E Ft – = E Ft


Letölteni ppt "Pénzügyi terv Feladatok."

Hasonló előadás


Google Hirdetések