Winckelmann ( ): a hellenisztikus művészet újrafelfedezése

Az előadások a következő témára: "Winckelmann ( ): a hellenisztikus művészet újrafelfedezése"— Előadás másolata:

1 A görög kultúra hatása a felvilágosodás korában: Winckelmann, Lessing, Schiller

2 Winckelmann (1717-1768): a hellenisztikus művészet újrafelfedezése
Az antik szobrászat megmaradt műveinek közvetlen, alapos tanulmányozása (Drezda, Róma). Esztétikájának középpontjában az egyes művek szépségének konkrét megragadása áll. A görög szépségideál: „nemes egyszerűség és csöndes nagyság”, a szenvedélyek leküzdése; ezt ellentétbe állította a szertelenség és kuszaság rokokó divatjával, a barokk épületek túldíszítettségével. Fő műve: Az ókor művészetének történetet

3 A Laokoón szoborcsoport ábrázolásmódja művészileg értékesebb, mint Vergiliusé, aki az Aeneis-ben jeleníti meg ugyanazt a történetet: a szobor a belső, rendíthetetlen nyugalmat fejezi ki, míg az eposz ábrázolása szenvedélyes. A legnagyobb fokú szépség az emberi alakban testesül meg: a különböző testrészek harmóniája. A művész éppúgy elemzi a testet, mint a filozófus a szellem megnyilvánulási módjait.

4 Az emberi testek és a tárgyak szépségének alapja: a részek egymáshoz való viszonyából fakadó elliptikus vonal, a „szépség vonala”. Az antikvitásban ismerték ezt a vonalat, s ezért úgy tudták elrendezni a ruhák redőit, úgy tudták megmintázni az arcvonásokat, megállapítani a test arányait, hogy mindig szép formákat hoztak létre.

5 Lessing (1729-1781) Előzmények:
Leonardo da Vinci tanulmánya: A tudomány és a művészet (1490): a festészet magasabb rendű, mint a költészet. A rokokó túlzsúfolt tájleíró költészete. Winckelmann ( ): az antik (görög-római) művészet újrafelfedezése és eszményítése. Lessing sokoldalúsága: drámaköltő (pl. A bölcs Náthán), dramaturg, kritikus és művészetelmélet író. Homérosz és Shakespeare jelentőségének felismerése.

6 Laokoón vagy a festészet és a költészet határairól (1766):
„A festészet néma költészet, a költészet pedig beszélő festészet.” A két művészet mind anyagát , mind utánzása módját tekintve különböznek egymástól. A görög szobrászat lényege: „nemes egyszerűség és csöndes nagyság”. A Laokoón-szoborcsoport : nincs szélsőséges érzelmi kitörés, a nemes lélek kifejeződése az arcon; harmonikus szépségeszmény.

7

8 „A mester a legnagyobb szépség elérésére törekedett a testi fájdalom feltételezett körülményei között. Ezt a maga egész elcsúfító hevességében a szépséggel összekapcsolni nem lehetett. A művésznek tehát le kellett fokoznia a fájdalmat, a kiáltozást sóhajtássá kellett enyhítenie; nem azért, mert a kiáltozás nemtelen lélekről tanúskodik, hanem azért, mert az arcot visszataszító módon eltorzítja.”

9 A termékeny pillanat: „Mivel a művész a folyton változó természetből mindig csak egyetlen pillanatot tud felhasználni, a festő pedig különösen még ezt az egyetlen pillanatot is csak egyetlen nézőpontból – mivel továbbá műveik nem azért készülnek, hogy éppen csak egy pillantást vessünk rájuk, hanem inkább azért, hogy szemléljük őket, hosszasan és ismételten szemléljük őket; így hát bizonyos, hogy azt az egyetlen pillanatot és az egyetlen pillanatnak egyetlen nézőpontját nem lehet eléggé termékenyen megválasztani. De termékenynek csakis az tekinthető, ami a képzelőerőnek szabad csapongást enged. Minél többet látunk, annál több hozzágondolni-valónknak kell lennie.”

10 A képzőművészetek térbeli, a költészet időbeli művészet.
A költészetben természetes a kiáltozás a testi fájdalom kifejezésére: pl. görög tragédiák, Vergilius: Aeneis: Laokoon „iszonyú ordítását fölküldi az égig.” A görögök kifejezték a drámaköltészetben fájdalmaikat, bánatukat, szenvedélyeiket. A testi fájdalom érzését kísérő kiáltozás összeegyeztethető a lélek nemességével.

11 F. Schiller(1759-1805) művészetelmélete
Sokoldalú alkotó és gondolkodó: költő (pl. Örömóda), drámaköltő (pl. Ármány és szerelem, Don Carlos, Tell Vilmos, Stuart Mária), művészet- és történelemfilozófiai tanulmányok. Előzmények, szellemi hatások: Goethe (barátság is), Kant esztétikája, szépség-fogalma, Winckelmann és Lessing görögség-képe.

12 Művészetelméleti írásai
A színház mint morális intézmény: jellegzetesen felvilágosult gondolkodás a színház széleskörű nevelő hatásáról: „A színház az a közös csatorna, amelybe a nép jobbik részéről alááramlik a bölcsesség fénye, s ahonnan halványabb sugarakban szétterjed az egész államra.” Kallias avagy a szépségről: Kant hatása. A szépség a szabadság a jelenségben. A morális szépség: egy morális cselekedet akkor szép, ha önmagából adódó természeti hatásnak néz ki. Az ember jellembeli tökéletességének ez a maximuma.

13 Levelek az ember esztétikai neveléséről (1795.)
Az antik görög világ és a modern kor emberének összehasonlítása: - A görög jellem totális jellem: a görög természet „frigyre lépett a művészet minden bájával és a bölcsesség minden méltóságával”. A kultúra és a természet között még nincs szakadék. - Modern kor: természet és kultúra ellentétbe kerülése; a tudományok szétválása; az intuitív és a spekulatív értelem, az analizáló értelem és a képzelőerő egymást kizáró ellentéte. Elidegenedett emberi viszonyok és államberendezkedés.

14 A művész korának gyermeke: az anyagot a jelenből veszi, a forma viszont időtlen, örök.
Az esztétikai nevelés célja: az elidegenült viszonyok meghaladása, természet és kultúra harmonikus viszonyának helyreállítása, „esztétikai állam” megteremtése. Az emberi szabadság, az emberi mivolt legfontosabb kifejezője: a játék: „az ember csak akkor játszik, amikor a szó teljes értelmében ember, és csak akkor egészen ember, amikor játszik.”

15 A szép eszménye: a realitás (anyag) és forma egyensúlya.
A naiv és szentimentális költészetről (1795): Naiv költő: pl. a görög kultúrára jellemző: a természet győzedelmeskedik a mesterkéltségen, mivel a görögök még egyek a természettel. Ugyanakkor minden igazi zseni naiv (pl. Shakespeare, Goethe): „szemérmes, de nem illedelmes, értelmes, de nem fortélyos, hű, de nem merev, szerény, de nem aggályoskodó.” Szentimentális költő: a modern kor alkotója (pl. maga Schiller). A természetes egyszerűség állapota eltűnt, ezért a költő az eszményt ábrázolja, elmélkedik a benyomásokról.