2007. június 21. KÖZMEGHALLGATÁS. Szentendre régen.

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
2010. Március 31. „Szentendre 1000 év +” program.
Advertisements

Dr. Dietz Ferenc polgármester Március 12.
A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg. Az Európai Unió és a Magyar Állam által nyújtott.
„Kerékpáros Magyarország Program” és a kerékpáros infrastruktúra fejlesztési lehetőségei Bodor Ádám a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Miniszter.
1 A BKV Zrt. fejlesztései, beruházásai Kovács Imre beruházási főosztályvezető BKV Zrt.
© Baráth László Az elmúlt félév. Miért igen, miért nem. Szabad-e tartózkodni? © Baráth László.
„A megye szerepe a parlagfű elleni mozgalomban” Tájékoztató a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat által kezdeményezett Megyei Parlagfű-mentesítési.
Az emeltszintű járóbeteg szakellátás fejlesztése a Lenti Kistérségben a Dr. Hetés Ferenc Rendelőintézet revitalizációjával NYDOP-5.2.1/B LENTI.
Aktuális pályázati lehetőségek
TISZATÉR LEADER EGYESÜLET célterületei és eljárásrend 2011.
Rettegi Attila programja
1 Vállalkozónők lehetőségei a civil szférában Előadó: Elekes Zsuzsa Civil Szervezetek Regionális Szövetség, elnök.
PÁLYÁZATI BESZÁMOLÓ Matolcsiné dr. Szimon Ildikó Mogyoród Nagyközség Önkormányzata Pályázati referens KÖZMEGHALLGATÁS június 1.
MANORKA projekt Magyar – Norvég Kapcsolatok
Előadó: Mihály Mariann TDM menedzser TDM szervezetünk működéséről, eddigi munkájáról.
„ A régió, ahol íze van az életnek” A Dél-dunántúli Operatív Program pályázatai Kovács Zoltán Tervezési csoportvezető Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési.
2012. év. Képviselő testület bizottságainak munkája  Oktatási és Szociális Bizottság  8 db ülés  28 db határozat  Ügyrendi és Pénzügyi Bizottság 
Dumtsa Jenő Városfejlesztési Stratégia 2007
Tatabánya Megyei Jogú Város évi költségvetése
Dr. Cser-Palkovics András polgármester Megújul városunk egyik főútja, a Mártírok útja.
Egy vonzóbb város: Biharkeresztes
Dr. Molnár Ildikó Címzetes főjegyző Március 12.
Városrehabilitációs konferencia Mosonyi Balázs – ROP Irányító Hatóság április 29.
a Nyugat-dunántúli Operatív Program
0 Budapest, december 8. Dunai hivatásforgalmi vízi közlekedés kialakítása Budapesten Nyitórendezvény Előadó: Nemecz Gábor Szakigazgató Beruházási.
Célterület kód: Keretösszeg: forint  Támogatási összeg: – forint  Pályázók köre: - Önkormányzat-100 % intenzitás.
Sásdi Többcélú Kistérségi Társulás SÁSD, június 28.
III. Magyarországi Klímacsúcs Szakmai Konferencia
„A SZLOVÁK- MAGYAR HATÁRON ÁTNYÚLÓ FOGLALKOZTATÁSI PAKTUM MOTORJÁNAK BEINDÍTÁSA” című projekt eredményei című projekt eredményei Előadó: dr. Iváncsics.
Adózási alapismeretek 5.2 konzultáció Helyi adók
Az infokommunikáció szerepe az Új Magyarország Fejlesztési Tervben és az Operatív Programokban Dr. Bálint Ákos Igazgató Közigazgatás Operatív Programok.
BIZTONSÁGOS MÓRAHALOMÉRT Főpályázó: Mórahalom Város Önkormányzata.
„Bűnmegelőzési jó-gyakorlatok” „Biztonságos Élet-Tér” című bűnmegelőzési pályázat bemutatása Pópity Beatrix r.zls. bűnmegelőzési előadó.
A Ceglédi kistérség bemutatása, civil szervezetek lehetőségei a területfejlesztésben Cegléd, október 20.
„Beszélgessünk Európáról” programsorozat MeH EU Kommunikációs Főosztály Dániel Anna Békés, március 18.
1 Megváltozott szerepben a megyei önkormányzatok! Tájékoztatás a megyei önkormányzatok feladatairól és azok szociálpolitikát érintő kapcsolódási pontjairól.
Pénzesné Tóth Márta kistérségi tanácsadó Észak-Alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség Kht. „Civil pályázati lehetőségek a időszakban”
es RAT tervezés koncepciója Gila Gyöngyi Tervezési igazgató-helyettes.
A Nyugat-dunántúli Operatív Programok jelenlegi helyzetének bemutatása
Folyamatban lévő-és tervezett fejlesztések
Lakossági fórum szeptember 15. Szentendre HÉV végállomás és térsége szabályozási terve Szentendre Egres út alatti 2. számú fejlesztési terület (Tegez.
Üdvözöljük Szentendrén a Közép Magyarországi Régió vezetőit!
Koordináció az egyes környezetvédelmi projekteknél Kis András Térségfejlesztési és Külügyi Iroda irodavezető-helyettes Szolnok szeptember 26.
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat megújult feladatrendszere Térségi Vállalkozói Fórumok január Szolnok, Jászberény, Kisújszállás.
„Kihívások és válaszok” - szakmai nap Előadó: Pántya Erika projektmenedzser Szombathely, október 24.
Az Eötvös József Alapítvány évi beszámolója Rendes évi közgyűlés február 10.
vidékfejlesztési szakmai igazgató Bükk-Térségi LEADER Egyesület
A VÁROSREHABILITÁCIÓS KERET FELHASZNÁLÁSA ÉPÜLET KÖZTÉR 2013 előtt 2013 évben kifizetés: 12 milliárd Ft 8 támogatott kerület; 3 nyereséges. keret: 5 milliárd.
Szentendre 2013 – az új ritmus éve Dr. Dietz Ferenc polgármester Közmeghallgatás június 24.
Cím. Komlóska Község Önkormányzat nevében tisztelettel köszönti Önöket Köteles László Polgármester! Sajtótájékoztatónk témája: Közel 70 millió forint.
A Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program aktuális pályázati lehetőségei aktuális pályázati lehetőségei szeptember 26. Szolnok.
A Nemzeti Fejlesztési Terv
Önkormányzati fejlesztések Sárospatakon Közoktatási infrastruktúra fejlesztése (II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola főépületének bővítése,
Könyvtári fejlesztési koncepció a községekben, megvalósítási lehetőségek Dr. Kenyéri Katalin NKÖM Könyvtári Főosztálya 2005.
Ajka város Belváros 1. akcióterület rehabilitációja KDOP /2f Pályázati összefoglaló KÖZÉP-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS OPERATÍV PROGRAM.
ZÖLDEK Klaszter Nemzetközi Konferencia A megújuló energia jövője a Közép-dunántúli régióban Edutus Főiskola,
Berettyóújfalu Város Polgármesteri Hivatal Műszaki iroda bemutatása.
Megváltozott munkaképességűek és fogyatékkal élők foglalkoztatását elősegítő támogatások és módszerek Tatosné Takács Andrea december 18.
Helyi Fejlesztési Stratégia intézkedéseinek bemutatása
TOP vas megyei aktualitásai
SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ február 5.
SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ február 3.
SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ február 3.
Megújul városunk egyik főútja, a Mártírok útja
SZÉKESFEHÉRVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2012
SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ február 2.
Közmeghallgatás Dunavecse
NYITÓ KONFERENCIA Egészségügyi alapellátáshoz kapcsolódó
Főutca program PILISVÖRÖSVÁRON
A Terület- és településfejlesztési Operatív Program keretében megvalósuló beruházások előrehaladása Egerben.
Előadás másolata:

2007. június 21. KÖZMEGHALLGATÁS

Szentendre régen

Szentendre ma

2006. a „bizalomerősítés” éve

Új irányvonalak meghatározása az Önkormányzat életében Kommunikáció erősítése Városháza házhoz jön (civil fórumok) Rendezvények, konferenciák MÉDIA kapcsolatok erősítése Érdekvédelem Tájékozódás más városok vezetési módszereiről

Lakossági fórumok Közmeghallgatások: április 28: közmeghallgatás november 27: közmeghallgatás „Városháza házhoz jön”: – május 31: Pismányi-fórum (téma: úthelyreállítás, csatornázás) – június 06: Belvárosi fórum (téma: belváros forgalmi rendje) – június 19: Püspökmajori lakótelep-fórum: (témája: családsegítő, rendőrség) – augusztus 28: Boldogtanya, Tyúkosdűlő fórum(téma: utak, közművek stb.) – szeptember 20: Izbégi-fórum (téma: kommunikáció, biztonság, közlekedés)

Érdekvédelem I.  november 15.: APEH (adóellenőrzés, adóbehajtás)  január 9.: BKV jegyár emelés  január 18.: építéshatóság  április 12: M0 elkerülő út  április 24.: mozgássérült gyermekek utazási támogatása  március 30.: közmunkaprogram  május 15., június 8.: közoktatás  június 13.: tűzoltóság létszámcsökkentés

Érdekvédelem II. Hatósági szervekkel, egyéb szervekkel történő fokozottabb együttműködés: – DMRV(csatornatisztítás) – ELMŰ (közvilágítás karbantartása) – Posta (levelek kézbesítése, nyitva tartás) – Orvosi ügyeleti ellátás megfelelő biztosítása – Rendőrség, polgárőrség, közterület-felügyelet (akciók) – Tűzoltóság (tűzbiztonsági feladatok)

Konferenciák Konferenciák június 29.: I. EU Gazdasági Nap szeptember : I. Városmarketing konferencia 2007 március 21.: I. Civil Nap (együttműködésben a Budapesti Szociális Forrásközponttal) február 05.: Megyei nap (Szűcs Lajos, Hadházy Sándor) június 07.: Bűnmegelőzési és Drogprevenciós Fórum 2007 június 13.: Régiós nap (Szabó Imre, dr. Lukovich Tamás) szeptember 30.: Kistérségi-nap (M0-tiltakozás)

Új kommunikációs csatornák A lakosság számára „új utak” nyitása a problémák jelzésére: „Város könyv” elhelyezése a Városházán (2006. április) Ingyenes zöld szám működtetése (2006. szeptember): 06 80/

MÉDIA-ban való megjelenés Szentendre és Vidéke: polgármesteri határidő-napló című honlapon tájékoztatás (útfelújításról, csatornázásról, szúnyoggyérítésről, hulladékszállításról stb.) szentendre.city EU-domain név Képviselő-testületi ülés Gondolat TV Rádió, TV

Tájékozódás, tapasztalatcsere Fontos az információ áramlása, valamint a kapcsolattartás a városok között is: Mórahalom Gyula Pécs Esztergom Debrecen Tata Graz...

Tanácsadó testületek felállítása Képviselő-testület munkáját segítő szervek: – Munkacsoportok – Tervtanács – Művészeti Tanács – Szentendrei Városfejlesztő Egyesület – Szentendrei Városi Sport Egyesület

2007. a „koncepciók éve”

Tervszerű városfejlesztés Dumtsa Jenő Városfejlesztési Stratégia Biztonságos Város közlekedési koncepció Sport koncepció Közbiztonsági koncepció Települési Esélyegyenlőségi Terv Ifjúsági koncepció Egészségügyi koncepció Drogprevenciós és bűnmegelőzési stratégia Stb.

Dumtsa Jenő Városfejlesztési Stratégia A Stratégia, mint alapdokumentum Célok rendszere:  Átfogó cél  Stratégiai célok : „kultúra”, „okos”, „zöld”, „megújuló”, együttműködő”  Prioritások: - Művészetek kiemelt szerepe - Életminőség javítása - A kistérség motorja

Dumtsa Jenő Városfejlesztési Stratégia KULTÚRA VÁROSA OKOS VÁROS OKOS VÁROS ZÖLD VÁROS ZÖLD VÁROS MEGÚJULÓ VÁROS MEGÚJULÓ VÁROS EGYÜTTMŰKÖDŐ VÁROS EGYÜTTMŰKÖDŐ VÁROS Szentendre az „okos város” Szentendre a „kultúra városa” Szentendre a „zöld város” Szentendre a „megújuló város” Szentendre az „együttműködő város”

Átalakítások Polgármesteri Hivatal létszámának csökkentése: 126 főről – 99 főre. Irodák számának csökkentése: 6  4 Szervezeti belső átalakítások: - költségmegtakarítás, - hatékonyság, - célszerűség Szentendrei Új Kulturális Központ

Intézmények, akikre büszkék vagyunk Óvodák Iskolák Középiskolák Egészségügyi intézmények Tűzoltóság Rendőrség

SZEI évi támogatása Támogatás formájaTámogatóÖsszeg Pénzbeli támogatásÖnkormányzat Ft Pénzbeli támogatásCégek, alapítványok, uniós források stb Ft Mammográfia, fül-orr gége Audológia átépítése, fejlesztése Cégek, alapítványok, kórház, stb Ft

Szentendre az „Iskola-város” 2007-ben első osztályba felvételt nyert tanulók száma:  39 fő a Templomdombi iskolába  57 fő a II. Rákóczi F. iskolába  65 fő a Barcsay iskolába  75 fő az Izbégi iskolába

Bevételi források növelése Helyi adók rendszere Díjak (hulladék, távhő, közterület stb.) Pályázatok

Helyi adó reformja Központi megszorítások szükségessé tették a helyi adók reformját! Adónemek: – Magánszemélyek kommunális adója – Idegenforgalmi adó – Helyi iparűzési adó Új adónem bevezetése 2007.január 01-től: – Lakáscélú építményadó

2004. év2005. év2006. év2007.év Építményadó lakás célú Ft/m2 nem lakás célú ipari övezet100 Ft/m2 150 Ft/m2 belvárosi- idegenforgalmi övezet 700 Ft/m Ft/m2 építési övezet300 Ft/m2 450 Ft/m2 egyéb övezet600 Ft/m2 900 Ft/m2 magánszemélyek kommunális adója Ft/m Ft/m2 idegenforgalmi adó építmény utáni900 Ft/m2 tartózkodás utáni300 Ft/fő/éj 200 Ft/fő/éj340 Ft/fő/éj helyi iparűzési adó állandó iparűzési tevékenység 1,9 % 2% ideiglenes jelleggel végzett iparűzési tevékenység 1000 Ft/nap 5000 Ft/nap 1000 Ft/nap 5000 Ft/nap 1000 Ft/nap 5000 Ft/nap 1000 Ft/nap 5000 Ft/nap gépjárműadó Ft/100 kg 0-3 éves 300 Ft/KW 4-7 éves 260 Ft/KW 8-11 éves 200 Ft/KW éves 160Ft/KW 16- éves 120 Ft/KW Adók alakulása

Helyi adó bevételek adónemenként között /ezer Ft-ban /

2006-ban sikeres pályázatok Pályázat tárgyaElnyert összeg P’Art Mozi felújítása3 millió Ft ’56-os emlékmű a Városházán 6 millió Ft Oktatási eszközfejlesztés 10 millió Ft Speciális szelektív hulladékgyűjtő jármű beszerzése 32 millió Ft

2007-ben sikeres pályázatok Pályázat témája Projekt összköltségeÖnrész Megpályázatott összeg Egyéb támogatás Tómellék utca útburkolat- felújítása Boldogtanyai út útburkolat-felújítása Vasvári-Deák-Templom- Ungvár útburkolat- felújítás Belváros közvilágítás felújítása Városháza akadálymentesítés Okmányiroda ügyfélbarát rendszer bevezetése Sztaravodai úti ravatalozó felújítása összesen Ft

Elbírálás alatt álló pályázataink Pályázat címeÖsszköltségÖnrész Megpályázott összeg Testvérvárosi programok Iskolai Informatikai fejlesztések Óvodai Informatikai fejlesztések Iskolai minőségbiztosítás00 DMH felújítása Drogprevenciós Információs Iroda létrehozása Drogprevenciós nap Esélyegyenlőségi kiadványok

2007-ben tervezett pályázatok Közoktatási intézmények eszköz- és infrastrukturális fejlesztése: (350 millió Ft) Régi Egészségház felújítása (250 millió Ft) - Ifjúsági Ház, Civil Ház, - Esélyegyenlőségi Pont, - Drogprevenciós, Információs és Tájékoztatási Központ Közintézmények akadálymentesítése (50 millió Ft) Belterületi utak felújítása (50 millió Ft)

Megvalósult fejlesztések Csatornázás – Pismány I. 1 milliárd Ft Kerékpárút és gát építése 300 millió Ft (önrész: 6 millió Ft) Úthálózat-fejlesztése 130 millió Ft Barcsay bővítése 800 millió Ft

Bölcsőde bővítés A projekt tartalma, főbb adatai: 20 fős bölcsőde 10 fős gyermekmegőrző 10 fős játszóház 10 fős új munkahely teljes épület felújítás: m2 felújítás m2 átalakítás m2 új épületrész A megvalósítás költségei: - Összköltség: 324 millió Ft - Önrész: 54 millió Ft.

Útfelújítások Rózsa utca, Szatmári utca, Vasúti villasor, alsó Pomázi út, Radnóti út, Pásztor utca Tarsoly utca, Nefelejcs utca Cseresznyés u., Barackos u., Törökvölgyi u., Fenyő u., Egres u., Balázs Árpád u., Tátika utca Boldogtanya m2 kátyúzás; Berekutca, Hajnal utca, Csóka u.

Útfelújítások I. félév – Fiastyúk utca, – Fény utca, – Nap utca egy szakasza

Tervezett útfelújítások 2007-ben 1. egyéni választókerület UtcanévFelújítás típusa Egres u.kátyúzás Egres-Repkény sarokkátyúzás Egres- Fiastyúk sarokkátyúzás Nap.u.kátyúzás Méhész u.teljes felület kátyúzása Dodolateljes felület kátyúzása Bogdányi-Dézsmakátyúzás Egres u., Mandula u. - Daru piac közötti szakasz kátyúzás

Tervezett útfelújítások 2007-ben 1. egyéni választókerület II. UtcanévFelújítás típusa Ady E.kátyúzás Ady E. -Barackos köz előtt vízelvezetőkátyúzás Ady- Papszigeti út sarokkátyúzás Derecskei - Ady E. sarokkátyúzás Duna korzókátyúzás Bogdányi utcakockakő javítása Bartók B.kockakő javítása Martinovics u.kockakő javítása Áprily térkockakő javítása PMKK és Szerb Múzeum előttkockakő javítása

Tervezett útfelújítások 2007-ben 2. egyéni választókerület UtcanévFelújítása típusa Dunakorzókátyúzás Paprikabírókátyúzás Kossuth L.kátyúzás Bolgár utcakátyúzás Kertész utcavegyes felületű útjavítás Fürdő u.földút felületjavítás Petőfi S.teljes felület kátyúzása Kisfaludyátépítés Vuk Karadzsics térkockakő javítás Bükkös part piacnálkockakő javítás

Tervezett útfelújítások 2007-ben 3. egyéni választókerület UtcanévFelújítása típusa Honvéd u.kátyúzás Muskátli u.kátyúzás Gyöngyvirág u.kátyúzás Stromfeld A. u.kátyúzás Patak u.kátyúzás Gyöngyvirág u.földút felületjavítás Móricz Zs. u.földút felületjavítás Muskátli u.földút felületjavítás Wolf G. u.földút felületjavítás

Tervezett útfelújítások 2007-ben 4. egyéni választókerület UtcanévFelújítása típusa Római sánckátyúzás Acél u. aljakátyúzás Lévai u.kátyúzás Kovács L. u. kátyúzás Kun u.kátyúzás Avar u.kátyúzás Pomázi közföldút felületjavítás Tómellék utcaburkolat felújítás

Tervezett útfelújítások 2007-ben 5-6. egyéni választókerületek UtcanévFelújítása típusa 5. egyéni választó kerület Széchényi térkátyúzás Széchényi téri játszótér járda járdafelújítás Széchényi téri óvoda mögötti járda járdafelújítás Hamvas B. u. kátyúzás 6. egyéni választó kerület Károly utca kátyúzás Fehérvíz utca kátyúzás

Tervezett útfelújítások 2007-ben 8. egyéni választókerületek UtcanévFelújítása típusa Csapásteljes felület kátyúzása Anna u. Kisbán előttkátyúzás Pásztor u.kátyúzás Kéki II u.kátyúzás Pásztor u. alsó szakaszkátyúzás Forrás u. buszmegálló előtti részkátyúzás Szűcs József u. játszótér előtti részkátyúzás Mester u.kátyúzás Kadarka utcakátyúzás Kisforrás Szűcs J. sarokkátyúzás Vasvári 47 és a Czotter Aladár u sarokkátyúzás Kaptató u. 17-től kifeleföldút felületjavítás Kút u.földút felületjavítás Fürj u.földút felületjavítás Hegybíró utcakátyúzás

Tervezett útfelújítások 2007-ben 9. egyéni választókerület UtcanévFelújítása típusa Kovács László utcakátyúzás Tavasz utcakátyúzás Lévay utcakátyúzás Szőke Lajos utcakátyúzás Fűzes Közkátyúzás Fűzes Parkkátyúzás Íjász utcakátyúzás Sas utcakátyúzás Zúzmara utcakátyúzás Ősz utcakátyúzás Tél utcakátyúzás Pataksorkátyúzás Szélkerék utca Egres és Sztaravoda sarokkátyúzás Vasvári P. utcaútburkolat felújítás, kátyúzás Deák Ferenc, Ungvár utca, Templom utcaútburkolat felújítás

Tervezett útfelújítások 2007-ben 10. egyéni választókerület UtcanévFelújítása típusa Sarkantyú ukátyúzás Cseresznyés út 160-tól kifelekátyúzás Barackvirág útkátyúzás, kockakő javítás Boldogtanyai útútburkolat javítás

Fejlesztési tervek 1. Óvárosi rekonstrukció 2. Templomdomb 3. Árvízvédelem 4. Intermodális csomópont 5. Pap-sziget 6. MűvészetMalom 7. Úthálózat-fejlesztés (tehermentesítő út) 8. Intézményellátás (SZEI, óvoda-iskola) 9. Környezetbarát beruházások (szennyvízcsatornázás, hulladékszállítás) 10. Bérlakás program 11. Vállalkozási park 12. Bányatavak rekreációja –

: Városkapu (HÉV-Volán) Óváros rekonstrukció Új köztemető Uszoda Civil-ház Kis Híd Castrum Művész-negyed Dunakorzó Fejlesztési tervek

Kiemelt projektek Szentendre történelmi városrész rehabilitációja A járóbeteg-ellátás korszerűsítése: új Egészségügyi Központ a HÉV-nél Szabadtéri Néprajzi Múzeum

Óváros rekonstrukció – Önkormányzati épületek felújítása, közterületek megújítása – Templomdomb – Blagovestenszka templom – MűvészNegyed – Elektronikus információs táblák – Castrum

Kistérségi találkahely  Ügyfélszolgálat  Okmányiroda  Új Egészségügyi Központ  Parkolók  Megállóhelyek korszerűsítése  Piac  Kereskedelem KISTÉRSÉG

Kistérségi együttműködés Gyermekjóléti és Családsegítő Szolgálat Támogató szolgálat Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás Belső ellenőrzés Mozgókönyvtár Szúnyog-gyérítés I. Vállalt feladatok:

Kistérségi fogyatékos-program Árvízvédelem Gyalogos és kerékpáros hidak a Dunán Ökogazdálkodási program E-közigazgatás értékesítése „Kistérségi találkahely” Egészségügyi központ Tűzoltóság Elkerülő-út (Budakalász-Pomáz-Szentendre) II. Tervezett együttműködési területek:

Fejlesztési Fórumok Közép Magyarországi Regionális Fejlesztési Tanács (KMRFT) Budapesti Agglomerációs Fejlesztési Tanács (BAFT) Dunakanyar Térségi Fejlesztési Tanács (DTFT) Önkormányzati érdekképviseletek (TÖOSZ, MÖSZ) Akcióterv módosítási javaslatok: Közép-Magyarországi Akciótervvel kapcsolatos, minden prioritást érintő véleményezés Pl. módosító javaslat a közoktatási intézmények fejlesztésével kapcsolatban

A jövő Szentendréje Hatékonyabb együttműködéssel Kiépített „munka-csapattal” Előre meghatározott TERV alapján Város érdekeit szolgáló fejlesztésekkel, Külső erőforrás fokozottabb bevonásával ÉLHETŐBB, SZEBB, KOMFORTOSABB VÁROS kialakítása a célunk!

Köszönöm a Hivatal dolgozóinak… Tanácsadó testületeknek… Civileknek… Iskolai, Óvodai Intézményeknek… Rendőrségnek, polgárőrségnek, közterület felügyeletnek… Tűzoltóságnak… Vállalkozóknak… eddigi munkájukat, segítségüket!

Köszönöm a figyelmet! dr. Dietz Ferenc polgármester Zöld szám: 80/