A klasszikus bölcseleti hagyomány megújítása, egzisztenca- és életfilozófiai fordulat a 19. sz.-ban: Kierkegaard és Nietzsche.

Az előadások a következő témára: "A klasszikus bölcseleti hagyomány megújítása, egzisztenca- és életfilozófiai fordulat a 19. sz.-ban: Kierkegaard és Nietzsche."— Előadás másolata:

1 A klasszikus bölcseleti hagyomány megújítása, egzisztenca- és életfilozófiai fordulat a 19. sz.-ban: Kierkegaard és Nietzsche

2 Kierkegaard (1813-1855) bölcselete
Dán teológus és filozófus. Szembefordulás a hegeli rendszerfilozófiával. Az individuum kérdését állítja a középpontba a filozófiai rendszer helyett: valódi individualitás: az egzisztencia: az egyedi ember az istenhez való viszonyában. Ironikus, esszéisztikus, „költői” stílus, műveit álneveken írta: pl. Victor Eremita (aki ‚magányában győzedelmes’). Főbb művei: Vagy-vagy, A szorongás fogalma, Félelem és reszketés, Lezáró tudománytalan utóirat a filozófiai töredékekhez.

3 Az egzisztencia szabadságának döntő mozzanata a választás (vagy-vagy): a választás előtt álló ember jellemző állapota a szorongás. Az individuális egzisztencia megvalósulása különböző magatartásformákban, stádiumokban: Esztétikai stádium: az élet közvetlen átélése; az individuum saját életét szinte műalkotássá formálja; a világra nézőként pillant. Pl. Don Juan. Etikai stádium: az egzisztencia az általános etikai normáknak rendeli alá magát; jellegzetes életformája a házasság: kötelességtudat, állandóság. Vallási stádium: az individuum egyedül marad Istennel, meghaladja az emberi normákat, az etikait; az isteni elveknek feltétlen követése: lásd a bibliai Ábrahámot, a hit lovagját (lásd „Félelem és reszketés”).

4 A stádiumok közötti átmenet: az egyes stádiumokban élő ember válsághelyzetbe kerül, ezért kényszerül dönteni. Az átmenet jellege: nem folyamatjellegű (Hegel), hanem dialektikus ugrás. Semmilyen objektív történelmi folyamat nem veszi le az individuum válláról a döntés felelősségét, ebből fakad a szorongás. A vallási stádium a legmagasabb rendű stádium: belsőleg átélt, szenvedélyes kereszténység; ugyanakkor a korabeli egyházat élesen bírálta.

5 Nietzsche (1844-1900) Nietzsche bölcseletének főbb vonásai:
Radikális szembefordulás Hegellel, illetve a klasszikus német filozófiával. A metafizika, a rendszerfilozófia és az igazság hagyományos fogalmának elutasítása. Életművének nagy része aforizmagyűjtemény. Életfilozófiai megközelítés: legfőbb érték az élet. „Isten halott”: a hagyományos értékek megrendülése. Csak az autonóm ember szabhat önmagának törvényt, az átlagember erre nem képes. Übermensch: az erkölcsileg és értelmileg autonóm, értékteremtő ember; ezzé kellene válnunk. Őseredeti, a kultúra által meg nem rontott ember. Nem tragikusan szenvelgő.

6 Így szólott Zarathustra (1882-84)
Zarathustra perzsa vallásalapító (i. e. 6. sz.): jó és rossz, fény és sötétség harca a világban. Nietzsche könyvében Zarathustra jelképes szereplő, lényegében Nietzsche bölcseletét hirdeti. Kiindulópont: az addigi erkölcs csődje; új ember új erkölcsére van szükség.

7 A Zarathustra-könyv részei és főbb gondolatai
Első rész: Zarathustra a hegyekbe megy elmélkedni, majd tíz év után lemegy az emberek közé, hogy hirdesse az Übermensch-t; a nép kineveti; Nietzsche-Zarathustra szerint az egyenlőség és a részvét csak téveszmék (lásd „Az ezeregy célról” c. fejezetet!). Második rész: Zarathustra visszavonul magányába, néhány tanítvány követi; nekik részletezi tanítását: A lét örök körforgás, nincs kezdet és vég; az örök visszatérés eszméje. A keresztény morál bírálata: „Az erényesekről”, „A megváltásról” Az élet szépségének vállalása: „A táncdal”

8 Harmadik rész: a legfőbb érték az élet; az Übermensch-t egyénenként, személyesen kell megteremteni; az igazság újrateremtése; „A vándor”, „Ódon és új táblákról”. Negyedik rész: groteszk jelenetté torzul, amit addig elért Zarathustra; Az erdőben jelképes alakokkal találkozik: két király, a pesszimista jós (Schopenhauer), a vén varázsló (Wagner), az utolsó pápa. „A fensőbbrendű emberről” Zarathustra a barlangjába küldi őket; ott groteszk jelenet következik (Z. szamarát imádják). Zarathustra kétértelmű válasza: „A szamár-ünnep”, „A mámoros dal”, „A jel”.

9 Nietzsche és a művészetek:
Maga is írt verseket, néhányhoz zenét is szerzett. Írásaira a költőiség és a zeneiség jellemző: pl. Im-ígyen szóla Zarathustra: „Talán az egész Zarathustra a zene körébe sorolható: az újjászülető meghallás a művészetben egész biztosan előföltétele volt művemnek.” Aforizmák zenéről (pl. Bachról, Beethovenről, Mozartról, Chopinről, Wagnerről) és költészetről. Filozófia és művészet, gondolkodás és költészet közelsége.

10 A tragédia születése (a zene szelleméből) avagy görögség és pesszimizmus (1872)
Szakít a hagyományos klasszika-filológiai megközelítéssel. Túllépés a hagyományos görögség-képen. Cél: a tudományt a művész szemszögéből nézni, a művészetet viszont az életéből. Az ember voltaképpeni metafizikai tevékenysége nem a morál, hanem a művészet. A tragédia a metafizikai vigasz művészete.

11 A művészetek apollóni és dionüszoszi elve:
szemléletes (pl. a szobrászat) az álomvilág szép látszata mértéktartó körülhatároltság tartózkodás a vadabb indulatoktól -- Dionüszoszi: a szenvedélyek szélsőséges kiáradása mámor főleg a zenében nyilvánul meg „Az ember nem művész többé – műalkotássá lett: az ős-egy legnagyobb gyönyörére és kielégülésére az egész természet művészi teremtőereje nyilatkozik itt meg.”

12 A legjelentősebb görög tragédiákban az apollóni és a dionüszoszi elv együtt van jelen, mindkettőre szükség van: pl. Szophoklész. Wagner zenedrámái mint összművészeti alkotások (Gesamtskunst) azt jelentik a 19.sz.-ban, mint a görögöknél a tragédia.