Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Somoskői vár Felkészítő tanár: Varga Tamás

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "Somoskői vár Felkészítő tanár: Varga Tamás"— Előadás másolata:

1 Somoskői vár Felkészítő tanár: Varga Tamás
Készítők: Kovács Kristóf, Kiss Dominik, Blendovszki Fanni

2 Egy pár érdekesség Somoskő látványos, vulkáni csúcsra épült középkori vára pár méterre került a trianoni határ mögé. Évtizedekig csak a falu széléről lehetett csodálni. Szlovákiához tartozó geológiai érdekességet, a bazaltorgonákat és a kőtenger.

3 A vár története 13. század második felében épült. Károly Róbert serege 1320-ban foglalta vissza. Szécsényi Tamás leszármazottai a 15. század közepéig lakták a várat. A török háborúk idején a végvárrendszerhez kapcsolták.

4 A vár története A török 1554-ben sorra elfoglalta a környező várakat. (Füleket, Salgó várát) A somoskői várat viszont közel 20 évig nem sikerült elfoglalni a túlerő miatt. 1576 tavaszán végül Somoskő is elesett. 1593-ban került vissza a megrongálódott vár a kersztényekhez.

5 A vár és környéke A vár alatt lévő parkolóból egy meredek ösvény vezet fel a bejárathoz. A várban a kilátáson kívül túl sok látnivaló nincsen. Kedvünkre barangolhatunk a várban, keresve a legjobb kilátóhelyet.

6 Petőfi-kunyhó Vár alatt álló, kis házikó a Petőfi Emlékkunyhó. Annak az emlékére épült, hogy Petőfi Sándor június 12-én látogatást tett Somoskőn.

7 Bazaltorgonák Híres geológia képződmény, vár bejárata mellett található. A környékbeli bazalthegyek közül Somoskő oszlopos bazaltjai az egyik legismertebbek. A bazalttömlés 16 méter hosszú, sziklafalból kihajló, orgonasípokhoz hasonló.

8 Védett növények a vár környékén
A méregölő sisakvirág erősen mérgező növény, erdőszéleken található meg. Legfeljebb 120cm magas. A turbánliliom egész Európában előfordul. Élőhelyei az elegyes erdők, ligetek. Speciális alakú virágait szenderek képesek beporozni. A tarka nőszirom Magyarországon védett évelő növényfaj. Illata az ibolyáéra emlékeztető, néhány helyen ibolyagyökérnek hívják.

9 Források:

10 KÖSZÖNJÜK A FIGYELMET!


Letölteni ppt "Somoskői vár Felkészítő tanár: Varga Tamás"

Hasonló előadás


Google Hirdetések