Az Élet Igéje 2011. január „A hívők sokaságának egy volt a szíve-lelke. Egyikük sem mondott birtokából semmit sem a saját tulajdonának, hanem mindenük.

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
Az Élet Igéje május.
Advertisements

Az élet igéje október.
Az Élet Igéje április.
Az Élet Igéje június.
„A törvény tökéletes teljesítése tehát a szeretet.” (Róm 13,10)
Az Élet Igéje november 1.
Az élet igéje január A világ sok részén január 18. és 25. között tartják az imahetet a keresztények egységéért, más helyeken Pünkösdre teszik ezt.
Az Élet Igéje december „Ugyanígy a ti világosságotok is világítson az embereknek, hogy jótetteiteket látva dicsőítsék mennyei Atyátokat.” (Mt 5,16)
Az Élet Igéje február.
Az Élet Igéje december 1.
2009. február „Ha valaki követni akar, de nem gyűlöli apját, anyját, feleségét, gyermekeit, fivéreit és nővéreit, sőt még saját magát is, nem lehet a.
Az Élet Igéje szeptember „Ezért ti elsősorban az Isten országát és annak igazságát keressétek, s ezeket mind megkapjátok hozzá.” (Mt 6,33)
„Az igazság Lelke elvezet titeket a teljes igazságra.” (Jn 16,13).
Életige 2008 június Szöveg: Chiara Lubich.
AzÉletigéje március „Az én eledelem az, hogy annak akaratát tegyem, aki engem küldött, és hogy elvégezzem művét.” (Jn 4, 34)
Az Élet Igéje augusztus Chiara Lubich 1949-es írása.
„Törekedjél inkább igaz lelkületre, életszentségre, hitre, szeretetre, türelemre és szelídségre!” (1 Tim 6, 11).
Életige október.
„Sok a tag, de a test csak egy.” (1 Kor 12,20)
Az Élet Igéje október „Állhatatossággal fogjátok megmenteni lelketeket.” (Lk 21,19)
„Aki megtartja parancsait, Istenben él és Isten őbenne.” (1Jn 3, 24).
Az Élet Igéje július.
Az élet igéje november „Aki szeret engem, megtartja tanításomat. Atyám is szeretni fogja őt, hozzá megyünk és benne fogunk lakni.” (Jn 14,23).
Az Élet Igéje augusztus „Boldog, aki hitt annak beteljesedésében, amit az Úr mondott neki.” (L k 1,45).
Az élet igéje Az élet igéje június június.
Az Élet Igéje március.
Az Élet Igéje szeptember „Illett, hogy vigadjunk és örvendezzünk, mert öcséd meghalt, de föltámadt; elveszett, de megkerült.” (Lk 15,32)
Az Élet Igéje június „Ne hasonuljatok a világhoz, hanem gondolkodástokban megújulva alakuljatok át, hogy felismerjétek, mi az Isten akarata, mi.
Az Élet Igéje július „A mennyek országa hasonlít a kereskedőhöz, aki igazgyöngyöt keresett. Amikor egy nagyon értékeset talált, fogta magát, eladta.
Az Élet Igéje május Aki szeret engem, azt Atyám is szeretni fogja. S én is szeretni fogom, és kinyilatkoztatom magam neki. ( Jn 14,21)
Az élet igéje Az élet igéje december december.
Az élet igéje február „Mi tudjuk, hogy a halálból átmentünk az életbe, mert szeretjük testvéreinket.” (1Jn 3,14)
Az élet igéje december „Ám azoknak, akik befogadták, hatalmat adott, hogy Isten gyermekeivé legyenek.” (Jn 1,12).
Az élet igéje május.
Az Élet Igéje május „Legyetek egymásnak szolgálatára aszerint, hogy ki-ki milyen lelki ajándékot kapott” (1Pét 4,10)
Az élet igéje április „Testvérek, ne panaszkodjatok egymásra…” (Jak 5,9)
Az élet igéje március.
Az élet igéje augusztus.
Az Élet Igéje november „Könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak bejutni az Isten országába.” (Mt 19,24)
Az Élet Igéje október 1.
2009. március Az Élet Igéje „Bármit kértek az Atyától a nevemben, megadja nektek.” (Jn 16,23)
Az Élet Igéje február.
Az Élet Igéje január A világ nagy részén január 18. és 25. között rendezik meg az imahetet a keresztények egységéért, egyes helyeken pedig pünkösdre.
Az Élet Igéje október. „Kövess engem!” (Mt 9,9)
Az Élet Igéje február „Boldogok a tisztaszívűek, mert meglátják az Istent.” (Mt 5,8).
Az Élet Igéje április „ Ne az legyen, amit én akarok, hanem amit te!” (Mk 14,36)
2014. szeptember Az Élet Igéje „Fogadjátok el egymást, amint Krisztus is elfogadott titeket Isten dicsőségére.” (Róm 15,7)
Az Élet Igéje május „… Krisztus nevében kérünk: engesztelődjetek ki az Istennel!” (2Kor 5,20)
Az Élet Igéje július.
Az Élet Igéje november „Aki követni akar, tagadja meg magát, vegye fel keresztjét minden nap, és úgy kövessen.” (L k 9,23)
Az Élet Igéje szeptember „Nem mondom: hétszer, hanem hetvenszer hétszer.” (Mt 18,22)
Az Élet Igéje április.
2013. június Az Élet Igéje „De ha jót cselekesztek és ugyanakkor türelmesen szenvedtek, ez értékes Isten előtt.” (1Pét 2,20)
Az Élet Igéje augusztus.
Az élet igéje július.
Az élet igéje Az élet igéje április április.
2013. október Az Élet Igéje „Ne tartozzatok senkinek semmivel, csak kölcsönös szeretettel, mert aki felebarátját szereti, teljesíti a törvényt.” (Róm.
Az élet igéje Az élet igéje január január.
Az Élet Igéje október.
2013. november Az élet igéje „Legyetek egymás iránt jóindulatúak, könyörületesek, és bocsássatok meg egymásnak, amint Isten is megbocsátott nektek Krisztusban!”
2014. november Az Élet Igéje Nálad van az élet forrása” (Zsolt 36,10)
Az Élet Igéje május.
Az Élet Igéje február „Akiket Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai.” (Róm 8,14).
„Szüntelenül imádkozzatok!” (1 Tessz 5,17) Az idén egy népes ökumenikus csoport választotta ki az igét az Egyesült Államokban, Szent Pálnak a tesszalonikai.
Az Élet Igéje január A világ sok részén január 18. és 25. között tartják az imahetet a keresztények egységéért, más helyeken Pünkösdre teszik ezt.
2014. június Az Élet Igéje „Íme, én veletek vagyok mindennap, a világ végéig.” (Mt 28,20)
Az Élet Igéje szeptember.
„Jézus megszólította: »Adj innom!«” (Jn 4,7)
Az Élet Igéje november „Legyetek tehát éberek, mert nem tudjátok sem a napot, sem az órát.” (Mt 25,13)
Az élet igéje, újdonság Az igemagyarázatok többé nem Chiara Lubich aláírásával jelennek meg. Újdonság, ami folyamatosság is. Ugyanakkor sokaknak meglepetés.
Előadás másolata:

Az Élet Igéje január

„A hívők sokaságának egy volt a szíve-lelke. Egyikük sem mondott birtokából semmit sem a saját tulajdonának, hanem mindenük közös volt.” (ApCsel 4,32).

Ez az ige egyike azon képsoroknak az Apostolok Cselekedeteiből, ahol a szerző főbb vonalakban megismerteti velünk a jeruzsálemi első keresztény közösség életét.

Rendkívüli lelki frissesség és dinamizmus, imádság és tanúságtétel jellemezte a közösséget, de legfőképpen nagy egység, ahogy Jézus akarta: ez legyen a félreérthetetlen ismertetőjele és a forrása egyháza termékenységének.

A Szentlélek – akit a keresztségben megkapnak mindazok, akik befogadják Jézus Igéjét – a szeretet és az egység lelke: legyőzve a faji, kulturális és társadalmi hovatartozásból fakadó különbségeket, minden hívőt egyesített a Feltámadottal és egymással.

„A hívők sokaságának egy volt a szíve-lelke. Egyikük sem mondott birtokából semmit sem a saját tulajdonának, hanem mindenük közös volt.” (ApCsel 4,32).

De lássuk pontosabban, milyen is ez az egység.

A Szentlélek mindenekelőtt a szív és a gondolkodásmód egységét teremtette meg a hívők között, és a testvéri közösség dinamizmusával segítette őket, hogy leküzdjék az egység megszületését nehezítő érzelmeket.

Az egység legnagyobb akadálya ugyanis az individualizmusunk; a ragaszkodás saját gondolatainkhoz, látásmódunkhoz és személyes ízlésünkhöz. Önzésünk falakat épít, amelyek elszigetelik és kizárják azokat, akik különböznek tőlünk.

„A hívők sokaságának egy volt a szíve-lelke. Egyikük sem mondott birtokából semmit sem a saját tulajdonának, hanem mindenük közös volt.” (ApCsel 4,32).

A Szentlélek létrehozta egység magától értetődően a hívők életében is visszatükröződött.

A gondolatok és a szív egysége megnyilvánult és testet öltött az összefogás konkrét tetteiben: javaikat megosztották a szükségben lévő testvérekkel.

Pontosan ez hitelesítette a közösséget: nem tűrhette el, hogy míg egyesek bőségben élnek, mások a szükségestől is meg legyenek fosztva.

„A hívők sokaságának egy volt a szíve-lelke. Egyikük sem mondott birtokából semmit sem a saját tulajdonának, hanem mindenük közös volt.” (ApCsel 4,32).

Hogyan éljük hát az e havi igét? …

Hogyan éljük hát az e havi igét, amely a közösséget és az egységet hangsúlyozza, amelyet Jézus kívánt, és amelynek megvalósítására nekünk ajándékozta Lelkét?

A Szentlélek hangjára hallgatva azon fáradozunk majd, hogy minden téren növekedjünk az egységben.

Különösen lelki téren, úgy, hogy felülemelkedünk a megosztottság csíráin, amelyeket magunkban hordozunk.

Micsoda ellentmondás lenne például, hogy míg egyek akarunk lenni Jézussal, megosztottak vagyunk egymás közt, és önző viselkedésében ki-ki megy a saját feje után, ítélkezünk, talán még ki is közösítjük a másikat!

Újra meg kell hát térnünk Istenhez, aki egynek akar bennünket.

De ez az ige abban is segítségünkre lesz, hogy mélyebben megértsük az ellentmondást, amely ott feszül a keresztény hit és az anyagi javak önző kezelése között.

Segítségünkre lesz, hogy hiteles közösséget vállaljunk mindazokkal, akik szükséget szenvednek, és itt csak lehetőségeink szabhatnak határt.

S mivel ebben a hónapban tartjuk az imahetet a keresztények egységéért, ez az Ige sarkalljon még, hogy imádkozzunk és erősítsük meg az egység, a szeretet és az osztozás kötelékét különböző egyházakhoz tartozó testvéreinkkel is, akikkel ugyanaz a hit és ugyanaz a lélek fűz össze bennünket: Krisztus lelke, melyet a keresztségben kaptunk.

„A hívők sokaságának egy volt a szíve-lelke. Egyikük sem mondott birtokából semmit sem a saját tulajdonának, hanem mindenük közös volt.” (ApCsel 4,32). „Az élet igéje”, a Fokoláre Mozgalom havi kiadványa. Szöveg: Chiara Lubich, január. Grafika: Anna Lollo és don Placido D’Omina (Szicília - Olaszország) Ezt a szentírás-magyarázatot 96 nyelvre és nyelvjárásra fordítják le, sok millió emberhez jut el a sajtó, a rádió, a televízió és az internet segítségével. További információk: A PPS egyéb nyelveken: