Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Érdekességek a matematikáról, matematikusokról

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "Érdekességek a matematikáról, matematikusokról"— Előadás másolata:

1 Érdekességek a matematikáról, matematikusokról
Anekdoták, történetek Németh Klaudia 10/C

2 Híres matematikusok történetei
A ma 93 éves Pataki  Ferenc, a hatvanas évek híres fejszámoló művésze így nyilatkozott: „Akkor 1 fillér 125 korona volt és én pillanatokon belül tudtam számolni pengőről koronára és vissza. Még a lépéseimet is mindig számolgattam és megszoroztam kettővel, majd hárommal, s így tovább és egyszer csak 4-5 éves koromban már milliókban gondolkodtam.” Erdős Pál, a XX. század egyik legnagyobb matematikusa ezt írta: „Négy éves koromban már jól tudtam számolni, ugyanis akartam tudni, mikor lesz a vakáció. „ Első felfedezésem az volt, hogy négyéves koromban Anyukámmal közöltem: ha 100- ból kivonunk 250-et, 0 alatt 150-et kapunk: ezután Anyuka persze elmondta, hogy vannak negatív számok. Mikor vizsgáztam első elemiből, mindjárt a másodikból is levizsgáztattak, így nyertem egy évet.„

3 Anekdoták Mi a különbség egy átlagember és egy matematikus életmódja között?  - Az átlagember halmozza az élvezeteket.  - A matematikus pedig élvezi a halmazokat... Milyen az átlagos matektanár?  - Szigorú, monoton, nő. Mikor átlagos egy matekdolgozat eredménye?  - Ha az átlag e és pí értéke között van. Mi a közös az evés és a matematika között?  - A szám. Hogy hívják a három dimenziós szekeret?  - Térfogat

4 Neumann János ( ) Egyike azoknak a matematikusoknak akik még időben emigráltak a Holokauszt idejében ben még Budapesten doktorált, öt évvel később azonban már New Jersey-ben volt Princeton-ban. Rövid élete alatt nem csak a Holokausztot sikerült elkerülni-e, de részt vett két atombomba elkészítésében is, és megalkotta az első számítógépet. Hihetetlen gyors észjárásának köszönhetően, számítógépe számításait fejben ellenőrizte.

5 Még több híres matematikus
D’Alembert - ő alkotta meg az aránypróbát, amelynek segítsével megállapítható, hogy egy függvény konvergens-e. Gauss - döntő szerepet játszott a számelmélet tudományágként való megszilárdulásában. Blaise Pascal – ő szerkesztette meg az első számológépek egyikét, az "arithmometert", de feltalált még barométert és megalapította a folyadékok elméletét. Pitagorasz – nevéhez fűződik a Pitagorasz tétel és az irracionális számok felfedezése. Thalész - ő mondta ki, hogy a kört az átmérő két egyenlő részre osztja, valamint, hogy a háromszög szögeinek összege 180 fok és végül a róla elnevezett Thalész-tételt.

6 Bibliográfia Az egyik legkorábbi ismert matematikus, akinek művei fent maradtak Eukleidész volt. (pl. Elemek, Optika) Szintén híres Kr. E. 300 korabeli, Arkhimédész akinek nevéhez fűződik a gömb és felszín térfogata, illetve hidrosztatika egyik alapelve. Apollóniosz nevét őrzi az Apollóniosz-kör, amely a sík azon pontjainak mértani helye, amelyeknek két adott ponttól mért távolságaik aránya állandó. Bolyai János az 1800-as években adta ki Függelék című művét, mely a tiszta matematika elemeibe vezet be minket. Apja is híres matematikus volt.

7 Bibliográfia wikipedia.hu bolyai.cs.elte.hu


Letölteni ppt "Érdekességek a matematikáról, matematikusokról"

Hasonló előadás


Google Hirdetések