Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Szak- és diplomadolgozatok feltöltése a Digitális Könyvtárba

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "Szak- és diplomadolgozatok feltöltése a Digitális Könyvtárba"— Előadás másolata:

1 Szak- és diplomadolgozatok feltöltése a Digitális Könyvtárba

2 A 2017/18-as tanévtől megváltoztak a szak- és diplomadolgozatok beadására vonatkozó szabályok. A nyomtatott, bekötött példány leadásán kívül a végzős hallgatóknak maguknak kell dolgozatuk elektronikus változatát feltölteniük a TF Digitális Könyvtárának e célra szolgáló, nem nyilvános részébe. Ez az eljárás elősegíti a dolgozatok szoftveres plágium-ellenőrzését (amelyre szintén ettől a tanévtől kerül sor), valamint az archiválást. A dolgozat kinyomtatott és elektronikus változatának természetesen teljesen azonosnak kell lennie. A feltöltésre ugyanaz az időszak áll rendelkezésre, mint a nyomtatott változat leadására.

3 A feltöltőprogram internetcíme: http://asp01. ex-lh
A feltöltőprogram internetcíme: Ez a link megtalálható az egyetemi honlapon a Könyvtár oldalán. A feltöltőprogram használata során jelentkező technikai problémákkal forduljanak Horváth Ákos könyvtároshoz a címen vagy a /61334 telefonszámon!

4 Belépés a feltöltőprogramba
A Neptun-kód és a születési dátum megadásával, az Ok gombra kattintva lehet belépni a programba. A születési dátumot egy nyolcjegyű szám formájában kell beírni, például az június 2. dátumból számsor lesz.

5 Feltöltés A bal felső sarokban látható Feltölt feliratra kattintva jutunk tovább.

6 Objektumtípus kiválasztása
Itt már eleve be van jelölve a megfelelő opció, ezért csak a jobb alsó sarokban levő Következő gombra kell kattintani. (A további paneleknél is ezzel a gombbal léphetünk majd tovább.)

7 Adatok Mindegyik adat megadása kötelező!
(Fontos az is, hogy olyan e-levélcímet adjanak meg, amelyet valóban használnak, mert erre a címre néhény napon belül értesítést fognak kapni a feltöltés sikerességéről vagy az esetleges problémákról, amelyek miatt a feltöltést meg kell ismételni.)

8 Felhasználási engedély
Az Elfogadom a feltételeket felirat melletti jelölőnégyzetre kattintva járulnak hozzá, hogy a Digitális Könyvtár nyilvánossá tegye a dolgozatukat. A hozzájárulás megadása mindenki számára kötelező!

9 Méltányolható okokból (például mert a dolgozat üzleti titkokat tartalmaz) a nyilvánosságra hozatal 5 éves elhalasztását lehet kérvényezni, de a felhasználási engedély megadása akkor is kötelező. (A halasztás kérvényezése nem mentesíti a dolgozatot a plágium-ellenőrzés alól!)

10 Fájl feltöltése Mindenki csak egyetlen fájlt tölthet fel! Vagyis nem lehet külön fájlban a címlap, az irodalomjegyzék, a mellékletek stb., hanem a dolgozatnak teljes terjedelmében, minden részletével együtt egyetlen fájlban kell lennie. A feltöltendő fájl formátuma kizárólag nem védett pdf lehet! A Tallózás gombra kattintva kereshetik meg számítógépükön a szakdolgozatot tartalmazó fájlt.

11 A fájlnévre, majd a Megnyitás gombra kattintva megtörténik a feltöltendő anyag kijelölése. Mivel csak egyetlen fájlt tölthetnek fel, győződjenek meg róla, hogy valóban a dolgozatuk végleges, teljes változatát jelölték ki!

12 Adatok ellenőrzése Itt lehetőség van még egyszer ellenőrizni a megadott adatokat. Ha valamit javítani szeretnének, használják a Vissza gombot, egyébként pedig kattintsanak az Elküld gombra!

13 Kilépés a programból A Feltöltve (1) felirat mutatja, hogy a kiválasztott fájlt valóban elküldték a Digitális Könyvtárba. (Ettől a dolgozat még nem válik nyilvánossá. Úgy tároljuk, hogy illetéktelenek számára hozzáférhetetlen legyen. A dolgozatokat csak a sikeresen letett záróvizsga után tesszük elérhetővé az olvasók számára.) Az ablak jobb felső sarkában levő „X”-re kattintva léphetnek ki.

14 A feltöltés visszaigazolása
A feltöltést követően a Könyvtár technikai szempontból ellenőrzi a fájlokat, hogy azok valóban szakdolgozatot tartalmaznak, megfelelő formátumúak, vélhetően hiánytalanul tartalmazzák a teljes dolgozatot (a terjedelmük megegyezik az adatok között megadott oldalszámmal). Ha a fájl rendben van, a Könyvtár néhány napon belül értesítést küld a megadott e-levélcímre a sikeres feltöltésről.

15 Arról is értesítést küld a Könyvtár, ha valamilyen probléma miatt a feltöltést meg kell ismételni. Figyeljék az e-postafiókjukat, hogy milyen visszajelzést kapnak, és hogy nem szükséges-e a dolgozatukat még egyszer feltölteni! Problémát okozhat, ha kicsúsznak a határidőből! (A félreértések elkerülése végett, a Könyvtártól kapott értesítés csak a feltöltés sikerességére vagy sikertelenségére vonatkozik, nem a plágium-ellenőrzés eredményére!)

16 Plágium-ellenőrzés A dolgozatok szoftveres ellenőrzését az MTA Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézetének KOPI nevű rendszere végzi. A vizsgálat eredményét a bíráló tanárok kapják meg. (A KOPI szolgáltatásait – korlátozott számban – bárki ingyenesen igénybe veheti. Internetcím: Ha valaki beadás előtt ellenőriztetné a dolgozatát, akkor javasoljuk, hogy a portálon való regisztrációkor a saját valóságos adatait adja meg. Különben később, az egyetemi ellenőrzésnél plagizálás gyanújába fog kerülni a korábban vizsgáltatott dokumentummal való szövegegyezés miatt, és nehéz lesz bizonyítani, hogy mindkét szöveg tőle magától származik.)

17 Sikeres záróvizsgát kívánunk!
Nem tehet záróvizsgát, akinek a dolgozata nem esett át a plágium-ellenőrzésen! (Természetesen az sem, akinél a vizsgálat plagizálást mutat ki.) Minden végzős hallgatónak érdeke, hogy szak- vagy diplomadolgozatának feltöltését a követelményeknek megfelelő módon, az előírt időben elvégezze. Sikeres záróvizsgát kívánunk!


Letölteni ppt "Szak- és diplomadolgozatok feltöltése a Digitális Könyvtárba"

Hasonló előadás


Google Hirdetések