Közösség és innováció Salgótarján, 2010. január 29. az Ongai Kulturális Egyesület szemszögéből Készítette: Takács László.

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
Utazás, szabadidő és turizmus csoport Az egészségturizmus éve Oláh László igazgató Stratégiai Termékek Igazgatósága Magyar Fürdőszövetség Közgyűlése.
Advertisements

Iskolatörténeti hét  A murakeresztúri Zrínyi Miklós Általános Iskola a központi iskolaépület 50 éves évfordulójára, január 21-től január 26-ig iskolatörténeti.
Átjáró: szférák között - Kulturális antropológia és civil szervezetek. Alkalmazott antropológiai módszerek egy miskolci civil szervezet tevékenységében.
Készítette: Reményi László1 Pátyi Szent Imre Templom, Plébánia és Közösségi Ház Építési engedélyezési terve.
Mobilitás Országos Ifjúsági Szolgálat mint képzőintézmény Bencze Györgyné Hajni.
A Gencsapáti Integrált Közösségi Szolgáltatói Tér megvalósítása A Kezdőkör Egyesület pályázata IKSZT/2008/2.
1 KÖZÖSSÉGFEJELSZTŐK BÉKÉS MEGYEI EGYESÜLETE. 2 KÖZÖSSÉGI SZÍNTÉR - IBSEN HÁZ.
ISKOLASZÖVETSÉGTŐL A KÖZKINCSIG (EGYMÁST GENERÁLÓ KULTURÁLIS HÁLÓZATOK KOM.-EGOM. MEGYÉBEN) DÉR GUSZTÁV Farkasgyepü, ELŐADÁSOMBAN EGYMÁST.
TÁMOP / „Munkába lépés” A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg. TÁMOP.
2005. november 18. Magyarországi LEADER Közhasznú Egyesület Tevékenységi Prezentáció VIDÉKFEJLESZTÉSI FÓRUM Jászfényszaru Molnár Katalin elnök.
Információs Társadalom Parlamentje, június 1., Budapest Magyarság az információs társadalomban Szövetség a Közös Célokért társulás, Felvidék  Az.
Network for Exclusion and Employment knowledge Transnational Transfer Összefogás a kirekesztett emberekért és a tudásukért. Nemzetközi tapasztalatcsere.
Szlovákiai Magyar Adatbank
Monor, október 12. Paulovits Erika
Tatabánya, október 9. ODR konferencia A Magyar Elektronikus Könyvtár ODR konferencia Digitalizált dokumentumok a könyvtárközi kölcsönzésben Tatabánya,
Készítette: Grolyóné Szabó Éva május10.
Budaörs Kistérség Többcélú Társulása Bemutatkozik: HERCEGHALOM Január 26.
Bemutatkozik a Nagykapos és Vidéke Társulás
Könyvtári digitális tartalmak az oktatási multimédiák számára
Dr. Dömötör Tamás Magyar Tájépítészek Szövetsége.
Zalai Borút Egyesület N ő a Tudás N ő a Piac Borászok piaci esélynövelése a határmentén.
EMLA Környezeti Mangement és Jog Egyesület, BME Management Szakkollégium Támogatók: Phare Access 2003 micro alap Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium.
Az iskolai könyvtárhasználat hazai innovatív példái
Herman Ottó Emlékházban
HM HADTÖRTÉNETI INTÉZET ÉS MÚZEUM TÉRKÉPTÁR digitalizálási program, kiadványok.
„Gyakoroljuk a demokráciát!” Közösségi tervezés helyi projektekben Kuna Gábor, Cromo Közhasznú Alapítvány.
Intézményfejlesztés és az intézményi innováció jellemzői
Beküldendő feladat MÉDIAISMERET I.
TISZK informatikai rendszerek MS alapon
Országos Egészségpolitikai Szakkönyvtár története és állománya dr. Palotai Mária január 26. 1Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési.
Zalai Borút Egyesület. Borutak Magyarországon Villány-Siklós borút Egyesület (1994) Balatoni Borutak szövetsége (2003) Magyar Borutak szövetsége (2003)
Az iskolai könyvtár szolgáltatás típusai
„A finnugor örökség digitalizálása és automatizált feltárása” szeptember 14. Hungarológia és a Magyar Elektronikus Könyvtár Moldován István Országos.
Az elektronikus könyvtárak az olvasók szolgálatában avagy, mit nyújt az OSZK a hálózaton Moldován István OSZK MEK Osztály A könyvtáros.
A Magyar Elektronikus Könyvtár helye, szerepe a hazai digitális könyvtárak között XVIII. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál Budapest,
A diákok/fiatalok és az aktív államporság „Civil szervezetek és a közoktatási intézmények közösségi kapcsolatai” Salgótarján, január 29.
„Közel hozzuk a kultúrát” A Reneszánsz Év pályázatai (Reneszánsz túrák, Közkincs, Tengertánc, Fókusz, PANKKK, Tájházak, Megújuló gyűjtemények)
Fogd A Kezem Alapítvány
Települési mediációs modellprojektek tapasztalatai Benedek László Június 19.
A társadalmi bűnmegelőzés évi cselekvési programja Gönczöl Katalin Büntetőpolitikai szakállamtitkár.
BIZTONSÁGOS MÓRAHALOMÉRT Főpályázó: Mórahalom Város Önkormányzata.
A Strukturális Alapok tervezési folyamata és a partnerség Részvételi demokrácia, társadalmi párbeszéd: avagy hogyan tudnak a civil szervezetek élni részvételi.
Bemutatkozik az Arcanum Digitális Tudománytár
Hódmezővásárhely az alföldi művészváros
Határtalan Civil Nap Pestújhely Menyhért Péter Demokrácia kellék– társadalmi harmónia: 10 éves a csepeli civil együttműködés Ötlet megszületése:
Migrációról iskolásoknak Iskolai projekt
Budapest XXI. kerület Csepel Önkormányzata. Felújított közösségi téren, kamerarendszer kialakítása Közvilágítás korszerűsítése Panelházak közötti zöldfelület.
MKE Helyismereti Könyvtárosok Szervezetének XVIII. Országos Tanácskozása Gödöllő, július Helyismereti fejlesztés - online elérés a dunakeszi.
2009. február 24. Holcim, mint felelős munkáltató.
Kordás László december Társadalmi Párbeszéd Központ.
Gazdasági kapcsolatok és regionális együttműködések Félixfürdő május 17. Miklóssy Ferenc alelnök Magyar Kereskedelmi és Iparkamara.
Mezőföldi Híd Térségfejlesztő Egyesület. Új Magyarország Vidékfejlesztési Program III. tengely intézkedései 1. Mikrovállalkozások létrehozásának.
Miskolc belváros rekonstrukció Káli Sándor polgármester.
Napkor A mi településünk.
Privatizáció és liberalizáció az energiaiparban, veszteségek és lehetőségek a bányaiparban Holló Vilmos vagyongazdálkodási igazgató Balatongyörök, 2006.
vidékfejlesztési szakmai igazgató Bükk-Térségi LEADER Egyesület
A Magyar Elektronikus Könyvtár új szolgáltatásai és működése Moldován István OSZK MEK osztály Balassi Bálint Megyei Könyvtár Salgótarján,
A Nemzeti Fejlesztési Terv és a partnerség Civil részvétel és EU források – december 3. Európai Ifjúsági Központ Dr. Arató Krisztina ELTE.
Eger, AgriaMédia Könyvtárak az elektronikus tanulás szolgálatában Moldován István OSZK
A Digitális Képarchívum munkafolyamatainak bemutatása Készítette: Drótos László és Simon Jennifer Utolsó módosítás: T A R T A L O M A DKA.
Iskolai közösségi szolgálat
„Elbeszélő múlt” – a családtörténeti kutatás irodalma
1 PETŐFI SÁNDOR MŰVELŐDÉSI - SPORTHÁZ ÉS KÖNYVTÁR CSEPREG.
Hagyományok, népművészet Magyarországon
„INNOVATÍV TECHNOLÓGIÁK MEGHONOSÍTÁSA A HAGYOMÁNYŐRZÉS ÉS A HOZZÁ KAPCSOLÓDÓ KÉPZÉS ÉS KUTATÁS TERÉN” TÁMOP A Zempléni Múzeum konzorciumi.
Könyvtártípusok és funkcióik. Könyvtár dokumentumtár információtár.
Kiadványok a helyismereti munkában
MKE Helyismereti Könyvtárosok Szervezetének XVIII
Győri helyi közösség Helyi közösségi fejlesztési stratégia
Elérhető magyar irodalom – olvasás? digitalizálás?
Előadás másolata:

Közösség és innováció Salgótarján, január 29. az Ongai Kulturális Egyesület szemszögéből Készítette: Takács László

Innováció Egy kreatív ötletből születő folyamat, amely megvalósítja az ötletet. Egyik első állomása a kreativitás, az alkotóerő, az új ötlet, elképzelés, amely alapja lehet minden fejlesztésnek. Egy ötlet akkor válik innovációvá, ha meg is valósul, azt a napi gyakorlatban is alkalmazzák. Innováción a mikroszinten zajló fejlesztések, hatások értendők.

Civil szervezet hatása I. Intézményre (iskola) II. Önkormányzatra (hivatal) III. Helyi közösségre (lakosság)

I. Intézményre (iskola) - Pozitív példa → névadás (Görgey)

- Dombormű állítás

- Honismeret beépítése a helyi tantervbe

- Onga helyismereti tankönyve (2001)

- Onga válogatott forrásainak gyűjteménye (2003)

- Iskolatörténeti és református monográfia ( )

- Tanösvény és fotóalbum II. (2010)

- Multimédiás kiadványok Barangolások Onga múltjában-helyismereti munkáltató cd-rom (2001)

- Onga helyismereti cd-rom 1. (2004) 2. (2005)

- Onga helyismereti dvd-romja (2007)

- Iskola újság, kiadványok

- Filmek készítése, digitalizálása (falugyűlés, riportok stb.)

- Bársonyosan irodalmi antológia (1999)

- Egyéb kiadványok

- ingatlan (helyi védettség, tartós bérlet) - felújítások jórészt társadalmi munkában, lakosok bevonásával - tárgyak, fotók, iratok, újságcikkek begyűjtése - szabadtéri kiállítások - közösségi hely kialakítása

Tervek - falumúzeum 2010-es átadása - a falumúzeum közösségi hellyé bővítése - történelmi emlékpark - történelmi tanösvény bővítése - képzőművészeti album és más kiadványok - civil összefogás erősítése - néprajzi hagyományok feldolgozása - múzeum pedagógiai órák - további forrásfeltárás, folyamatos digitalizálás, anyakönyvek, internetes adatbázis, - hagyományőrző kulturális programok

Köszönöm a figyelmet!