Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Üzleti gazdaságtan Dr. Andor György.

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "Üzleti gazdaságtan Dr. Andor György."— Előadás másolata:

1 Üzleti gazdaságtan Dr. Andor György

2 Ismétlés „Ál-természettudomány” Homo oeconomicus
Racionális gazdasági ember Mint alap-megközelítés elfogadható Kissé tágabban értelmezve a racionális vágyak körét. Kissé nagyvonalúbban tekintve a kalkulációk során vétett hibákra. Egyéni döntések leírására is, de a tömegek átlagos viselkedésének megragadására még inkább. Üzleti gazdaságtan – 2016

3 Ismétlés Hasznosságmaximalizálás
Az emberek cselekedeteit hasznosságuk maximalizálása vezérli. Modellember-képünk eredmény-centrikus, azt teszi, amitől a legnagyobb hasznosságban mért eredményt reméli. Üzleti gazdaságtan – 2016

4 1.3 Komparatív előnyök és a szakosodás
Tokaji-villányi példa Egy-egy tokaji és villányi bortermelő Nagyjából ugyanakkora szőlőföld, munkásszám, gépek és technológia Kétféle szőlő-, illetve borfajta (kékfrankos és szamorodni) Azonos minőségek A két borfajta eladási árai megegyeznek. Üzleti gazdaságtan – 2016

5 tokaji villányi szamorodni kékfrankos 1000 900 800 700 600 500 400 300
200 100 tokaji villányi szamorodni kékfrankos Üzleti gazdaságtan – 2016

6 A szamorodni a tokaji gazdánál relatíve olcsóbb, hatékonyabban termeli
A szamorodni a tokaji gazdánál relatíve olcsóbb, hatékonyabban termeli. „A tokaji gazdának komparatív előnye van a szamorodni előállításában.” Tokaji: 1 l szamorodniért 0,5 l kékfrankost Villányi: 1 l szamorodniért 1,25 l kékfrankost A „kékfrankosban” viszont a villányi a jobb, ebben neki van komparatív előnye. Tokaji: 1 l kékfrankosért 2 l szamorodnit Villányi: 1 l kékfrankosért 0,8 l szamorodnit Üzleti gazdaságtan – 2016

7 Mindketten jobban járnak!
Szakosodjanak komparatív előnyeik szerint, majd cseréljenek egy az egyben! 1000 900 800 700 600 500 400 300 200 100 tokaji villányi szamorodni kékfrankos Mindketten jobban járnak! Üzleti gazdaságtan – 2016

8 Legyen a kétfajta bor fogyasztási aránya fele-fele mindkét környéken!
A szakosodás és a cserélés még többletköltségek esetén is megérheti. 1000 900 800 700 600 500 400 300 200 100 tokaji villányi szamorodni kékfrankos Üzleti gazdaságtan – 2016

9 Mi a helyzet akkor, ha egyik vagy mindkét bortermelő számára adódik egy másik borfajta, aminek termelése ezeknél is előnyösebb? Akkor rossz lenne a példánk… Nincs értelme a „szamorodni vagy kékfrankos?” kérdéssel foglalkozni, ha van valami még jobb. Az áldozat mindig a következő legjobb. Gazdasági mérlegelés mindig a két legjobb lehetőség között történik! Azaz, a példa a két borász esetén a két-két legjobb választási lehetőséget kell kínálja. Üzleti gazdaságtan – 2016

10 Most legyen a két borfajta ára különböző!
A szamorodni ára sokkal magasabb, így mindkettőnek ennek termelése éri meg jobban. Ekkor valaki harmadik a kékfrankos termelésében „jó” kell legyen. Mindenki nem lehet alacsony hatékonyságú kékfrankos termelő. Mert akkor nem is lenne kékfrankos. Üzleti gazdaságtan – 2016

11 Tehát mindketten a szamorodnit termelik, ebben versenyeznek.
A nagyjából azonos körülményekre gondolva megállapíthatjuk, hogy a tokaji gazda tönkre fog menni, mert csak 600-at tud termelni a villányi 800-ával szemben. (Az egy literre eső költségei magasabbak.) Ez lehetetlen! Nézzük a tokaji költségeit: Földterület költsége Munkaerő költsége Borászati berendezések költsége Borász-vállalkozó költsége (profitja) Üzleti gazdaságtan – 2016

12 Tehát vagy alacsonyabbak kell legyenek a tokaji borász költségei (a föld használatának ára, a munkaerő bére stb.); vagy rosszul használják ott fel ott az erőforrásokat, tehetségtelen vállalkozóról van szó. A költség, az ár az emberek értékítélete szerinti legjobb (illetve második legjobb) felhasználási lehetőségükhöz igazodik. Ha valakinek a legjobb felhasználási lehetősége a „szőlőmetsző”, akkor ő olyan szegény vagy gazdag ember lesz, amennyire az emberek értékesnek tartják a szőlőmetszést (a szőlőt, a bort), és amennyire ő ügyes ebben. Üzleti gazdaságtan – 2016

13 A legjobb felhasználási lehetőségén azonban minden és mindenki versenyképes.
Legfeljebb keveset ér, szegény lesz. Mindenki akkor jár a legjobban, ha tulajdonát és munkaerejét komparatív előnyei szerint használja, majd cserél. Ez adja a szakosodás és a csere ösztönzését, az „ezermesterség” feladását. „Mi leszel, ha nagy leszel?” Export-import Üzleti gazdaságtan – 2016

14 1.4 Tranzakciós költségek és a vállalatok
Adam Smith híres gombostűgyártásos példája Nyújtja, egyenesíti, vágja, hegyezi, fejet illeszt, csomagol… Így többszörös termelékenységet értek el De a szakosodással együtt valamilyen koordináció vagy csere válik szükségessé! Egyre több és több tranzakcióra van szükség. Fizikai távolság leküzdése, cserelehetőségek feltárása, komparatív előnyökkel rendelkező termelőegységeket összeszervezése stb. Üzleti gazdaságtan – 2016

15 Coase: vállalatok tranzakciós költség elmélete
A „szakosodás-csere módszer” alkalmazásának a tranzakciós költségek szabnak határt. Coase: vállalatok tranzakciós költség elmélete Tranzakciók a piacon vagy egy vállalaton (szervezeten) belül bonyolíthatók le. Amelyik az olcsóbb, az alakul ki. Vállalatok Koordinálnak speciális erőforrásokat, miközben maguk is specializálódnak. Üzleti gazdaságtan – 2016

16 Piaci koordináció Kiszervezés
Igen hatékony, de sokszor túl bonyolult szerződési rendszer kell(ene) a számtalan lehetséges jövőbeli forgatókönyv kezelésére. Így sokszor egyszerűbb (olcsóbb) a különböző termelési láncszemeket inkább egyetlen vállalat jogi keretei közé terelni. Kiszervezés Ott működhet jól, ahol a termékek szabványosítottak, esetleg maguk a termelési részfolyamatok is részletesen kidolgozottak, így jól megkövetelhető, ellenőrizhető, az eredmény. Azaz, szerződésileg jól kezelhető a helyzet. Üzleti gazdaságtan – 2016

17 Kereskedők „A kereskedők mások tudatlanságából húznak hasznot.” Igen.
Mint mások is… Nem vagyunk polihisztorok, így az építészek, az orvosok, a kereskedők és a megannyi egyéb specialista abban segítenek nekünk, hogy saját specialitásainkkal foglalkozhassunk többet. A kereskedők komparatív előnye a cserelehetőségekre vonatkozó információk felhajtásában, a cserék megszervezésében, lebonyolításban rejlik. Üzleti gazdaságtan – 2016

18 Kivonat az A Mellékletből
Fogyasztás A fogyasztó homo eoconomicus Végső fogyasztásra szánt jószág megszerzésével kapcsolatos döntéseit vizsgálunk Hasznosságérzetekre alapozunk Üzleti gazdaságtan – Pénzügyek – 2016

19 Üzleti gazdaságtan – Pénzügyek – 2016
Csökkenő élvezetek elve Csökkenő határhasznosság elve, Gossen I. törvénye Teljes hasznosság - határhasznosság TU(Q) MU(Q) Q Üzleti gazdaságtan – Pénzügyek – 2016

20 Üzleti gazdaságtan – Pénzügyek – 2016
Előnykiegyenlítődés elve Egy fogyasztó – több termék „Svédasztal” Végül: a különböző jószágok újabb egységeinek fogyasztásából nyerhető hasznosságnövekmények megegyeznek egymással. Másként: a fogyasztói kosár egyes jószágainak határhasznosságai megegyeznek. Pénzzel Az egy forintra eső határhasznosságok állandók Üzleti gazdaságtan – Pénzügyek – 2016

21 Üzleti gazdaságtan – Pénzügyek – 2016
Ha kombináljuk a két Gossen-törvényt, a kereslet törvényéhez jutunk. Ha növekszik az egyik jószág ára, akkor – az egyenlőség fenntartásához – növelni kell annak a jószágnak a határhasznosságát. Ezt a fogyasztott mennyiség csökkentésével érhetjük el. Így növekvő ár – csökkenő fogyasztott mennyiség. Üzleti gazdaságtan – Pénzügyek – 2016

22 1.5 Vállalatok termelése Három jellegzetes termelési tényező csoport
munka, föld és tőkejószág Tőkejavak Másként: tőkejószág, tőketényező, tőke, tőkeeszköz, befektetett eszköz, aktíva, eszköz, beruházás stb. épületek, gépek és berendezések, alapanyagok, félkész termékek, készletek, szoftverek, szabadalmak, márkanevek stb. Bérleti díjat vagy kamatot fizetünk érte Kerülőutas termelés Üzleti gazdaságtan – 2016

23 A termelési tényezők keresletes származékos kereslet
Nem az újabb és újabb egység közvetlen élvezete, hasznossága a lényeg, hanem a fogyasztó gyártott termékkel kapcsolatos hasznosságérzete. Az inputtényezők kereslete (hasznossága) az outputtermékek keresletéből (hasznosságából) fakad. Üzleti gazdaságtan – 2016

24 A kibocsátás (output) több tényező kombinációjának eredménye
Rendszerint nem is tudni, hogy önmagában egy erőforrásnak mekkora kibocsátási rész tudható be. Határtermék Egyik termelési tényező újabb egységének bekapcsolásával elérhető többletkibocsátás Termelési egységben (pl. db) kifejezve Határtermék-bevétel Ugyanaz mint a határtermék, csak pénzben kifejezve, azaz határtermék x határbevétel (ár) Üzleti gazdaságtan – 2016

25 Csökkenő hozadék elve A csökkenő élvezetek elvének „termelési párja”
Egy erőforrás alkalmazásának növelésével a kibocsátás egyre kisebb mértékben növekszik. Egy termelési tényező határterméke mennyiségének növelésével csökken. Ha például egyre több munkást alkalmazna a tokaji gazda, bortermelése bizonyára növekedne ettől, de egyre kisebb mértékben. Üzleti gazdaságtan – 2016

26 Költségminimalizálás alapszabálya
Az előnykiegyenlítődés elvének „termelési párja” Nyilván minimalizálni szeretnék az adott termékmennyiség előállítási költségeit (illetve maximalizálni az előállított mennyiséget). Ekkor a vállalati okoskodás az előnykiegyenlítődés elvéhez lesz hasonló. A termelési tényezők költségegységre (egységárra) eső határtermék-bevétele azonos kell legyen. Miért? Mert amennyiben nem így lenne, költségcsökkentés lenne elérhető a felhasznált erőforrások átstrukturálásával. Üzleti gazdaságtan – 2016

27 Helyettesítési szabály
Ha az egyik tényező ára (ceteris paribus) emelkedik, akkor helyettesíteni kezdik más termelési tényezővel. Mindaddig, amíg a költségegységekre eső határtermék-bevételek ki nem egyenlítődnek. Üzleti gazdaságtan – 2016

28 Egységes határtermék-bevétel elve
Addig „variálják” a termelési tényező felhasználásaikat, hogy végül az összes tényező határtermék-bevétel / tényezőár hányadosa azonos és 1 legyen! Egy termelési tényező ára = a határtermék-belételével Tokaji-villányi példa Bortermelési berendezések (egység)ára adottság Olyan alacsony kibocsátási szint kell, amelynél e termelési tényezők alkalmazása még kellően nagy hasznot (bevételt) hoz. Üzleti gazdaságtan – 2016

29 Mérethozadék kérdése Mást jelent, mint egy-egy tényező hozadéka
Ahol a csökkenő hozadék elve érvényesül. Itt: miként változik a kibocsátás, amennyiben a termelési tényezőket mind és azonos arányban(!) növeljük? Állandó mérethozadék Növekvő mérethozadék (másként: méretgazdaságosság) Részben műszaki, részben specializálódási okok. Csökkenő mérethozadék Szállítási költségek, menedzselési és ellenőrzési költségek, üzemzavarok kockázatok, természeti erőforrásokra épülő esetek. Üzleti gazdaságtan – 2016

30 Az egyes tényezők határtermék-bevételét tehát a termelési méret adta adottságok is befolyásolhatják.
Lehet például, hogy Tokajban kicsik a termelési méretek… Miért nem növelik akkor a termelési méretet? Mert a szőlőföldet tekintve erőteljes lenne határtermék- bevétel zuhanás, hiszen nem nagyon van több alkalmas földterület (vagy drága lenne a „kiszorítás”). Ezek a piaci mechanizmusok terelik az egyes erőforrásokat a legjobb felhasználási területük felé. Ez vezet allokációs hatékonysághoz Ez kényszeríti a vállalatokat technológiai hatékonyságra Üzleti gazdaságtan – 2016

31 Pénz, mint általános termelési tényező
A pénz termelési tényezőre váltható „elvont termelési tényező” A pénz nem „speciális”, homogén, így piaca közel tökéletes. A pénz árazódásán keresztül megérthető a többi termelési tényező árazódása is. Üzleti gazdaságtan – 2016

32 Üzleti gazdaságtan – Pénzügyek – 2016
Kivonat az A Mellékletből Qb Qa Üzleti gazdaságtan – Pénzügyek – 2016

33 Üzleti gazdaságtan – Pénzügyek – 2016
Qb Elérhető kombinációk I teljes elköltése Qa Üzleti gazdaságtan – Pénzügyek – 2016

34 Üzleti gazdaságtan – Pénzügyek – 2016
Qb I jövedelem nő (Vagy az árak csökkennek) Qa Üzleti gazdaságtan – Pénzügyek – 2016

35 Üzleti gazdaságtan – Pénzügyek – 2016
Qb a termék ára nő Qa Üzleti gazdaságtan – Pénzügyek – 2016

36 Üzleti gazdaságtan – Pénzügyek – 2016
Qb Qa0 Qb0 Qa Üzleti gazdaságtan – Pénzügyek – 2016

37 Üzleti gazdaságtan – Pénzügyek – 2016
Összevont jószág PCC Qb Qa Üzleti gazdaságtan – Pénzügyek – 2016

38 Üzleti gazdaságtan – Pénzügyek – 2016
Pa Egyéni keresleti görbe D Qa Üzleti gazdaságtan – Pénzügyek – 2016

39 Üzleti gazdaságtan – Pénzügyek – 2016
Tb Ta Egyenlőtermék-görbék Üzleti gazdaságtan – Pénzügyek – 2016

40 Üzleti gazdaságtan – Pénzügyek – 2016
Tb Ta Egyenlőköltség-egyenesek Üzleti gazdaságtan – Pénzügyek – 2016

41 Üzleti gazdaságtan – Pénzügyek – 2016
Tb Ta A költségarányok éppen arányosak a határtermék- bevételekkel. Mindkét tényezőre utoljára fordított költség éppen azonos bevételt generál. Üzleti gazdaságtan – Pénzügyek – 2016

42 Üzleti gazdaságtan – Pénzügyek – 2016
Tb Ta Üzleti gazdaságtan – Pénzügyek – 2016


Letölteni ppt "Üzleti gazdaságtan Dr. Andor György."

Hasonló előadás


Google Hirdetések