Francois Villon
A francia késő-középkor legnagyobb költője.
Művei: a.) ami nem maradt fenn – misztériumjáték – Ördögfing-regény (korabeli diáklázadás) b.) ami fenn maradt – Kis Testamentum (1456.) 40 db 8 soros vers (oktáva), fiktív hagyományozások sora. – Nagy Testamentum: 173 db 8 soros testálás, 15 db ballada, 1 db panasz, 1 db rondó, 1 db dal, 1 db sírfelirat
Testamentum (végrendelet) Középkori verstípus: a halállal számotvető ember szembenéz életével, javait, értékeit rátestálja barátaira, de megemlékezik ellenségeiről is, s így a tiszta áhítat keveredik benne a keserű gúnnyal és iróniával.
Ballada: Nem azonos a kisepikai műfajjal; valójában dal-forma, mely 3 db 8-12 soros strófából és egy ajánlásból áll, a szakaszok végén refrén. 1. Egyszerű ballada: 3x10 soros vers, hozzátartozik egy 4 –6 soros ajánlás. 2. Kettős ballada: 6x8 – 10 soros vers
Vágáns költő Ez a költészet lázadó költészet volt, mely lázad 1. A feudális kötöttségek ellen. 2. A pénz hatalma ellen. 3. A születési kiváltságok ellen. 4. Az egyház ellen Jellemzők: névtelenek, (Carmina Burana)
Költészetének lényege – a kettősség Villon mélyen Isten-hívő; önmagát a Nagy Testamentum bevezetőjében az emmauszi tanítványokhoz hasonlítja (az úton lévő, bizonyosságra vágyó, de azt még fel nem ismerő ember jelképe), gyakorta hivatkozik Krisztus irgalmára. Ezzel áll ellentétben minden erkölcsi normát felrúgó élete, életvitele.
Egyszerre hirdeti a hedonista életszeretetet, és hatja át költészetét a félelem, a szorongás, az élet múlandóságának tudata, az élet, mint állandó értékvesztés tudata.
Szintézist teremt a különböző esztétikai minőségek között: a rút és a szép, az alantas és az emelkedett egyszerre van jelen költészetében.
Szintézist teremt a középkori líra regiszterei között: a lovagi líra formai fegyelmét, műgondját ötvözi a populáris líra szabadszájúságával.
A haláltánc