Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Tudnivalók a 2017-ben felvett

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "Tudnivalók a 2017-ben felvett"— Előadás másolata:

1 Tudnivalók a 2017-ben felvett
ORIENTÁCIÓS NAP Tudnivalók a 2017-ben felvett gyógyszerész szakos elsőéveseknek

2 Neptun-Beiratkozás,bejelenkezés
Beiratkozás: NEPTUN-ban első év elején egyszer, utána bejelentkezés az Neptun felületén keresztül  félévente aktiválás vagy passziválás Aktívként: kurzust vehet fel vizsgázhat kap diákigazolványt kaphat kollégiumot, ösztöndíjat. Passzívként ezeket nem kapják és a jogviszony igazoláson feltüntetjük, hogy passzív. Egymás után egyszerre legfeljebb két féléven keresztül lehet passzív!

3 Neptun-Személyes adatok
Neptun kód: fontos megjegyezni Jelszó: első belépéskor megváltoztatni, megjegyezni Kötelező adatok: Taj-, adó- és bankszámlaszám Elérhetőségek: állandó/levelezési cím, cím Az adatok pontosan egyezzenek meg a személyes okmányok adataival (pl. szóköz, kötőjel)! Adatváltozást 8 napon belül rögzíteni kell. Állandó lakcímet írásos kérelemre TH ügyintéző változtat.

4 Állami ösztöndíjas támogatási idő
10+2 állami ösztöndíjas félév (gyógyszerész) áll rendelkezésre: minden aktív félév beleszámít korábban elhasznált félévek is (korábbi tanulmányok) Ha valaki a maximálisan igénybe vehető támogatási időt túllépi, önköltségesként folytathatja tanulmányait.

5 Önköltséges képzés Az önköltséges képzésben résztvevők:
Szerződés aláírása: Központi Tanulmányi Iroda megküldte (KTI) Befizetési határidők: augusztus 14., október 15., november 15. Önköltség csökkentést: szociális, tanulmányi és kredit alapon lehet kérni 2 lezárt aktív félévet követően, a Dékáni utasításban leírtak alapján) Vizsgacsalásban érintett hallgató nem jogosult önköltség csökkentésre!

6 Gyógyszerész szak választható tárgyak:
300 kreditet kell teljesíteni a tanulmányok végére kötelező tárgyak (80%) kivétel nélkül kötelező ! választható tárgyak:  elektív tárgyak (15%) = 45 kredit (35 kredit + 10 kredit szakdolgozat)  fakultatív tárgyak (5%) = 15 kredit  Mindkettő egyénileg összeállítható. kritérium követelmény tárgyak – 0 kredit kötelező (pl. szakmai gyakorlat, testnevelés)

7 Egyéb kreditpont szerzési lehetőségek
TDK - Tudományos diákköri munka Demonstrátori munka

8 Tanterv Ajánlott tanterv: mintatanterv szerint a kötelező tárgyak felvétele és teljesítése fontos, különben lemaradnak Előfeltételes kötelező tantárgyak: a tantárgyak egymásra épülnek,csak meghatározott előfeltételek teljesítése után lehet felvenni vagy már teljesített tárgy kell a felvételhez, vagy két tárgy egyidejű felvétele (p), előfeltételes tárgyak egyszerre nem teljesíthetőek maximum három előfeltétel lehet kötelező tárgynak csak kötelező előfeltétele lehet! érvényes orvosi alkalmassági vizsgálat szükséges a felvételhez

9

10 Tantárgyak felvétele Határidőn belül: Neptunon keresztül a hallgató
A tantárgyhoz tartozó összes kurzust vegyék fel! (előadás/szeminárium/gyakorlat – csoportszám szerint) Határidőn túl: utólagos kurzusfelvételi kérelemmel, a tantárgyfelelős és a Tanulmányi Bizottság (TB) engedélyével A TB csak különösen indokolt esetben engedélyezi! Kötelező tantárgy utólagos felvétele (beleértve a vizsgakurzusokat is): a Térítési és Juttatási Szabályzatban meghatározott eljárási díj (4900,- Ft/ tantárgy) befizetése esetén a kérvényhez csatolni kell az eljárási díj befizetésének bizonylatát és a Tanulmányi Hivatalban kell leadni A határidők megtalálhatók a TH honlapon a Hirdetményekben a Félévkezdési információkban és a Tanév időbeosztásában

11 Foglalkozások A foglalkozásokat csak azok látogathatják, akik az Neptun-ban felvették az adott kurzust. A foglalkozások látogatása kötelező (beleértve az előadásokat is). A gyakorlatokon, szemináriumokon a létszámellenőrzés kötelező, az eladásokon javasolt. A kiscsoportos foglalkozásokon a csoportlétszám maximált. A csoportokba a tantárgyat felvett hallgatókat egyenletesen kell elosztani. A csoportok nem változnak! A saját, Neptunos-os kurzuslistájának ellenőrzése a hallgató felelőssége!

12 Hiányzások A hiányzások elfogadásának szabályai:
az a hallgató, aki a tantárgy foglalkozásainak kevesebb, mint 15 %-áról hiányzott nem marasztalható el akinek hiányzása 15 és 25 % között volt:  a tantárgyfelelős kivizsgálja az egyedi esetet  döntését aláírásával vagy annak megtagadásával jelzi akinek hiányzása eléri a 25 %-ot (bármely okból, igazoltan vagy anélkül) vizsgára nem bocsátható

13 Ismeretek ellenőrzése
Gyakorlati jegy: az évközi teljesítmény és dolgozatok alapján a szorgalmi időszak végén születik a jegy vizsgára nem kell jelentkezni belőle Vizsga: 3 lehetőség egy félévben, jelentkezni kell rá az Neptun-ban Szigorlat: több témát magába foglaló nagy vizsga 3 lehetőség, jelentkezni kell rá az Neptun-ban Értékemelő vizsga: amikor egy legalább elégséges jegyet lehet jobbra javítani Neptunban a hallgató tud rá jelentkezni minden esetben az utolsó jegy marad érvényben

14 Vizsgafeltételek Vizsgára csak az mehet, aki a tárgyból megszerezte a félév végi aláírást. Egy tárgyhoz több vizsgaidőpont van rendelve: A vizsgaidőszak beosztása az eredményes vizsgázás alapja  a vizsgaidőszak elején menjenek el mindenből vizsgázni  a vizsgák nem mindig sikerülnek elsőre A jelentkezés módjáról és a határidőkről minden vizsgaidőszak előtt hirdetményt teszünk közzé, elolvasható a honlapon. Vizsgákra feliratkozni vizsga időpontját megelőző 1 munkanapig, leiratkozni 2 munkanapig 9:00 óráig lehet! A tárgyhoz rendelt kredit elégséges érdemjegytől jár.

15 Vizsgafeltételek Kredit csak ötfokozatú érdemjegy alapján adható.
érdemjegyet a tanterv előírása szerint vizsga (szigorlatok, kollokviumok), vagy évközi teljesítmény (félévközi jegy, FKJ) alapján adnak. kötelező tárgy esetén a jegy megállapítása legalább két évközi (írásbeli, vagy szóbeli gyakorlati) számonkérés alapján történik. a választható tárgyakat félévközi jeggyel értékelik. Az egyes vizsgák jelzése: - vizsga (A vizsga) - javítóvizsga (B vizsga) - ismétlő javítóvizsga (C vizsga) - dékáni vizsga (D vizsga)  Dékáni méltányossággal a tanulmányok során csak egyszer adható! Vizsgát tenni csak vizsgaidőszakban lehet!

16 Tanulmányi okból történő átsorolás I.
Átsorolás állami ösztöndíjasról önköltséges képzésre: Az utolsó két aktív félévben: nem szerzett félévente legalább tizennyolc kreditet vagy nem érte el a TJSZ szerint meghatározott, az adott szakra a szak képzési területe alapján vonatkozó súlyozott tanulmányi átlagot Mindig a tavaszi szemeszter után történik!

17 Tanulmányi okból történő átsorolás II.
Átsorolás önköltségesről állami ösztöndíjasra: Pályázat útján, első két aktív félév után. el kell érni egy bizonyos tanulmányi eredményt - évente változik, rangsor aki eléri a határt, az is csak akkor kerülhet át, ha van megüresedett hely és nincs nála jobb eredményű hallgató Mindig a tavaszi szemeszter lezárást követően lehet pályázni!

18 Tanulmányi okokból történő elbocsátás I.
20/40 kredit az első két aktív szemeszter végére nem szerez 20 kreditet (ebből legalább 15-öt kötelező tantárgyból) negyedik aktív szemeszterének végére nem szerez kreditet (ebből legalább 20-at kötelező tantárgyból) 6-szori vizsga azonos tantárgyból tett sikertelen javító és ismétlő javítóvizsgáinak száma eléri az ötöt (dékáni vizsgát is beleszámítva) 3-szori tárgyfelvétel

19 Tanulmányi okokból történő elbocsátás II.
Megszűnik a hallgatói jogviszony továbbá ha: Egymást követő félévekben kettőnél többször passzív A hallgató saját kérésére, írásban benyújtott kérvény alapján Fegyelmi eljárás következtében A képzési idő kétszeresének túllépése miatt

20 Tanulmányok előrehaladásának segítése:
Időben történő tantárgyfelvétel Mintatanterv szerinti előrehaladás Szemeszter közbeni készülés Vizsgaidőszak elején történő vizsgafelvétel

21 Évfolyamfelelős és csoportvezetők
csoport ügyeit intézik tartják a kapcsolatot a TH-val, oktatókkal tömegesen felmerülő kérdések esetében ő jön be a TH-ba Évfolyamfelelős: a csoportvezetőket fogja össze, és vizsgaidőszakban a tárgyfelelősökkel és oktatókkal egyeztet gyakorlatok lebonyolításában segédkezik A választott csoportvezetők legkésőbb szeptember 8-ig ben jelentkezzenek.

22 Diákigazolvány Diákigazolvány: a KTI az illetékes infokti@pte.hu
Mindenképpen igényeljenek! Lépések: Okmányiroda: Adategyeztető lap Neptun: igénylés az adategyeztető lap sorszámával Egyezzenek az adatok (adatlap, Neptun, sz.ig. lakcím)! 1400 Ft befizetése Neptunon keresztül Ezután igényelhető csak az ideiglenes diákigazolvány Állandó lakcímre érkezik!

23 Hallgatói jogviszony igazolás
Jogviszony igazolást csak szeptember 4-étől, személyesen vagy meghatalmazottnak adhatunk. Meghatalmazás a Neptunban nyilvántartott címről! Információt nem adunk ki a hallgatókról, még a szülőknek sem, jogviszony igazolást sem adunk nekik a hallgatóval van szerződése az egyetemnek

24 Ajánlott webfelületek
PTE honlap: Felsőoktatási törvény PTE-GYTK weboldal: Tanulmányi és Vizsgaszabályzat (Kötelező !) Térítési és Juttatási Szabályzat (Kötelező!) Dékáni Utasítások (Kötelező!) TH-nál: tanterv, tanrend, órarend, hirdetmények (Kötelező!) Neptun: webmailek, kurzusmail, vizsgamail ek olvasása NAPONTA!

25

26 Kapcsolattartás a TH-val
Minden felmerülő problémát időben jelezzenek e- mailen! (Határidőn túli jelzés esetében nem áll módunkban segíteni.) Az ügyintézőjük címére küldjék a leveleiket. A könnyebb beazonosítás érdekében a levélben tüntessék fel a Neptun kódjukat. A levelek feldolgozása időrendben történik, legyenek türelmesek! A várakozási idő a terheltebb időszakokban nagyobb (pl.: tárgyfelvétel).

27 Tanévnyitó 2017. Szeptember 03. 17:00 Dr. Romhányi György AULA
Érkezés 16:30-ra! Dr. Romhányi György AULA az évnyitó kötelező! eskütétel alkalomhoz illő öltözet


Letölteni ppt "Tudnivalók a 2017-ben felvett"

Hasonló előadás


Google Hirdetések