Nagyné Horváth Emília.

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
A Zrínyi Ilona Általános Iskola
Advertisements

KATONAI ALAPISMERETEK Előadó: Dr. Felházi Sándor mk. ezredes dékán.
A referencia intézmények szolgáltatói szerepe
20 éves a Tisza Volán SC Labdarúgó Szakosztálya
A külföldi továbbképzések módszertana, menedzsmentje, hasznosítása ( BI 2000 és BioGIS 2005 projektek) A Leonardo program mint a szakmai tanár(tovább)képzés.
Mobilitás Országos Ifjúsági Szolgálat mint képzőintézmény Bencze Györgyné Hajni.
VERES PÉTER GIMNÁZIUM Tanulmányi eredmények 2006.
A Than Károly Gimnázium, Szakközépiskola és Szakiskola, mint Ökoiskola
Tehetségpont létrehozása
A szaktanácsadás támogató szerepe
NAT, kerettantervek, helyitantervek ( ember és természet műveltségi terület) 2013.
2013/2014-es tanév változásai az új NAT és kerettanterv tükrében
ENVI-ART Környezetvédelmi Tanácsadó és Szolgáltató Kft.
TÁMOP /2 „Lenni, akik vagyunk, és azzá válni, amivé válni tehetségünk adatott: ez életünk egyetlen célja.” Robert Louis Stevenson.
A tanulmányi versenyek helyzete egy vizsgálat tükrében
Készítette: Grolyóné Szabó Éva május10.
Pincehely Lakhely, általános iskola Ozora.
A Magyar Köztársaság kormánya. Folytatódnak a kormány oktatási esélyegyenlőségi programjai Arató Gergely államtitkár prezentációja Budapest, augusztus.
Estefánné Varga Magdolna projektmenedzser, dékán Kutatás-fejlesztés az EKF-en a kompetencia alapú tanárképzés támogatására A HEFOP projekt VII. Nevelésügyi.
Oktatás a legmagasabb szinten Ökoiskola a természetben Sportolók a csúcson.
MEGHÍVÓ Természetvédelem éve 2011 A természet, mely körülvesz és kiszolgál bennünket, melyben élünk, és amit védeni, az utókornak megőrizni kötelességünk.
ELTE TÁMOP /2/B/KMR projekt workshop
Esélyegyenlőségen alapuló tehetség- felismerés, tehetséggondozás egy innovatív Észak-Pest megyei gimnáziumban (TÁMOP 3.4.4/B-08/2/KMR) Az Európai Unió.
Gyakorlatvezető mentortanárképzés
A NAT jövője az informatikán innen és túl Reményi Zoltán.
MIBEN ERŐS ÉS MIBEN GYENGE AZ MRTT Elnöki beszámoló a évi közgyűlésen Magyar Regionális Tudományi Társaság.
Világ – Nyelv, az idegennyelv-tudás fejlesztésének kormányprogramja. FPN Budapest, 2004.
A gazdaságról, a mindennapi pénzügyekről egyszerűen a évfolyamon tanító pedagógusoknak című akkreditálás alatt álló tanártovábbképzésről Szűcs Tamás.
Az EDUVITAL koncepció és oktatási gyakorlat Dr. Falus András egyetemi tanár, az MTA tagja.
Az Ökoiskola hálózat helyzete és tervei
MEGHÍVÓ Természetvédelem éve 2011 A természet, mely körülvesz és kiszolgál bennünket, melyben élünk, és amit védeni, az utókornak megőrizni kötelességünk.
MEGHÍVÓ Természetvédelem éve 2011 A természet, mely körülvesz és kiszolgál bennünket, melyben élünk, és amit védeni, az utókornak megőrizni kötelességünk.
A közművelődés és az egész életen át tartó tanulás Nevelésügyi Kongresszus Budapest, augusztus 26.
A sajátos nevelési igényű tanulókkal kapcsolatos változások Dömötör Monika, gyógypedagógiai tanár szeptember 8.
Iskolánk futó projektjei
Felkészítés az Integrált /inkluzív nevelésre a pedagógusképzésben
Kémia szakmódszertani kutatások a Debreceni Egyetemen Tóth Zoltán.
VERES PÉTER GIMNÁZIUM Tanulmányi eredmények.
„Ki tud többet Egerről?” verseny
1998 Almássy Endre Liebe Pál
A pedagógiai-szakmai szolgáltatások rendszere
Pedagógus-továbbképzések hasznosulása
2012. augusztus Nyári Tanártovábbképzés.
Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet Cziráki Szabina, az OTDT titkára Szakkollégiumi Műhelykonferencia, Debrecen December 14. Szakkollégiumi tehetséggondozás.
Közép - Dunántúli Régió Zöld Óvoda Bázisintézmény tevékenységei
Szakmai munkánk a pályázatban
Kecskeméti Széchenyivárosi Arany János Általános Iskola Kecskemét
A szaktanácsadó segítő szerepe
„Migráns tanulók a magyar közoktatásban” Oktatási és Kulturális Minisztérium Társadalmi Megújulás Operatív Program „BÁBEL- interkulturális pedagógia porjekt”
Nagy Gábor Mosonmagyaróvári VSE Elnök, edző. A kezdetek Az egyesület 1993-ban alakult, baráti társaság által 1999: megérett az igény a versenyszerű evezés.
Az Ökoiskola hálózat helyzete és tervei
Az egészségvédelmi program megvalósításának értékelése A program ideje: – A Béres József TIT Kisvárdai Egyesületének Egészségvédelmi.
„Az ormokra nem hívják az embert, oda fel kell kapaszkodni!”
Egészségvédelem hónapról-hónapra
Készítette: Nagy Fruzsina,Czinege Ágnes,Habuczki Milán
Beszámoló ELFT Békés Megyei Csoport 2007–2011. Beszámoló 2007–2011 Taglétszám Jelenleg 14 tag  Létszám lassan csökken  Nőni fog a nyugdíjasok száma.
A Magyar Tehetséggondozó Társaság tehetségfejlesztést segítő tevékenysége a gyakorlati programokban Debrecen, szept Dr. Polonkai Mária a.
Tehetséggondozás informatika. Útravaló – Út a tudományhoz Microsoft Certified Professional Hálózatépítés Diák rendszergazda Iskola honlapja Villanynapló.
Földrajzoktatás a Debreceni Egyetemen és jogelődjén, a Kossuth Lajos Tudományegyetemen 1990-től napjainkig Kerényi Attila Debrecen november 14.
ELNÖKI BESZÁMOLÓ A ÉVI KÖZGYŰLÉSEN Rechnitzer János MAGYAR REGIONÁLIS TUDOMÁNYI TÁRSASÁG.
Ökoiskola? Károlyi a régióban. Gyermekvédelem EGYÜTT A DROG ELLEN Az egész iskolát átfogó program: - szülők - tanárok - diákok részére előadásokat szerveztünk.
Sakk-logikaoktatás a gyakorlatban A logikus gondolkodástól a kritikai gondolkodásig.
Az idegen nyelv oktatása a Darusban 1990-ig kötelező az orosz nyelv társadalmi igény:német angol mindennapos német a két tannyelvű oktatás – 2000-ben.
Pedagógiai szakszolgálatok és pedagógiai szakmai szolgáltatók a tehetséggondozásban Kállai Gabriella.
Érdi SzC Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskolája és Kollégiuma Érdi SzC Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskolája és Kollégiuma.
Köznevelési Szakértők Országos Egyesülete
NPK Ember és természet szakmai tagozat
ELFT Békés Megyei Csoport 2011–2016
MEGHÍVÓ Természetismereti kirándulásra és találkozóra vasárnap
Budapesti Tájfutó Szövetség
Előadás másolata:

Nagyné Horváth Emília

Szakmai munka Biológia-kémia szakos középiskolai tanár, jelenleg óraadó 1995 óta: tankönyvírás, kerettantervek írása (biológia 8., egészségtan 6. 8.) interaktív, digitális anyag, tankönyvvé nyilvánított feladatgyűjtemény A Balogh János Országos Környezet-és Egészségvédelmi Csapatverseny szervezője 15 éve (A verseny szervezéséért 2013. február 16-án az iskola nevében átvette a „Balogh János díj”-at.) A KvVM felkérésére a „Környezet-egészségvédelmi iskolai mintaprogram” általános iskolai verziójának kidolgozása 2004. (OM-KVM CD) A természettudományos oktatás helyzetét felmérő és a javaslatokat is magában foglaló vitaanyag elkészítésében való részvétel 2009-ben. (Kertész bizottság) A biológia kerettanterv B. változat (MTA) kidolgozásában való részvétel (2012.) A „Testi-lelki egészség” tanártovábbképzés képzője és külső fejlesztője (OFI) A Kőbányai Önkormányzat külsős szakértője (környezetvédelem)

Környezeti nevelés: Természet-környezetvédelmi szaktáboroztatás: 1985 – 1998 Erdei iskola beindítása az egész felső tagozat számára: 1994-től Az iskolában működő Herman Ottó Környezetvédelmi Oktatóközpont vezetője 1987-2008-ig Víz világnapi és Föld napi iskolai programok szervezése: 25 éve Környezetvédelmi konferenciák, ankétok szervezése: 1990 – től napjainkig Akkreditált továbbképzés szervezése, vezetése: Az iskolakertek szerepe a környezeti nevelésben (1998) Szelektív hulladékgyűjtési program beindítása: iskola és lakótelep (1999-től) Lakótelepi zöldesítések (pályázati pénzekből) Kerületi környezetvédelmi nap szervezése. Munkálkodás a Bem J. Ált. Iskola „Örökös ökoiskola” minősítésének elérésében. A kerületi „Természetvédelmi szakkör” vezetője: 2011-12-ben. Az érdeklődő tanulókkal vizsgálódások Kőbánya parkjaiban, temetőiben és a Felső-rákosi réteken.

Tehetséggondozás: Hevesy György kémia versenyeken kerületi, budapesti (minden évben) és országos döntős (két alkalommal) tanítványok Kaán Károly Országos Verseny: budapesti és országos döntős tanítvány: egy alkalommal. Herman Ottó Országos Biológia Verseny: budapesti (legalább 20) országos döntős tanítvány: négy alkalommal. Csapody Vera Fővárosi Természetismereti Verseny: A legjobb eredmény II. helyezett tanítvány A tanítványokkal különböző környezetvédelmi országos pályázatok eredményes résztvevője.

Kiegészítő információk Szakmai egyesületi tagságok: Magyar Kémikusok Egyesülete Magyar Biológiai Társaság Ped. Szakosztály titkárhelyettes Természet-és Környezetvédő Tanárok Egyesülete elnökhelyettes Kutató Tanárok Egyesülete EDUVITAL NET Egészségnevelési Társaság tanácsadó testületi tag Díjak, elismerések,: Állami:------ Szakmai: A Magyar Kémiaoktatásért Díj 2000 „Az ökológiai kultúra terjesztéséért” Juhász Nagy Pál emlékérem 2001 Biológia tanári munkáért Gorka Sándor emlékérem 2005 Kajtár Márton Díj 2010 Pro Natura Emlékplakett 2014.

Publikációs jegyzék Környezetvédelmi cikkek: ÉT, Győri KÖKÉL, Kémia tanítása, Kőbányai Hírek, Tanító-és Tanár, TermészetBúvár, Környezet és Egészség rovat vezetője: Győri KÖKÉL Apáczais Kerettanterv: Egészségtan 6.-8. Biológia B. kerettanterv (MTA) kidolgozásában való részvétel 2011-12. Apáczais tankönyvek: Biológia 8. Egészségtan 6. Egészségtan 8. (Magyar Termék Nagydíj) Digitális interaktív tananyag: Biológia 8. ( Magyar Termék Nagydíj) Biológia 8. munkafüzet Tanári kézikönyvek: Biológia 8. Egészségtan 6. Egészségtan 8. Nagyné Horváth Emília – Tóth Géza: Biológia feladatgyűjtemény