Maller Márton árvízvédelmi előadó Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
Az ökológiai állapotértékeléshez szükséges monitoring rendszer felülvizsgálata - Komárom-Esztergom megye - Vásárhelyiné Tóth Ildikó Nemzeti Környezetügyi.
Advertisements

Vízgazdálkodási fejlesztések a Felső-Tisza- vidéken ( )
MHT Országos Vándorgyűlés
katasztrófa-veszélyeztetettsége Dr. Tóth Ferenc tű. dandártábornok
A tatai források alkalmazkodási célú hasznosítási lehetőségeinek feltárása Dr. Mattányi Zsolt tudományos munkatárs Magyar Földtani és Geofizikai Intézet.
A polgári védelmi tervezés Jogszabályi háttér § §1949. évi XX. törvény a Magyar Köztársaság Alkotmánya § §1996. évi XXXVII. törvény a polgári védelemről.
Vásárhelyiné Tóth Ildikó Nemzeti Környezetügyi Intézet
Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság
Tata Molnár András szakaszmérnök
Az árvízvédelem korszerűsítésére
A DUNA HAJÓZHATÓSÁGÁNAK JAVÍTÁSA TÁRGYÚ PROJEKTET MEGALAPOZÓ TANULMÁNY
MAGYARORSZÁG ÉGHAJLATA
Hajózással kapcsolatos emberi tevékenységek
A Duna Projekt Tolna megyét érintő fejlesztései
A hajóút jelenlegi helyzete
KBSZ Vízi közlekedési Szakmai Nap Budapest
Az árvízvédekezés folyamata, a dinamikus árvíz védekezés feladatai
Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság
Veszélyes üzemek kritikus infrastruktúra védelmi aspektusai
Ajánlás a felkészítések (gyakorlás, munkaműhely) tartalmára és módszerére A gyakorlat bemutatása A gyakorlat célja az etilén termékvezetékek sérülése következtében.
A települések polgári védelmi sorolásának szabályai Jogszabályi háttér § §114/1995. (IX. 27.) Korm. rendelet a települések polgári védelmi besorolásának.
„A tivadari térségben lefolytatott supervisori ellenőrzés tapasztalati” Készítette: Gyenge László tű. őrnagy.
Vízkárelhárítási főosztályvezető
Természetes vízi élőhely és parti föveny kialakítása a tatai Öreg- tavon Michl József Tata Város Polgármestere november 08. Budapest, Károlyi-Csekonics.
KÖRNYEZETVÉDELEM ÉS INFRASTRUKTÚRA OPERATÍV PROGRAM előadó: dr. Bujáki Gábor igazgazó Pest Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány.
Kővári János országgyűlési képviselő,
Az Európai Duna Régió Stratégia a környezet- és természetvédelem szempontjából Dr. Rácz András környezet- és természetvédelemért felelős helyettes államtitkár.
Beruházásokhoz kapcsolódó Környezetvédelmi tervezés és engedélyeztetés
Dr. Dobó Marianna október 4..  vízkár elhárítás: az árvizek belvizek, helyi vízkárok, vízminőségi haváriák károkozó hatásának megelőzésére, csökkentésére.
Lovas Attila igazgatóKÖTIVIZIG Duna térségi programalkotó tanácskozás, Érd, június 07.
Árvíz Irányelv Dunai Ferenc
Árvízi veszély- és kockázati térképezés
Nagyvízi mederkezelési terv tartalmi követelményei, készítése.
Kovács Ákos A megépült Ipoly-hidakhoz vezető utak felújítása,
KISVÍZFOLYÁSOK ÖKOLÓGIAI MEDERRENDEZÉSE
Bodnár Gáspár igazgató FETIKÖVÍZIG február 03.
A közszolgáltatásokra kifejlesztett általános együttműködési modell GYÁL VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNÁL Gyál, szeptember 30.
Sík- és dombvidéki vízrendezés
Távérzékelési technológiák alkalmazása a vízgazdálkodásban
főosztályvezető-helyettes „A Balaton-régió közlekedési helyzete” fórum
A Vízgyűjtő–Gazdálkodási És az árvízi kockázat kezelési tervek összehangolása ORSZÁGOS FÓRUM VGT2 és Az ÁKK Tervezési Háttér Összehangolása Tahy Ágnes.
VíZGYŰJTŐ-GAZDÁLKODÁSI ÉS ÁRVÍZKOCKÁZAT-KEZELÉSI TERVEK összehangolása ORSZÁGOS FÓRUM A VGT2 és AZ ÁKKT1 ÖSSZEHANGOLÁSA Simonffy Zoltán.
A VÍZGYŰJTŐ-GAZDÁLKODÁSI TERV FELÜLVIZSGÁLATÁNAK ELŐZMÉNYEI A VÍZGYŰJTŐ - GAZDÁLKODÁSI TERV FELÜLVIZSGÁLATA SZAKMAI FÓRUM A VÍZGYŰJTŐ-GAZDÁLKODÁSI TERV.
A VÍZGYŰJTŐ-GAZDÁLKODÁSRA VONATKOZÓ EU IRÁNYELVEK ÉS INTÉZKEDÉSI TERVEK ÉRVÉNYESÍTÉSE A GYAKORLATI TERVEZÉSI FELADATOKBAN ERŐSEN MÓDOSÍTOTT ÉS MESTERSÉGES.
Árvízvédelmi és Folyógazdálkodási Osztály
A VÍZGYŰJTŐ-GAZDÁLKODÁSI TERV FELÜLVIZSGÁLATA A RÁBA ALSÓ SZAKASZ ÉS A HANSÁG TÉRSÉGÉBEN SPECIÁLIS TERÜLETI FÓRUM A VGT2-BEN AZ ÉDUVIZIG TERÜLETÉT ÉRINTŐ.
MINISTRY OF FOREIGN AFFAIRS AND TRADE
„A Tisza tó vízgazdálkodásának jelene és jövője” VÍZGYŰJTŐ - GAZDÁLKODÁSI TERV FELÜLVIZSGÁLATA SPECIÁLIS TERÜLETI FÓRUM A Tisza tó tervezett intézkedéseinek.
Árvízi sajátosságok és tervezett fejlesztések a TIVIZIG területén Az
A VÍZGYŰJTŐ - GAZDÁLKODÁSI TERVEZÉS EREDMÉNYEI, AZ INTÉZKEDÉSEK PROGRAMJA SZAKMAI FÓRUM KEHOP VÍZGAZDÁLKODÁSI PROJEKTJEINEK ÉS A VGT2 VÉGREHAJTÁSÁNAK ÖSSZEHANGOLÁSA.
A duna RÉSZVÍZGYŰJTŐ - GAZDÁLKODÁSI TERV FELÜLVIZSGÁLATA SZAKMAI FÓRUM hidromorfológiai problémák megoldása a vgt-BEN, az árvízvédelemmel és a ???
A VÍZGYŰJTŐ-GAZDÁLKODÁSI TERV FELÜLVIZSGÁLATA AZ ÉSZAK-DUNÁNTÚLI VÍZÜGYI IGAZGATÓSÁG MŰKÖDÉSI TERÜLETÉN TERÜLETI FÓRUM VÍZTESTEKRE VONATKOZÓ INTÉZKEDÉSEK.
Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság
A VÍZGYŰJTŐ-GAZDÁLKODÁSI TERV FELÜLVIZSGÁLATA AZ ÉSZAK-DUNÁNTÚLI VÍZÜGYI IGAZGATÓSÁG MŰKÖDÉSI TERÜLETÉN TERÜLETI FÓRUM VÍZTESTEKRE VONATKOZÓ INTÉZKEDÉSEK.
A Vízgyűjtő-gazdálkodási terv felülvizsgálata a Rába alsó szakasz és a Hanság térségében SPECIÁLIS TERÜLETI FÓRUM PROBLÉMÁKRA ADHATÓ VÁLASZOK,
A TISZA RÉSZVÍZGYŰJTŐ - GAZDÁLKODÁSI TERV FELÜLVIZSGÁLATA SZAKMAI FÓRUM A VGT INTEGRÁCIÓS SZEREPÉNEK ÉRVÉNYESÍTÉSE ÁRVÍZVÉDELMI ÉS BELVÍZ-GAZDÁLKODÁSI.
Előadó: Déri Lajos, vezető tervező MTA Környezettudományi Elnöki Bizottság Budapest, április 1. A SZIGETKÖZI DUNA-SZAKASZ FENNTARTHATÓ VÍZGAZDÁLKODÁSÁNAK.
FENNTARTHATÓ TELEPÜLÉSI KÖZLEKEDÉSFEJLESZTÉS TOP Nyíregyháza, január 08. Dr. Frankó Melinda.
A VÁLTOZÓ ÉGHAJLATTAL ÖSSZEFÜGGŐ VÁLTOZÁSOK, PROBLÉMÁK BEMUTATÁSA, KATASZTRÓFAVÉDELEM EURÓPA Blázsovics Péter Globális és regionális klímaváltozások Környezettudomány.
A VÍZGYŰJTŐ-GAZDÁLKODÁSI TERV FELÜLVIZSGÁLATA AZ ÉSZAK-DUNÁNTÚLI VÍZÜGYI IGAZGATÓSÁG MŰKÖDÉSI TERÜLETÉN TERÜLETI FÓRUM VÍZTESTEKRE VONATKOZÓ INTÉZKEDÉSEK.
1 H-1134 Budapest, Váci út Postacím: 1325 Bp., Pf.: 355. Telefon: Fax: Tiszta vizet a Dunából.
2017. július 5..
Hajózással kapcsolatos emberi tevékenységek
A VÍZGYŰJTŐ - GAZDÁLKODÁSI TERV FELÜLVIZSGÁLATA szakmai FÓRUM
Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács elnöke
A RÁBA-HANSÁG Fórum (Győr,
A vízkincs hasznosítása, ár-, és belvízvédelem
Az évi Szegedi Nagyárvíz. Előzmények: - Demográfia ( ) - Tisza szabályozás ( ) Év Lakosságszám.
Természeti katasztrófák megelőzése és kezelése a Rakacai víztározónál
Az ÁFSZ minőségirányítási rendszerének kialakítása
Előadás másolata:

Árvízvédelmi sajátosságok és tervezett fejlesztések az ÉDUVIZIG területén Maller Márton árvízvédelmi előadó Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Árvízvédelmi és Folyógazdálkodási Osztály Árvízi kockázattérképezés és stratégiai kockázatkezelési terv készítése KEOP-2.5.0/B/09-12-2013-001 Szakmai fórum, Győr, 2015. augusztus 26.

ÉDUVIZIG működési területe ÉDUVIZIG működési terület: 6.300 km2 Megyei érintettség: Győr-Moson-Sopron megye Komárom-Esztergom megye Veszprém, Vas és Fejér megye kis része Lakosság: 252 település, több mint 700.000 lakos Győr-Moson-Sopron megyében 100 fő/km2 Komárom-Esztergom megyében 140 fő/km2 Kezelt víztestek: Folyóink (Duna, Mosoni-Duna, Rába, Marcal, Rábca , Lajta) összes hossza: 407 km Az igazgatóság területén a csatornák és vízfolyások hossza 1231 km, melyből 815 km síkvidéken, 416 km dombvidéken helyezkedik el.

Vízkárok elleni védekezés szervezése, irányítása Vízkárelhárítás típusai: árvízvédelem (13 árvédelmi szakasz) jég elleni védekezés, jeges árvíz elleni védelem (2 jégtörő hajó) belvízvédelem (11 belvízvédelmi szakasz) vízminőségi, környezeti kárelhárítás helyi vízkárelhárítás aszálykár elleni védekezés települési vízkárelhárítás műszaki irányítása Védművek típusai tulajdonlás szerint: állami (458 km elsőrendű, 30 km másodrendű védvonal, 3 szükségtározó) társulati, önkormányzati, egyéb (pl. magán) ÉDUVIZIG kezelésű műtárgyak száma az árvízvédelmi töltésekben: 83 db a vízrendezési művekben: 180 db

Nagyműtárgyak Nicki duzzasztó Fertőszéli zsilip Marcal duzzasztó Rábca árvízkapu Mosonmagyaróvári Mosoni-Duna duzzasztó Mosonmagyaróvári Lajta duzzasztó Dunakiliti létesítmények Rajkai vízkivételi (1) zsilip Homokparti (2) zsilip Záperdei (3) zsilip Diósi (4) zsilip Csölösztő (5) zsilip Vígh (6) zsilip Vecseri zsilip

Emelkedő tetőző vízszintek következményei: Utóbbi évek jelentős árvízi eseményei – az árvízszintek emelkedése Az utóbbi évek tapasztalata azt mutatja, hogy az árvizek egyre magasabb szinteken vonulnak le a hazai folyókon. A 2013. júniusi, rendkívüli dunai árvíz a védekezési kapacitásunk maximumát jelentette. Emelkedő tetőző vízszintek következményei: A hatásterület jelentős kiterjedése, védekezési feladatok több helyszínen és nagyobb erőfeszítésekkel szükségesek Visszatöltésezett szakaszokon egyre tovább kell építkezni, „elfogy” a bekötési lehetőség magas vonulatokba A magaspartok alacsonyakká válnak, a lakott részek és a közlekedési infrastruktúra közvetlen elöntési veszélye Nő a műtárgyakra és töltésekre ható H terhelés, szerkezeti és altalaj állékonysági problémák alakulnak ki

Utóbbi évek jelentős árvízi eseményei – az árvízszintek emelkedése A probléma megoldását célzó intézkedések között elsőként megtörtént a MÁSZ felülvizsgálata. Az új MÁSZ Budapest fölött 100-150 cm-rel meghaladja a korábbit A MÁSZ felülvizsgálat után megkezdődött az árvízi kockázatkezelés részét képező nagyvízi mederkezelési tervezés. Az 1979/2013. (XII. 23.) Korm. határozatnak és a 83/2014. (III. 14.) Korm. rendeletnek megfelelően készültek el a tervdokumentációk: 13 tervterületen, az Igazgatóság vagyonkezelésében álló, összesen 575 km hosszú folyószakaszra (Duna, Rába, Marcal, Lajta, Mosoni-Duna, Rábca, Hanság-főcsatorna, Répce, Répce-árapasztó)

Nagyvízi mederkezelési tervek készítése az ÉDUVIZIG területén Alapadatok rendszerezése Digitális terepmodell (DTM) előállítása VO szelvények előállítása, értékelése 2D numerikus modellek előállítása Nagyvízi zonáció kijelölése, előírások megfogalmazása Partvonal kijelölése Tereptárgyak, építési műtárgyak jegyzéke Levezető képességet javító beavatkozások vizsgálata

Árvízi kockázatkezelés Európai Parlament és a Tanács 2007/60/EK sz. ”Irányelv az árvízkockázatok értékeléséről és kezeléséről” 178/2010. (V. 13.) Korm. rendelet a vizek többletéből eredő kockázattal érintett területek meghatározásáról, a veszély- és kockázati térképek, valamint a kockázatkezelési tervek készítéséről, tartalmáról „Árvízi kockázati térképezés és stratégiai kockázati terv készítése” (KEOP-2.5.0.B) projekt konstrukció I. ütem: Árvízi veszély- és kockázati térképezés és kockázatkezelési tervezés tartalmi és formai követelményeinek meghatározása, a végrehajtás megalapozása és eszközrendszerének kialakítása (Metodika) II. ütem: Előzetes árvízi kockázat-értékelés és a veszélytérképezés adatainak előállítása III. ütem: Árvízi veszély-és kockázati térképezés és stratégiai kockázatkezelési terv készítése Intézkedési lehetőségek: Szerkezeti intézkedések – klasszikus mérnöki intézkedések Nem-szerkezeti intézkedések - kockázatcsökkentés

4. Tát, Kenyérmezei és Únyi-patak visszatöltésezése 3. Komárom–Almásfüzitő árvízvédelmi öblözet árvízvédelmi biztonságának javítása 2. Marcal jobb parti árvízvédelmi részöblözet árvízvédelmi biztonságának javítása 1. Duna Projekt 4. Tát, Kenyérmezei és Únyi-patak visszatöltésezése Közelmúltban megvalósult vagy jelenleg zajló árvízvédelmi fejlesztések

Közelmúltban megvalósult vagy jelenleg zajló árvízvédelmi fejlesztések Mosoni-Duna jobb-és balpart

4. Tát, Kenyérmezei és Únyi-patak visszatöltésezése 3. Komárom–Almásfüzitő árvízvédelmi öblözet árvízvédelmi biztonságának javítása 2. Marcal jobb parti árvízvédelmi részöblözet árvízvédelmi biztonságának javítása 1. Duna Projekt 4. Tát, Kenyérmezei és Únyi-patak visszatöltésezése Közelmúltban megvalósult vagy jelenleg zajló árvízvédelmi fejlesztések

Közelmúltban megvalósult vagy jelenleg zajló árvízvédelmi fejlesztések Marcal jobbpart

4. Tát, Kenyérmezei és Únyi-patak visszatöltésezése 3. Komárom–Almásfüzitő árvízvédelmi öblözet árvízvédelmi biztonságának javítása 2. Marcal jobb parti árvízvédelmi részöblözet árvízvédelmi biztonságának javítása 1. Duna Projekt 4. Tát, Kenyérmezei és Únyi-patak visszatöltésezése Közelmúltban megvalósult vagy jelenleg zajló árvízvédelmi fejlesztések

Kettős műtárgy felújítása Közelmúltban megvalósult vagy jelenleg zajló árvízvédelmi fejlesztések Duna jobbpart – Komárom Parapetfal építés Kettős műtárgy felújítása Concó rehabilitáció Komárom árvíz 2013

4. Tát, Kenyérmezei és Únyi-patak visszatöltésezése 3. Komárom–Almásfüzitő árvízvédelmi öblözet árvízvédelmi biztonságának javítása 2. Marcal jobb parti árvízvédelmi részöblözet árvízvédelmi biztonságának javítása 1. Duna Projekt 4. Tát, Kenyérmezei és Únyi-patak visszatöltésezése Közelmúltban megvalósult vagy jelenleg zajló árvízvédelmi fejlesztések

Közelmúltban megvalósult vagy jelenleg zajló árvízvédelmi fejlesztések Kenyérmezei és Únyi patak – Tát

A 2014-2020 időszakban tervezett árvízvédelmi fejlesztések 3. Mosoni-Duna torkolati szakaszának vízszint rehabilitációja 1. Felső-dunai mellékág-rendszerek árvízvédelme és vízpótlása 4. Rába-völgy projekt, a térség árvízvédelmének kiépítése 2. Esztergom árvízvédelmének fejlesztése A 2014-2020 időszakban tervezett árvízvédelmi fejlesztések

A 2014-2020 időszakban tervezett árvízvédelmi fejlesztések Felső-Duna A területen lévő mellékágak vízpótlásának biztosítása A Duna főmeder és hullámtér árvízlevezető képességének növelése A Szigetközi hullámtéri vízpótló-rendszer ideiglenes műveinek a véglegesítése.

A 2014-2020 időszakban tervezett árvízvédelmi fejlesztések 3. Mosoni-Duna torkolati szakaszának vízszint rehabilitációja 1. Felső-dunai mellékág-rendszerek árvízvédelme és vízpótlása 4. Rába-völgy projekt, a térség árvízvédelmének kiépítése 2. Esztergom árvízvédelmének fejlesztése A 2014-2020 időszakban tervezett árvízvédelmi fejlesztések

A 2014-2020 időszakban tervezett árvízvédelmi fejlesztések Duna – Esztergom Az előírt árvízvédelmi biztonságnak megfelelő védvonal építése Esztergom város jelenleg nem védett, belterületi részeinek bevédése a Duna jobb-és balpartján a védművek egyenszilárdságának megteremtése.

A 2014-2020 időszakban tervezett árvízvédelmi fejlesztések 3. Mosoni-Duna torkolati szakaszának vízszint rehabilitációja 1. Felső-dunai mellékág-rendszerek árvízvédelme és vízpótlása 4. Rába-völgy projekt, a térség árvízvédelmének kiépítése 2. Esztergom árvízvédelmének fejlesztése A 2014-2020 időszakban tervezett árvízvédelmi fejlesztések

A 2014-2020 időszakban tervezett árvízvédelmi fejlesztések Mosoni-Duna A Duna vízszintsüllyedésének hatására lesüllyedt kis- és közepes vízszintek visszaállítása Vizes élőhelyek rehabilitációja Hajózás biztosítása Győri városkép javítása Mosoni-Duna és a Szigetközi projektek céljainak maradéktalan teljesülése A torkolati műtárgy hasznosítása árvízkapuként

A 2014-2020 időszakban tervezett árvízvédelmi fejlesztések 3. Mosoni-Duna torkolati szakaszának vízszint rehabilitációja 1. Felső-dunai mellékág-rendszerek árvízvédelme és vízpótlása 4. Rába-völgy projekt, a térség árvízvédelmének kiépítése 2. Esztergom árvízvédelmének fejlesztése A 2014-2020 időszakban tervezett árvízvédelmi fejlesztések

A 2014-2020 időszakban tervezett árvízvédelmi fejlesztések Rába-völgy Árvízlevezető képességet javító beavatkozások a Rába folyó Sárvár-Győr közötti szakaszán Árvízlevezető vápák, szabadon hagyandó sávok kialakítása Övzátonyok szakaszos elbontása Mellékágak visszakapcsolása a vízszállításba, vizes élőhelyek kialakítása Töltésáthelyezés Hidak szűkületének vizsgálata alapján szükséges beavatkozások Rába jobbparti szükségtározó I. ütemének kiépítése

Egyéb tervezett fejlesztések Nagyműtárgyak rekonstrukciója Dunakiliti duzzasztómű Nicki duzzasztómű Kvassay Jenő Nemzeti Vízstratégia Duna 1811-1708 fkm közötti jobbparti folyam-szabályozási művek és mellékágak rehabilitációja Duna jobb parti árvízvédelmi vonal fejlesztése 01.03. és 01.04. védelmi szakaszokon Duna-menti, nyílt ártéri települések árvízi biztonságának javítása Mosoni-Duna – Lajta árvízvédelmi fejlesztése Rába jobb-és balparti védvonalak fejlesztése Répce-völgyi komplex árvízvédelmi beavatkozások Árvízi kockázatkezelési tervek és nagyvízi mederkezelési tervek javasolt beavatkozásainak megvalósítása Új MÁSZ figyelembe vételével védvonalak jogszabály szerinti ütemezett kiépítése, fejlesztése

Köszönöm a figyelmet! maller.marton@eduvizig.hu