Miért elavult informatikából a NAT, a kerettanterv, az érettségi?

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
A BOLYAI JÁNOS GIMNÁZIUM
Advertisements

Induló képzéseink – 2008/2009-es tanév Lovassy László Gimnázium  :  : Lovassy László Gimnázium Induló képzéseink 2008/2009-es.
A filozófia vizsgatárgy története Világnézetünk alapjaiBevezetés a filozófiába 1990-től bizonytalanság: kötelező - nem kötelező Részt vettünk a nemzetközi.
NYELVVÁLASZTÁS A 10B 10C. LEHETŐSÉGEK • EDDIGI NYELV FOLYTATÁSA 12. OSZTÁLY VÉGÉIG • ÚJ NYELV VÁLASZTÁSA ELŐREHOZOTT ÉRETTSÉGI UTÁN.
Változások az iskola pedagógiai programjában (2013/14-től): 1.Nem lesz es rendszer (azaz NYEK-be nem jelentkezhetnek a mostani 5-8. osztályos tanulók)
Bláthy Ottó Villamosipari Szakközépiskola
AMIT FELTÉTLENÜL TUDNI KELL AZ ÉRETTSÉGI VIZSGÁKRÓL 2014.
Piacképes programozói tudás a középiskolában
Könyvtárhasználati verseny
Szeretettel köszöntjük az iskolánk, és ezen belül az informatika-matematika szakirány után érdeklődő nyolcadikos tanulókat.
A Magyar Köztársaság kormánya. Folytatódnak a kormány oktatási esélyegyenlőségi programjai Arató Gergely államtitkár prezentációja Budapest, augusztus.
A köznevelési törvény tehetséggondozási aspektusai, felkészítés a minőségi felsőoktatásra a közoktatásban Dr. Kaposi József Oktatáskutató és Fejlesztő.
Beiskolázási tájékoztató december
A felvételi eljárás intézmény specifikus részei november 29. Előadó: Papp Gabriella, Felvételi Irodavezető ELTE IK Nyílt Nap.
Esélyegyenlőségen alapuló tehetség- felismerés, tehetséggondozás egy innovatív Észak-Pest megyei gimnáziumban (TÁMOP 3.4.4/B-08/2/KMR) Az Európai Unió.
BOLYAI JÁNOS GIMNÁZIUM
BOLYAI JÁNOS GIMNÁZIUM
Informatika v á rosi munkak ö z ö ss é gi foglalkoz á sok hatása az iskolában folyó tehetséggondozásra.
Környei László elnök HunDidac Szövetség EGER október 11.
Pontszámítás BSc,osztatlan képzések és felsőfokú szakképzések esetén, 2011 Nagy Pontszámítási Nap Felvételi összpontszám ( pont): -Tanulmányi.
TÁMOP / „Átfogó minőségfejlesztés a közoktatásban ” A Magyar Képesítési Keretrendszer fejlesztése 5. pillér – MKKR és a közoktatás.
Továbbtanulási terveim készítette: Roszik László
Felvételi pontszámítás. A pontszámítás alapját a középiskolai eredmények és az érettségi teljesítmény adják, amelyek például emelt szintű érettségiért,
LEGYÉL TANÍTÓ!.
Pankucsi Szilárd Mérnöktanár Mérnök Informatikus
Újabb kalandba kezdünk …
„21. századi közoktatás – fejlesztés, koordináció” TÁMOP / számú kiemelt projekt „21. századi közoktatás – fejlesztés, koordináció”
ÚJ TUDÁS – MŰVELTSÉG MINDENKINEK A digitális írástudás elterjesztése Az idegennyelv-tanulás ösztönzése Az integrált természetismeret-oktatás bevezetése.
Felvételi pontok számítása alapképzésre, illetve egységes, osztatlan képzésre A felvételi összpontszámot, vagyis a rangsorolás alapjául szolgáló eredményt.
Szoftverfejlesztés az Informatikus Szakigazgatási Agrármérnök szakon Bakó Mária Várallyai László DE, Gazdaságtudományi Kar.
Összeállította: Kovács Tibor igh. A NDRÁSSY GYULA G IMNÁZIUM ÉS K OLLÉGIUM Nyílt nap
„P EDAGÓGUSKÉPZÉS TÁMOGATÁSA ” TÁMOP-3.1.5/ A szaktanácsadó összetett szerepe a TÁMOP kiemelt projektben.
XXI. Századi Közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz TÁMOP / VÁLTOZTATÁSI TERVEK A MATEMATIKAÉRETTSÉGI VIZSGAKÖVETELMÉNYEKBEN.
TOVÁBBTANULÁSI TÁJÉKOZTATÓ. MATEMATIKA MIÉRT ÉRDEMES MATEMATIKÁT TANULNI? Hasznos Közismert tény, hogy a matematikus szakma a világon az egyik legjobb.
„Az ormokra nem hívják az embert, oda fel kell kapaszkodni!”
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2015
Célja: - az utolsó két évfolyamon heti plusz két órában az emelt szintű érettségihez szükséges többletismeretek.
Élményszerű tanulás tabletekkel
Összeállította: Kovács Tibor igh. A NDRÁSSY GYULA G IMNÁZIUM ÉS K OLLÉGIUM Nyílt nap
Az IKT szerepe a kompetencia alapú oktatásban. THE EDUCATION INFRASTURCTURE IN HUNGARY I. The number of personal computers and users in educational institutions.
Tájékoztató 10. osztályosoknak
Mobilitas Illés Zoltán Heizlerné B. Viktória Dr Illés Zoltán Készült az "Országos koordinációval a.
Tartalmi szabályozók változásai a közoktatásban Reményi Zoltán Budapest
Tájékoztató 10. osztályosoknak Az érettségi vizsga Kötelező tárgyak: magyar nyelv és irodalom, történelem, matematika, idegen nyelv + 1 választott tárgy.
Informatika tanítása ea.
Informatika tanítása ea. Csernoch Mária
Informatikaoktatás a 21. század elején Magyarországon Sebestyén Katalin.
VÁCI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM Tanulási karrierutak a Váci Szakképzési Centrumban.
PARADIGMAVÁLTÁS A KÖZOKTATÁSBAN ÁDÁM PÉTER NEMZETI PEDAGÓGUS KAR SZEPTEMBER 21.
Kétszintű érettségi.
ANDRÁSSY GYULA GIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM
Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kar
VÁCI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM
TÁJÉKOZTATÓ A KÉTSZINTŰ ÉRETTSÉGI VIZSGÁRÓL
TÁJÉKOZTATÓ A KÉTSZINTŰ ÉRETTSÉGI VIZSGÁRÓL
International Olympiad in Informatics
Miért szükségszerű a változás a természettudományok oktatásában?
A felvételi eljárás intézmény specifikus részei
A KECSKEMÉTI BOLYAI JÁNOS GIMNÁZIUM
TÁJÉKOZTATÓ A FAKULTÁCIÓ VÁLASZTÁSHOZ
Tájékoztató az emelt szintű érettségi felkészítésről 10. évfolyam
Informatika munkaközösség
Az interdiszciplináris oktatás felé
Az interdiszciplináris oktatás felé
Tájékoztató a felsőoktatási felvételi eljárásról és az emelt szintű képzés választásról február 21.
IRODALOMKUTATÁSI MÓDSZEREK Varga Attila Testnevelési Egyetem Sporttudományi Doktori Iskola PhD II. évfolyam Témavezető: Dr.Kokovay Ágnes
FELVÉTELI ELJÁRÁS
423/2012 (XII. 29.) Korm. rendelet alapján
SZÁMALK-Szalézi Szakgimnázium
Tájékoztató a 2020-as felsőoktatási felvételi eljárásról
Előadás másolata:

Miért elavult informatikából a NAT, a kerettanterv, az érettségi? Zsakó László Készült az "Országos koordinációval a pedagógusképzés megújításáért” című TÁMOP-4.1.2.B.2-13/1-2013-0007 pályázat keretében 2017.04.08. Készült az "Országos koordinációval a pedagógusképzés megújításáért” című TÁMOP-4.1.2.B.2-13/1-2013-0007 pályázat keretében

Problémák a kerettantervvel A Nemzeti Alaptanterv jó időarányokat jelöl ki az informatika műveltségi területre, a kerettantervek ezt az óraszámot drasztikusan megváltoztatják. A kerettanterv az informatika műveltségi terület egy részét más tárgyakra bízná, ami sok szempontból kivitelezhetetlen. A kívánatos cél, hogy az összes tantárgy alkalmazza az informatika eszközeit és módszereit, a közoktatásban egyáltalán nem teljesül. 2017.04.08. Készült az "Országos koordinációval a pedagógusképzés megújításáért” című TÁMOP-4.1.2.B.2-13/1-2013-0007 pályázat keretében

Problémák a NAT-tal Az informatika tartalma és struktúrája korszerűtlen, a nemzetközi tendenciáknak egyre kevésbé felel meg. Az informatika tantárgy a célja szerint (szemben pl. a matematikával) nem a tudomány. A NAT az informatikát a valós világtól elszakítva fogalmazza meg, a munkaerőpiacnak ezért sem felelhet meg. 2017.04.08. Készült az "Országos koordinációval a pedagógusképzés megújításáért” című TÁMOP-4.1.2.B.2-13/1-2013-0007 pályázat keretében

Problémák az érettségivel Az informatika tudtunkkal az egyetlen tárgy, amelynek középszintű érettségije nem fedi le a teljes tantárgyi anyagát, méghozzá pont azt a részt nem tartalmazza, amivel utána a felsőoktatás foglalkozik. Egy informatikából érettségiző semmi olyannal nem találkozik, ami az informatikus szakmákban vár rá. Ráadásul az iskolák jelentős része éppen a középszintű érettségire hivatkozva nem is tanítja meg ezt – az egyébként a NAT-ban szereplő – tananyagot. 2017.04.08. Készült az "Országos koordinációval a pedagógusképzés megújításáért” című TÁMOP-4.1.2.B.2-13/1-2013-0007 pályázat keretében

Problémák a tanárokkal, tanárhiánnyal Az általános iskola végére nagyon heterogén a diákok informatikai tudása, a középiskolába érkező diákok 15- 20%-a olyan szintű tudással érkezik, amire még sok éven keresztül építeni lehet. Ez az arány nem függ sem területi elhelyezkedéstől, sem gazdasági fejlettségtől. A többiek – a diákok elmondása szerint – az általános iskolában interneteztek, játszottak, vagy unalmas, haszontalan dolgokat tanultak informatika órán. A középiskolák többsége emiatt szinte elölről kezdi az informatika oktatást. 2017.04.08. Készült az "Országos koordinációval a pedagógusképzés megújításáért” című TÁMOP-4.1.2.B.2-13/1-2013-0007 pályázat keretében

Problémák a felsőoktatással A felsőoktatás jelentős problémája, hogy nem tud annyi informatikust kibocsátani, amennyire az IT-szektornak akár csak a jelenlegi létszáma fenntartásához szüksége lenne. Ennek oka részben a jelentkezők száma, részben pedig a motivációjuk. A szűkös közoktatásbeli óraszámokkal és tartalommal kevés diákot lehet informatikus pályákra irányítani, az oda felvételizők egy jelentős része pedig a tanulmányai során jön rá, hogy nem jó szakot választott (mert a közoktatási tananyag félrevezető, kevés köze van ahhoz, amit egy informatikus csinál). 2017.04.08. Készült az "Országos koordinációval a pedagógusképzés megújításáért” című TÁMOP-4.1.2.B.2-13/1-2013-0007 pályázat keretében

Javaslatok – NAT A Nemzeti Alaptanterv informatikai tartalmát a NAT következő felülvizsgálatakor át kellene alakítani a nemzetközi, módszertanilag megalapozott kutatásoknak, tendenciáknak megfelelően. Az informatika (1.-től 12. osztályig - mint Angliában) három lábon állna minden korosztályban: digitális írástudás számítástudomány információs technológiák 2017.04.08. Készült az "Országos koordinációval a pedagógusképzés megújításáért” című TÁMOP-4.1.2.B.2-13/1-2013-0007 pályázat keretében

Javaslatok – NAT 1. Digitális írástudás: szöveges, rajzos, táblázatos dokumentumok, adatvizualizáció, prezentáció, multimédia, internetes kommunikáció, információs társadalom ismeretek ... 2. Számítástudomány: problémamegoldás, algoritmusok, adatszerkezetek, adatmodellek, adatbázis-kezelés, táblázatkezelés, kiszámíthatóság, programozási nyelvek, automaták, a számítógépes világ korlátai és lehetőségei... 3. Információs technológiák: robotika, szimuláció, webtechnológia, mobiltechnológia, nagy adatbázisok alkalmazásai, térinformatika ... 2017.04.08. Készült az "Országos koordinációval a pedagógusképzés megújításáért” című TÁMOP-4.1.2.B.2-13/1-2013-0007 pályázat keretében

Javaslatok – kerettanterv A kerettantervi óraszámokat a NAT százalékos arányokban leírthoz kellene igazítani, amit 1-6. osztályban heti 1-1, 7- 10. osztályban heti 2-2, 11-12. osztályban pedig heti 1-1 órát jelentene – megfelelve az európai törekvéseknek. Ehhez jöhet még az emelt óraszámú informatikai képzés, illetve az érettségire felkészítő fakultáció. (Szakmai szempontból meggondolandó az egyszerre emelt óraszámú matematika és informatika képzés.) Az emelt óraszámú képzés tartalmát – a jelenlegi bővített óraszámú alapképzési témákkal szemben – a piaci/felsőoktatási igényekhez kellene igazítani. 2017.04.08. Készült az "Országos koordinációval a pedagógusképzés megújításáért” című TÁMOP-4.1.2.B.2-13/1-2013-0007 pályázat keretében

Javaslatok – érettségi Elvileg a közép- és emelt szintű érettségi kétféle célt szolgálhatna. A középszintű azoknak szólhatna, akik kilépnek a munkaerőpiacra és az ottani követelmények szerinti tudást vizsgálná. Az emelt szintű pedig egyértelműen az informatikai felsőoktatás igényeit elégítené ki. A középszintű érettségiben is meg kellene jelenni minden tanított informatikai területnek, a felsőoktatás igényei szerintinek is. Az emelt szintűben pedig ezt még dominánsabbá kellene tenni. 2017.04.08. Készült az "Országos koordinációval a pedagógusképzés megújításáért” című TÁMOP-4.1.2.B.2-13/1-2013-0007 pályázat keretében

Javaslatok – tehetséggondozás Az iskolák egy kis részében (legyen szó akár nyírségi vagy borsodi nagyon hátrányos helyzetű falvakról) kiemelkedő informatikai tehetséggondozás folyik. Ezen tehetséges diákok (ha nem vesznek el közben oktatási intézményváltás miatt) lesznek a jövő informatikusai. Éppen ezért az ilyen tehetséggondozó tevékenységet jobban el kellene ismerni a tanárok munkájában, óraterhelésében. 2017.04.08. Készült az "Országos koordinációval a pedagógusképzés megújításáért” című TÁMOP-4.1.2.B.2-13/1-2013-0007 pályázat keretében

Informatics education: Europe cannot afford to miss the boat Report of the joint Informatics Europe & ACM Europe Working Group on Informatics Education April 2013 Informatics education: Europe cannot afford to miss the boat Recommendation 1. All students should benefit from education in digital literacy, starting from an early age and mastering the basic concepts by age 12. Digital literacy education should emphasize not only skills but also the principles and practices of using them effectively and ethically. Recommendation 2. All students should benefit from education in informatics as an independent scientific subject, studied both for its intrinsic intellectual and educational value and for its applications to other disciplines. 2017.04.08. Készült az "Országos koordinációval a pedagógusképzés megújításáért” című TÁMOP-4.1.2.B.2-13/1-2013-0007 pályázat keretében

Miért is kell az informatika? A – jó – informatika fontosságáról: „The languages that we recommend to acquire are as follows: our language (mother tongue), their language (an elective international foreign language), a language of science (mathematics), a language of art and body, and a language of technology (Computer Science).” Avi Cohen & Bruria Haberman Az informatika sokkal több, mint egy tantárgy! Köszönöm a figyelmet! 2017.04.08. Készült az "Országos koordinációval a pedagógusképzés megújításáért” című TÁMOP-4.1.2.B.2-13/1-2013-0007 pályázat keretében