Filozófiatörténet – bevezetés, a korai görög bölcselet

Az előadások a következő témára: "Filozófiatörténet – bevezetés, a korai görög bölcselet"— Előadás másolata:

1 Filozófiatörténet – bevezetés, a korai görög bölcselet

2 Mi a filozófia? A kifejezés eredete: görög összetett szó: philia (‚szeretet’), philosz (‚valaminek a kedvelője’), szophia (bölcsesség, mesterségbeli tudás, ügyesség); filozófia: ‚a bölcsesség szeretete’. A filozófia tárgya: nem lehet egy tömör definícióval megadni. Kezdetben a dolgokra (létezőkre és nem létezőkre) vonatkozó tudás általában; a tudományok még nem válnak szét. A kozmosz (‚rendezett egész, a világmindenség’) általános, egyetemes törvényszerűségeivel foglalkozó tudomány.

3 A filozófia területei:
Ontológia: ‚lételmélet’, a létezők egészére vonatkozó általános törvényszerűségek vizsgálata. Episztemológia, gnoszeológia: ‚ismeretelmélet’, a megismerés általános kérdéseit kutatja. Etika: éthosz görög kif. (‚érzület, jellem’): az erkölcsi normák, parancsok érvényességének filozófiai megalapozása. Logika: logosz (‚tan’) szóból származik: a filozófiai, illetve általában a tudományos gondolkodás módszertana.

4 A filozófia egyéb területei: főleg az újkortól
Esztétika vagy művészetfilozófia Természetfilozófia Történelemfilozófia Politikai filozófia Nevelésfilozófia Tudományfilozófia Nyelvfilozófia Vallásfilozófia

5 A korai görög filozófia, a preszókratikus bölcselet
I. A milétoszi bölcselők: az i.e. VII-VI. sz fordulójától Thalész (kb. i.e ): Túllépés a hétköznapi szemléleten és a mitológiai világmagyarázatokon, immanens (a létezők törvényszerűségeit magából a természetből magyarázza) világfelfogás. Természettudományos vizsgálódások: csillagászat, matematika, a mágnesesség vizsgálata. Arkhé: őselv, kezdet, ősmatéria, a kozmosz magyarázó elve; az az állapot, minőség, elem vagy erő, amiből a világ létrejött. Thalésznál ez a víz, illetve nedvesség. Hülozoizmus: lélek és anyag egysége: „a lélek el van vegyülve az egész mindenségben”.

6 Anaximandrosz: (kb. 610-546.) Anaximenész: (kb. i.e. 585-525.)
Meteorológiai, csillagászati vizsgálódások. Az élőlények anyagi hatás eredményeképpen fejlődtek ki, az emberek az állatvilágból. Arkhé: apeiron (‚határtalan, meghatározhatatlan’). Anaximenész: (kb. i.e ) Csillagászat Arkhé: „levegő” A kozmosz változásai: a levegő megritkulása: tűz, sűrűsödése: szél, felhő, víz, föld.

7 II. Hérakleitosz (i. e. kb. 550-475.)
Epheszosz (Kis-Ázsia), arisztokrata család. Töredékek maradtak ránk tőle. Aforizmák: képszerűen megfogalmazott, tömör bölcsességek. Arkhé: a tűz. Dialektikus szemlélet: a dolgok, létezők lényegét az ellentétek egységében látja. A logosz mint szó, beszéd, értelem, a dolgok általános törvénye, valódi természete, mérték.

8 „Noha ez a logosz örökké létezik,
az emberek képtelenek megérteni mind azelőtt, hogy hallották volna, mind azután, hogy először hallották, mert bár minden e Logosz szerint történik, mégis olyanok (az emberek), mintha nem tapasztalták volna meg azokat a beszédeket és dolgokat, amelyeken én végigvezetem őket, és amelyeknek mindegyikét fölbontom annak valódi természete szerint, és megmutatom, hogyan van, a többi ember azonban ugyanúgy nem veszi észre, amit ébren művel, mint ahogy elfelejti, amit álmában lát.”

9 Az emberi megismerés kérdései: az érzékelés és a gondolkodás összefüggései: 55., 106., 112.; a lényeg és jelenség megkülönböztetése: 47., 55., 127.; a rendszerezés fontossága: 40. A kozmosz arkhéja a tűz: 29., 30., 31., 67., 68., 93. A kozmosz egysége: „minden egy” (51.) Az ellentétek szerepe a létezők egymásra hatásában: 8., 12., 52., 54., 61., 62., 63., 91., 108. Etikai jellegű aforizmák: az ember sorsa saját jellemétől függ: „Az éthosza (érzület, jellem, gondolkodásmód) kinek-kinek számára a daimón (sors, védőszellem).” (123.), 105., erkölcsös élet, értelmes belátás: 116., 120.; a puszta érzéki gyönyörök valójában nem forrásai a boldogságnak:4., 9., 28., 37.

10 III. Püthagorász (i. e. kb. 580-500) és tanítványai
Ismerte a keleti bölcseletet, Egyiptomban és Mezopotámiában is megfordult: a lélekvándorlás tanának elfogadása. Csillagászat, matematikai és zenei vizsgálódások. Arkhé-tan: A mennyiségi, számszerűsíthető viszonyok hangsúlyozása. A számok mint arkhé. Kozmikus harmónia feltételezése. 10-es szám mint „szent szám”: a „központi tűz” körül 10 égitest kering (a 10. spekuláció, „Ellenföld”) 10 ellentétpár alkotja a kozmosz lényegét: határolt, határtalan; mozdulatlan, mozgó; páratlan, páros; hím, nő; egy, sok; jobb, bal; egyenes, görbe; fény, sötétség; jó, rossz; négyzet, téglalap.

11 IV. Az eleai (D-Itália) iskola - Parmenidész
Parmenidész (i.e. kb ) Hérakleitosz kortársa, vitatja annak filozófiáját. Töredékesen ránk maradt tanköltemény. A vizsgálódás két típusa: érzékelés: hamis vélekedéshez vezet; gondolkodás: egyedül ez vezet az igazsághoz. Lételmélete: Hérakleitoszéval ellentétes: nem a mozgásra, változásokra, ellentétekre helyezi a hangsúlyt. A világmindenség egyetlen, örök létező (on): nem keletkezett, nem szűnik meg, változatlan, mentes a mozgástól, egyneműen tömör, gömb alakú.

12 A szofisták filozófiája (i.e. V. sz.)
A természetfilozófiai kérdések háttérbe szorulása. Szophisztész: ‚bölcselő’ szóból származik a kifejezés. Újfajta kérdés: Mi a jó? Hogyan juthatunk el a jó, helyes, igaz ismeretre? – Logika Hogyan tudjuk ismereteinket jól (pontosan és meggyőző módon) előadni élőszóban? – Retorika Mi a morális (erkölcsi) jó? – Etika Hogyan működik jól a polisz (városállam)? – Politika, etika

13 Főbb képviselői: Prótagorász, Gorgiász, Hippiász, Prodikosz.
Vándortanítók, fontos szerepet játszottak a neveléstörténetben is. Filozófiai műfajok: értekezés, előadás, szónoklat, filozófiai dialógus. Elsősorban a nyelvhasználat filozófiai kérdéseivel foglalkoztak: A nyelv a logika és a retorika eszköze. Természetes nyelvhasználat: miféle kapcsolat van a dolog és a dolog neve között?

14 Prótagorász: homomensura-tétel (latin homo ‚ember’, mensura ‚mérték’):
„Minden dolognak mértéke az ember; a létezőknek, hogy léteznek, a nemlétezőknek, hogy nem léteznek.” -- A dolgokat érzékelés útján ismerjük meg. -- Én vagyok a kritériuma az általam érzékelt dolgokkal kapcsolatban, hogy ezek számomra így és így léteznek, illetve nem léteznek.

15 Gorgiász: A nemlétezőről – bizonyos fokig Parmenidész érvelése nyomán azt bizonyítja be, hogy milyen paradoxonokhoz lehet eljutni a filozófiai érvelés során. Három tétel: az első: semmi sem létezik; a második: ha létezik is valami, az megismerhetetlen az ember számára; a harmadik: ha megismerhető is, kifejezhetetlen és más emberrel közölhetetlen. A tételek bizonyításánál a formális logika ellentmondás-törvényét alkalmazza: egy dologról ugyanabban a vonatkozásban nem fogadható el igaznak két, egymással ellentétes állítás: pl. valami vagy létezik vagy nem.

16 Szókratész (i.e ) Filozófiai beszélgetéseket folytatott, tanítását nem foglalta írásba: „Az írott szó csak árnyképe a hozzáértő ember eleven és lelkes szavának.” (Platón: Phaidros) Munkásságát főleg tanítványai, pl. Platón írásaiból ismerjük. „Bábáskodó módszer”: Szókratész kérdéseket feltéve segít beszélgetőtársának, hogy az „világra hozza” saját gondolatait. Irónia: a beszélgetések során úgy állítja be, mintha ő maga tudatlan lenne (a nem-tudás tudása). A beszélgetések során elsősorban a beszélgetők által használt definíciók (meghatározások) tartalmának a pontos meghatározására törekszik: konkrét, gyakorlatias példákon keresztül. Az erények, erényes viselkedés tudás útján elsajátítható: etikai racionalizmus. Az erkölcsi jó felismertethető az emberekkel.

17 A jó tudása a jóra való törekvést, annak megfelelő életet jelent.
Feltételezi egy belső vezérlő szellem (daimonion) létezését az embernél: lelkiismeret, az ember őrző szelleme; nem mondja meg, hogy mit kell cselekedni, inkább tilt: pl. ezt ne tedd! Vita a szofistákkal: a fogalmaknak van valamilyen állandó tartalma, nem viszonylagosak; állandó mérce feltételezése: pl. szép, jó. Szókratész elítélése, halála: lásd Platón: Szókratész védőbeszéde.

18 Platón (i. e. 427-347.) filozófiája

19 Szókratész tanítványa, maga is létrehoz egy filozófiai iskolát, Akadémia néven Athénban (i. sz. 529-ig működött.) Dialógusokat (párbeszédeket) írt; ezekben Szókratész vezeti a filozófiai beszélgetéseket. Kezdetben drámaköltőnek készül. Szókratész hatására fordul a filozófia felé. Három korszak: szókratikus (pl. Szókratész védőbeszéde, Gorgiász): Szókratész beszélgetéseit eleveníti fel; középső (pl. Phaidón, Phaidrosz, Állam, Lakoma): az ideatan megjelenése; harmadik (Parmenidész, Philébosz, Törvények). Dialógusaiban a költői szépség párosul a logikus okfejtéssel.

20 Az idea-tan Válasz a következő kérdésre: Hogyan lehet megragadni a fizikai világ örökké változó dolgainak mindegyikében valami állandó elemet, és mi ennek a természete? A fogalmi filozofálás kidolgozása. Ellentét: a természeti dolgok változékonysága, a nyelvi jelek állandósága; ebből következik Platónnál az ideák létének feltételezése. Idea: alak, jelleg; eidosz (forma, fajta); uszía (lét, lényeg); ‚maga a…szép, jó stb.

21 Az ideák tökéletes, örök, változatlan, a tapasztalat számára hozzáférhetetlen, csak az értelmünkkel belátható létezők. A fizikailag létező világ minden elemének, viszonyainak megvan a maga ideája: elemeknek, fajtáknak, matematikai idomoknak, érzetminőségeknek (pl. hideg, meleg), értékeknek, viszonyoknak. A létezők részesülnek az ideákból, ezért tkp. ezek „utánzatai”. Duális szemlélet: ideák, fizikai létezők; az embernél: test és lélek; a lélek magasabb rendű, „a test a lélek börtöne”.

22 A lélek halhatatlansága, sajátos lélekvándorlás-tan.
A tanulás lényege az anamnészisz (‚visszaemlékezés’). Phaidón 100a-d: az idea fogalmának szemléltetése. A lakoma : a szép ideája.

23 A megismerés kérdései A megismerés tárgya:
Látható dolgok: képek, látomások; élőlények Csak ésszel felfogható dolgok: a mértan és számtan elemei; a kozmosz végső elvei (arkhé, princípium). A megismerés formái: találgatás (vélemény, ‚doxa’), hit, értelem (pl. matematika), ész (a végső elvek, oksági összefüggések tudománya, metafizika: ‚fizikán túli’, a tapasztalati megismerésen túli): Az állam 509e-511. Barlanghasonlat: Az állam VII, 514a-518b.

24 A barlangból kiszabaduló ember a következő lépésekben ismeri meg a valóságot:
Kezdetben a barlangbeli dolgok árnyképeit látja. Majd magukat a barlangbeli dolgokat. Kiér a felszínre: előbb a felszíni dolgok árnyképeit látja. Majd a felszíni dolgokat. Az éjszakai égbolt csillagképeit. Végül a napot. Az első három: érzéki észlelés; 4.-5.: matematikai megismerés; 6.: az ideák megismerése.

25 Államfelfogása és etikája
A korabeli államformák éles bírálata. Ideálisnak tekintett állam elméleti megkonstruálása. Három társadalmi osztály: dolgozók, őrök, vezetők (filozófusok). Minden osztálynak megvan a maga szerepe az államban, úgy működnek, mint egy jól működő élő szervezet. A lélek három része: vágyakozó, indulati, értelmi (gondolkodó). Minden lélekrészhez tartozik egy erény: józan önmérséklet (mértékletesség), bátorság, bölcsesség. Az állam vezetői a filozófusok, mert ők az államot az isteni mintára (a jó állam ideája szerint) fogják megalkotni.

26 Igazságosság: a bölcsességből fakad: alapelv: mindenki (minden társadalmi csoport) a maga hajlamának, képességének megfelelő munkát végezze; minden lélekrész kellő mértékben teljesíti az őt megillető feladatot és tevékenységet. Az értelmi-szellemi lélekrész magasabb rendű a testiségnél. Az értelmes élet a belátáson alapul. A nevelés lényege: „a lélek szemét a jó felé kell irányítani”. A gyönyör szerepe: a jó ésszerű szolgálatán érzett gyönyör elfogadható. Gyönyör és belátás harmonikus vegyítése.

27 A költészet értéke A költészet (a művészetek) megközelítése a nevelés szemszögéből: milyen szerepet játszik az ideális, erényes polgárrá nevelésben? A költészetet nem önmagában, nem önértéke szerint kezeli. Az állam c. dialógus X. könyve: A költészet értéke: Az utánzás elítélése: a festő és a költő csak a látszat utánzására képes, tehát eltávolítja az emberi lelket az ideák (a tökéletes létezők) szemléletétől. → A költészet az utánzás utánzása. Az utánzó művészet megtéveszti az embert: „Az utánzó művészet tehát nyilván igen távol van az igazságtól, s minden valószínűség szerint éppen azáltal tud mindent ábrázolni, hogy minden dolognak csak egy kis részét ragadja meg, s ez a kis rész is csak egy árnyképé. A festő például le tudja nekünk festeni a vargát, az ácsot s a többi mesterembert is, anélkül, hogy e mesterségekhez valamit is konyítana, de azért – ha jó festő – azáltal, hogy egy ácsot lefest, és azt messziről mutatja, a gyermeket és az oktalan embereket könnyen megtéveszti, mert a kép valóságos ácsnak látszik.”(598c) Az utánzó nem ért ahhoz, amit utánoz.

28 Az utánzó költő a polgárok lelkében rossz alkotmányt honosít meg:
„költészete az igazsághoz mérve értéktelen,… a léleknek … nem a legértékesebb részével szokott társalogni… Az utánzó költő egyénileg minden egyes polgár lelkében rossz alkotmányt honosít meg azáltal, hogy az értelmetlen résznek kedveskedik.” (605bc) A tragédia és a komédia elítélése: túlzott szenvedélyeket kelt, ami ellentétes az erényes magatartással (605d, 606). „Óvakodjunk Homérosztól és a költészettől!” „…államunkba az egész költészetből jóformán csak az istenekhez írt himnuszokat és az erényes férfiakról szóló dicsőítő költeményeket szabad befogadnunk; mert ha a dalban vagy a hősi versformában megszólaló édes múzsát beengeded, akkor a törvény és az általánosan legjobbnak elfogadott józan gondolkodás helyett a gyönyör és a fájdalom foglalják el államunkban a királyi széket.”(607a) Filozófia és költészet éles ellentéte (607b).

29 Arisztotelész és a hellenizmus filozófiája

30 Arisztotelész (i. e ) É-Görögországban született, apja a Makedón király udvari orvosa. Széleskörű természettudományos ismeretekre tesz szert apja révén. 17 éves korában kerül Athénba, ahol a platóni Akadémián tanul. Később szembefordul mestere tanításával, maga is iskolát hoz létre (Lükeion, peripatetikus iskola). Nagy Sándor nevelője volt.

31 A tudományok csoportosítása
Rendszerező műveket írt; tudományos értekezések. Logika: a helyes gondolkodás módszere: Organon. Poiétikus (‚létrehozó’) tudományok: a mesterségekben; valamint Poétika (költészettan). Elméleti tudományok: Természettudományos művek:Fizika; A lélekről Metafizika: az „első filozófia” problémáit tárgyalja (‚fizikán túli, fizika utáni’). Matematika – ezzel nem foglalkozott. Gyakorlati tudományok: Nikomakhoszi etika, Politika, Retorika.

32 Kategóriák: a létezőkre vonatkozó kifejezéseink típusai:
Logika: a kategóriák, az ítéletek és a következtetések (szillogizmusok) tana. A formális logika alapvető törvényszerűségeit fogalmazza meg. Kategóriák: a létezőkre vonatkozó kifejezéseink típusai: Szubsztancia: lat. ‚alapként fennálló’, önálló létező; önmaga által és önmagában létezik’: Egyedek, elsődleges szubsztanciák: pl. Platón. Másodlagos szubsztanciák, vagyis fajok: pl. ember. Mennyiség; minőség; viszony; hely; idő; helyzet (pl. fekszik, ül); birtoklás; cselekvés; elszenvedés (szakad, bomlik stb.).

33 Ontológiája, a szubsztancia elmélete
A Metafizika fő kérdései: metafizika=„első filozófia” (próté filoszofia): a szaktudományokkal szemben a létezők legáltalánosabb kérdéseivel foglalkozik. Melyek a szubsztancia alkotórészei? Melyek a legáltalánosabb okok, amelyekkel a szubsztancia keletkezése és létezése magyarázható? Platón idea-tanának bírálata: fölöslegesen kettőzi meg a világot. A szubsztancia két alkotórésze: anyag (passzív), forma (aktív). Négyféle oksági törvényszerűség: anyagi, formai, ható- és célok. (Lásd pl. a szobrász tevékenységét!) Teleológia (telosz: ‚cél’,célokság elmélete): a természetben minden szükségszerű és célszerűen berendezett.

34 Végső mozgató és célkitűző: a „formák formája”: az embertől független, elvont gondolkodás, a hierarchikus világrend csúcsa. A világ két nagy része: „Hold alatti”: a földi szféra: négy elem (tűz, levegő, víz, föld) alakul át egymásba: élettelen anyag, növények, állatok, ember: háromféle lélek: növényi (vegetatív, az élet általános elve), állati (érzékelés, vágy stb.), értelmes lélek; a lélek a test formája. „Hold fölötti”: az égi szféra; közvetlenül az első mozgatótól kapják a mozgást; a földi szférát ők mozgatják.

35 Etikája Erénytan: Az erények kialakításához nem elég a jó ismerete, fontos az életgyakorlat. Phronészisz (‚okosság, életbölcsesség’): „helyes gondolkodással párosult lelki alkat, ami arra irányul, ami az embernek jó”. Az erények lényege: a „közép” eltalálása: lásd Nikomakhoszi etika B, 4-6. f.: „Az erény tehát olyan lelki alkat, amely az akarat elhatározására vonatkozik; abban a hozzánk viszonyított középben áll, amely egy szabálynak megfelelően határozható meg, mégpedig azon szabálynak megfelelően, amely szerint az okos ember határozná meg.” A boldogság kulcsa az erényes élet.

36 Államtana Az ember „zoón politikon” (közösségi lény).
Az állami közösség az „erényes cselekedetek ápolására áll fenn.” Bírálja Platón állam-felfogását, helyteleníti a vagyon- és nőközösséget. A rabszolgaságot viszont elfogadja. Jó (királyság, arisztokratikus köztársaság, politeia, avagy mérsékelt demokrácia) és rossz államformák (zsarnokság, oligarchikus állam, szélsőséges demokrácia). A harmonikus államközösség alapját a széles „középosztály” és a viszonylag kis vagyoni egyenlőtlenségek adják.

37 Poétikája, művészetfelfogása
A művészetek szerepét Arisztotelész pozitívan értékeli, a különböző műfajokat egyaránt elfogadja. A művészetek szerepét a nevelésben Arisztotelész is hangsúlyozza: pl. Politika c. könyvében a zenéről. A művészeti szép nem csak a nevelésben fontos, a szépség gyönyörködtet. A drámaköltészet és a valóság: Poétika „nem az a költő feladata, hogy valóban megtörtént eseményeket mondjon el, hanem olyanokat, amelyek megtörténhetnek és lehetségesek a valószínűség vagy a szükségszerűség alapján.” (51b, IX. fej.) - A költészet filozofikusabb és mélyebb a történetírásnál: IX. fej.

38 A hellenisztikus filozófia (kb. i.e. IV. sz. vége – i. sz. III. sz.)
I. Epikureus, sztoikus, szkeptikus filozófia: közös jellemzők: A filozófia három résztudományból áll: etika, logika, fizika. Legfőbb elméleti célkitűzés: az igazság kritériumának a kutatása. A filozófia etikai haszna: a boldog élet megvalósításának feltételeit kutatja; az ember természetes állapotához visszajutni; a filozófiát életgyakorlatként is művelni.

39 Epikurosz (I. e ) A démokritoszi természetfilozófia követője: a lélek halhatatlanságának elutasítása. Az élőlények, így az ember alapvető, elsődleges érzései: gyönyör és fájdalom. Igaz ismeret és helyes tett kísérője: gyönyör. Téves ismeret és helytelen tett kísérője: fájdalom. Legfőbb jó: ataraxia (‚zavaroktól való mentesség’), a lélek indulatoktól mentes állapota. A hedoné (‚gyönyörűség’): Epikurosznál nem a féktelen kicsapongást (hedonizmust) jelenti. Lásd Levele Menoikeuszhoz!

40 Sztoikus filozófia Megalapító: Zénón (i. e. 336-264.)
Főbb képviselői: Seneca, Epiktétosz, Marcus Aurélius. Természetfilozófiájuk alapja: passzív anyag, aktív pneuma („szellem”). Az ember etikai célja: követni és megvalósítani a jót; ennek megjelenési formái az erények. Az emberi világ dolgai és eseményei a jó és a rossz között helyezkedik el, így etikailag közömbösek. A helyes emberi magatartás alapja: apatheia (‚szenvedélymentesség’), a közömbös dolgokkal szemben közömbösnek lenni; a lélek szabadsága: azokkal a dolgokkal foglalkozni, amelyek „hatalmunkban” vannak.

41 Epiktétosz: Kézikönyvecske I
Epiktétosz: Kézikönyvecske I. fejezet: „Egyes dolgok hatalmunkban vannak, más dolgok nincsenek. Tőlünk függ a véleményünk, az ösztönös vágyunk, a törekvésünk és ellenszenvünk, egyszóval mindaz, amit egyedül alkotunk meg. Nem tőlünk függ a testünk, a vagyonunk, a hírnevünk és a tisztségeink, tehát mindaz, amit nem egyedül hozunk létre.”

42 A szkeptikus filozófia
Megalapítója: Pürrhón (i. e ) Szkeptomai (‚kutat’): a filozófus mindig kutat, vizsgálódik, de kerüli a szilárd ítéletalkotást; jellemzője az igazságban való kételkedés. A külvilágról nem lehet biztos ismeretet alkotni. A tapasztalati (empirikus) megismerés adatai félrevezetőek. Tíz troposz (érv) a szkepticizmus mellett: lásd Diogenész Laertiosz: Híres filozófusok élete, IX. k. Helyes magatartás: a lélek nyugalma: epokhé (‚felfüggesztés’), az ítéletektől való tartózkodás.

43 II. Az újplatonizmus Megalapítója: Plótinosz (i. sz. 203-269.)
Platón filozófiájához kapcsolódik: A mindenség tisztán szellemi természetű része magasabb rendű, mint a természeti világ. A természeti világ dolgainak és folyamatainak valódi okai szellemi természetűek. Az ember testénél fogva a természeti, lelkénél fogva a szellemi világhoz tartozik. Plótinosz stílusa metaforikus, költői, az európai misztika egyik első képviselője.

44 A mindenség arkhéja az Egy, ez azonos a Jóval: minden létezés alapja, a létezésnél is korábbi; értelmileg megragadhatatlan, megnevezhetetlen. Emanáció: ‚kiáramlás’: az Egy túlcsordulásából keletkezik a Szellem (nusz, az ideák lakhelye), a Szellem kiáramlásából jön létre a Lélek. Az anyag: önmagában sötét és rossz, a lélek visz bele formát és fényt.

45 A középkori keresztény filozófiai gondolkodás

46 A patrisztikus (pater ’atya’ szóból) korszak (I-VIII. sz.)
2. sz.: megszilárdul az Újszövetségi Biblia szövege. Teológiai (hittudományi érvelés): Szentírásból vett szövegrészekkel. A keresztény hit legfontosabb alaptételeivel (dogmákkal). Alexandria (Egyiptom): megindul a keresztény teológia és a görög filozófia ötvözése, összekapcsolása. Jézus mibenlétével kapcsolatos vita: Homouszion (egylényegű az Atyával), ez vált elfogadottá; Homoiuszion (hasonló lényegű), ezt tekintette a hivatalos egyházi tanítás eretnekségnek; lásd Madách: Az ember tragédiája.

47 Szent Ágoston (Augustinus)(354-430.)
É-Afrikában született, Itáliában tanult, 32 éves korában lett keresztény, visszatért szülőföldjére; pappá, majd püspökké szentelték. Fontosabb művei: Vallomások; Az isten városa. Kezdetben a görög filozófiát és retorikát tanulmányozta; az újplatonikus filozófia híve. A filozófia legfontosabb feladata: Miből fakad a boldogság? Válasz: eljutni Isten megismeréséhez. Isten-felfogása: testetlen, szellemi valóság; a lét teljessége; tökéletes egység (ezért nem alkalmazhatók rá Arisztotelész kategóriái). A teremtett világ: részesedik Istenben; Isten az emberi lélekben is jelen van.

48 A boldogság keresése: a léleknek önmaga megismerésén keresztül vezet az út Istent szemlélve lehet eljutni a boldogsághoz. Filozófia és vallás viszonya: elsődleges a hit, a bölcseletnek azt kell kutatnia, amit az isteni tekintélynek előzőleg már elhittünk. A rossz problémája: Honnan ered a rossz? Hogyan egyeztethető össze Isten gondviselésével és mindenhatóságával? A rossz nem létező, hanem léthiány. Az erkölcsi rossz oka: a szabad akarat. Részletek: A rendről (a tanulásról szóló rész), Vallomások (az akaratról, az időről).

49 A skolasztikus (schola ’iskola’ szóból) filozófia (IX-XIV: sz.)
Az univerzália-vita: a fogalmak általános, egyetemes értelméről szóló vita (lat. Universale ’egyetemes’ szóból). Kérdés: hogyan léteznek a fogalmak? Platón és Arisztotelész álláspontjának a szembeállítása. Válaszok: Realizmus: az általános fogalomnak reális létet tulajdonít (Platón idea-tanához kapcsolódik): ontológiai istenérv: Isten létét Isten fogalmából vezeti le: lásd Szent Anzelm. Nominalizmus (lat. nomen ’név’ szóból): a fogalom csak puszta név. Mérsékelt realizmus (Arisztotelész nyomán): az egyediben benne van az általános is: l. minden egyes személyben az emberre általában jellemző vonások: élőlény, értelemmel rendelkezik stb.

50 Aquinói Szent Tamás (1225-1274)
A skolasztika legjelentősebb képviselője, összefoglalója. Domonkos-rendi szerzetes, a párizsi egyetem tanára. Arisztotelész filozófiáját tanulmányozta a görögök közül főleg. Fő műve: Summa Theologiae (A teológia foglalata: A filozófia mint a teológia „szolgálóleánya”.

51 A filozófia Szent Tamásnál:
A természetes értelem tudománya. Alapja: logika és metafizika. Alapvető törvényszerűség: az okság fogalma. A hit igazságai az értelmen túli igazságok (pl. az isteni teremtés). Szent Tamás Istenérvei: Arisztotelész hatása. A mozgásból: lenni kell első mozgatónak. A hatóok fogalmából: lenni kell első hatóoknak. Lehetséges és szükségszerű létezők: van önmaga által szükségszerű. A dolgok fokozataiból: lenni kell egy tökéletes létezőnek. A dolgok kormányzásából: van valamiféle értelmes lény, amely minden dolgot a célra irányít (teleológikus szemlélet).

52 Az újkori bölcselet első jelentős képviselői: F. Bacon és Descartes

53 F. Bacon ( ) Célja: a tudományos megismerés megújítása, a középkori skolasztika módszerének elvetése; új módszer kidolgozása. Művelődéstörténeti háttér: új tudományfelfogás: a tudományos ismeretek szerepe a technikai fejlődésben; új világkép (Kopernikusz, Galilei); a kísérleti-, illetve természettudományok fejlődése; a nagy földrajzi felfedezések. Esszék: inkább a mindennapi élettel kapcsolatos életbölcsességek: pl. A jóság; A szerelem; Szülők és gyermekek. Fő műve: Magna Instauratio: ‚A tudományok nagy újjáépítése’. (Csak az első része készült el: Novum Organum – ‚Új módszer’)

54 A tudományok szerepe: új felfedezések révén elősegíteni az ember természet feletti uralmát: „emberi tudás és hatalom egy és ugyanaz”. Az új módszer lényege: indukció: az érzékszervi tapasztalatok révén nyert tények segítségével lépésről lépésre eljutni az axiómákig (további bizonyításra nem szoruló alapelvek), általános törvényekig. Az egyeditől eljutni az általánoshoz. Ez a módszer az empirizmust készíti elő.

55 Másik fontos műve: Új Atlantisz: utópia – elképzelt ideális világ, amelyet a tudósok irányítanak.
A vezetők inkább a természet törvényeinek kutatásával, mint az emberek kormányzásával foglalkoznak. Itt a „világossággal” kereskednek: ennek lényege: megismerni idegen népek életét és civilizációját.

56 A helyes megismerést gátló tényezők: idolumok, ’ködképek’:
A törzs ködképei: az emberi természetből következnek: az ember saját természetét összekeveri a dolgok természetével, így eltorzítja a dolgokat (antropomorf szemlélet). A barlang ködképei: az egyénnek a ködképei; az egyéneket befolyásoló tényezők: pl. egyéni természet, neveltetés, a lélek hajlamainak különbözőségei, a különböző lelki állapotok (pl. nyugodt, gondterhelt, zaklatott, kiegyensúlyozott stb.). A piac ködképei: helytelen, zavaros, pontatlan nyelvhasználat. A színház ködképei: filozófiai dogmák és a tudományok legtöbb elvei pusztán képzeletbeli világok.

57 A racionalizmus filozófiai megalapozása: Descartes (1596-1650)
Sokoldalú filozófus: matematikai, filozófiai, hadmérnöki és természettudományi tanulmányok Ismeretelméleti megközelítés: a skolasztikával szemben új módszer kidolgozásának igénye. Ez ugyanakkor alapvető etikai kérdéssel is összefüggésben áll: Hogyan töltheti be a filozófia az emberi tevékenység vezérfonalának a szerepét?

58 Értekezés a módszerről:
Főbb művei: Elmélkedések az első filozófiáról; Értekezés az ész helyes vezetésének és a tudományos igazság kutatásának módszeréről; A lélek szenvedélyei. Értekezés a módszerről: A módszer nem előjog, nem véletlen adottság, a „közepes elme” is megtalálhatja általa mindazt, amit a legfinomabb elmék képesek megtalálni. „Módszeres kétely”: végső elvként csak azt lehet elfogadni, amelyet semmilyen kétellyel nem illethetünk: „El kell vetnem mint feltétlen hamisat mindazt, amiben csak a legkisebb mértékben is kételkedem, hogy lássam, nem marad-e végül is valami a meggyőződésemben, ami teljesen kétségbevonhatatlan.”

59 A racionalizmusának lényege: a megismerésünk bizonyosságának forrását a velünk született észelvek jelentik. Mindaz, amit határozottan és világosan belátok. Bizonyos elemi ismeretek, amelyek segítségével a tapasztalatból származó képzeteinket értelmezni tudjuk: pl. a geometria fogalmai, a színek, a hangok eszméi. Provizórikus (ideiglenes etika): alapvetően a sztoikus etika alapelveit veszi át; egyedül a gondolkodó lélek lehet szabd. A cogito-tétel értelmezése: az érzékszervi tapasztalatainkban éppúgy kételkedhetünk, mint a tudományos igazságokban. Csak abban lehetek biztos, hogy én, aki kételkedem, vagyis gondolkodom, létezem: „Gondolkodom, tehát vagyok”. Szubsztancia-felfogása: az ember mint létező duális (kettős természetű lény): Res cogitans: „gondolkodó dolog” (a lélek) Res extensa: „Kiterjedéssel rendelkező dolog” (a test)

60 Isten: benne leomlik a válaszfal test és lélek között
Isten: benne leomlik a válaszfal test és lélek között. Ontológiai istenérv: Isten mint tökéletesség, mint a legfőbb jó. Ez az eszme csak Istentől származhat.

61 A 17. sz.-i racionalizmus és empirizmus egy-egy jelentős képviselője Spinóza és Locke

62 Spinóza ( ) Descartes-nál megoldatlan kérdés: Hogyan lehet hatással egymásra a test és a lélek (nála ugyanis ez két különböző szubsztancia). Spinóza megoldása: egyetlen szubsztancia van: Isten avagy a természet (panteista felfogás: Isten és a természet azonos). Fő műve: Etika – geometriai módon bizonyítva Eukleidész görög mértantudós munkájának módszerét követi: definíciók (meghatározások), axiómák (bizonyítás nélkül érvényesnek tekintett tételek), tételek és ezek bizonyítása.

63 A szubsztancia jellemzése: önmagának az oka, nem teremtett, egyetlen.
Az Etika részei: 1. Istenről; 2. A lélek eredetéről és természetéről; 3. Az indulatok eredetéről és természetéről; 4. Az emberi szolgaságról, vagyis az indulatok erejéről; 5. Az értelem hatalmáról, vagyis a szabadságról. A szubsztancia jellemzése: önmagának az oka, nem teremtett, egyetlen. Végtelen sok attributummal (a szubsztancia tulajdonsága) rendelkezik, de csak kettőt ismerünk: kiterjedés és gondolkodás. Az emberben e kettő együtt nyilvánul meg: pszichofizikai paralelizmus.

64 Modus: a szubsztancia megnyilvánulásai: végtelen sok, pl. a mozgás.
A világban minden szükségszerű; a szabadság a felismert szükségszerűség; a szenvedélyek feletti uralom. A boldogság maga az erény; Isten értelmi szeretete. Teológiai-politikai értekezés (másik fontos műve): A vallási tolerancia hangsúlyozása. A demokrácia modern fogalmának kidolgozása.

65 John Locke (1632-1704) empirista filozófiája
Angol filozófus: a középkori nominalizmus (Occam) és Descartes volt rá nagy hatással. Egyet értett az angol polgári forradalom elveivel. Az alkotmányos monarchia létrejöttekor állami szolgálatba lépett. Empirizmus (’tapasztalat’ szóból): az ember elméje születésekor tiszta lap, a megismerés végső forrása a tapasztalat.

66 Fő műve: Értekezés az emberi értelemről.
Értekezésének főbb gondolatai: Nincsenek velünk született elvek. Az idea kifejezés jelentése: amit az ember gondol, bármi is legyen gondolkodásának tárgya: pl. fogalmak, képzetek stb. (Nem platóni értelemben szerepel nála.) Ideáink a külső tárgyak érzékeléséből vagy a reflexiókból (az elme birtokában levő ideákkal foglalkozik) származnak. Az ideákon túli világ létezésében bizonyosak lehetünk, ugyanakkor a tudásunk az ideáinkra vonatkozik.

67 A testek elsődleges tulajdonságai: a testtől teljesen elválaszthatatlanok; tömörség, kiterjedés, alak, mozgás. Ezek egyszerű ideákat keltenek bennünk, amelyek az elsődleges tulajdonságok hasonmásai. A testek másodlagos tulajdonságai: „erők arra, hogy elsődleges tulajdonságaikkal, vagyis érzékelhetetlen kis részeiknek térfogatával, alakjával, elrendeződésével és mozgásával bennünk különböző érzeteket ébresztenek, mint színek, hangok, ízek stb.” Nem tartoznak szorosan a testhez magához. Ideái nem hasonlítanak a testekhez. Csak az elsődleges tulajdonságok ideái léteznek valóságosan.

68 A nyelvvel kapcsolatos felfogása:
A szavak legnagyobb része általános kifejezés. Általános fogalmak: általános ideák jelei; elvonatkoztatás az egyedi, térbeli-időbeli körülményektől. Az általános és az egyetemes az értelem teremtményei, nem tartoznak dolgok valóságos létéhez.

69 Társadalom- és államfelfogása:
Társadalmi szerződés elmélet: az egyének átruházzák a hatalom gyakorlását az általuk választott képviselőkre. Minden egyén politikai jogegyenlőségének alapelve. A születési kiváltságok elutasítása. Az alkotmányos polgári állam (alkotmányos monarchia): szemben áll a feudális abszolút királysággal. A polgárok a törvényeknek vannak alárendelve, nem személyeknek. A törvényhozó, végrehajtó és bírói hatalom különválasztása. Az alapvető polgári szabadságjogok biztosítása: tulajdonhoz való jog, lelkiismereti- és vallásszabadság, szólásszabadság, gyülekezési szabadság, törvény előtti egyenlőség.

70 Kant ( ) filozófiája

71 A kelet-poroszországi Königsbergben (ma Kalinyingrád, Oroszország) született, itt élt egész életében és itt volt egyetemi tanár. „Kritika előtti korszak”: racionalista filozófia, metafizika, természettudományi vizsgálódások (pl. a Föld keletkezésével kapcsolatos elmélet kidolgozása). „Kritikai korszak”: A felvilágosodással kapcsolatos felfogása: „merj a magad értelmére támaszkodni”: a puszta tekintélyelven nyugvó gondolkodás kritikája. A metafizika, a morálfilozófia és az esztétika új, tudományos alapokra helyezése.

72 A tiszta ész kritikája (1781)
Az ismeretelmélet megújítása, az empirizmus és a racionalizmus egyoldalúságainak meghaladása. Kérdés: Az emberi megismerőképesség milyen szerkezete az, amely számunkra a világ éppen ilyen tapasztalati ismeretét teszi lehetővé? Transzcendentális filozófia: a megismerésnek az a módja, amely nem a tárgyakkal, hanem a tárgyakról való megismerésünk módjával foglalkozik. A priori ismeret: tapasztalat előtti és attól független. A posteriori ismeret: tapasztalati ismeret.

73 Analitikus ítélet: nem állít új ismeretet a fogalomról: pl
Analitikus ítélet: nem állít új ismeretet a fogalomról: pl. az ember egy élőlény. Szintetikus ítélet: ismeret bővítő ítélet: pl. ez a tábla fehér. Lehetségesek-e szintetikus a priori ítéletek? Pl. a matematikai ítéletek (pl. 3+6=9). Ezekkel lehet tudományos alapra helyezni a metafizikát. A megismerés határai: a jelenség világ (a fenomének) törvényszerűségei leírhatók, de Kant feltételezi egy „Ding an sich” (magában való dolog) világ létezését, amely az emberi értelem számára megismerhetetlen.

74 A megismerés szintjei:
érzékelés (tér-idő mint szemléleti formák segítségével) analízis: az értelem kategóriáival az ész dialektikus (ellentmondások feltárása) tevékenységével: antinómiák (feloldhatatlan ellentmondások): véges-végtelen; a dolgok oszthatósága és nem oszthatósága; isten léte vagy nem léte, szabadság-szükségszerűség; nem lehet eldönteni logikai-filozófiai érvekkel, hogy az ellentétpárok közül melyik az igaz a világ lényegével kapcsolatban.

75 A gyakorlati ész kritikája (1787)
A morálfilozófia megújítása. Végső erkölcsi elv keresése. Autonóm etika (az önálló, független, a belső kötelesség tudat által meghatározott személy erkölcsisége) megalapozása: a szabadság, a lélek halhatatlanságának és isten fogalmának az előfeltételezése. Alap: a tiszta kötelességtudat.

76 Kategórikus imperatívusz: (feltétlen erkölcsi parancs): az emberre mint abszolút erkölcsi értékre vonatkozik: Nem utal más erkölcsi elvekre. Nem utal az ember természetes hajlamaira. A tapasztalat nem segíthet. A külsődleges indokok elvetése: pl. a büntetéstől vagy a szégyentől való félelem. A dolgoknak az emberi célok adnak értelmet. Az embernek méltósága van, az ember önérték.

77 Kétféle megfogalmazás:
„Cselekedj úgy, hogy akaratod maximája (alapelve) mindenkor egyúttal általános törvényhozás elvének is számíthasson”! „Cselekedj úgy, hogy az emberiséget úgy saját személyedben, mint mindenki más személyében mindig célnak is, sohasem pusztán eszköznek tekintsd”!

78 Az akarat szabadságának kérdése:
Az ember kettős lény: Része a természetnek, ezáltal a természeti szükségszerűségek határozzák meg (determinálják). Intelligibilis lény (ésszel, értelemmel rendelkezik): rendelkezik szabadsággal és erkölcsi autonómiával.

79 A szép fogalmának megújítása: Az ítélőerő kritikája (1790)
Előzmény: a felvilágosodás ízlés-felfogása Az ízlésítélet individuális és szubjektív. Sensus communis: közízlés. Nincsenek abszolút egyetemes mércék. Az ízlés az ízlésítéletek gyakorlásával kiművelhető. Fordulat a szép értelmezésében: Kant nem a klasszicista normatív esztétikából, hanem az ízlésítéletből indul ki. A szép metafizikai értelmezésének (lásd Platón: az érzékeink korlátait kell legyőznünk, hogy közel kerülhessünk a felsőbbrendű szellemi szépséghez) elutasítása. Autonóm szép-fogalom: a szép és a jó különválasztása, a szép fogalma önmagában. A szép tapasztalata az ember kiváltsága: az embereknek nincs szükségük túlvilágra, halhatatlanságra, örökkévalóságra, hogy a szép abszolút pillanatát élvezhessék. Kantnál a szép fogalma a természeti szépre és a művészi szépre egyaránt vonatkozik.

80 Az ízlésítélet meghatározása minőség szerint:
Esztétikai ítélet, nem megismerési, illetve logikai. Alapja kizárólag szubjektív. Az ízlésítéletet meghatározó tetszés minden érdek nélkül való (2.§). A minőségi megközelítésből következő meghatározás: „Az ízlés az a képesség, hogy egy tárgyat vagy megjelenítésmódot egy minden érdektől mentes tetszés vagy nemtetszés által ítéljünk meg. Az ilyen tárgyat szépnek nevezzük.”

81 Az ízlésítélet meghatározása mennyisége szerint:
A szép és a kellemes ebből a szempontból: A kellemesnél mindenkinek megvan a maga személyes (érzéki) ízlése, erről nem érdemes vitázni. A szép megítélésében általános érvényűség működik: „Mert az ember nem nevezhet szépnek valamit, ha az csupán neki tetszik. Vonzó és kellemes sok minden lehet számára, ezzel nem is törődik senki; ha azonban valamit szépnek nyilvánít, akkor ezáltal ugyanazt a tetszést várja el másoktól is: nem pusztán a saját szempontjából ítél, hanem mindenki nevében ítél, s ekkor a szépségről úgy beszél, mintha az a dolgoknak volna a tulajdonsága.” (7§) Az ízlésítéletben egy általános hang előfeltételeződik, amely feltételezi az egyetértést (lásd sensus communis) (8.§). A szépnek a mennyiségi mozzanatból következő meghatározása: „Szép az, ami fogalom nélkül általánosan tetszik.”

82 Az ízlésítélet meghatározása a benne rejlő célok szempontjából:
- Az ízlésítélet alapja egy tárgy (vagy egy tárgy megjelenítésmódja) célszerűségének formája (11.§). - A szép meghatározása a célszerűség szempontjából: „A szépség egy tárgy célszerűségének formája, amennyib en ezt a célszerűséget bármiféle cél megjelenítése nélkül észleljük a tárgyon.” (17.§)

83 Az ízlésítélet a tárgy feletti tetszés modalitása (jellege) szerint:
Az ízlésítéletben elgondolt szükségszerűség: példaszerűség (18.§). Közös érzék előfeltételezése: általános helyeslés elve (20-22.§).: szubjektíve általános elv; a közös érzék egy puszta eszmei norma. A szép e mozzanatból következő meghatározása: „Szép az, amit fogalom nélkül egy szükségszerű tetszés tárgyaként ismerünk meg.”

84 A fenségesről Fenséges az, ami összemérhetetlenül nagy.
Felette áll az érzékek mércéjének: pl. valamilyen félelmetes természeti jelenség.

85 A művészet általános jellemzése Kantnál
A művészet különbözik a természettől. A művészet különbözik a tudománytól. A művészet különbözik a kézművességtől (43.§). A szép művészetről: A szép művészet olyan művészet, amely egyszersmind természetnek látszik. (45.§): a művészet alkotásában nincs kínos aprólékosság, nem valamiféle szabályok követése.

86 A szép művészet a zseni művészete (46.§):
„A zseni az a tehetség (természeti adomány), amely a művészetnek a szabályt adja.” A tehetség a művész veleszületett produktív képessége. „A zseni: tehetség olyasvalaminek a létrehozására, amihez nem adható meghatározott szabály”. A zseni legfőbb tulajdonsága az eredetiség. A zseni alkotásának emellett mintának, példaszerűnek kell lennie. A megítélés etalonjául vagy szabályául szolgál. „A zseni maga nem tudja leírni vagy tudományosan bemutatni, hogy miképpen hozta létre alkotását, hanem mint természet adja a szabályt.”

87 Hegel (1770-1831) rendszerfilozófiája

88 Az ifjú Hegel: lelkesedés a francia forradalom eszméiért (szabadság, egyenlőség, testvériség); a görög kultúra és a poliszdemokrácia mint pozitív példa: a görög polgár mint autonóm (szabad), harmonikus személyiség; „természetes” és „pozitív” (intézményesült, dogmatikus) vallás szembeállítása. a modern civilizáció bírálata: intézményektől áthatott társadalom; emberek közötti „elidegenült” viszonyok; szétforgácsolt, „boldogtalan tudatú” ember.

89 Az érett Hegel: Jénai egyetem: első jelentős mű: A szellem fenomenológiája (1807): a hagyományos metafizika bírálata; dialektikus szemlélet, illetve módszer: a lézőket a maguk változékonyságában, folyamatában, mozgásában, ellentmondásaikban vizsgálja. A mechanikus, sematikus szemlélet elvetése: „Igaz az egész”. Heidelbergi egyetem: A filozófiai tudományok enciklopédiája (1817): ebben fejti ki rendszerfilozófiáját. Berlini egyetem ( ): Poroszország vezető filozófusa; előadások filozófiatörténetről, művészetfilozófiáról, történelemfilozófiáról, jogfilozófiáról, vallásfilozófiáról.

90 Hegel filozófiai rendszere
A természet és a társadalom teljes világát az abszolút Szellem történeteként fogja fel. Dialektikus módszer alkalmazása: tézis, antitézis, szintézis dialektikus fejlődésfolyamataként ábrázolja a világot. Rendszerének részei: Logika: a szellem magábanvaló (an-sich-sein) létéről szól; a szellem mint elvont, absztrakt létező. Természetfilozófia: az eszme önmaga ellentétébe csap át, „elmerül” a természetben; a korabeli természettudományok eredményeinek filozófiai szintézise. A szellem filozófiája: a szellem „visszatér” a természetből az emberi léthez, ráébred szellem voltára. Szubjektív szellem tana: az ember antropológiai-pszichológiai jellemzői. Objektív szellem tana: a társadalmi viszonyok, intézmények, állam stb. fejlődésének leírása. Abszolút szellem tana: a kultúra három formája: művészet, vallás, filozófia.

91 Hegel történelemfilozófiája
Egységes szemlélettel tekinti át a történelmet: a világtörténelem egy fejlődésfolyamat; a szabadság fogalmának kiteljesedése, megvalósulása. Az emberiség történetében egyetemes ésszerűség működik (teleologikus felfogás): „Ami ésszerű, az valóságos, s ami valóságos, az ésszerű”: látszólagos ellentmondás: a valóság látszatra kaotikus, akik viszont mélyebbre tekintenek,azoknak a látszat mögött feltárul azoknak az eszméknek a működése, amelyek a valóság szükségszerű elemeit jelentik.

92 A történelem menetét törvényszerűségek, szükségszerűségek határozzák meg.
Szabadság és szükségszerűség dialektikája: a szabadság lényegében a felismert szükségszerűségen alapul; a filozófia kibékít a valósággal. Az „ész csele”: az egyes egyén (individuum) cselekvéseit az egyénekre jellemző vágyak, indulatok, törekvések, célkitűzések szabják meg; az individuum nincs tudatában tetteinek történelmi következményeivel, ugyanakkor egészében mégis egy törvényszerű folyamat részévé válik. Világtörténelmi egyének, nagy történelmi személyiségek: ők azok, akik képesek felismerni a történelmi szükségszerűségeket, s ennek jegyében cselekednek.

93 A világtörténelem tartalma: a szabadság tudatában való haladás.
A fejlődés szakaszai: Ókori kelet: a szabadság eszméjét még igazából nem ismerik; csak egy ember, a despota (korlátlan uralkodó) szabad; az emberiség gyermekkora. Antik korszak: néhány ember szabadsága: görög világ: az emberiség ifjúkora; római világ: az emberiség férfikora. Keresztény-germán világ: megjelenik minden ember szabadságának eszméje; az emberiség érett kora. A fejlődés csúcspontja (a „történelem vége”): a polgári alkotmányos állam kialakulása és elterjedése.

94 Hegel művészetfilozófiája
Hegel életében nem jelent meg a rendszeresztétikája, halála után egyik tanítványa (Hotho) Hegel előadásain készített előadásjegyzeteiből állította össze. Többféle változat létezik. Szemléletére jellemző a történetiség: a művészeti formákat történeti fejlődésükben tekinti át. Átfogó rendszeresztétika: Általános rész: a szépről, a művészetről, a műalkotásokról és a művészetek történeti formáiról. Különös rész: az egyes művészeti ágak jellemzése.

95 A művészetek, illetve a műalkotások lényege:
Benne tudatosítja az ember önnön lényét; önmagával szembesül: „…a műalkotás egyik módja annak, ahogyan az embernek megmutatható, hogy mi ő maga.” A műalkotásnak a szép érzését kell felkeltenie. A műalkotás az érzéki szemlélet számára létezik, de lényegében a szellem számára.

96 A művészet hatása, szerepe az emberi létezésben:
A művészet középen áll az érzéki mint olyan és a tiszta gondolat között. A műalkotások befogadása: csak a két eszmei érzékszerven – látás, hallás – át lehetséges. A művészet nem a természeti utánzása, nem korlátozódik az utánzásra, nem szigorúan a természet után képez le. A művészet hatása, szerepe az emberi létezésben: A „barbárság” megfékezése. Célja: az ember morális tökéletesítése. Ugyanakkor a műalkotásnak mint abszolútnak önmagában van a végcélja, a művészet világa autonóm (önmagában szabad) világ.

97 A művészet nem más, mint az eszme „érzéki látszása”.
A műalkotás lényege: tartalom és forma egysége: „a tartalom gondolat; a forma az érzéki, a képszerű alak.” A forma megfelel a tartalomnak, a tartalom a formának. A művészet nem más, mint az eszme „érzéki látszása”. A művészet három történeti formája: A művészetek szimbolikus formája: az ókori keleti művészet: az eszme (tartalom) még csak keresi a vele adekvát (neki megfelelő) formát. Jellemző művészeti ág az építészet. A kifejezésnek csak a kísérletéről beszélhetünk: óriások, kolosszusok, százkarú, százmellű lények mértéktelen természeti alakzatok.

98 A művészetek klasszikus formája: az antik görög művészet, elsősorban a szobrászat: eszme és alak egymásra talál. A szellemi áthatja saját természeti alakját. A művészet eszménye ebben a formában nyilvánul meg. Itt a művészet fejezi ki a görögség szubsztanciális (lényegi) szellemét.

99 A művészet romantikus formája: a középkori keresztény művészettől kezdődően Hegel saját koráig: a tartalom és a forma egységének felbomlása. Az eszme túlnő az érzéki-művészeti alakon. A benső szubjektivitás elve érvényesül. Jellemző művészeti ágak: festészet, zene, költészet. A külső létezés már nincs abszolút egységben a tartalommal.

100 „A művészet vége”: a művészet a modern korban már nem képes egy nép „szubsztanciális szellemét” kifejezni. A kultúra más formái (vallás, majd a filozófia) veszik át ezt a szerepet: „Remélhetjük ugyan, hogy a művészet tovább emelkedik és tökéletesedik majd, formája azonban már nem a szellem legmagasabbrendű szükséglete. Bármily remeknek mondjuk is a görög istenképmásokat, bármily méltó és tökéletes ábrázolásban jelenjék is meg előttünk az Atyaisten, Krisztus, Mária: mindez nem segít, nem hajtunk térdet többé előttük.”

101 A klasszikus bölcseleti hagyomány megújítása, egzisztenca- és életfilozófiai fordulat a 19. sz.-ban: Kierkegaard és Nietzsche

102 Kierkegaard (1813-1855) bölcselete
Dán teológus és filozófus. Szembefordulás a hegeli rendszerfilozófiával. Az individuum kérdését állítja a középpontba a filozófiai rendszer helyett: valódi individualitás: az egzisztencia: az egyedi ember az istenhez való viszonyában. Ironikus, esszéisztikus, „költői” stílus, műveit álneveken írta: pl. Victor Eremita (aki ‚magányában győzedelmes’). Főbb művei: Vagy-vagy, A szorongás fogalma, Félelem és reszketés, Lezáró tudománytalan utóirat a filozófiai töredékekhez.

103 Az egzisztencia szabadságának döntő mozzanata a választás (vagy-vagy): a választás előtt álló ember jellemző állapota a szorongás. Az individuális egzisztencia megvalósulása különböző magatartásformákban, stádiumokban: Esztétikai stádium: az élet közvetlen átélése; az individuum saját életét szinte műalkotássá formálja; a világra nézőként pillant. Pl. Don Juan. Etikai stádium: az egzisztencia az általános etikai normáknak rendeli alá magát; jellegzetes életformája a házasság: kötelességtudat, állandóság. Vallási stádium: az individuum egyedül marad Istennel, meghaladja az emberi normákat, az etikait; az isteni elveknek feltétlen követése: lásd a bibliai Ábrahámot, a hit lovagját (lásd „Félelem és reszketés”).

104 A stádiumok közötti átmenet: az egyes stádiumokban élő ember válsághelyzetbe kerül, ezért kényszerül dönteni. Az átmenet jellege: nem folyamatjellegű (Hegel), hanem dialektikus ugrás. Semmilyen objektív történelmi folyamat nem veszi le az individuum válláról a döntés felelősségét, ebből fakad a szorongás. A vallási stádium a legmagasabb rendű stádium: belsőleg átélt, szenvedélyes kereszténység; ugyanakkor a korabeli egyházat élesen bírálta.

105 Nietzsche (1844-1900) Nietzsche bölcseletének főbb vonásai:
Radikális szembefordulás Hegellel, illetve a klasszikus német filozófiával. A metafizika, a rendszerfilozófia és az igazság hagyományos fogalmának elutasítása. Életművének nagy része aforizmagyűjtemény. Életfilozófiai megközelítés: legfőbb érték az élet. „Isten halott”: a hagyományos értékek megrendülése. Csak az autonóm ember szabhat önmagának törvényt, az átlagember erre nem képes. Übermensch: az erkölcsileg és értelmileg autonóm, értékteremtő ember; ezzé kellene válnunk. Őseredeti, a kultúra által meg nem rontott ember. Nem tragikusan szenvelgő.

106 Így szólott Zarathustra (1882-84)
Zarathustra perzsa vallásalapító (i. e. 6. sz.): jó és rossz, fény és sötétség harca a világban. Nietzsche könyvében Zarathustra jelképes szereplő, lényegében Nietzsche bölcseletét hirdeti. Kiindulópont: az addigi erkölcs csődje; új ember új erkölcsére van szükség.

107 A Zarathustra-könyv részei és főbb gondolatai
Első rész: Zarathustra a hegyekbe megy elmélkedni, majd tíz év után lemegy az emberek közé, hogy hirdesse az Übermensch-t; a nép kineveti; Nietzsche-Zarathustra szerint az egyenlőség és a részvét csak téveszmék (lásd „Az ezeregy célról” c. fejezetet!). Második rész: Zarathustra visszavonul magányába, néhány tanítvány követi; nekik részletezi tanítását: A lét örök körforgás, nincs kezdet és vég; az örök visszatérés eszméje. A keresztény morál bírálata: „Az erényesekről”, „A megváltásról” Az élet szépségének vállalása: „A táncdal”

108 Harmadik rész: a legfőbb érték az élet; az Übermensch-t egyénenként, személyesen kell megteremteni; az igazság újrateremtése; „A vándor”, „Ódon és új táblákról”. Negyedik rész: groteszk jelenetté torzul, amit addig elért Zarathustra; Az erdőben jelképes alakokkal találkozik: két király, a pesszimista jós (Schopenhauer), a vén varázsló (Wagner), az utolsó pápa. „A fensőbbrendű emberről” Zarathustra a barlangjába küldi őket; ott groteszk jelenet következik (Z. szamarát imádják). Zarathustra kétértelmű válasza: „A szamár-ünnep”, „A mámoros dal”, „A jel”.

109 Nietzsche és a művészetek:
Maga is írt verseket, néhányhoz zenét is szerzett. Írásaira a költőiség és a zeneiség jellemző: pl. Im-ígyen szóla Zarathustra: „Talán az egész Zarathustra a zene körébe sorolható: az újjászülető meghallás a művészetben egész biztosan előföltétele volt művemnek.” Aforizmák zenéről (pl. Bachról, Beethovenről, Mozartról, Chopinről, Wagnerről) és költészetről. Filozófia és művészet, gondolkodás és költészet közelsége.

110 A tragédia születése (a zene szelleméből) avagy görögség és pesszimizmus (1872)
Szakít a hagyományos klasszika-filológiai megközelítéssel. Túllépés a hagyományos görögség-képen. Cél: a tudományt a művész szemszögéből nézni, a művészetet viszont az életéből. Az ember voltaképpeni metafizikai tevékenysége nem a morál, hanem a művészet. A tragédia a metafizikai vigasz művészete.

111 A művészetek apollóni és dionüszoszi elve:
szemléletes (pl. a szobrászat) az álomvilág szép látszata mértéktartó körülhatároltság tartózkodás a vadabb indulatoktól -- Dionüszoszi: a szenvedélyek szélsőséges kiáradása mámor főleg a zenében nyilvánul meg „Az ember nem művész többé – műalkotássá lett: az ős-egy legnagyobb gyönyörére és kielégülésére az egész természet művészi teremtőereje nyilatkozik itt meg.”

112 A legjelentősebb görög tragédiákban az apollóni és a dionüszoszi elv együtt van jelen, mindkettőre szükség van: pl. Szophoklész. Wagner zenedrámái mint összművészeti alkotások (Gesamtskunst) azt jelentik a 19.sz.-ban, mint a görögöknél a tragédia.

113 A 20.sz.-i fenomenológia és egzisztencia-filozófia: Husserl és Heidegger

114 Husserl ( ) Matematikai és filozófiai tanulmányokat folytatott.. A fenomenológiai filozófia és módszer elindítója: phaenomenon: ‚jelenség’, ‚a megjelenő’, a megismerés számára megjelenő tárgy, illetve tudattartalom. Szembefordulás a metafizikai hagyománnyal, a létezők lényegére, szubsztanciájára irányuló kérdésekkel: „vissza a dolgokhoz!”. Tudatunk számára a külvilág tárgyisága közvetlenül nem hozzáférhető, amit megismerünk, az a tárgynak a tudatunkban megjelenő képe, a fenomén.

115 Az emberi tudat számára: a fenomén immanens (‚benső’, ‚benne rejlő’, ‚belsőleg hozzá tartozó’), a tárgy, amelyet reprezentál (‚képvisel’, ‚ábrázol’) transzcendens (‚valamin túli’, ‚a megismerés határain túli’, ‚tapasztalat feletti’). A megismerésünk tárgyai: tudatunk aktusai és azok a tudattartalmak, amelyekre ezek révén szert teszünk. Fel kell függeszteni a külvilágra vonatkozó ítéleteinket (lásd az antik szkeptikus filozófia epokhé fogalmát).

116 A filozófia mint szigorú tudomány: egyik fontos műve (1911).
Eidetikus redukció: (eidosz: ‚őskép’, Husserlnél a megismerés végső tapasztalata; redukció: ‚egyszerűsítés’, ‚visszavezetés’): kikapcsolható minden, a tárgyhoz tapadó nem tudományos tapasztalat, tételezés és értékelés, így a tárgy lényege megragadhatóvá válik. A filozófia mint szigorú tudomány: egyik fontos műve (1911). A naturalizmus (nem lát mást, csak fizikai értelemben vett természetet) és a világnézeti filozófia (az élet és a világ rejtélyeire igyekszik válaszolni: az élet elméleti és gyakorlati ellentmondásait hogyan lehet feloldani; hogyan lehet a filozófia az emberi élet vezérelve) bírálata. A fenomenológia mint szigorú tudomány egyesíti a bírált irányzatok pozitív törekvéseit. A tudomány felelőssége: a tudomány válságát csak a modern tudomány képes leküzdeni.

117 Heidegger ( ) Martin Heidegger: Meßkirch – Freiburg im Breisgau. Freiburgban teológiát, matematikát, fizikát és filozófiát tanult. Husserl fenomenológiai filozófiája volt kezdetben nagy hatással rá. Marburgi évek: Visszatérés Freiburgba 1928-ban, élete végéig itt volt professzor. Eltávolodás a fenomenológiától a 20-as években. Első jelentős műve: Lét és idő (Sein und Zeit), 1927-ben jelent meg: cél a hagyományos metafizika és a metafizikai nyelv destrukciója (‚lebontása, leépítése’) a jelenvalólét (Dasein) fundamentálontológiai analízise révén. A munka befejezetlen, Heidegger maga úgy látja, hogy nem sikerült igazán véghezvinni a kitűzött célt. Szimpatizálás, egy rövid ideig együttműködés a nemzetiszocialista rendszerrel (rektori tisztség vállalása Hitler hatalomra jutása után, de erről kevesebb, mint egy év után lemond). Fordulat filozófiájában a 30-as évek közepétől: a metafizika meghaladásának kísérlete: középpontban a nyelv problémája a lét fogalma felől tekintve: „az ember a lét pásztora”, nem ura; „a nyelv a lét háza”. A korai görögök és Nietzsche újraértelmezése, a „létfelejtés” bírálata. A II. vh. után 1951-ig nem lehetett nyilvános egyetemi tanár (náci múltja miatt). Az 50-es években fokozatosan visszatért a nyilvános filozófiai életbe.

118 Heidegger mottója műveinek összkiadásához: „Utak, nem művek”: filozófiája nem meghatározott tézisek és állítások rendszere, hanem a gondolkodás különböző útjainak keresése. Mit jelent gondolkodni?: a technika által uralt világban a számító-tervező gondolkodás mindenre kiterjed; az ember nem kérdez rá pl. a tudományok alapjaira sem; az ember túlságosan gyakran csak meggondolás nélkül cselekszik, nem gondolkodik el a létezők lényegén.

119 A filozófia vége és a gondolkodás feladata:
A filozófia a 20. sz.-ban lényegében feloldódott a saját maga által létrehozott tudományokban. A modern tudományokra a technikai szemlélet jellemző, az uralkodó tudomány a számítástechnika-informatika lesz. A hagyományos filozófia átalakul, „megszűnik”. A gondolkodás számára jelentkező feladat: a kalkuláló, technikai racionalizmussal szemben őrizni a „létre nyitott” gondolkodás lehetőségét.

120 Költészet és gondolkodás Heideggernél
Heidegger a tudás kétféle formájáról: Megismerés: lásd a pozitivisztikus tudományokat: célja a dolgokról való ismereteink bővítése; az igazság mint a tárggyal való megegyezés elérése. Gondolkodás mint értelem-adás: az alétheia fogalmának sajátos értelmezése: igazság mint „felfedettség”, „el-nem-rejtettség”, megmutatkozás, feltárultság, tehát mint esemény. Ilyen a költészet igazsága is. Heideggernél gyakran a filozófiai kérdések megvilágítására szolgáltak a művészetekkel kapcsolatos példái, értelmezései. Nem írt szisztematikus művészetfilozófiát.

121 Filozófia és költészet közelsége
A filozófia a rátekintésnek azokat a pályáit nyitja meg, amelyeken haladva az ember felnyitja világát. A filozófiának nincs tárgya, a filozófia esemény. A filozófia a szellemi létezés más területéhez tartozik, mint a tudomány. A filozófia gondolkodása a költészettel egyrendbéli. A költő mindig úgy beszél, mintha először szólítaná meg a létezőt. A költő költésében és a gondolkodó gondolkodásában mindig oly sok világtér marad szabadon, hogy abban minden dolog, minden egyes fa, hegy, ház, madárhang elveszti közömbös és megszokott voltát. Heidegger sajátos filozófiai nyelve: látnoki erejével a dolgokat, amelyek rejtve voltak a nyelvben, képes volt hirtelen fogalommá emelni. Maga is írt filozófiai költeményeket: pl. Intések, Lenni és gondolkodni, Nyelv, Mit jelent olvasni?

122 Hölderlin, német romantikus költő hatása: Hölderlin a „költészet költője”; a költők kitalálják egy nép kultúráját. A költő mint az „ínséges idők” költője. A költészet mint játék, a nyelv mint az „ember veszélyes java”. Az ember „költői lakozása”: azért van rá szükség, mert „elveszítettük azt a képességet, hogy a dolgokat, a természetet és az emberi kapcsolatokat a maguk telítettségében és elevenségében fogjuk fel.”

123 Heidegger: A műalkotás eredete
Az eredet fogalma: a dolog lényege. „A műalkotás eredetére irányuló kérdés lényegének származására kérdez.” Műalkotás, művész, művészet együvé tartozása. A gondolkodás hermeneutikai köre: „A műtől a művészetig vezető legfőbb igyekvés, akárcsak az ellenkező irányú is: kör; de végül is körben forog minden egyes lépés, melyre kísérletet teszünk.” A mű dologszerűsége és szimbolikus (allegorikus) jelentése.

124 Dolog és mű viszonya: a hagyományos utánzás-elméletek elvetése.
Van Gogh: Parasztcipők c. festményének elemzése

125

126 A műalkotás kiragadja a szemlélőjét a hétköznapi valóságból: „E festmény szólott hozzánk. A mű közelében hirtelen máshol lettünk, mint ahol szokásunk lenni.” (60. o.) A mű nem az eszköz szemléltetésének módja: „Van Gogh festménye annak megnyilatkozása, hogy a maga igazságában mi is az eszköz, e pár parasztcipő. Ez a létező kilép létének el-nem- rejtettségébe. A létező el-nem - rejtettségét nevezték a görögök alétheiá-nak. Mi igazságot mondunk ehelyett, de ezzel a szóval meglehetősen keveset gondolunk el.” (60. o.)

127 A művészet lényege: „a létező igazságának működésbe lépése.”
A művészet nem utánzás. A mű és az igazság: a művészet valósága a műalkotásban van. Az igazság és a művészet: a művészet egzisztenciális jelentőségének a hangsúlyozása.

128 Gadamer (1900-2002) filozófiai hermeneutikája

129 A hermeneutika rövid jellemzése
Görög eredetű szó: ermeneüein: magyarázás, értelmezés, tolmácsolás, megnyilatkozás. Hermész alakja a gör. mitológiában: az istenek üzeneteit közvetítette (tolmácsolta) a halandó embereknek. A hermeneutika lényege: a megértés és értelmezés „művészete”, tudománya. Arisztotelész: nála a hermeneutika lényegében logikai grammatika, szövegek elemzésének módszertana.

130 Antik hermeneutika: a szövegek szó szerinti értelme mellett az allegorikus értelem feltárása.
Középkori keresztény teológia és filozófia: elsősorban a bibliai szövegek értelmezése. sz.: a szövegek értelmezésével kapcsolatos hermeneutikai kézikönyvek megjelenése. Schleiermacher ( ): kétféle értelmezési szint: grammatikai és divinatórikus (megérzés, megsejtés, kitalálás) értelmezés. Nála a hermeneutika nem egyszerűen értelmezési szabályok alkalmazása, hanem a szellemtudományok általános szemléletmódja. Dilthey ( ): a hermeneutika nem más, mint az „írásban rögzített életmegnyilvánulások megértésének és értelmezésének tana.

131 Gadamer hermeneutikai szemlélete
Heidegger hatásának fontossága: a művészet igazság-kérdésének hangsúlyozása. „A hermeneutika annak művészete, hogy megértsük a másik nézetét.” A hermeneutika elválik egyrészt a tudomány tradicionális fogalmától, másrészt a végső kötelező érvényűség értelmében vett igazság szigorú filozófiai fogalmától vagy igényétől. „A másik ember az út, amelyen haladva önmagunkat megismerjük.” Dialógikus szemlélet: a szövegek, műalkotások értelmezésekor az értelmező egyfajta párbeszédet, dialógust folytat a szöveggel. Fő műve: Igazság és módszer (1960) – egy filozófiai hermeneutika vázlata. Három rész: az igazságkérdés feltárása a művészet tapasztalata alapján; az igazságkérdés kiterjesztése a szellemtudományi megértésre; a hermeneutika ontológiai fordulata a nyelv vezérfonalát követve.

132 A szellemtudományi megértés (a történelem megértésének) alapvető jellemzői
A természettudományi és szellemtudományi (humántudományi) módszer különbsége: Természettudomány: kísérletek, rögzített kutatói nézőpont. Humán tudományok: az embert nem lehet rögzített kutatói szempontból vizsgálni; a megértés és értelmezés mint alapvető módszer. A hagyomány értelmezése: az értelmező és a szöveg közötti eleven párbeszéd (dialogikus viszony).

133 Horizont: az értelmezőnek az a látóköre, amely mindent átfog és körülzár, ami egy pontról látható.
Horizont-összeolvadás: az értelmezendő szöveg eredeti, születésének történeti szituációjából fakadó horizontjának és az értelmező horizontjának az összeolvadása az értelmezés során. Előítéletek, illetve „előzetes ítéletek”: az értelmezés során saját előzetes véleményeinket nem lehet kikapcsolni, ezek is belejátszanak az értelmezésbe.

134 Hatástörténet: a hagyomány alkalmazása, a hagyomány értelmezése állandóan zajló folyamat; a dolgot, amelyről a jelenben szó van, nem érthetjük meg a róla korábban mondottak és leírtak figyelembe vétele nélkül.

135 A művészet antropológiai bázisának feltárása Gadamernél
A művészet és a műalkotás ontológiai státusza: Gadamer elutasítja a hagyományos utánzás-elméleteket, művészet és valóság éles szembeállítását. A művészet világa nem látszat-világ. A műalkotás: „a létben való gyarapodás”. A műalkotást létvonatkozásainak sokrétűségében, létmódját elemezve mutatja be. A műalkotás megértése mint igazságkeresés: nem egyszerűen mi kérdezzük ki a művet, hanem mi válunk kikérdezetté a mű által.

136 A szép aktualitása – a művészet mint játék, szimbólum és ünnep
A szép fogalmának megújítása az esztétikai hagyomány újraértékelésével: Platón, Kant, Hegel. A műalkotás létmódja: játék és bemutatás. Összekapcsolni a klasszikus és a modern művészetet a létmódjuk alapján: A játék kitüntetett jelentősége az emberi életben. A műalkotások befogadása mint „együttjátszás”: sajátos kommunikatív tevékenység.

137 A szimbólum létvonatkozásai
Szimbólum: a görögöknél tárgyi mivoltában felmutatható vallási vagy világi ismertetőjel: lásd Platón: Lakoma – mitológiai történet; vendégbarátságot kifejező kettétört cserépdarab. Az újrafelismerés mozzanata: a művészetben nem azt jelenti, hogy valamit ismételten látunk, hanem valamit akként ismerünk fel, ami. Az újrafelismerés a maradandót emeli ki az elillanóból. A szimbólum a művészetben nem egyszerűen valamire való vonatkozást jelent, hanem reprezentálja a jelentést.

138 Ünnep és idő Az ünnep időtapasztalata: a megtartás, az ünnepi idő jelenlétének szuggesztív átélése. Az ünnep egybegyűjti az embereket, hasonlóan a műalkotások bemutatásához: „Ez nem egyszerűen az együttlét mint olyan, hanem az az intenció, amely mindenkit egyesít, és amely megakadályozza őket, hogy egymástól elszigetelt, külön-külön beszélgetésekre vagy magányos élményekre forgácsolódjanak szét.”

139 Az írásbeli vizsgán szereplő fogalmak

140 Arkhé, apeiron, ontológia, episztemológia
Idea, éthosz, dialektika, etikai racionalizmus Metafizika, epokhé, immanens, transzcendens Empirizmus, induktív módszer, szubsztancia Teleológia, panteizmus Fenomenológia, hermeneutika