A reformkor 1830-1848

Székesfehérvár – 1818–1825. A Fejér megyei pártolás levéltári dokumentumait Székesfehérvárott, a Fejér megyei Levéltárban őrzik: Színházi iratok gyűjteménye. Elsődleges feldolgozásukat LAUSCHMANN GYULA végezte el: A székesfehérvári színészet múltja. Székesfehérvár, 1899. Lauschmann hibáinak javítása REXA DEZSŐ által saját példányán: OSzK Színháztörténeti Tár. 1982. 86. Újabban CENNER MIHÁLY, Magyar színészet Székesfehérvárott és Fejér megyében.

A nemzeti játékszín megteremtése a magyar reformkor egyik központi kérdése, célkitűzése, majd eredménye: ezért a szeminárium a reformkor drámairodalmát és színházát követi. A színjátéktípusok, műfajok honosítása, a kritika megjelenése, a Shakespeare-kultusz és a fordítások, majd az eredetiből való fordítások is jelzik a magyar dráma nagykorúsodását. A szemináriumi szerzők: Bolyai Farkas, Kisfaludy Károly, Vörösmarty Mihály, Eötvös József, Nagy Ignác, Szigligeti Ede, Petőfi Sándor, Czakó Zsigmond, Obernyik Károly, Teleki László; a tematikát közösen választjuk ki a meglehetősen széles kínálatból. 

Mintegy fél esztendővel azután, hogy a "Szózat zenéje először hangzott fel a Nemzeti Színházban," 1843 decemberében a pozsonyi országgyűlés a magyar nyelv és a nemzetiség ügyében felirattal fordult V.Ferdinánd királyhoz. A benyújtott törvénytervezet célja a hazai közélet (a törvényhozás, a közigazgatás és az igazságszolgáltatás) "megmagyarítása," valamint a hazai magyar nyelvű oktatás bevezetése volt. A javaslatot előterjesztő országgyűlés egyúttal gondoskodni kívánt arról is, hogy a magyarországi pénzeket magyar felirattal verjék, hogy a polgári, állami és katonai intézeteken, valamint a hazai hajókon magyar nemzeti lobogó lengjen, magyar országcímer díszelegjen és az országban kibocsátott valamennyi hivatalos iratra magyar nyelvű pecsét kerüljön. Törvényben kívánta rögzíteni a Habsburg-házból való főhercegek és hercegkisasszonyok, de mindenekelőtt a trónörökös magyar nyelvű oktatását is. A beterjesztett indítvány és a módosításával 1844-ben szentesített törvény a magyar államnyelv megszületésének fontos, sokat vitatott dokumentuma lett.

Korabeli plakát

Az erdélyi magyar nyelvű színjátszás helyzete sajátosan alakult, éppen ezért külön fejezetet igényel. Kolozsvár a 19. század legelején a „kétközpontú színházi fejlődés” egyik pillérének számított, hiszen 1792-ben a magyar nyelven játszó színtársulat létrehozását mindössze két esztendővel később szorgalmazták, mint Magyarországon, s az erdélyi kezdeményezés folyamatosabb eredményeket hozott. A kettősség mögött az a történelmi tény állott, hogy maga az államszervezet is kétközpontú volt. Csak 1848-ban, forradalmi eredményként született meg „a két testvérhaza” uniójáról szóló határozat, melyet a vesztett szabadságharc után az abszolutista kormányzat azonnal érvénytelenített. Erdélyt közigazgatásilag a Bécsben ismét felállított erdélyi udvari kancelláriához csatolták. Ezután 1866 januárjáig kellett várni, míg egy királyi leirat megengedte, hogy Erdély követeket küldjön a pesti országgyűlésre, és csak a dualista államformát, az Osztrák–Magyar Monarchiát létrehozó kiegyezést követően, az 1868. XLIII. törvénycikk intézkedett az unió részletes szabályozásáról, mely Erdély különállását közjogilag is megszüntette.

Készítette: Hudra Milán 8.b